udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 184 találat lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-184

Helymutató: Lugos

2006. augusztus 19.

Mária mennybevételekor tartják a lugosi búcsút, amely elsősorban az ortodox érsekség (illetve az önkormányzat) fő rendezvénye, de részt vesznek rajta a görög katolikus püspökség és a történelmi magyar egyházak képviselői, főméltóságai is. Lugos testvérvárosai közül négy képviseltette magát az eseményen: Szekszárd küldöttségét Kiss Andrea önkormányzati képviselő, a Szekszárd–Lugos Baráti Társaság elnöke, eljött még a jénai, a moldovai Nisporeni, a szerbiai Versec küldöttség is. /(pataky): Lugosi búcsú az ökumenizmus jegyében. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 19./

2006. október 7.

A Lugosi Református Egyházközség épületeinek (templom, bérház, parókia) centenáriumi ünnepségét október 15-én tartják meg, és ez alkalomból mellszobrot állítanak dr. Pogány Károlynak, a történelmi  Krassó-Szörény vármegye egykori főispánjának. A szobor Pokker László lugosi szobrászművész alkotása, a templom kertjében leplezik le a mellszobrot. Pogány Károly, Krassó-Szörény vármegye akkori főispánja számba vette a lugosi reformátusok erejét, és kimondotta, hogy azt a követ, amely Lugoson nemcsak a református egyházra, hanem a magyarságra is nehezedett, a harmadfélszázados sírból föl kell emelni. (Korabeli jegyzőkönyv) /P. L. Zs.: Református centenárium Lugoson. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./

2006. október 14.

Az RMDSZ zsombolyai szervezete az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendez október 15-én. Levetítik Mészáros Márta A temetetlen halott című, Nagy Imréről készült filmjét. A rendezvény része a Temesvári Magyar Nőszövetség által A vidéki művelődési élet fellendítése című projektnek, melynek keretében Lugoson, Nagyszentmiklóson, Dettán, Igazfalván, Végváron, Szapáryfalván, Újszentesen, Óteleken és Újmosnicán is levetítik majd a filmet. /P. L. Zs.: ’56-os megemlékezés Zsombolyán. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 14./

2006. október 17.

A Lugosi Református Egyházközség mellszobrot állíttatott dr. Pogány Károlynak (1848–1925), az egyházközség néhai főgondnokának, a történelmi Krassó-Szörény vármegye egykori főispánjának, Pokker László lugosi szobrászművész alkotását. A szoborállítás október 15-én, a Magyar Református Világszövetség Napján történt. “Egyházkerületünk ünnepelni akarja nemzetünket, egyházunkat, gyülekezetünket, Pogány Károlyt, akinek hagyatékából él az egyházközség” – mondta köszöntőjében Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője. Dr. Pogány Károly Nagyenyeden született, szülővárosában és Kolozsváron tanult, majd Budapesten végzett jogot. Országgyűlési képviselő volt, 1898–1906 között pedig főispán Krassó-Szörény vármegyében. /Pataky Lehel Zsolt: Szobrot avattak Pogány Károlynak. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 17./


lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-184




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék