udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 76 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-76

Helymutató: Kraszna

2005. március 17.

A Szilágy megyei falvak többségében már március 13-án, vasárnap megemlékeztek a magyar nemzet ünnepéről. Somlyóújlak református közössége a templomkertben felállított kopjafával bizonyította, hogy ez a közösség él és küzd a megmaradásért. Krasznán, Kárásztelkén és több faluban is ünnepségeket rendeztek, Sarmaságon Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnök elhelyezte Kemény János fejedelem szobrának alapkövébe az alapító oklevelet egy üveghengerben. Nemrég mintegy másfél milliárd lejt kaptak az udvarház felújítására. /J. L.: Szilágy megye. Kopjafa Somlyóújlakon, alapkőletétel Sarmaságon. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./

2005. május 14.

Szilágysomlyón és Zilahon Szilágyság-kutatásnak szentelt tudományos ülésszakot tartottak, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Zilah és vidéke fiókszervezete, a Báthory István Alapítvány, a Pro Zilah Egyesület, a somlyói EMKE és a Hepehupa művelődési folyóirat szervezésében. A fő előadó dr. Egyed Ákos akadémikus volt, aki az EME-alapító Mikó Imre tevékenységét méltatta. Mikó Imre születésének idén szeptemberben lesz a 200. évfordulója, ezért a 2005-ös esztendőt Mikó-évnek nyilvánították. Horváth József, a sarmasági középiskola történelemtanára Kemény Jánosra, az emlékíró erdélyi fejedelemre emlékezve a Sarmaság 850 éves történetét vázolta. Bejelentette, hogy a közösség mellszobrot szándékozik állítani a fejedelemnek. Varga Réka egyetemi hallgató idős Wesselényi Miklós színházkoncepcióját mutatta be, Oláh Miklós krasznai tanár a 800 éves Kraszna helytörténetét összefoglaló dolgozatát olvasta fel, Kiss Zoltán szilágypaniti tanár a krasznai, magyarkeceli és a szilágysomlyói református egyházközségek vagyonfosztásáról beszélt, Joikits Attila szilágysomlyói helytörténész a város Trianon utáni történelmét foglalta össze, Fejér László a földvári haláltábor szilágysági túlélőinek vallomásait ismertette, dr. Széman Péter orvos pedig a 20. századi Erdély és Szilágyság demográfiai változásait mutatta be. Az ülésszak végén az EME Zilah és vidéke fiókszervezete Petri Mór-díjat adományozott dr. Egyed Ákosnak és Major Miklós szilágynagyfalui néprajzkutatónak, aki több tudományos munka társszerzője, illetve monográfiák írója. /Fejér László: A Szilágyság-kutatás napjai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./

2005. július 2.

Petőfi nevét viseli Krasznán a művelődési ház és a községi könyvtár. Szilágy megyében első alkalommal neveztek el vidéki övezetben kulturális intézményt. Kraszna művelődési háza előtt 2004 ősszén avatták fel Petőfi Sándor mellszobrát; gipszmása az intézmény előcsarnokába kerül. Kraszna középiskoláját nemrégiben két személyről: a botanikus Cserey Farkasról és a költő Octavian Gogáról nevezték el. /Névadás Krasznán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 2./

2005. július 8.

Szilágy megyében az idén 233 magyar diák bukott meg a kisérettségin, ők líceumban nem tanulhatnak tovább, csak szak- vagy művészeti iskolában folytathatják tanulmányaikat. Ez viszont magyar nyelven szinte lehetetlen, hiszen nagyon kevés a magyar nyelvű szakosztályok száma, és földrajzi megoszlásuk is képtelen helyzetet teremt. Mivel a tíz osztály elvégzése kötelező, túlnyomó részük román tannyelvű osztályokban lesz kénytelen továbbtanulni. Szilágycsehben egyetlen faipari szakosztály van, Krasznán, Sarmaságon és Szilágynagyfaluban egy-egy gépészeti osztály. Szilágysomlyó jobban áll, itt két szakmai osztály működik (villanyszerelői és szolgáltatóipari). Zilahon a magyar osztályokat teljesen megszüntették, a román osztályok nagy része megmaradt. A kimutatások szerint a román osztályokba járó magyar diákok száma évről évre emelkedik. Elemi osztályokban 85 magyar anyanyelvű kisdiák tanul román tannyelvű osztályokban. Általános iskolai szinten már 125 magyar tanuló jár román osztályokba. Líceumi szinten ez 278, és a legmagasabb a szakiskolákban, ahol 326 magyar diák tanulja a mesterséget román nyelven. /Józsa László: Leépülőben a szilágysági magyar nyelvű szakmai oktatás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./

2005. szeptember 19.

Szeptember 16-án kezdődtek a VIII. Kraszna Napok, melyen a falu első írásos említésének 800. évfordulójáról is megemlékeztek. Ennél sokkal régebbi a település, hiszen Kraszna vármegye a Szent István király által alapított egyik legkorábbi vármegye, a Csolt-Vata nemzetség nyári szálláshelye volt. Több mint száz cég, vállalkozás működik a községben. A kazettás mennyezetű gótikus református templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, majd megkoszorúzták a református templom kertjében álló emlékművet. A kopjafát az 1848–49-es szabadságharc emlékére állították, a gránittömbön elhelyezett márványtáblán pedig a két világháborúban elesett krasznai férfiak névsora olvasható. Az ünnepség a művelődési ház előtti parkban, Petőfi Sándor mellszobra előtt folytatódott. Ludányi Horváth Attila a kolozsvári magyar főkonzulátus nevében gratulált a közösségnek. András Imre átadta a polgármesternek a Magyarok Világszövetségének Rákóczi emlékzászlóját, amelyet a magyarság megmaradásáért harcoló közösségeknek adományoznak. Köszöntötték a falu népét a magyarországi testvértelepülések önkormányzatainak küldöttei is. A Krasznán született Sipos Gábor mutatta be a falu településtörténetéből összeállított kötetet. A 180 oldalas könyvben tizenhét tanulmány szerepel, mindez csak részlete a teljes monográfiának, amely sokkal több területre, újabb kutatásokra is kiterjed majd. A művelődési ház és a községi könyvtár hivatalosan felvette a Petőfi Sándor nevet, a község középiskolája pedig Cserey Farkas tiszteletére a Cserey–Goga nevet. Ezenkívül megnyitották a teleházat és az RMDSZ irodán átadták az E-Pont központot, amely a világ magyarságát hivatott összekötni. Nagy sikert arattak az akasztói Kopogós néptáncegyüttes táncai, ugyanígy a zilahi Terbete és a szilágycsehi Berkenye csoport fellépése. /Józsa László: Karnyújtásnyira a történelem. Nyolcszáz éves évfordulót is ünnepeltek a VIII. Kraszna Napokon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./

2005. szeptember 19.

Szeptember 16-án kezdődtek a VIII. Kraszna Napok, melyen a falu első írásos említésének 800. évfordulójáról is megemlékeztek. Ennél sokkal régebbi a település, hiszen Kraszna vármegye a Szent István király által alapított egyik legkorábbi vármegye, a Csolt-Vata nemzetség nyári szálláshelye volt. Több mint száz cég, vállalkozás működik a községben. A kazettás mennyezetű gótikus református templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, majd megkoszorúzták a református templom kertjében álló emlékművet. A kopjafát az 1848–49-es szabadságharc emlékére állították, a gránittömbön elhelyezett márványtáblán pedig a két világháborúban elesett krasznai férfiak névsora olvasható. Az ünnepség a művelődési ház előtti parkban, Petőfi Sándor mellszobra előtt folytatódott. Ludányi Horváth Attila a kolozsvári magyar főkonzulátus nevében gratulált a közösségnek. András Imre átadta a polgármesternek a Magyarok Világszövetségének Rákóczi emlékzászlóját, amelyet a magyarság megmaradásáért harcoló közösségeknek adományoznak. Köszöntötték a falu népét a magyarországi testvértelepülések önkormányzatainak küldöttei is. A Krasznán született Sipos Gábor mutatta be a falu településtörténetéből összeállított kötetet. A 180 oldalas könyvben tizenhét tanulmány szerepel, mindez csak részlete a teljes monográfiának, amely sokkal több területre, újabb kutatásokra is kiterjed majd. A művelődési ház és a községi könyvtár hivatalosan felvette a Petőfi Sándor nevet, a község középiskolája pedig Cserey Farkas tiszteletére a Cserey–Goga nevet. Ezenkívül megnyitották a teleházat és az RMDSZ irodán átadták az E-Pont központot, amely a világ magyarságát hivatott összekötni. Nagy sikert arattak az akasztói Kopogós néptáncegyüttes táncai, ugyanígy a zilahi Terbete és a szilágycsehi Berkenye csoport fellépése. /Józsa László: Karnyújtásnyira a történelem. Nyolcszáz éves évfordulót is ünnepeltek a VIII. Kraszna Napokon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./

2005. szeptember 29.

Szilágysomlyón tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Báthory-napokat. Ifjúsági Báthory-napokkal indult a rendezvény. Szabó Zsolt András és Szabó Tamás Évszakok című fotókiállításának megnyitója után a Szilágysomlyói Magyar Diáktanács szervezésében a szilágysági néptáncbemutató és –találkozó következett, ahol a szilágycsehi Berekenye, a zilahi Terbete és a krasznai Bokréta tánccsoportok mutatták be műsorukat. Szeptember 24-én zajlott a tizenkettedik orvostovábbképző, melyet a Báthory István Alapítvány a Magyar Egészségügyi Társasággal (MET) szervezett. Dr. Széman Péter a MET Kárpát-medencei alelnökének megnyitóbeszéde után dr. Mikola István (Budapest), a MET elnöke tartott előadást. Az előadások és a vita után a vendégek megtekintették dr. Mártonfi István, „mindenki orvosának” emlékszobáját. Megnyílt Kristófi János nagyváradi festőművész kiállítása a szilágysomlyói Magyar Házban. Bemutatták Mitruly Miklós Megsúgta a kisujjam című, krasznai szólásokat, közmondásokat, tréfás beszédeket tartalmazó kötetét. Ezt követően a Szilágysági Magyarok díszoklevelek átadására került sor. Idén öt oklevelet ítélt oda az alapítvány kuratóriuma: Méhes Gyula (orvos; 1897–1970), Mentes Ferenc (címzetes apát-kanonok; 1918– 2005.), Sántha Pál (nyugalmazott lelkipásztor), Balogh Sándor (nyugalmazott tanár), Kristófi János (festőművész). /Széman Emese Rózsa: Szilágysomlyó. A család állt a XIII. Báthory Napok központjában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./

2005. október 31.

Hét évvel ezelőtt Bogya György fizikatanár kezdeményezésére szervezték meg először a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált Szilágycsehben. Idén már 356 tanuló jelentkezett. Nem volt könnyű dolga kiválasztani a legjobbakat a Hargita, Maros, Kolozs, Máramaros, Szatmár megyei és szilágysági színjátszók közül. Október 30-án délelőtt az általános iskolások hat csapata mutatkozott be. A helyi Berekenye színjátszó csoport háromnyelvű előadása nyitotta meg a sort. A Lúdas Matyit románul kezdték, magyarul folytatták, és angolul fejezték be. A zsűri értékelése szerint a legjobbnak az idén ősszel megalakult szilágysomlyói magyar általános iskola diákjai bizonyultak a „Mátyás király lopni megy” című előadásukkal. Délután jöttek a középiskolások. Két első díjat osztottak: a nagybányai Fülemile csapatának (Németh László Elméleti Líceum) és a krasznai iskolacsoport Tinikomédiások csapatának. /Józsa László: Országossá fejlődött a szilágycsehi diákszínjátszó fesztivál. Szilágysomlyói, nagybányai és krasznai diákok vitték el a pálmát. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

2005. november 19.

Mitruly Miklós krasznai származású nyugalmazott egyetemi oktató folklorisztika tárgyú szakírói munkásságát a Babes–Bolyai Tudományegyetem tudományos kiadványában, a Studia Universitatis-ban kezdte, 1962-ben. Tanulmányaiban főleg a román–magyar folklórkapcsolatokkal, a magyar népköltészet területi vonatkozásaival és a szerelmi tematika népi lírában való megjelenésével foglalkozik. Korábbi kötetéhez, az 1999-es kiadású Szóból ért az ember című népi elbeszélés- és mesegyűjteményéhez hasonló a mostani gyűjtemény is. Címe: Mitruly Miklós: Megsúgta a kisujjam. Krasznai szólások és közmondások, kurjantások, találós kérdések /Székelykapu Kiadó, Székelyudvarhely, 2005/, ebben a Krasznán 1950–1999 között használatos ún. rövid műfajokat tette közzé. Ez a gyűjtés anyagot szolgáltat egy történeti-nyelvészeti összehasonlításhoz is. /Roman Márta: Krasznai népköltészet. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./

2006. augusztus 23.

Hazaszállítják a Szilágy megyei Krasznára Kiss Lajos holttestét. A 28 éves férfi halálát az augusztus 20-i budapesti vihar által kidöntött fa okozta. Feleségét, Ildikót, aki ugyanakkor súlyos sérülést szenvedett, az egyik budapesti kórház ortopédiai osztályán ápolják. Az áldozatok között még két erdélyi magyar van. A széki illetőségű Szegedi János és felesége, Szegedi Vígh Zsuzsanna egy motorcsónak felborulása nyomán estek a Dunába. A feleség holttestét hétfőn vetette ki a folyam a partra, a férjet azonban továbbra is eltűntként tartják nyilván, és keresik. /Három erdélyi áldozat Budapesten. A krasznai Kiss Lajos holttestét ma hozzák haza. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./

2006. augusztus 24.

Hazaérkezett Kiss Ildikó, a budapesti viharban megsebesült és megözvegyült fiatalasszony. Kiss Ildikó férjét vesztette el az augusztus 20-i budapesti ítéletidőben. Ildikó hátgerinc-sérülést szenvedett. Mindössze négy hónap adatott meg neki, hogy felesége legyen a 28 éves Kiss Lajosnak. Férjére rádőlt egy fa, és szörnyethalt. Egész Kraszna gyászolja Kiss Lajost, vagy ahogy mindenki hívta: Öcsit. Egy öregotthonban dolgozott ápolóként, felesége szüleinek háza mellett. Mindenki szerette, „olyan jó gyermek volt”, mondták. A fa vele együtt egy 12 éves kislányt is agyonütött. Krasznáról rengetegen mentek el megnézni az ünnepi tűzijátékot, kész csoda, hogy a többiek épségben hazatértek. /Both Abigél: Kraszna gyászol és hálát ad Istennek. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./

2006. augusztus 25.

Megtalálták az augusztus 20-i budapesti viharban csónakjából kiesett és eltűnt széki származású Szegedi János holttestét a Dunában. Felesége, Szegedi Vígh Zsuzsanna holttestét már korábban megtalálták. A budapesti katasztrófának öt halálos áldozata volt, közülük 3 erdélyi. Hazaszállították a Szilágy megyei Krasznára Kiss Lajos holttestét. /Budapest: megtalálták a széki férfi holttestét is. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

2006. augusztus 30.

Dr. Sólyom László köztársasági elnök részvétlevelét tolmácsolta Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul az augusztus 20-i tragikus eseményekben elhunyt széki áldozatok – Szegedi János és felesége, Szegedi Vígh Zsuzsanna – Kolozsváron élő rokonainak. Cseh Áron a Szilágyságba utazik, ahol a budapesti Szent István-napi ünnepség harmadik erdélyi áldozatának, a krasznai Kiss Lajosnak a családját keresi fel, és tolmácsolja dr. Sólyom László részvétüzenetét az elhunyt fiatal özvegyének. /Sólyom együtt érez az erdélyi áldozatok hozzátartozóival. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

2006. szeptember 25.

A Szilágyságban a legtöbb település évente megtartja falunapját, ezek közül mindenik valamiben különleges. Szilágysomlyón dr. Széman Péter, a Magyar Egészségügyi Társaság kárpát-medencei alelnöke a Báthory István fejedelemre való emlékezés mellett a szakmai továbbképzésre helyezte a hangsúlyt. Szilágysomlyó napján rangos orvostovábbképző zajlott 146 résztvevővel. A Magyar Egészségügyi Társasággal közösen szervezik már tizenhárom éve ezeket a konferenciákat. Nemcsak a testvértelepülések – Nyírbátor, Szarvas, Albertirsa – vezetői, de pedagógusai, orvosai is eljöttek. Albertirsa a néptáncosait is elhozta, majd a nyírbátori fúvószenekar és mazsorettcsoport szórakoztatta a várost. A magyar iskolában a pedagógusok tanácskoztak az oktatási reformról. Bevezetik a minőségbiztosítási rendszert, amely évente értékeli minden iskola eredményeit, ötévente pedig külső értékelés következik. A nap legfontosabb eseménye a Szilágysági Magyarok díszoklevelek átadása volt. Eddig tizenhárom év alatt 44 oklevelet osztottak ki. Most két post mortem díjat ítéltek oda a krasznai Pákai Ferenc és a szilágysomlyói dr. Farnas Géza hozzátartozóinak. Nagy Mihály történelemtanár helytörténeti kutatásaiért kapta a díjat. Vida Katalin szilágycsehi tanár kitüntetésével a Tövishát Kulturális Társaság titkáraként kifejtett közösségszervező tevékenységét értékelték. Papp Béla Szilágysomlyón tanított három évtizedet, most Magyarországon is csak Szilágysomlyóról ír. Sepsi József szobrász a Szilágyság több települése számára készített szobrokat. Legjelentősebb alkotásai Zsibó (Wesselényi szobor), Kraszna, Zilah, Sarmaság tereit díszítik. /Józsa László: XIV. Báthory Napok Szilágysomlyón. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./

2006. október 31.

Szilágycsehben nyolcadik alkalommal rendezte meg Bodea György kémiatanár a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált. Akkora volt az érdeklődés, hogy kétnaposra kellett nyújtani a rendezvényt, mert a 27 előadás nem fért be egyetlen napba. A rendezők mintegy 250 résztvevőre számítottak, de majdnem 460-an jöttek el. A Szilágyságból és a környező megyéken kívülről Déváról, Temesvárról és Maros megyéből is érkeztek csapatok. Október 27-én az általános iskolások léptek színpadra. Közülük a szilágynagyfalui Petri Mór Általános iskola Maszkurái kapták az első díjat, második lett a tasnádi Minitinik csapata. A harmadik helyen a dévaiak és a gernyeszegiek osztoztak. Október 28-án a középiskolásoké volt a színpad. A szilágycsehi művelődési otthon kicsinek bizonyult a sok jó előadás mindegyikére. Bessenyei István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja, zsűrielnök értékelésében jelezte: nagyon nagy gondban voltak, mert látványosan javult az előadások színvonala. Végül két első díj mellett döntöttek: a székelyhídi Grifittit és a zilahi Szkoccsot tartották a legjobbaknak. Második díjat kapott a nagyváradi Epepe. Harmadik díjat a kolozsvári Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium Angyalkák csapata vitte haza, ők kapták a közönségdíjat is. A zsűri különdíjakat is kitalált, hogy jutalmazza a diákok lelkesedését. A Sziporkák díjat a tasnádi Teletinik érdemelték ki, de a krasznai Tinikomédiások is kaptak díjat. „Már a tavaly is az volt az érzésem, hogy a PADIF Erdély legfontosabb diákfesztiválja lesz, az idén csak erősödött ez az érzés”, nyilatkozta Mátyás Irén, a Zsámbéki Művelődési Ház igazgatója. Elmondta, régóta évente két-három csapatot is meghív Zsámbékra a Kárpát-medencei diákszínjátszó fesztiválra, de most nem tudott dönteni. /Józsa László: Sikeres diákszínjátszó fesztivál. III. díj a kolozsvári Pázmány Péter Gimnáziumnak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

2006. november 23.

Magyarok lakta települések önkormányzatai is kaptak a tervezettnél nagyobb állami bevételekből származó költségvetés-kiegészítések elosztásánál. Bihar megyében Berettyószéplak önkormányzata 900 ezer új lejt költhet a községi utak javítására, Nagyváradon bővítik a víz- és csatornahálózat. Szilágy megyében Krasznán korszerűsítik a megyei utak kereszteződését, Máramaros megyében Felsőbányán a római katolikus templom felújítására kaptak pénzt, Kapnikbányán folytathatják a megkezdett beruházásokat. Egymillió új lejt utaltak ki a Hargita megyei Szentegyházának a fűtésrendszer korszerűsítésére. A kormány legutóbbi ülésén jóváhagyott további 9,6 millió új lejt mintegy 93 magyar, illetve vegyes tannyelvű tanintézetnek. /Kormánypénzek magyar településeknek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-76




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék