udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
85
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-85
Helymutató:
Lészped
2002. augusztus 16.
A Moldvai Magyarság júliusi számában Gazda Árpád írt a népcsoport kérdésének európai szintre való kerüléséről. A Falvaink rovatban most Lészpedet mutatták be. Az Útinapló rovatban folytatódik Ferenczes István sorozata, Moldovának árva népe címmel. /Moldvai Magyarság. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./2002. szeptember 19.
A Népművészet Mestere címmel jutalmazták a lészpedi Demeter Antalné Jánó Anna balladaénekest, a díjat szept. 24-én adják át a bukaresti magyar nagykövetség részéről, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és az RMDSZ szervezésében Bákóban, a Moldova Szálló konferenciatermében. Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató méltatja majd Anna néni hozzájárulását az egyetemes magyar kultúra értékeihez. A 76 éves néni jelenleg egy lészpedi házikóban él, egészségi állapota nagyon megromlott. Balladái olyannyira híressé tették, hogy szinte egymást érték az ajtóban a vendégek. A legtöbben Magyarországról jöttek, magnót, videokamerát hoztak, hogy megörökítsék a dalokat. /Rédai Attila: Énekelni szeretett a legjobban. = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./2002. szeptember 26.
Demeter Jánó Anna neve valamennyi híres moldvai csángó népköltészeti, népzenei gyűjteményben szerepel. Hajdanán Kodállyal is találkozott a lészpedi asszony, de több százra rúg a Kallós Zoltán által lejegyzett balladák, világi énekek, népi imádságok, ráolvasások száma. Demeter Jánó Anna idős és beteg. Helyette lánya vette át a Magyar népművészet mestere kitüntetést a Bákó városban rendezett ünnepségen. Az adatközlő érdemeit Kallós Zoltán méltatta. Dr. Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora elmondta hallgatóságának, hogy a moldvai csángómagyar népi kultúrában még élnek azok az elemek, amelyek Nyugat-Európában már csak kódexek feljegyzéseiben léteznek. Mint mondta, ezért fontos e kulturális kincs feltárása, rögzítése, feldolgozása. Hasonló kincsnek nevezte az erdélyi szászok, valamint a Timok-völgyi románok kultúráját. Az eseményre a szervezők - a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és az RMDSZ ügyvezető elnöksége - meghívták a Bákóban működő nem magyar csángó szervezetek vezetőit, valamint a helyi román média képviselőit is. /Sarány István: Csángóföldön a helyzet változóban. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 26./1997. augusztus 1.
A moldvai csángók identitásáról írt a néprajzkutató Tánczos Vilmos. A Kárpátokon kívül élő csángóság a 19. században kimaradt azokból a történelmi folyamatokból, amelyek a modern polgári magyar nemzetet megteremtették. A legfontosabb egységesítő tényezők hiányoznak: a magyar nyelvnek nem tulajdonítanak semmiféle szimbolikus közösségformáló értéket. A csángók a nyelvcserét nem tartják veszteségnek. A Moldvában beszélt tájnyelvet nem tekintik a Kárpát-medencében beszélttel azonosnak. Nincsenek tudatában a népi kultúra nemzeti értékének. Alig van kapcsolatuk a magyar "magaskultúrával". A közös származás népi tudata már a székelyes csángók között is elhomályosulóban van. Moldvában nem alakulhatott ki sem egyházi, sem világi magyar értelmiség. A román állam kezdettől akadályozta a moldvai magyar értelmiség kialakulását. A román katolikus egyházi értelmiség kialakulása az 1884-ben felállított jászvásári püspökség papneveldéjének, később nyomdájának tulajdonítható. A katolikus vallás a románosítás eszköze lett. - Az 1989-es fordulat óta minden tanévben 100-200 csángó gyermek tanul magyarul Székelyföld iskoláiban. A Magyarországon egyetemi tanulmányokat folytató csángó fiatalok száma több tucatra tehető. A Moldván kívül képzett fiatalok magyar értelmiségként visszakerülésére - intézmény hiánya és az ellenséges környezet miatt - nincs esély. A Szabófalván 1991-ben kezdeményezett Magyar Nyelvkört az RMDSZ parlamenti interpellációja ellenére alkotmányellenesnek minősítették és betiltották. A Lészpeden működő két vasárnapi iskola vezetőit a rendőrség folyamatosan zaklatja.- A Moldvai Csángók Szövetsége Sepsiszentgyörgyön 1990 óta Moldvai Magyarság /1992-ig: Csángó Újság/ címen folyóiratot ad ki. 1995-ben ápr. 29-re Klézsén hívtak össze közgyűlést, de a felbujtott és leitatott helybeliek kikergették őket a faluból, majd felgyújtották a magyar nyelvű tankönyveket és a magyar kiadványokat. Korábban, 1991-ben megakadályozták, hogy Pusztinában rendezzék meg a Csángó Fesztivált. /Tánczos Vilmos: A csángó identitás és tényezői. = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 1. - átvétel a Magyar Kisebbség (Kolozsvár) 1997/1-2. számából/2003. április 12.
Ápr. 11-én a moldvai csángók küldöttségével találkozott Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. A küldöttséget Bartha András, a Moldvai Csángó-magyarok Szövetségének elnöke vezette. Jelen volt még Bilibók János és Hegyeli Attila, akik a klézsei, illetve a pusztinai iskolában tanítanak magyar nyelvet. A találkozón a 2003/2004- es tanévre vonatkozó újabb magyar nyelvű iskolai csoportok elindításának lehetőségeiről, a helyhatósági és országos választások Bákó megyei megszervezéséről, valamint a csángó gyerekek részére iskolán kívüli oktatási program támogatásról tárgyaltak. A találkozót követő sajtótájékoztatón Markó Béla elmondta, körülbelül egy éve, hogy az RMDSZ vezetői Bákóba látogattak, ahol megbeszéléseket folytattak a csángó szövetséggel, amely nyomán szeptembertől két iskolában - Klézsén és Pusztinán - beindult az anyanyelvi oktatás. A román sajtó képviselőit nem igazán érdekelte a csángómagyarok helyzete, inkább a szövetségi elnöknek a szovátai privatizáció, illetve a Legfelsőbb Bíróság minapi döntéséről, az SZDP-nek a székelyföldi régióról kiadott nyilatkozatáról, az erdélyi református egyház körleveléről alkotott véleményére voltak kíváncsiak. Markó Béla kijelentette: a Legfelsőbb Bíróság döntése negatívan befolyásolja Románia külföldi megítélését, hiszen, ha egy évek óta lezárt privatizációt akarnak semmissé tenni. A találkozó végén Bartha András, a Csángómagyar Kulturális Szövetség elnöke elmondta, hogy elégedett az RMDSZ-szel való együttműködéssel, és hogy bővíteni szeretnék a magyar nyelvű oktatást. Ilyenszerű igényt máris megfogalmaztak Frumoszán, Somoskán, Külsőrekecsényben, Lészpeden és Magyarfaluban is. Elmondta azt is, hogy a külsőrekecsényi pap az oktatási támogatást nemrég "júdáspénznek" nevezte a templomban. /Mózes Edith: Markó Béla a moldvai csángómagyarok képviselőivel találkozott. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 12./2003. május 23.
Máj. 20-án volt Aradon Duma András Az én országom, Moldova című könyvének bemutatója. "Én egy olyan környezetben élek, ahol a nyelvromlás zúdul lefelé" - vallotta ízes csángó nyelvjárásban a költő. Duma András hangoztatta, az embert nemcsak testileg lehet meggyilkolni, hanem úgy is, hogy megölik a lelkét. Alapítványt hoztak létre, Lészpeden, Pusztinán és Szabófalván megindult ugyan az iskolán kívüli magyar nyelvű foglalkozás, de a jelentkezők folyamatosan lemorzsolódnak, mert a szülőknek ezt a szándékukat közjegyzőnél aláírt kérvénnyel kellett megerősíteniük, ráadásul az oktatást korán reggel, iskolakezdés előtt szervezték meg a gyermekek lakhelyétől meglehetősen nagy távolságra. Nagy nyomás nehezedik a magyar nyelvű foglalkozást igénylő szülőkre. A kevés csángó értelmiségi nyakába veszi a világot, és másutt próbál szerencsét. A Klézsei Hagyományőrző Kör szép táncai, a festői népviselet és az ízes, archaikus színezetű nyelv hatványozott nyomatékot adott a moldovai csángó vidékről érkezett költő szavainak. /A lelket is meg lehet ölni. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 23./2003. június 17.
Hat csángó faluban összesen 137 gyermek számára kérvényezték a szülők a magyar anyanyelv iskolai tanítását a 2003-2004-es tanévben. A Bákó megyei tanfelügyelőségen kételkednek az igény valós voltában. Ha mégis elfogadja a szülők kérését, ősztől újabb négy Bákó megyei faluban kezdődik meg a magyar anyanyelv iskolai tanítása. A tavalyi klézsei és pusztinai példán felbátorodva ebben az évben Frumószán 26, Magyarfaluban 42, Lészpeden 9, Külsőrekecsinben pedig 17 gyermek számára kérvényezték a szülők a magyarórákat. Folytatódik ugyanakkor a magyartanítás Klézsén és Pusztinán is, ahol 26, illetve 17 gyermekre számítanak a magyarórákon.A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a csángó oktatási program felelősei idén is a tavaly bevált módszert alkalmazták a kérvényezés folyamatában. A magyar nyelv tanítását igénylő szülőkkel közjegyző előtt íratták alá a kérvényt, és az így összegyűlt íveket postán küldték el térti vevénnyel az iskolákba. Valamennyi iskolaigazgató aláírás ellenében vette át a küldeményt a május végi határidő lejárta előtt. Korábban ugyanis a szülők maguk vitték a kérvényeket az oktatási intézményekbe, ott pedig a magyartanítást ellenző tanároknak valamennyi alkalommal sikerült őket lebeszélni igényükről. Hegyeli Attila, a csángó oktatási program vezetője a Krónikának elmondta, a magyarfalui kérvényezők viszonylag nagy száma annak köszönhető, hogy egy olyan helybeli férfi állt az ügy élére, akinek nagy tekintélye van a faluban. Sok helybéli férfi Fodor Krisztiánnak köszönheti, hogy vendégmunkásként dolgozhatott Izraelben, és kőművesmunkájával - hazai mércével mérve - rendkívül jól keresett. Livia Liliana Sibisteanu megyei főtanfelügyelő-helyettes sajnálatosnak tartotta, hogy Bákó megyében nincsen magyar szakos szaktanfelügyelő. "Én nem kommentálom a helyzetet - jelentette ki, majd mégis hozzátette: - Ha jó lelkiismerettel és saját akaratukból kérnék a szülők az úgynevezett anyanyelv tanítását, nekem ezzel semmi bajom nem lenne. Ezek a kérvények azonban nem a gyerekek tanulási vágyát jelzik, hanem az anyagi érdekeltségeket." /Gazda Árpád: Sokasodnak a kérvények. Hat csángó faluban kértek magyartanítást. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./2003. július 5.
Tavaly volt az áttörés, amikor Pusztinán és Klézsén intézményesített keretben is megindult a magyar nyelvoktatás, az elmúlt napokban ismét fordulóponthoz érkezett a moldvai csángómagyar iskolásgyerekek ügye. A bákói székhelyű Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által az utóbbi időben folytatott tájékoztató-meggyőző munka eredményeként más csángóföldi falvakban is több tucatnyi szülő fogalmazott meg hivatalos, közjegyző által hitelesített kérést, amelyben kifejezi óhaját: gyermeke tanulhassa a magyar nyelvet az iskolában. Júl. 3-án megbeszélés zajlott le a bákói megyeházán. A Bákóba érkezett RMDSZ-küldöttség tagjait, Markó Béla szövetségi elnököt, Szép Gyula művelődésügyi alelnököt, Márton Árpád képviselőt, valamint Szepessy Lászlót, a marosvásárhelyi Elnöki Hivatal vezetőjét a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének székhelyén Bartha András elnök és Bilibók Jenő alelnök tájékoztatták a kezdeményezés részleteiről, átfogó helyzetképet nyújtva egyúttal a csángómagyarok mindennapjairól is. Szó esett többek között a csángóföldi iskolákban és iskolán kívül magyar nyelvet oktatók javadalmazásáról, az Erdélyben vagy épp Bukarestben tanuló csángómagyar gyermekek bentlakásköltségeinek fedezéséről, a státustörvényből eredő, gyermekes családoknak szánt támogatás folyósításáról, valamint a csángómagyarok megélhetési lehetőségeiről (a férfiak közül sokan dolgoznak vendégmunkásként Magyarországon, illetve Olasz- és Spanyolországban, valamint Izraelben). Elhangzott, hogy egyes csángóföldi papok igyekeznek - lebeszélés vagy akár megfélemlítés révén - eltéríteni a magyaroktatásról a szülőket. Markó Béla szerint jó lenne, ha létrehoznák klézsei székhellyel az RMDSZ Bákó megyei szervezetét. A prefektúrai megbeszélésen az RMDSZ-küldöttség tagjai, valamint a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnöke és alelnöke mellett jelen volt Viorel Hrebenciuc, a kormánypárt alelnöke, Radu Catalin Mardare prefektus, illetve a Bákó megyei főtanfelügyelő, Gheorghi Iorga. A bő félórás találkozó sikeres volt, a vártnál könnyebben elvi megállapodás született további egy-egy, magyar nyelvet tanuló csoport ősszel történő indításáról Frumószán, Magyarfaluban, Külső-Rekecsinben, Lészpeden, Somoskán, valamint Pusztinán. Markó Béla elmondta, megegyezetek abban, hogy a más településen megfogalmazott kéréseket is jóváhagyják, így újabb csoportok alakulhatnak. Remélhető, hogy szeptemberre az eddigi 31 mellett még közel 140 csángó gyermek ismerkedhet majd szülőhelyén a magyar nyelvvel és kultúrával. Bilibók Jenő úgy látta, hogy meglepő könnyedséggel született meg a beleegyezés, eddig apró kifogásokat hoztak föl, amelyek miatt szerintük nem indulhatnak újabb csoportok. Bilibók Magyarországra indul, támogatást kér az Erdélyben tanuló csángómagyar gyermekek bentlakás-költségeinek térítéséhez. /(Szonda Szabolcs): Kedvező fejlemény a csángóföldi magyaroktatás ügyében: ősszel további csoportok indulhatnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./2003. július 22.
Sylvester Lajos Csupa csapás az élet /Háromszék Lap- és Könyvkiadó Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2000/ Az elsorvadt moldvai magyar oktatás és a csángó szétrajzások emlékkönyve alcímmel írt riportkönyve arra a háttéranyagra épül, amelyet 1996- 99 között a Voltunk mük es hatvanperces történelmi dokumentumfilmhez a Kárpátok külső lábánál, Csángóföld ön és a Kárpát-medencében a Barcaságtól Sopronig gyűjtött. Sylvester felfigyelt az elmúlt napokban a csángóföldi magyarórák tárgyában közölt, többnyire euforikus hangvételű írásokra. Az eddigi csángómentő erőfeszítések óvatosságra intenek, figyelmeztetett Sylvester.A papság agresszívebbé vált magyarellenessége, és a helyi hatóságok jelenlegi támadása is erősebb minden ellen, ami a csángók magyar identitástudatát alakíthatná vagy megtarthatná. A helyi sajtó hajmeresztő hamisítás pedig egyszerűen példátlan. A hírek szerint júl. 3-án Bákóban egy olyan megbeszélésre került sor, amelyen a csángószervezetek vezetői, Markó Béla RMDSZ-elnök és kísérői társaságában jelen volt Viorel Hrebenciuc, a Szociáldemokrata Párt alelnöke, Radu Catalin Mardare prefektus és Gheorghi Iorga megyei főtanfelügyelő. A megbeszélésen a magyar részvevők meglepetésére elvben megállapodtak, hogy szeptembertől magyar nyelvet tanuló csoportok indulhatnak a szülők közjegyző által hitelesített kérése alapján Frumószán, Külső-Rekecsinben, Lészpeden, Magyarfaluban és Somoskán is. Ekképpen a heti néhány órányi magyaroktatás Klézsével és Pusztinával együtt hét déli csángó településre terjedne ki. Ez a magyarkönyvmáglyákhoz, a gyermekek és szülők meghurcoltatásához és megfélemlítéséhez, a papság intoleráns viselkedéséhez viszonyítva üdvözlendő lépés. A csángókérdés kapcsán viszont nem szabad megfeledkezzünk alapvetően fontos dolgokról, írta Sylvester Lajos. A moldvai csángóság ősztől összesen 140 gyermekre kiegészülő heti néhány órás anyanyelvi oktatása nem helyettesíti a teljes értékű anyanyelvű oktatást. A mostani ígéret elsősorban gesztus- és szimbólumértékű. A mostani néhány órás magyar nyelvű oktatás és képzés, az anyanyelvi nevelés az első lépés a moldvai magyarság teljes értékű anyanyelvi oktatásának megszervezése felé. A csángó fiatalok erdélyi és magyarországi oktatását fenntartó támogatásra és ennek bővítésére alapvetően szükség van. /Sylvester Lajos: Moldvai magyar oktatás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 22./ 2003. augusztus 26.
Egyes elméletek szerint már a honfoglalás előttől van folyamatosan magyar élet Moldvában, s a csángók legarchaikusabb rétegei, az északi csángók részben vagy egészében az egykori etelközi magyarok maradékai lennének. Arról már írásos dokumentumok is vannak, hogy a 15-16. században a "25 városok lakói majdnem mind magyarok" voltak. Husz (Husi) városban még a 19. században felváltva választottak magyar és román bírót. Először a városok szívódtak fel, azután fokozatosan kezdtek felszívódni a falvak is. Már a néhai klézsei lelkész, Petrás Incze János Döbrentei Gáborhoz, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnökéhez az 1840-es évektől küldött levelei beszámolnak erről a nagyléptű sorvadásról. Hogy vannak falvak, ahol mindenki magyarul beszél, vannak olyanok is, ahol a gyermekek már nem beszélnek magyarul, de a felnőttek igen, aztán olyanok, ahol már csak az öregek beszélnek magyarul. Van magyar élet Moldvában. Több mint fél évezredes gyakorlat, a magyarság üldözése; hivatalosan nem létezőnek való tekintése tovább tart. Megindult egy ellenfolyamat is, idén ősztől már hét településen kezdik el a magyar nyelv fakultatív oktatását az iskolákban. Idén tánctáborok voltak Külsőrekecsinben és Somoskán. Külsőrekecsinben immár ötöd ízben. A táborvezető Tündig Tamás budapesti táncmesternek segített a csángó fiatalok. A plébánosi fenyegetett. Még meg sem érkeztek a táborlakók, máris elhangzott a szószékről: "Jönnek a nem várt vendégek", a "rosszakaró magyarok", és hogy óvakodjék tőlük a falu népe. Ne engedjék, hogy fényképezzék őket s a falut, mert "kacagni akarnak rajtunk"! "Magik elmennek, de nekünk itt kell élni tovább" - mondotta Szarka Marika, a tábor egyik fősegítője, miközben szinte könyörögve kérte, ne fényképezzék. A zárónapra bemutatkozó szereplésre meghívtak forrófalvi, lészpedi és pusztinai táncosokat, énekeseket. /Gazda József: Magyar élet Moldvában. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 26./2003. szeptember 13.
Bővül az iskolai magyartanítás Csángóföldön. Hét Bákó megyei iskolában, kilenc csoportban kezdődhet meg szept. 15-től a magyar nyelv oktatása. Bilibók Jenő, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási alelnöke elmondta, valamennyi helyszínre sikerült tanárt találni.Míg tavaly csak Klézsén és Pusztinán sikerült beindítani az iskolai magyartanítást, idén Somoskán, Külsőrekecsinben, Frumószán, Lészpeden és Magyarfaluban is kérvényezték az iskolai magyarórákat, mi több, Pusztinán és Magyarfaluban két-két csoport indulhat. Míg tavaly tanévkezdéskor 41 gyermek számára kérvényezték a szülők az iskolai magyarórákat - a gyermekek közül tízen a tanév során lemorzsolódtak -, idén összesen 138 gyermek számára többnyire közjegyző által is hitelesített kérvényt nyújtottak be. Livia Liliana Sibisteanu, az ügyben illetékes főtanfelügyelő-helyettes ez év júniusában a közjegyző által hitelesített szülői kérelmek ellenére is úgy vélte, Bákó megyében nincs valós igény a magyar nyelv iskolai tanítására. Huszonéves, tanítói vagy bölcsészi diplomával rendelkező erdélyi fiatalok vállalták a számukra afféle kalandnak ígérkező moldvai tanítást. A tanfelügyelőség egyelőre nem kötött velük szerződést, de az alelnök szerint ebben semmi rendkívüli nincsen; a tanévkezdés körüli gondok miatt tavaly is csak öthetes késéssel rendezték az aktákat. Valamennyi tanár már jelentkezett a számára kijelölt iskolában, és egyikük sem jelezte, hogy ellenségesen fogadták volna. /Gazda Árpád: Hét faluban lesz magyaróra. = Krónika (Kolozsvár), szept. 13./2003. szeptember 23.
A bákói tanfelügyelőségen a napokban vette át egy évre szóló kinevezését az a hét fiatal magyar pedagógus, akik az állami oktatás keretében hét moldvai településen fognak magyar nyelv- és irodalomórát tartani. Közben a legnagyobb moldvai csángószervezet - a százmilliós magyarországi támogatás ellenére - alapvető anyagi gondokkal küszködik. Hegyeli Attila, a moldvai magyaroktatás irányítója, valamint a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetői bebizonyították, hogy a délutáni foglalkozások nem sértik a hazai törvényeket. Idén Pusztinán két csoport indul, Klézsén a faluhoz tartozó somoskai iskolában is megkezdik a tanítást, és egyszerre indulnak a magyarórák Magyarfaluban (két csoportban), Frumószán, Külsőrekecsinben és Lészpeden, mindenütt reggel hét órától. Barta András, az MCSMSZ elnöke nyílt levélben adta közre a szervezet anyagi gondjait. A szövetség 25 millió lejre rúgó irodaköltségeit sem tudják fedezni, ő és a szervezet alelnöke segédmunkási fizetést kap az RMDSZ-től, miközben a magyar állam összesen 100 millió forintos éves csángótámogatással számol. Az elnök három diplomával rendelkező csángó fiatalként tért haza szülőföldjére, s joggal teszi fel a kérdést: mi is vonzza haza a csángó értelmiséget, ha a legnagyobb szervezet elnöke és alelnöke kilátástalan anyagi helyzetbe kerül? /Csáky D. Tibor: Oktatás és civil szféra. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 23./2003. szeptember 29.
Lészpeden az iskolában is elkezdődhetett a magyar nyelvtanítás. Kilenc bátor szülő itt is vállalta, hogy kérést nyújtson be a Bákó megyei tanfelügyelőségre: gyerekeik magyar nyelvet tanulhassanak az iskolában. Lészpeden a nagyszülőktől még hall magyar szót a gyerek, de a szülők többsége románul beszél vele a családban. Úgy gondolják, jobban érvényesülhet a gyerek, ha otthon megtanulja az iskola nyelvét. Az idősebb emberek még emlékeznek: egyszer volt magyar tanító a faluban, az ötvenes években magyarul tanítottak az iskolában. Márton Attila tanító egy éve tanítja a magyart. Hargita megyéből való, szentegyházi születésű. /Daczó Dénes: A nagyszülők nyelve lett a magyar. Magyar óra a lészpedi iskolában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./2003. október 18.
A hatósági akadályoztatások ellenére egyre több csángó szülő és gyerek igényli a magyar nyelvű oktatás bevezetését. Néhány fiatal értelmiségi együtt él e közösségek tagjaival. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával idén tizenegy Bákó megyei településen - Klézsén, Budán, Frumószán, Somoskán, Külsőrekecsinben, Magyarfaluban, Lábnyikban, Diószénben, Pusztinán, Lészpeden és Trunkban - kezdték meg a magyar nyelv oktatását. Aszfaltozatlan utcácskákon át jutunk el a frumószai otthoni magyartanítás ideiglenes helyszínére. Vass Ibolya Frumószán az általános iskolában októbertől elkezdte a fakultatív magyaroktatást. Minden családból dolgoznak külföldön: Olaszországban, Spanyolországban, Izraelben, Magyarországon. Vass Ibolya idén végzett a Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán, Bákóban a tanfelügyelőségen Livia Liliana Sibisteanu történész, főtanfelügyelő-helyettes a diplomája alapján szakképzetlenként sorolta be. A csángó szövetségnek körülbelül harmincöt faluból származó, nyolcszázat is meghaladó taglétszáma van. Pávai Réka, a klézsei és somoskai - iskolai és otthoni - magyaroktatás alapembere. A szomszédban lakik Istók Bálint, aki házában a délutáni magyarórák számára a tantermet biztosítja. /Bakk-Dávid Tímea: Nem mártírok, nem idealisták - néptanítók. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./2003. november 18.
Nov. 15-16-án Gyergyócsomafalván a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány és a Csomafalvi Érzelmiség Fórum Csomafalvi csángó napokat rendezett, amelyen Frumószáról és Pusztináról vettek részt csángó felnőttek és gyermekek. Kiderült, két csángó asszony most mozdult ki először szülőfalujából, a csomafalviak meghívására. A tanácskozáson Vass Ibolya, Frumósza magyartanárnője elmondotta, hogy csángóföldön már 11 településen tanítják a magyar nyelvet, ebből Pusztinán, Lészpeden, Frumószán, Somoskán, Klézsén, Diószénon, Trunkon és Külsőrekecsinben hivatalosan az iskolában, míg Magyarfaluban, Labnicon és Tuttán iskolán kívül. Frumószán a magyar nyelv hivatalos oktatása idén szeptemberben indult, azelőtt 2 éve iskolán kívül tanította a gyerekeket Nyisztor Ilona óvónő. Kezdetben 70 gyermek járt a hétvégi órákra, ám a pap közbelépése miatt számuk 30-ra csökkent s ebből 28 gyermek szülei vállalták, hogy aláírják a kérést: gyermekük az iskolában, hivatalosan tanulhasson magyarul, így sikerült szeptembertől heti 3 órában beindítani az anyanyelvi oktatást. A fiatal tanárnő tapasztalata szerint a csángó gyermekek ügyesek, törekvőek. Mirk Szidónia a Hargita Kiadóhivatal munkásságát ismertette, amely kiadja a Moldvai Magyarságot. A kiadó könyvújdonságai között megemlítette A legfájóbb magyar című versantológiát, amely Lakatos Demeter, Duma András és Demse János csángó költők verseit is tartalmazza, illetve csángó témájú verseket más költőktől, valamint Nastase professzor könyvét. Nastase Jászvárosban volt professzor a két világháború között, aki a csángók moldvai letelepedésének körülményeit kutatta, a könyv 1935-ben megjelent kötete újrakiadása, fordításban. A Duna Televízió mindössze 80 csángó család számára elérhető, s a csángók nem tudják fogni a román rádió magyar adását sem. A Romániai Magyar Szó pályázott, hogy újságot küldhessen csángóföldre, így 120 csángó családnak biztosít RMSZ-előfizetést. A Krónikát régebben terjesztették itt, de ma már nem, a hetilapok és megyei napilapok sem jutnak el a térségbe. A legszélesebb körben a Moldvai Magyarságot terjesztik. Nyisztor Ilona óvónő hétvégeken szülőfalujában, Pusztinán és Frumószán csángó és magyar népdalokra, táncokra, hagyományápolásra tanítja a gyermekeket. Sok csángó igényelt magyar igazolványt is. Mi, moldvai csángók címmel csángó szőttesekből és varrottasokból nyílt kiállítás. Vasárnap a szentmise után a csángó gyermekek a cserkészekkel találkoztak, akik ajándékcsomagokat nyújtottak át nekik, majd Gyergyószárhegyre is ellátogattak. Borsos Géza megyei tanácsos, a csángó napok fő szervezője így vallott a rendezvényről: A 80-as évek elején, amikor felülről szorgalmazták, hogy az iskolák moldvai testvériskolát válasszanak, mi Pusztinát választottuk. A testvérkapcsolat nem jött létre az ottani tantestület ellenállása miatt, de már akkor kapcsolat alakult ki az ottani emberekkel. Most, hogy éledőben a csángók iránti érdeklődés, úgy gondoltuk, Csomafalvának is kötelessége bekapcsolódni e folyamatba. /(Gál Éva Emese): Csángó Napok Csomafalván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./ A pusztinai születésű Nyisztor Ilona Onesti-en hivatásos óvónő, emellett hétvégeken szülőfalujában és Frumószán korábban magyar írás-olvasásra tanította a csángó gyermekeket. Elmondta, hogy Pusztinán régebben egy román család élt, most van néhány vegyes házaspár, a többiek magyarok. Frumószának a 70%-a magyar. Frumószán elkezdte a magyar nyelv tanítását, amikor megtudta a pap, prédikációjában sátánista fészeknek nevezte a magyar órákat, s azt mondta, a nép válasszon közte és köztünk, mert vagy minket hajtanak el, vagy ő megy el. Emiatt csökkent a gyermekek száma 30-ra, de ebből 28 szülő aláírta a kérést, és beindulhatott az iskolai magyar oktatás. Pusztinában már két éve van magyar oktatás az iskolában, és iskolán kívül már négy éve. A kezdetekben az emberek nagyon a magyarság ellen voltak, mert rádióban, tévében, mindenütt befeketítették őket, azt is mondták például, hogy Székelyföldön nem szolgálják ki az üzletekben azt, aki nem magyarul kér, s az emberek azt mondták, ha a magyarok ennyire rosszak, akkor nem kellenek nekünk. Jöttek magyar látogatók a faluba, meg akarták nézni az oltárképet a templomban, amely Szent Istvánt ábrázolja, ahogy felajánlja a szent koronát a Boldogságos Szűzanyának, s az emberek elállták az útjukat, nem engedték be a templomba őket. De azóta változott a helyzet, kimozdultak az emberek a faluból, a fiatalok elmentek külföldre dolgozni, s látták, nem olyanok a magyarok, amilyeneknek lefestették őket. Régen több csángó település templomának volt védőszentje Szent István király. Sok faluban, mint például Magyarfaluban a papoknak sikerült meggyőzniük az embereket, hogy megváltoztassák a templom védőszentjét. Pusztinán ez nem sikerült. Az emberek azt mondták, hogy ezt ők így örökölték az őseiktől, és szeretnék, ha Szent István maradna a templom védőszentje. És így is maradt. Szép énekük a Szent István dicsértessél, a búcsú napján, a nagymisén kérték a papot, hogy mint hagyományt, énekeljék el magyarul, és el is énekelték. A pusztinai emberek már 90 óta kérik a magyar misét. 200 aláírást is gyűjtöttek, a Csángó Szövetség írta meg a kérvényt, s csatolva az aláírásokat, továbbította a pápához, de az a válasz érkezett, hogy nem tudják teljesíteni a kérést, mert csángó nyelvre nincs lefordítva a biblia. Azonban ők nem csángó, hanem magyar misét kértek. 1990-óta Gergely Géza csíkszépvizi plébános, mindig eljön Pusztinára magyar misét tartani, egy-egy udvaron gyűlnek össze, 100- 200-an, mert a pap nem engedi be őt a templomba. /(Gál Éva Emese): Magyar misét Pusztinának! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./ 2002. január 8.
Egy imakönyveket talált valaki a szemeteskukában. A belső borítón ez állt: "Ezen könyv a Duma Mihályé. Lészpeden, 1897" Tisztán, szépen, kalligrafikusan, magyarul van írva. Több mint egy évszázaddal ezelőtt, az 1800-as években a lészpedi Duma Mihályban fel sem merült hovatartozásának kérdése. Ő magyar volt. Magyarul beszélt, magyarul írt, magyarul imádkozott, magyar imakönyvből. A két imakönyv tele van magyarul írt bejegyzésekkel. Duma Mihály írta be őket. S akkor jönnek mindenféle dilettáns, hazug áltörténészek, akik azt mondják, hogy a csángók románok – olvasható a Moldvai Magyarság novemberi számában. /b.d.: Duma Mihály imakönyve. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 8./ 2002. január 23.
Neves tudósok" szorgalmasan gyártják azokat a bizonyítékokat miszerint a csángók nem magyarok. Dumitru Zaharia professzor, miután még azt is kétségbe vonta, hogy magyar népesség, sőt Magyarország is egyáltalán létezik, megállapította, hogy a moldvai csángók — románok. Zaharia immár negyven éve tanulmányozza ezt a kérdést, ami tulajdonképpen — nem is létezik. De hát ha nincs is kérdés, mit tanulmányozott annyi temérdek ideig? Tatár Zoltán szerint a kommunikációs zavar a mindenkori magyar kormányok részéről is megnyilvánult. Nemrég a bukaresti pápai nuncius így nyilatkozott a televíziónak: "Valóban hallottam beszélni egymásközt az apácákat, nővéreket csángóul (!), de imádkozni csak románul imádkoztak, sőt a templomban sem kértek soha magyar nyelvű misét... akkor meg minek erőltetni a magyar oktatást?" A kommunikációs zavarok a magyarok és a magyar csángók között már a reformáció után megkezdődtek, papok hiánya meg nemtörődömség miatt. Amikor nagykésőre a Magyar Tudományos Akadémia megfigyelőket küldött Moldvába felmérni a csángók helyzetét, már csak arra szorítkoznak, hogy megállapítsák: egy halálraítélt népcsoportocska agonizált. Szerencsére vannak Lakatos Andrások, Petrás Józsefek, Duma Andrások, Domokos Pálok, Kallós Zoltánok, Szabó T. Attilák, és még sokan mások, akik a csángókra jellemző konok kitartással végzett munkásságukkal bizonyították a történelmi tényt, hogy léteztek és léteznek a moldvai magyar csángók, anyanyelvükkel (lásd a két kötetes Csángó nyelvatlaszt), hitvallásukkal, gazdag és színes kultúrájukkal, állapította meg a cikkíró. Idézett a Kolozsváron megjelent Világosság" című napilap Magyar tanító jelentése Csángóföldről című cikkéből. Felsőrekettyésen "Amikor először vettem részt a szentmisén, a templomból az egész falunépe hazakísért. Sokan sírtak, éljeneztek. Az ifjúság estére táncba hívott.A gyermekek most már szorgalmasan tanulnak anyanyelvükön. Köszönet érte az MNSZ-nek, Czikó Nándor országgyűlési képviselőnek, Dogariu- Kádár István lelkes csángó titkárnak és Kemenes József brassói tanfelügyelőnek" /1948. jan. 21./ Ugyanabban a lapban, az Újabb magyar tanítókat kérnek Csángóföldre! című cikkben: "Rácz György a MNSZ kp. vb. tagja könyveket vitt a felállítandó csángóiskolák részére. Lészped és Klézse környékén magyar gyermekek olyan tömegesen iratkoztak be a magyar tannyelvű iskolákba, hogy a kinevezett tanítók máris kevésnek bizonyultak. Bákó megye tanügyi főnöke sürgősen újabb tanítókat kér!" /1948. jan. 25./ És még egy idézet: "Hazánkban nem szóbeszéd a népek egyenjogúsága, hirdeti Duma György, a bákó megyei csángók nemzetgyűlési képviselője. " /1948. ápr. 23./ /Tatár Zoltán: Volt csángó, nincs csángó avagy a kommunikáció csődje. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./2002. január 25.
Jan. 23-án, szerdán a bukaresti Helsinki Bizottság (APADOR) és a Pro Europa Liga sajtóértekezleten mutatta be Bukarestben a magyar csángók problémájáról, illetve a moldvai csángók helyzetéről szóló jelentését. A román nyelvű dokumentumot, mely szerkesztőségünkbe is eljutott, Gabriel Andreescu és Smaranda Enache vezették föl. Megjelent Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszterasszony is. A közszolgálati televízió jan. 23-i esti híradójában Andronescu egyedüli meghívottként mondhatott véleményt az általa fércmunkának minősített munkáról, úgy mintha a csángómagyar szervezet és a magyar oktatást, illetve misézést óhajtó katolikus csángók sokszor visszautasított kérelmeiről, sőt az ellenük alkalmazott atrocitásokról egy árva szót sem hallott volna. Azt próbálta elhitetni a tévénézők millióival, hogy csángók tulajdonképpen nem is léteznek, hiszen 1992-ben csak hétszázvalahányan vallották magukat a népcsoporthoz tartónak. – Jan. 22-én Hegyeli Attila tanár, aki feleségével és két másik tanárnővel magánházaknál az iskola által megtagadott anyanyelvtanítás igényét a csángó szövetség szorgalmazására elvállalta, az alábbi levelet juttatta el Gabriel Andreescunak, a román Helsinki Bizottság társelnökének: "Tegnap két furcsa látogatónk volt, talán nem árt, ha tudomást szerez róla. Én, a menyasszonyom és még két tanárnő két helyiséget béreltünk egy klézseitől, ahol semmiféle gyerekekkel való tevékenység nem folytatunk, hanem egyszerűen ott lakunk. Jan. 21-én 10 órakor, bármiféle kopogtatás és előzetes engedélykérés nélkül két rendőr hatolt be a lányok hálószobájába, az egyik egyenruhában, a másik civilben volt. Anélkül, hogy leigazolták volna magukat, magyarázni kezdték az éppen otthon tartózkodó két tanárnőnek, hogy 24 órán belül el kell hagyniuk a falut. Írásos dokumentumot nem hagytak hátra, indokuk az volt, hogy nincs a községre szóló személyazonosságink vagy ideiglenes letelepedési engedélyünk. Megjegyezném, hogy a látogatás előtt két nappal a rendőrőrsön hosszan elbeszélgettem a klézsei parancsnokkal, aki miután megmutattam neki az ideiglenes letelepedéshez beszerzett valamennyi iratunkat, azt mondta, nem tudja megoldani a dolgot, mert a mi helyzetünk tisztázatlan a faluban. Másnap Kolozsvárra utaztam és úgy döntöttem, hogy ha Klézsén elutasítottak, Bákóban adom be az iratokat. Miután tehát törvényes próbálkozásainkat elutasította, az őrsparancsnok önkényesen behatolt a lakásunkba, sértegette a két tanárnőt, végigvizsgálta mindkét szobánkat, különösen a könyveink érdekelték őket, beletúrkáltak több, az íróasztalomon található személyes iratomba." A két tekintélyes romániai emberi jogi civil szervezet dokumentuma leszögezte: az APADOR 1997-ben egyszer már foglalkozott a magyar csángók oktatási panaszaival Klézse, Pusztina és Lészped térségében, utána nemsokára az oktatási minisztériumból vizsgálócsoport szállt ki és határozat született, hogy a törvényeknek megfelelően, a szülők kérésére fakultatív magyar oktatás is beindul a csángók részére. Ezt a döntést a helyi hatóságok rendre elszabotáltak, sőt, az elmúlt évtől kezdve megfélemlítésekkel, fenyegetésekkel, a rendőri, papi, tanári tekintély latbavetésével mind sűrűbben próbálták elfojtani a lakosság egy részének ébredező csángó öntudatát. Az APADOR és a Pro Europa Liga megbízott csapata 2001. december 20-27-e között szállt ki Bákó környékére, a helyszínen megvizsgálni, mennyiben igazak az anyanyelvű oktatás igényének elfojtására, illetve a szervezet embereinek üldöztetésére vonatkozó panaszok, s adataikat a csángómagyar szervezet vezetőivel, a környéken élő emberekkel, a megye prefektusával és más megfigyelőkkel való beszélgetések során gyűjtötték. Munkájukat segítette az Európa Tanács nevezetes csángó-jelentése után született 2001/1521. sz. ajánlás, amelyet Románia is elfogadott és amely kötelező érvényű a tagállamokra. Ennek lényege: mindent meg kell tenni, hogy e kisebbségi csoport fennmaradjon nyelvében, kultúrájában, hitéletében. Ugyanakkor a mostani jelentés fő konklúziója: a vizsgálódó látogatás időpontjáig a helyi és a központi hatóságok egyetlen intézkedést sem hoztak az Európa Tanács ajánlása mentén, s a jelentés készítőivel kapcsolatba lépő hivatalos személyek úgy tűnik, semmibe vették ezen ajánlások lényegét. A jelentés részletezte, milyen kálvárián mentek keresztül csángó szülők és a szervezet aktivistái azért, hogy az anyanyelvi oktatásnak érvényt szerezzenek. A hatósági atrocitásokról tudomása volt a prefektusnak is. Ugyanakkor szintén a prefektúra rendelte el azt a november eleji rajtaütést e magánházakon, melynek nyomán a megyei egészségügyi szolgálat minden előzetes bejelentés nélkül felfüggesztette az ott folytatott tevékenységet. A prefektus a helyzet megítélésében a csángók román eredetének axiómájából indul ki, s azt a teljességgel törvényellenes következtetésre jut ebből, hogy a magyar nyelv tanulására vonatkozó igények törvénytelenek, jogtalanok. /(Cseke Gábor): Kemény hangú csángó-jelentés szerint A prefektus mindenről tudott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 25./2002. február 16.
A Pro Minoritate Alapítvány Veszélyeztetett kisebbségek Európában címmel rendezett nemzetközi konferenciát Budapesten febr. 15-én, a Károlyi Palota Kulturális Központban. A konferencia fővédnöke Walter Schwimmer, az Európa Tanács főtitkára. Előadások hangzottak el az európai szervezetek szerepéről a nemzeti kisebbségek védelmében, esettanulmányok veszélyeztetett kisebbségi kultúrákról (kiemelten az ural- altáji, arománok), a rendezvény második része a csángókkal foglalkozott: kultúrájukról, nyelvükről, történetükről, érdekképviseletükről, jelenükről és jövőjükről. A konferencián Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke mondott záróbeszédet. A meghívott előadók között volt Tytti Isohookana-Asunmaa asszony, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének csángó raportőre, Petrusán György szegedi román tanszékvezető, Cselényi László televíziós filmrendező, a Minoritates Mundi szerkesztője, Christoph Pan professzor, az Etnikai Csoportok Dél-Tiroli Intézetének igazgatója, Szilágyi N. Sándor, a kolozsvári egyetem docense, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, Gabriel Andreescu, a Román Helsinki Bizottság társelnöke, Bartha András, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének elnöke. Némiképpen a konferenciához kapcsolódik a febr. 16-ra meghirdetett, hagyományos zenés-táncos összejövetel, melyet a Pro Minoritate Alapítvány szervez a moldvai és gyimesi csángó magyarok kultúrája, népszokásai, hagyományai megismertetése szándékával, s amelynek a budapesti Petőfi Csarnok nyújt otthont. A hatodik alkalommal meghirdetett fesztivál fővédnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A hatodik Csángó fesztiválon gyimesi és moldvai csángó magyar hagyományőrző együttesek lépnek fel Gyimesbükkről, Hidegségpatakáról, Klézséből, Magyarfaluból, Pusztinából, Külsőrekecsinből és Lészpedről. /(Guther M. Ilona): Veszélyeztetett kisebbségek Európában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./2004. június 29.
Újabb moldvai településeken indulhat be a 2004–2005-ös tanévtől fakultatív magyar nyelvoktatás a román tannyelvű állami iskolákban. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől (MCSMSZ) származó adatok szerint a magyar nyelv anyanyelvként való oktatását 286 szülő kérvényezte, ez 15 újabb csoport indulását jelenti. Ha ez megtörténik, a csángómagyarok által lakott településeken 24 magyar tannyelvű csoport fog működni, összesen mintegy 430 gyerekkel. A magyar nyelv anyanyelvként való oktatása – fakultatív, azaz nem kötelező – tantárgyként a csángómagyarok által lakott moldvai falvakban a 2002–2003-as tanévben kezdődött meg, az RMDSZ segítségével. Elsőnek Pusztinán és Klézse községhez tartozó Buda nevű faluban 34 gyermek szülei kérvényezték a magyarórát. A most véget ért tanévben már újabb 137 szülő kérvényezte – közjegyző által hitelesített okiratban –, hogy gyermeke magyar nyelvet tanulhasson. Hét település – Pusztina, Frumósza, Leszpéd, Buda, Somoska és Magyarfalu – iskolájában folyt heti három órában a fakultatív magyar nyelvoktatás. Az eddigi hét csángó lakosságú település mellé ősztől felzárkózó Diószén és Lábnik révén immár kilenc település román tannyelvű állami iskolájában, 24 csoportban tanulhatják a csángó gyermekek a magyart. Emellett továbbra is magyar nyelvű iskolán kívüli foglalkozásokat szerveznek az érdeklődők számára a csángómagyarok által lakott falvakban. Az iskolán kívüli magyar oktatásban tizenegy moldvai településen mintegy ezer gyermek vesz részt – tájékoztatta az MTI-t Hegyeli Attila, az MCSMSZ oktatási felelőse. /Újabb magyarul tanuló csángók. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./2005. február 26.
Vincze Gábor szegedi történész a magyarországi és erdélyi magyarság múlt századi történelmének sok szempontból legavatottabb kutatója. Eddig egyedül vagy társszerzőkkel tíz könyvet írt, emellett négy egyéb kiadványt szerkesztett, megjelent mintegy kilencven tanulmánya, forráspublikációja, cikke. Az Asszimiláció vagy kivándorlás? /Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Teleki László Alapítvány, Budapest, 2004/ című, legújabb kötetében a moldvai magyar etnikai csoport modern kori történelmének tanulmányozásához válogatta össze az 1860–1989 közötti időszakból a legfontosabb forrásanyagot. A moldvai magyar etnikai csoport a magyarság egészén belül egyedül produkál még ma is pozitív népszaporulatot. A magyarországi vendégmunka beszűkülni látszik. Ehelyett a moldvai magyarok nagy tömegei vállalnak dél-európai országokban vagy Izraelben vendégmunkát. Vincze Gábor maga is nyugat-európai ideiglenes kitelepedésre – vendégmunkára – készül, az anyaországban nem lévén státus szerinti munkahelye. Az Asszimiláció vagy kivándorlás? című munkában az első dokumentum 1860-as, az utolsó pedig 1985-ös. 1941-ben a bukovinai székelyeket Bácskába telepítették, majd 1944-ben a Dunántúlra menekültek, s akkor a moldvai csángómagyarok közül is áttelepedett 120–130 család. A moldvai csángókat két faluba telepítették le: Egyházaskozárra és Szárászra. 1940–44 közt volt egy olyan elképzelés, hogy minél több moldvai csángómagyart kell áttelepíteni Magyarországra. 1944 tavaszán kidolgoznak egy konkrét tervezetet, ennek értelmében Bákó megyéből az összes csángómagyart át kellene hozni Magyarországra, de közbejött az augusztus 23-i átállás, összeomlott a moldvai román front, a tervet már nem lehetett kivitelezni. 1946–47–48-ban több ezer ember csángó szeretett volna áttelepedni Magyarországra. Azonban az akkori magyar kormányok – Nagy Ferenc és Dinnyés Lajos kormánya – azt mondák: nem szabad őket befogadni, mert akkor nem tudják megakadályozni a román kormánynak, hogy amennyire lehet, Erdélyt magyartalanítsák. Valóban volt a paragrafusokban és a hatósági szervek cselekedeteiben tetten érhető szándék 1946–47-ben, hogy minél több, főleg észak-erdélyi magyart valamilyen ürüggyel kiutasítsanak Romániából. Emiatt a moldvai csángómagyarokat nem engedték be. Egyéni kiskapukat megkeresve végül is 1946–47-ben áttelepedett még egy 40–50 család. Lábnyikról, Diószénből, Klézséről, Lészpedről. Vincze Gábor hangsúlyozza, hogy ő nem csángószakértő. Vincze Gábort a kilencvenes évek vége felé meghívták Kolozsvárra vendégelőadónak. Előadás-sorozatot tartott a kolozsvári történelem szakos magyar hallgatóknak a romániai magyar kisebbség 1919–1989 közti történelméről. Két évvel később, 1998–99-ben ugyancsak a történelem szakosoknak tartottak speciális kollégiumot. Sikerült jó néhány diákot ,,megcsípni”, azóta közülük néhányan elindultak a történészkutatóvá válás útján. A magyar szakosokkal nem volt ilyen szerencséje. /Sylvester Lajos: Asszimiláció vagy kivándorlás? (Moldvai magyar forráskiadvány). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 26./2005. április 26.
Marosvásárhelyen két éven át működött a Tanítóképző Pedagógiai Főiskola, 1957-1958 között. Az ország minden tájáról verbuválódott össze egy lelkes, 27 tagú évfolyam. Ez a kis csapat olyan személyekkel találkozott, mint Kallós Zoltán, Bartis Árpád, az akkori nemzetiségi vezérigazgatóság magyar szakos tanára, Vészi Mária pszichológus, Asztalos Imre, az intézet volt igazgatója és a Hubesz házaspár. Ők kapcsolatba léptek a csángóvidékkel, ahol éppen abban az időben szüntették meg a magyar oktatást. Csángó nótákat, fonójeleneteket, csángó táncot tanítottak meg főiskolásoknak, majd 1957 húsvét vasárnapján a kis műsorral ellátogattak Lészpedre, Bakóba. Találkoztak a Bákóban románul tanuló tanítóképzősökkel, akiknek nagy része csángómagyar volt. Amikor megbarátkoztak a csángókkal, elmondták, hogy a magyar bibliájukat a szénába dugdosva mentették meg, annyira tiltott volt a magyar szó. Ezután a leszpédi asszonyok felléptek Marosvásárhelyen és Mezőpanitban. /Virginás Piroska ny. tanítónő, Marosvásárhely: Volt egyszer egy lelkes csapat. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 26./2005. május 18.
Több mint négyszáz csángómagyar gyerek tanulhatja ma az állami iskolában saját anyanyelvét és történelmét – hívták fel az MTI figyelmét az RMDSZ tisztségviselői azzal összefüggésben, hogy május 15-én, vasárnap a moldvai Rekecsinben letették a jövendő magyar iskolaközpont alapkövét. Kötő József oktatási államtitkár az MTI érdeklődésére nagy jelentőségűnek nevezte a rekecsini jövendő iskola felépítésére vonatkozó kezdeményezést, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a csángó gyermekek ma az állami iskolában is tanulhatják anyanyelvüket. Heti két óráról van szó, amelyet beillesztenek a többségi iskola órarendjébe, ezeken az órákon az állam által fizetett tanárok tanítanak. A törvény létezett, csak nem alkalmazták, emiatt szükség volt egy külön miniszteri rendeletre, amely kötelezte a tanfelügyelőséget a törvény alkalmazására. Csángóföldön sok helyen megfélemlítették a szülőket, arra próbálva kényszeríteni őket, hogy vonják vissza aláírásukat. Ezért központi beavatkozásra volt szükség e helyzet orvoslásához – fűzte hozzá az államtitkár. Takács Csaba ügyvezető elnök emlékeztetett: 2002. május 2-án a bákói prefektúrán találkozott az RMDSZ és az akkori kormánypárt, a PSD küldöttsége Markó Béla szövetségi elnök és Viorel Hrebenciuc, a PSD alelnöke részvételével. Ott született a döntés arról, hogy a csángómagyar gyerekeknek is lehetőségük lesz az állami iskolákban a magyar nyelvnek mint anyanyelvnek a tanulására. Takács Csaba tájékoztatott arról: már a 2002-2003-as tanévben 17 klézsei és 24 pusztinai csángómagyar gyerek tanulta az anyanyelvét az állami iskolákban. A 2003. július 3-án – ugyanazon a helyszínen – tartott újabb megbeszélés eredményeként a 2003-2004-es tanévben összesen hét településen (Klézse, Pusztina, Somoska, Magyarfalva, Frumosza, Lészped és Külsőrekecsin) 181 csángómagyar gyerek kapott lehetőséget anyanyelvének iskolai tanulására. A 2004-2005-ös tanévben újabb két településen, Lábnyikon és Diószénben sikerült beindítani ezeket az órákat. Jelenleg tehát 23 csoportban, összesen 460 Bákó megyei csángómagyar gyerek tanulja tanrend szerint anyanyelveként a magyart a fentiekben felsorolt 9 település állami iskolájában. Borbély László, a középítkezési ügyekért és a területfejlesztésért felelős megbízott miniszter a közelmúltban személyesen is találkozott a rekecsini polgármesterrel, aki támogatásáról biztosította a csángómagyarok iskolaközpontjának felépítésére vonatkozó kezdeményezést. /(Garzó Ferenc / MTI): Pontosít az RMDSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2005. máj. 18./2006. március 25.
Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajztudós március 26-án tölti nyolcvanadik életévét. Foglalkoztatja a válaszúti kúriában létrehozott szórvány iskolaközpont helyzete. Négy éve folyik az építkezés, befejezéséhez még mintegy 30 millió forint kellene. Kallós Zoltán most készíti a dalos füzetet és a hangzóanyagot a nyári táborra. A CD-lemez címe: Hallod babám, mit fütyörész a rigó? Kallós szerint a közös éneklésnek közösségformáló ereje van. Jelenleg Válaszúton 62 gyermek tanul. Állami támogatást csak gyerekpénzt kapnak ez havi 24 lej. Magyarországról pedig ezer forintot személyenként. Vannak olyan magyarországi barátaik, akik 1–2 millió forintot is adnak évente. Az emberek jóindulatán múlik a működésük. Székesfehérváron volt nemrég egy jótékonysági előadás, ezen Mádl Dalma asszony volt a védnök, valamint a helyi katolikus püspök, egymilliónál több forint gyűlt össze. Kallós Zoltánt március 29-én Budapesten köszöntik a Budapesti Székely Kör, az Erdélyi Szövetség, a Magyar Kulturális Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia és a Litea Könyvkiadó szervezésében. Ezután lesz Kolozsváron a táncház találkozó, itt is köszönteni fogják. Kallós kifejtette, a magyar néprajzi kutatás nagyon jól áll, mind népzenei, mind pedig tánc, vagy bármilyen más etnográfiai szempontból. Európai viszonylatban élen járunk. Az általa gyűjtött anyag a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában van, mert azt vallja, hogy egy ilyen gyűjtés nem lehet öncélú, közre kell adni. A magyar társadalomban van egy olyan réteg, amely nem szereti a magyar népzenét, létezik egy kozmopolita társaság, akik azt mondják, hogy a magyar népzene idejét múlta, primitív, múzeumba való kacat. Kallós szerint azonban a magyar népzenében az élet minden mozzanatára található példa: egyformán beszél a bőségről, a szorongató szükségről, szerelemről, bánatról, és a mindenkori társadalom legőszintébb tükörképét adja. Világszerte tapasztalható egyfajta visszafordulás a népzene, a népi kultúra felé. A magyar táncházmozgalom átlépte Magyarország, de Európa határait is. Ez a mozgalom fogja össze a világ magyar ifjúságát, de más nemzetiségűeket is, hiszen rengetegen érdeklődnek és tanulják a magyar táncot világszerte. Erdélyben még vannak feltáratlan területek, olyan helységek, ahol kutató még nem járt. Kallós úgy látja, van kutatói utánpótlás. Legnagyobb eredményének szellemi szempontból a népzenei gyűjtést, tárgyi szempontból pedig a néprajzi gyűjtését tartja. Válaszúton levő gyűjteményét most veszik számba, hét szobában fogják elhelyezni. Lesz egy válaszúti szoba, egy mezőségi, egy széki, egy kalotaszegi, egy szász, egy román és egy csángó – moldvai és gyimesi – szoba. /Köllő Katalin, Tibori Szabó Zoltán: Nem kell politizálni, hanem minél többet táncolni és énekelni magyarul. Születésnapi beszélgetés Kallós Zoltán Kossuth-díjas, Corvin-lánc tulajdonos néprajztudóssal. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./ Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató Válaszút községben született 1926-ban. A kolozsvári Református Kollégiumban tanárai biztatására gyűjteni kezdte szülőfalujának népdalait, ritmusait, a helyi magyar, román és cigány népszokásokat. 1946-ban tanítói oklevelet szerzett, s mivel Moldvában nem engedték tanítani, Magyarvistára, majd Kalotaszegre került, itt folytatta a gyűjtést. Bekerült a Zeneakadémiára is, ahonnan 1950-ben kizárták, mivel szülei kuláklistára kerültek, apját hat hónapi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. 1951 és 1955 között a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán tanult, végzése után a moldvai csángók közt, Lészpeden, majd a Gyimes völgyében tanított. 1957–58-ban a marosvásárhelyi Népi Alkotások Házában szakirányító volt. 1958-ban koholt vádak alapján letartóztatták és bebörtönözték, szabadulása után, 1959-től a Gyimesben faipari vállalati dolgozó lett. 1969-ben, feladva addigi állását, szabadfoglalkozású lett. A tevékenységét összegző, rendszerező publikációk sorát az 1969-ben megjelent Balladák könyve nyitotta meg, amely nagy szakmai és közönségsikert aratott. Fáradhatatlan gyűjtőmunkája során 15 ezer dallamot jegyzett le, s 26 kazettát adott ki, amelyből nyolc balladákat tartalmaz. Neve összeforrt az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalom életre hívásával és folyamatos gondozásával is. Több hivatalos elismerést is kapott, többek között 1990-ben Életfa-, 1993-ban Magyar Művészetért-, 1996-ban Kossuth-, 2000-ben Magyar Örökség-díjat, 2001-ben Corvin-lánccal jutalmazták. 1992-ben a szellemi és tárgyi javak és értékek fenntartásáért és az ifjúság körében való népszerűsítéséért létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amelyre felajánlotta összvagyonát. Szülőházában, az egykori válaszúti kúriában kiállította az általa gyűjtött népviseletek és használati tárgyak nagy részét. Itt, Válaszúton évente rendeznek tábort a magyar tánc és zenei kultúra iránt érdeklődőknek, ahová a világ minden tájáról érkeznek résztvevők. /Kallós Zoltán 80 éves. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 25./ Megjegyzés: az életrajzi ismertetés nem tért ki arra, hogy Kallós Zoltán a moldvai csángó körében végzett gyűjtéséért, a Balladák könyve kiadásáért börtönbüntetést szenvedett. 1974. június 16-án letartóztatták, két és fél évre ítélték, azután a nemzetközi tiltakozás hatására 1975 tavaszán kiszabadult. A gyűjtést azután csak titokban folytathatta.2006. szeptember 15.
Megfelelő körülmények között beindulhat a magyar oktatás Bákó megyében. Pásztor Gabriella tanügyi államtitkár látogatása hatására beadták a derekukat a csángóföldi iskolaigazgatók. Az államtitkár személyes jelenlétének hatására a Bákó megyei tanfelügyelőség megvizsgálta a Csángómagyar Szervezet által jelzett problémákat. A szövetség sérelmezte, hogy a magyar oktatókat nem véglegesítik beosztásukban, míg az ugyanolyan helyzetben lévő, románul oktató tanárokat igen. Kifogásolták azt is, hogy az iskolaigazgatók nem egyeztek bele a szülői kérvényeknek megfelelő számú magyar osztály indításába. Hegyeli Attila, a Csángómagyar Szervezet oktatási felelőse szerint nem helyénvaló, hogy a csángóföldi magyar oktatás problémái csak államtitkári közbelépésre oldódnak meg. Pásztor Gabriella államtitkár Lészpedre, Klézsére és Rekecsinbe látogatott el, a három községben öt iskola működik. /Isán István Csongor: Központi nyomásra megoldás született. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./