udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 227 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 211-227

Helymutató: Máramarossziget

2001. szeptember 24.

Kolozsváron ülésezett szept. 21-én az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsa. Jelen volt: Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Kelemen Hunor, a SZET elnöke. Markó Béla szövetségi elnök utólag elmondta, bár viszonylag foghíjas volt a jelenlét, a vita hasznosnak bizonyult. Sok fontos vélemény hangzott el a státustörvényről, az oktatás helyzetéről, az egyetem kérdéséről, a magyarországi támogatási rendszerek működéséről, illetve működési zavarairól. /(Csomafáy Ferenc): SZET-ülés Kolozsvárott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./ A romániai magyar civil szervezetek, és az egyházak képviselőit tömörítő Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) ülésén Markó Béla szövetségi elnök beszámolójában az RMDSZ és a kormánypárt közti együttműködésre helyezte a hangsúlyt. A kormányfő nacionalista retorikája arra enged következtetni, hogy tudja, Románia nem lesz NATO-tag, tehát megengedheti magának e kevésbé eukonform magatartást a kisebbségi kérdésekben. Markó kiemelte: sikerült kiharcolni egy önálló magyar középiskolát Aradon, és remélik, hogy a második évharmadtól Máramarosszigeten is megvalósítható lesz ez. Októberben indul a Sapientia Tudományegyetem, amelynek akkreditálásáért az RMDSZ nehéz politikai küzdelmet folytatott. Szintén az RMDSZ érdeme, hogy a földtörvény nem rossz irányba módosult. Az egyházi ingatlanok kérdésében nem sikerült eredményt elérni. Markó kritizálta, hogy az RMDSZ egyes platformjai ahelyett, hogy ideológiai műhelyként működnének, puccsot terveznek. Csép Sándor, a MÚRE elnöke arra kérte a szövetségi elnököt, reagáljon Adrian Nastase miniszterelnök kijelentésére, amelyben a romániai magyar sajtót "tudati manipulálással" vádolta, és leváltással fenyegette azokat az iskolaigazgatókat, akik tudtával különböző "import" tankönyvekből oktatnak. Ami a tankönyveket illeti: a román-magyar kormányközi vegyes bizottságban elfogadták a román fél azon óhaját, hogy tanszerekkel és tankönyvekkel támogassa a magyarországi románokat, ilyen összefüggésben tehát szintén érthetetlen a kormányfő kifogása. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője szerint a kormányfő kijelentése fölerősíti a nacionalista hangokat. Kántor szerint az RMDSZ-nek sokkal határozottabban kellene fellépnie ez ellen, mint ahogy számos más ügyben is. Példaként Kolozsvár helyzetét említette, ahol továbbra is folyik a szélsőséges polgármester regnálása. Markó válaszában kijelentette: Kolozsvár helyzetét talán a helyi RMDSZ vezetéstől kellene elsősorban számon kérni. Wanek Ferenc, a Bolyai Társaság elnöke szerint az RMDSZ vezetőinek nem lenne szabad egyformán kezelni a BBTE, illetve a Sapientia ügyét, sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie az önálló struktúra kialakítására az állami egyetemen. Veres Valér, a Román Doktorandusok Szövetségének (RODOSZ) vezetője Wanek Ferenc szavait kiegészítve elmondta: addig, amíg a Sapientia Tudományegyetemre forint milliárdokat költenek, a BBTE-n anyagi fedezet híján idén nem tudják beindítani a vendégtanárprogramot. Válaszában Markó Béla úgy értékelte: Sapientia-ügyben az RMDSZ nem lehet címzettje azoknak a bírálatoknak, amelyek tulajdonképpen a szakmát illetik. Egyetértett abban: nem állhat elő olyan helyzet, hogy a Sapientia gyengítse a BBTE-t. Arra kell törekedni, hogy a BBTE megerősödjön - hangoztatta. Kötő József EMKE-elnök szerint is túlságosan sarkított a magánegyetem és a BBTE szembeállítása. A státustörvénnyel kapcsolatban Takács Csaba kifejtette: ha felkérik, az RMDSZ vállalja az igazolványt igénylők regisztrációját. Egyes vélemények szerint sem az RMDSZ, a SZET pedig semmiképpen sem vállalhat szerepet az ajánlások kiállításában. Mások szerint ezeknek az ajánlószerveknek minél szélesebbnek kell lenniük, nagy hiba volna kihagyni belőlük az egyházakat. - Kelemen Hunor ismertette annak a háromtagú helyzetfelmérő bizottságnak az állásfoglalását, amelyik a helyszínen igyekezett tájékozódni a zilahi Wesselényi-kollégiumban kialakult válságról. A konfliktus nem elvi, hanem személyes jellegű. A Molnár Kálmán esperes és Seres Magda igazgató közötti nézeteltérést az érvényben levő törvények eltérő értelmezése váltotta ki, a választási kampány ideje alatt azonban egyesek megpróbálták ezt RMDSZ-konfliktussá fokozni. A SZET-elnök visszautasította Tőkés László Királyhágómelléki református püspök kijelentéseit, aki az iskola "újraállamosításával" vádolta az RMDSZ-t. /Nincs döntés az ajánló szervezetről. Ülésezett a Szövetségi Egyeztető Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

2001. szeptember 24.

Szept. 23-án Csíkkozmáson emléktáblát állítottak a templom falán a falu neves szülöttje, a kommunista hatóságok által a máramarosszigeti börtönbe internált, mártírhalált halt pap, dr. Boga Alajos emlékére. Vértanúságot hite mellett dr. Boga Alajos titkos ordinárius - jelentette ki dr. Jakubinyi György. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke az ünnepi szentmisén. /Sarány István: Csíkkozmás ünnepe. Emléktáblát avattak dr. Boga Alajos emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 24./

2001. november 9.

November 4-én tartották meg Máramarosszigeten a már hagyományosnak számító "Ki mit tud?" vetélkedőt. A rendezvény egyben a történelmi Máramaros szórványmagyar műkedvelőinek felvonulása is volt. A zsűri tagjainak, valamint a szervező Hollósy Simon Művelődési Egylet vezetőinek, Zahoránszky Ibolyával az élen, közel hat órás rendezvényt kellett végigizgulniuk. Ennyi időbe telt ugyanis, míg a máramarosszigeti, felsővisói, rónaszéki, hosszúmezői, kistécsői és aknasugatagi műkedvelők bemutatták a szavalástól a vallási-, világi népi játékokig terjedően az összes lehetséges műfajt magába foglaló előadásaikat. A vetélkedőt követően a résztvevő csoportok vezetői, szakmai megbeszélésre ültek össze. Kötő József szerint a rendezvény bebizonyította: nem egy szórványvidék kulturális megnyilvánulásának voltunk tanúi, a résztvevők létszáma legalábbis a tömbmagyarság látszatát keltette. Ki kell dolgozni egy öneltartási modellt, a civil társadalmat pedig erőteljesebben kell éltetni, vonták le a következtetéseket a vita résztvevői. /Farkas E Zoltán: Tömbmagyar "Ki mit tud", szórványban. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 9./

2001. november 16.

Megérkezett az ideiglenes minisztériumi jóváhagyás a máramarosszigeti magyar nyelvű középiskola újraindításához - közölte Böndi Gyöngyike képviselőasszony. Ecaterina Andronescu miniszter asszony szigorú hangú átirata szerint "nem fogjuk megengedni olyan osztályok létesítését, amelyek nem felelnek meg a törvényes előírásoknak, az új oktatási intézet tanerőinek nagy része képzett és kinevezett tanár kellene legyen, a kiválásra pedig nem kerülhet sor hamarabb, mint 2002. szeptember 1-jén. A törvény értelmében a középiskola elnevezését minisztériumi rendeletnek kell jóváhagynia". Ez azt jelenti, hogy a jövő év szeptemberétől lesz Máramarosszigeten magyar líceum. /(dl): Magyar középiskola Szigeten. Megvan a minisztériumi jóváhagyás. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 16./

2001. december 5.

A magyarellenes hangulatkeltés intézményes szinten is érezteti hatását, jelentette ki dr. Murvai László, a Nevelési és Kutatási Minisztérium osztályvezetője. Szerinte az RMDSZ-politikusok jelentős segítséget adtak a nehéz kérdések megoldásában. Három főbb feladatot fogalmaztak meg, ismertette elképzeléseiket Murvai: 1. a romániai a magyar nyelvű oktatás hálózati és beiskolázási kérdéseit illetően a szintentartás, jobb esetben a bővítés, 2. az anyanyelvi oktatás továbbfejlesztése, 3. a vidéki iskolák összevonásának, újjászervezésének nyomonkövetése. - Sikerült megőrizni a marosvásárhelyi református líceumot, újraindult az önálló magyar nyelvű líceum I-XII. osztályokkal. A máramarosszigeti magyar líceum újraalakításában előbbre jutottak. Az 1996-1997-es iskolai évben a romániai szakoktatásnak a magyarul tanulók csak az 1,1%-át tették ki, ez 3851 tanulót jelentett. A 2000-2001-es iskolai évben a 321 667 szakoktatásban részesülő tanuló közül 8000 tanul magyar nyelven, ez 2,5%. Nőtt a magyar nemzetiségű egyetemisták száma. 1990-ben Románia 160 ezer egyetemi hallgatójából alig több mint 7900 volt magyar nemzetiségű, 2000-2001-ben az ország mintegy 530 ezer egyetemistájából már több mint 23 ezer magyar. 2001-ben Romániában sikeres vizsgát tett a VIII. osztály elvégzése után a jelentkezők 71,2%-a. Ez a tavalyi eredményekhez képest 6% visszaesés. A magyar nyelvű osztályokban végzett VIII-osok 68%-a tett sikeres vizsgát, ami a tavalyi eredményekhez képest szintén 6%-os visszaesést jelent. Romániában 20 megye ért el magasabb átlagot, mint 71,2%, 22 pedig rosszabbat. Azokban a megyékben voltak jobbak az eredmények, amelyekben a romántanítás nem jelent problémát. Idén az érettségi vizsga nehezebb volt, mint 1990 óta bármikor. A magyar nyelven érettségizők 2001-es sikerszázaléka 88 volt, ami majdnem két százalékkal jobb, mint az országos átlag. - Murvai elmondta, hogy amikor a külföldi tankönyvek körül kirobbant a cirkusz, két nap múlva a miniszter asszony asztalán volt az az elemző jelentés, amely bizonyította, hogy a kisebbségi iskolások számára állami pénzből az utóbbi öt évben arányosan sokkal kevesebb jutott, mint ahogy arra szükség lett volna, és hogy a magyar nyelven tanuló középiskolások azon a néhány könyvön, amelyet román nyelven adtak ki, s az Ábel Kiadó néhány könyvén kívül más tankönyvvel nem rendelkeznek. Murvai szerint ez az anyag segített a tankönyvhisztéria lecsendesítésében. - Végül Murvai összefoglalta a megoldandó feladatokat. Nyomon kell követni a máramarosszigeti magyar iskola újraindítását 2002. szept. 15-én. Veszélyben vannak a teológia profilú magyar nyelvű középiskolák. A csángó kérdésben is lépni kellene. A magyar iskoláik tankönyvekkel való ellátása továbbra is gond. /Szabó Csaba: Állótükörben a 2001-es oktatási gondok. "A miniszter asszonynak jó napja van, ha nem lát minket". = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./

2002. július 8.

Medgyessy Péter miniszterelnök júl. 6-án Kolozsvárra érkezett. A kormányfő programja a házsongárdi temetőben kezdődött, ahol szűk rokoni körben felkereste nagyszüleinek sírját. Én ide hazajöttem, én itt itthon érzem magam - ezekkel a szavakkal kezdte beszédét Medgyessy Péter magyar miniszterelnök az RMDSZ képviselőivel folytatott tanácskozását megelőző sajtónyilatkozatában. A kormányfő a párbeszéd szükségességét hangsúlyozta. Mint fogalmazott, figyelembe véve, hogy mennyire kettészakadt a magyar társadalom, Medgyessy Péter azon meggyőződésének adott hangot, hogy célja Magyarország újraegyesítése, egy békés, nyugodt és jókedvű ország megteremtése. - Ugyanakkor nagyon fontos számomra, hogy az erdélyi magyarság is egységes legyen, az RMDSZ erős, egységes szervezetként működjön, és jól szolgálja az itt élő magyarság ügyét - mondotta Medgyessy Péter. Rendkívül lényegesnek tartja azt is - fűzte hozzá -, hogy ne Magyarországon találják ki, mi jó az erdélyi magyarságnak, hanem a határon túli magyarság maga döntse el, mit szeretne. "Nekem egy dolgom van: segíteni, hogy ti itt jól érezzétek magatokat, és a magyarságtudatotokat ápolni tudjátok" - mutatott rá a magyar kormányfő. "Az az érdekünk, hogy prosperáljon ez az ország, mert ezáltal Erdély is prosperál, és ez itt tartja majd az embereket. Az én feladatom tehát az - és ebben nem állunk távol az RMDSZ vezetőségének álláspontjától -, hogy a magyar kormány elősegítse: a magyarság valóban jól érezze magát Erdélyben" - hangsúlyozta Medgyessy Péter. Medgyessy Péter jónak tartja az Illyés Közalapítvány működését, azt szeretné, ha az elkövetkező időszakban a határon túli magyarságnak szánt anyagi támogatást tisztán és átláthatóan osztanák el, és a pénzforrásokat valóban olyan területekre koncentrálnák, amelyek a legtöbb eredményt hozhatják. Fontosnak tartja, hogy az olyan kezdeményezések, mint például a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) megmaradjanak, fejlődjenek és felvirágozzanak. Medgyessy Péter az erdélyi magyar nyelvű sajtó helyzetére is kitért, amellyel kapcsolatban kifejtette, hogy szerinte azt minél működőképesebbé kell tenni. Bejelentette, hogy júl. 17-re összehívja Budapestre a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), ahol a magyar kabinet tagjai és a határon túli magyarság képviselői egyeztethetik elképzeléseiket. A magyar miniszterelnök a határokon túlívelő európai régiók közötti együttműködés felerősítését javasolta, azaz olyan kis térségek létrehozását, amelyeken keresztül felgyorsítható az európai integráció. Az RMDSZ képviselőivel folytatott megbeszélések után Medgyessy Péter a sajtónak elmondta: ezen több olyan konkrét kérdés vetődött fel, mint például a romániai magyar nyelvű oktatás támogatása, a máramarosszigeti magyar iskola feljavítása, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar vonalának támogatása, továbbá az aradi Szabadság-szobor helyreállításának kérdése és a csíkszeredai magyar konzulátus megnyitásának ügye. Markó Béla, az RMDSZ elnöke az újságíróknak kifejtette: a tárgyaláson számos oktatási, művelődési és gazdasági kérdés is hangsúlyosan szóba került. Medgyessy Péter románul üdvözölte román kollégáját Ezt követően került sor a magyar-román miniszterelnöki találkozóra, amelyet a két kormányfő közös sajtótájékoztatója követett. Medgyessy Péter tájékoztatása szerint Nastaséval sikerült megegyezniük abban, hogy mindkét országot a jövőben együtt lehessen látni a nagy Európában és az Európai Unióban. A magyar kormány a jövőben minden segítséget meg kíván adni ahhoz, hogy Románia is mielőbb az Európai Unió tagja legyen. Medgyessy Péter kifejtette: nagyra értékeli a román kormánynak azt a magatartását, amellyel segíteni kívánja a magyar kisebbség életét Romániában, ez a román parlament által elfogadott törvényekben is megnyilvánul. A magyar státustörvény konkrét kérdéseiről nem tárgyaltak a román kormányfővel, ennek megvitatását a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó román-magyar vegyes bizottság keretébe utalták. Medgyessy Péter ismertette Nastaséval azt a négy alapelvet, amelyet a magyar kormány alakított ki a státustörvénnyel kapcsolatban. A magyar miniszterelnök végül magyarországi látogatásra hívta meg Adrian Nastasét, és egy, a stratégiai partnerségi kapcsolatokat szentesítő dokumentum aláírását helyezte kilátásba. Adrian Nastase: A státustörvény a "huszadik század fennmaradt szimbóluma". A magyar és a román félnek közösen kell áttekintenie azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a jogszabály idomítható a jelenkor követelményeihez. Az országon belül élő nemzeti kisebbségek problémái elsősorban az illető országra tartoznak - szögezte le Nastase. Adrian Nastase Román-magyar stratégiai partnerség Európában a 21. században címmel emlékeztetőt adott át Medgyessy Péternek azzal a kéréssel, hogy azt majd a magyar miniszterelnök saját javaslataival egészítse ki. A megbeszélésen szóba került még a bukaresti magyar katonasírok rendbetételének, valamint a Gozsdu Alapítványnak a kérdése is. Nastase a magyarság számának csökkenésével kapcsolatban elmondta, szerinte ebben szerepe van annak, hogy Magyarország és az ott kínálkozó lehetőségek sokak számára meglehetősen csábítóvá váltak. Az Orbán Viktor volt magyar miniszterelnökkel tavaly Marosvásárhelyen megállapodott ötpontos gazdasági csomagtervről Nastase kifejtette: ezek a szempontok megegyeznek a magyar kormánnyal aláírandó dokumentum tartalmával. Adrian Nastase személyes és kormánya teljes támogatásáról és segítségéről biztosította Medgyessy Pétert. Ezután a magyar kormányfő Nagyváradra ment, ahol politikai és egyházpolitikai kérdésekről, valamint a romániai magyar közösség helyzetéről folytatott megbeszélést Tempfli József katolikus püspökkel. Medgyessy elmondta: azért érkezett Nagyváradra, hogy a partiumi megyék helyi RMDSZ képviselőivel találkozzék. A magyar kormányfőnek vasárnap magánprogramja volt Nagyváradon, júl. 8-án pedig jelen lesz a helyi RMDSZ új székházának avatásán. /Papp Annamária: Nastase támogatja Medgyessyt. A magyar kormányfő szerint Erdélyben döntsenek Erdélyről. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./ Medgyessy Péter elmondta: azért érkezett Nagyváradra, hogy a partiumi megyék helyi RMDSZ képviselőivel találkozzék. A zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Máramaros, Szatmár, Bihar és Arad megyei képviselői vettek részt. Elsősorban az úthálózat és a mezőgazdaság területén adódó együttműködési lehetőségeket vázolták fel a magyar miniszterelnöknek. Az érintett romániai megyék képviselői arra hívták fel Medgyessy Péter figyelmét, hogy már az Osztrák-Magyar Monarchia idején megtervezték és kiépítették a Temesvár-Arad-Nagyvárad- Szatmárnémeti-Nagybánya útvonalat. Ha mindkét ország az Európai Unió tagja lesz, akkor ez az útvonal az érintett magyarországi térség közlekedési, közúti szállítási gondjait is megoldhatja. A találkozón szó volt új határátkelők megnyitásának szükségességéről. Emellett támogatást kértek arra, hogy bővíteni tudják a térségben az egyetemi kollégiumi kapacitást. A magyar miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy valamennyi felvetést alaposan megvizsgálják az érintett magyar szaktárcák. /Politikai és egyházpolitikai kérdések a nagyváradi megbeszélésen. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 8./

2002. július 9.

Értesülései szerint Tempfli József katolikus megyés püspök a magyarországi ellenzéki pártok felkérésére járt közben a miniszterelnöknél, hogy a korábban elkezdett folyamatok ne szakadjanak meg, jelezte Simon Judit a Medgyessy Péter miniszterelnökkel készített exluzív interjúban. Nincs szükség arra, hogy bárki közbenjárjon azért, hogy a tizenötmilliós magyar nemzet érdekeit jól képviselje a magyar miniszterelnök, válaszolta Medgyessy, ehhez nincs szükség az ellenzék kérésére. Medgyessy tiszteli Tempfli püspököt, szándéka, hogy közvetítsen ott, ahol konfliktus lehet a felek között. "Nekem az a felősségem, hogy itt legyenek könyvtárak, újságok, magyar nyelvű oktatás, magyar egyetemek, és ehhez biztosítsunk anyagi és más segítséget. Továbbá az a felelősségem, hogy a magyar beruházók, befektetők is hozzájáruljanak a térség gazdasági fejlődéséhez."- hangsúlyozta a kormányfő. Példának felhozta a máramarosszigeti iskolával kapcsolatban, hogy megvan a szándék a magyar nyelvű iskolára, de rossz állapotban van az épület, segíteni kellene a felújításban. Medgyessy bátorítja az Országos Takarékpénztárt, hogy bankként működjön Romániában, Erdélyben. Üdvözölte a román miniszterelnök stratégiai együttműködési javaslatát, amibe a közlekedés közös fejlesztése is bele kell hogy férjen. "Nyitott vagyok minden karakteres erdélyi politikussal a párbeszédre, aki azt akarja, hogy az itteni magyarság jobban éljen " - jelentette ki. /Simon Judit: Exkluzív interjú Medgyessy Péter miniszterelnökkel. = Krónika (Kolozsvár), júl. 9./ Szép nyilatkozata ellenére Tőkés László püspököt nem hívta meg a nagyváradi megbeszélésre.

2002. július 19.

Cziple Aurél helyettes főtanfelügyelő a Máramaros megyei magyar tanügy legégetőbb gondjairól beszélt. Néhány éve a VIII. osztályos diákok már nem felvételi vizsga, hanem az úgynevezett kisérettségi eredményei alapján tanulhatnak tovább valamelyik tanintézet IX. osztályában. A magyar osztályokban végzett VIII. osztályos gyermekek látványosan rosszabbul szerepeltek, mint a megyei átlag. A Németh László Gimnáziumban /Nagybánya/ a bejutási arány 55,7%-os volt, megyei szinten ugyanez az arány 78,9%. Az ősszel induló Leövey Klára Gimnáziumban /Máramarossziget/ meghirdetett két IX. osztályban (56 hely) 30 helyet sikerült eddig betölteni. A sikertelenség miatt oda kell figyelni a tanárok munkájára. Nem mindegy, hogy egy most induló magyar tanintézetben sikerül-e az induló osztályokat feltölteni. Ezzel ellentétben az érettségi eredményei kiemelkedően jobbak voltak. /93,33%-uk sikeresen érettségizett/. A Németh László Iskolaalapítvány pályázatára érkezett 3 millió forint a budapesti Apáczai Közalapítványtól, amelyet egy nagybányai tanári szolgálati lakás, illetve kollégiumi szálláshely vásárlására használnak fel. - Leövey Klára Gimnázium néven új magyar középiskola kezdi meg működését Máramarosszigeten. Az épületben folynak a munkálatok. A gimnázium összesen 13 osztályteremmel fog működni, s lesz benne egy tanári szoba, igazgatóság, három kisebb labor, könyvtár, titkárság és egy két osztályterem méretű tornahelyiség is. Távlatilag a tetőtér, valamint a pince beépítésére is lehetőség van. A nagybányai Németh László Gimnáziumtól eltérően I.-től XII. osztályig tanulhatnak itt a szigeti és a Máramarossziget-környéki gyermekek. /Dávid Lajos: Magyar oktatás: sok még a javítanivaló. A szigeti Leövey Klára Gimnáziumban már folynak a munkálatok. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), júl. 19./

2002. július 30.

Gyermekkori élményeinek, illetve az auschwitzi deportálás tragédiájának felelevenítését jelentette Elie Wiesel számára júl. 29-én a szülővárosába, Máramarosszigetre történő látogatása. - Ami akkor történt, az nem az Önök felelőssége - mondta Elie Wiesel a város lakóinak. Elie Wiesel, aki 1986-ban Béke Nobel-díjat kapott, Máramarosszigeten született 1928-ban. Családját 1944-ben deportálták a náci lágerekbe. Elie Wiesel túlélte a koncentrációs táborokat. Először 1964-ben tért vissza Máramarosszigetre. Wiesel ezévi látogatása Ion Iliescu államfő kezdeményezésére történt. A cél: az Elie Wiesel Emlékház felavatása. /Elie Wiesel újból hazalátogat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./

2002. augusztus 6.

Még a koalíciós kormányzás idején hagyták jóvá a máramarosszigeti önálló magyar középiskola létrehozását, Kötő József akkori tanügyminisztériumi államtitkár idején. Azonban megfelelő épület hiányában beindítása azóta is húzódik. Végül az önkormányzat az erdészeti hivatal főtéri székházát vásárolta meg erre a célra, az épületegyüttes felújítása lassan halad. Medgyessy Péter kolozsvári látogatása és Markó Bélával való találkozása alkalmával is felvetődött a szigeti magyar líceum támogatásának szükségessége. Zahoránszky Mihály, a város alpolgármestere a Magyar Szó megkeresésére elmondta: ha rövid időn belül nem jön meg a beígért támogatás, akkor nem tudják befejezni az első kilenc tanterem kialakítását, és szeptemberben nem indulhat be a tanítás. Az iskolára nagy szükség lenne, mert fogy a máramarosi rész magyarsága, s igen jelentős a beolvadás. /(Sike Lajos): Veszélyben a máramarosszigeti magyar líceum őszi megnyitása! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./

2002. augusztus 7.

Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, budapesti és zágrábi egyetemi tanár annak idején azért képett ki az MDF-ből, mert Antall József miniszterelnök pártja elnökségének háta mögött megegyezett a szabad demokratákkal és átadta a médiát az ellenzéknek. A sajtó továbbra is a régi gárda kezében maradt, így nem történt meg a kommunista elittel való számadás. Kiss Gy. Csaba az ELTE mellett három éve a Zágrábi Egyetemen is tanít. A hungarológiai tanszéknek mintegy 90 hallgatója van, a hallgatóknak mindössze 10 százaléka magyar származású. A szemléletváltás néhány év alatt ment végbe, miután a testvérháborút követően a horvát átlagpolgár is egyértelműen meggyőződött, milyen is volt igazából a szerbekkel kötött "testvéri" házasság, s mit jelentett a magyarokkal sok évszázadon át közös országban élni. Jellasics szobra Zágráb főterén áll. Kardja évtizedekig Budapestnek mutatott, nemrég elfordították, hogy inkább a tenger felé vágjon, hadd ne sértsék ezzel sem a magyarokat. Módosították az alkotmányt, melynek preambulumában mint a történelmi folyamatosság része szerepel a közös királyság és az 1868-as magyar-horvát kiegyezés. Az 1102-ben kezdődött közös államiságra az idén többféle rendezvénnyel emlékeznek meg. A 900. évfordulót a tanszékük is méltóan ünnepelte, Croato-Hungarica címmel egy 550 oldalas tudományos évkönyvet adtunk ki. Kiss Gy. Csaba szűkebb kutatási területe a magyar, lengyel, szlovák kapcsolatok. A közös múlt pozitívumai segítik az egymás közti megértést. Most Máramaroszigeten is tapasztalta, hogy a gyanakvás fala hamar leomlik. /Sike Lajos: Előnyösen változik a szomszéd népek magyarság-képe. Beszélgetés Kiss Gy. Csaba irodalomtörténésszel, budapesti és zágrábi egyetemi tanárral. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./

2002. augusztus 16.

Több mint egy éve dolgoznak Máramarosszigeten az épület felújításán, amely ősztől a Leőwey Klára magyar iskolának ad otthont. A külső tatarozást a város vállalta, a belső munkálatok elvégzése azonban a Leőwey Klára Egyletre hárul. Az Egylet a Medgyessy-kormánytól is vár támogatást, de a sok ígéretnek nincs látszata. Az iskola beindítása veszélybe került, ugyanis a tanintézmény akkreditálását megvonhatják, ha tanévkezdésig nem biztosítanak optimális körülményeket az oktatásra. Pesek Zoltán, az egylet elnöke hangsúlyozta: szükségük van minden pénzre, amit ígértek. Nemrég a Határon Túli Magyarok Hivatalától is járt küldöttség Máramarosszigeten, ígéretet tettek, hogy sürgetni fogják a kormányt a pénz kiutalására. A Máramaros megyei tanács ígért többszáz millió lejt ígértek, de még semmi nem érkezett. Iskolás gyerekek is jönnek az iskolába takarítani. /Pesek Attila: Hitegették a szigeti magyarokat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./

2002. augusztus 20.

Örvendetesen szaporodnak Erdélyben a falu-, egyház-, iskolamonográfiák. Talán kissé megkésve, de nem végleg lekésve ölelik magukhoz az erdélyi magyar falut és mentik az utánuk jövőknek annak történetét az összefoglaló könyveiket szerzőik. Nagyszerű a monográfiát írók hangyaszorgalma, sziszifuszi munkája. Anyagi gond a könyv előállítása, kiadó keresése, pénzügyi támogatók felkutatása. Mindezekért tiszteleg a cikkíró a máréfalvi Kovács Piroska, a barátosi Kelemen József, az árapataki Lőrincz Etelka, a szentkatolnai Bakk Pál, a nyárádgálfalvi Sebe Ákos, a nyárádselyei, 92 esztendős Péter László református tiszteletes, aki nyolc falu - Kibéd, Héderfája, Bonyha, Kend(ek), Nyárádselye, Gyulakuta, Balavásár és Siklód - egyház- és falutörténeteit írta meg, továbbá a máramarosszigeti Mazalik Alfréd, a szinérváraljai orvos-publicista-riporter Ábrám Zoltán, Oroszhegy élő lelkiismerete, Mihály Tibor előtt. /Ferenczy L. Tibor: Monográfiák és íróik. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 20./

2002. augusztus 30.

Mazalik Alfréd szerkesztésében megjelent Máramarossziget az évszázadok tükrében című könyvet ismertette Martin József, a Népszava munkatársa. Sok hírességet, tudóst adott a város a magyar kultúrának. A Monarchiában a legvirágzóbb városok között tartották számon Máramarosszigetet , Trianon után egy másik ország peremére került. Átalakultak az etnikai viszonyok, mára a 45 ezres lakosú város legnagyobb népcsoportja a román anyanyelvűek közössége, a második helyen mintegy húsz százalékkal a magyarok állnak, s élnek itt ukránok, cigányok, németek, nagyon kis számban zsidók is. /Martin József (Népszava): Szigetiek Isten háta előtt. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), aug. 30./

2002. szeptember 6.

Aug. 30-án került sor Nagybányán a Szépkorúak szavalóversenyére. A házigazda szerepét betöltő város nyugdíjasai mellett szolnoki, kiskendi, felsőbányai, szinérváraljai, valamint máramarosszigeti jelentkezők versenyeztek. A rendezvény fénypontját Banner Zoltán Arany János verseiből összeállított Rendületlenül című műsora biztosította. /Farkas E. Zoltán: Petőfi és a "szépkorúak". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./

2002. szeptember 10.

Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke értékelte a kormánypárttal megkötött egyezményt. Borbély védte a protokollumot, nem érti azokat, akik szerint az egyezményt fel kell mondani. A protokollummal megszületett egy olyan tárgyalási keret, mely lehetővé teszi, hogy a magyarságot érintő kérdéseket felvessék és aránylag rövid idő alatt megoldják. Sok pontban sikerült elérni módosítást, javítást. Szólni kell arról a kialakulóban levő anyagi háttérről, mely a földek, az erdők, az ingatlanok visszaadásával születik meg. Eddig visszakerült az egykori tulajdonosokhoz több mint 150 ezer ha erdő. Az egyházi ingatlanok kérdése: az egyházakkal is egyeztetett módszertani útmutató a kormány asztalára is került. Borbély reméli, szeptember végéig azt jóváhagyják. A másik kényes pont a költségvetésé, amely szintén tételesen szerepel a protokollumban. Szerepel ugyan az egyezségben, de még megoldásra vár a kártérítési törvény, amely azoknak szolgáltatna történelmi igazságot, akik valamely ok miatt természetben nem kaphatják vissza egykoron államosított ingatlanaikat, javaikat. Az anyanyelvi oktatásban sikeres a marosvásárhelyi Bolyai vagy a brassói Áprily Líceum ügye, jórészt a máramaroszigetié is. Pusztinán és Klézsén is, a szülők kérésére végre beindul az anyanyelv oktatása, abban a reményben, hogy példájukat rövidesen mások is követni fogják. Nagyobbak a gondok a főiskolai oktatás terén. A marosvásárhelyi orvosin jövőre már külön beiskolázási számot állapítanak meg, a kolozsvári Babes-Bolyain viszont még nem jutottuk előbbre. /Gyarmath János: A "protokollum" hozadéka. Interjú BORBÉLY LÁSZLÓval, az RMDSZ ügyvezető alelnökével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./

2002. szeptember 10.

Szept. 9-én ülésezett az RMDSZ-SZDP megállapodást felügyelő bizottság. Áttekintették a tanügyi kérdéseket. A máramarosszigeti iskolának 1 milliárd lejt utalnak ki a költségvetésből. A szatmári Hám János Római Katolikus Gimnáziumra vonatkozóan a jelenlévők megegyeztek abban, hogy az érdekeltek egy írásbeli megállapodást fognak aláírni, annak érdekében, hogy év végéig megtörténjen az ingatlan tulajdonba helyezése, és a katolikus egyház átvegye az épületet. Egyetértés született a brassói Áprily Lajos Líceum kérdésében, ahol egy új épület építésében állapodtak meg a felek. A kolozsvári Gheorghe Sincai Líceum ügyének tisztázása végett a minisztérium államtitkára még ezen a héten Kolozsvárra látogat. /Ülésezett a monitorizáló bizottság. = RMDSZ Tájékoztató, szept. 10. - 2280. sz./

2002. szeptember 13.

A Krónika szept. 7-8.-i számának Szigeti zsarolás című cikkéből kiderült, hogy a máramarosszigeti kormánypárti tanácsosok választás elé állították RMDSZ-es kollégáikat: vagy elfogadják a református egyház által visszaigényelt terület bérbe adását, vagy a Leövey Klára Gimnázium elesik a negyedmilliárdos támogatástól. Szilágyi Adalbert Béla megjegyezte, hogy a háború utáni államosításkor a Nagybányai Református Egyházmegyétől 52 épületet és több száz hektár földet vettek el jogtalanul. Most végre kell hajtani az 501/2002-es törvényt, ahelyett, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő kisebbségeket zsarolják. /Szilágyi Adalbert Béla, a Nagybányai Református Egyházmegye főgondnoka: Égrekiáltó: többségi zsarolás iskolaügyben? = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), szept. 13./

2002. szeptember 15.

Öt fogadalmas nővérrel gyarapodott a mallersdorfi ferences nővérek családja. Augusztus 24-én Székelyudvarhelyen három nővér - a máramarosszigeti Fejes Katalin, a kaplonyi Bíró Filoména, a besztercei Kramer Zsuzsa ideiglenes fogadalmát, két nővér - a brassói Vajda Zita, a csíkmenasági Bándi Irén örökfogadalmát tette le. A fogadalomtételen jelen volt Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök. /Udvarhelyi fogadalomtétel. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 15./

2002. szeptember 17.

Szept. 16-án magyar állami segítséggel új, önálló magyar középiskola kezdte meg működését Máramarosszigeten. Az 1960-ban megszűnt máramarosszigeti magyar középiskola helyett most megnyílt új tanintézményben, a Löwey Klára nevét viselő új, önálló magyar líceumban 278 helybeli és környékbeli I-XII. osztályos tanuló kezdte meg a tanévet. Az iskolaavatáson részt vett és beszédet mondott Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is. Markó Béla kijelentette: nagyon örülne, ha minden évben meg tudnának nyitni valahol Erdélyben egy újabb magyar középiskolát. Ez az utóbbi két évben sikerült, hiszen tavaly ilyenkor Aradon kezdte meg működését a Csiky Gergely Líceum, most pedig Máramarosszigeten indul új magyar középiskola. Ez az iskolaindítás egyik fontos témája volt az RMDSZ és a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) közti együttműködésnek és tárgyalásoknak is. Az iskola létrehozásához a magyar kormány jelentős gyorssegélyt nyújtott a Határon Túli Magyarok Hivatalán keresztül. További támogatást várnak, mert az új iskola még nincs felszerelve - mondta Markó Béla. Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke nagy örömmel üdvözölte az iskolanyitás- és avatás ünnepét. A közös cselekvés, a közös ünneplés szükségességét hangsúlyozta. - Az, hogy itt, ebben a térségben, ahol 42 évvel ezelőtt megszűnt a város magyar középiskolája, most új, önálló magyar tanintézet kezdte meg működését, olyan előremutató esemény, amelytől minden magyarnak emelkedhet a lelke, függetlenül attól, hogy hol él. Ez a mostani ünnep egy nagy összefogásnak az eredménye. Az emberek a határon belül és a határon túl össze tudtak fogni az iskola létrehívása érdekében. Idén Máramarosszigeten több mint kétszer annyi elsőosztályos magyar gyermek tanul anyanyelvén, mint tavaly. /Új magyar gimnázium Máramarosszigeten. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./

2002. szeptember 23.

Szept. 21-én Marosvásárhelyen, az RMDSZ két testülete /SZKT és SZET/ együttes ülését megnyitó Frunda György szenátor, az SZKT /Szövetségi Képviselők Tanácsa/ elnöke a szept. 20-i Egyeztető Kerekasztal keretében született javaslatokat ismertette. Mátis Jenő a Reform frakció nevében kezdeményezte, hogy az SZKT-SZET ülésén tűzzék napirendre a szabályzatfelügyelő-bizottság jelentését, az alkotmánymódosításról szóló teljes csomagot, valamint zárt ülésen számoljanak el a romániai magyar nemzeti közösségnek juttatott állami támogatásokról. A javaslatokat a kerekasztal elutasította, akárcsak a Kolozs megyei RMDSZ-szervezet és Tőkés László református püspök, tiszteletbeli elnök azon indítványát, hogy a jövő évi kongresszus előtt belső választásokat tartsanak. A támogatások kérdéskörében úgy határoztak, hogy szintén a következő SZKT-SZET ülésre az Ügyvezető Elnökség erről tájékoztató anyagot készít, amelyet nyílt ülésen vitat majd meg a két testület. Toró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés elnöke elmondta: örül annak, hogy sikerült konszenzusra jutni ebben a kérdésben. Az SZKT-SZET plénuma nem szavazta meg a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa (MKT) által előterjesztett két határozatot. Kolozs megye egyrészt a kongresszus előtti belső választások lehetővé tételét indítványozta, ugyanis szerintük amennyiben ezt nem ejtik meg, a kongresszusra csakis szabálytalan módon kerülhet sor, másrészt pedig kezdeményezte, hogy a civil társadalom szintén aláírásgyűjtéssel támogassa az Operatív Tanács által elfogadott és az SZKT elé terjesztett alkotmányt módosító javaslatcsomagot. Markó Béla szövetségi elnök leszögezte, hogy a Jeremiásokat nem szereti. Aki bízik közössége jövőjében, az vállalja a küzdelmet és a munkát. Emlékeztetett arra, hogy a minap új magyar középiskolát nyitottak meg Máramarosszigeten, a kormánypárttal kötött egyezség értelmében Marosvásárhelyen immár újabb román osztály nélkül indul a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Csángóföldön pedig két csoportban hivatalosan is megkezdődött a magyar nyelv oktatása. Az elkövetkezőkben a népességcsökkenés okait kell vizsgálni, és a teendőket kell meghatározni. Az RMDSZ vezetője rámutatott: az elmúlt időszakban jelentős föld- és erdővagyont juttattak vissza, hátra van az egyházi ingatlanok törvényének mielőbbi alkalmazása. "Föld, erdő, ház", lehetne a következő hónapok legfontosabb jelszava, hangsúlyozta, majd hozzáfűzte: szociális programokat, munkahelyet, lakást, fizetést kell kínálni a fiataloknak Markó hangsúlyozta: szükséges arról vitázni, hogy miért sürgetik a támogatási rendszerek átvilágítását. Mint fogalmazott, ami a Királyhágómellékén egy néhány napos kudarcos rendezvényre elég, az a magyar színtársulatok négy esztendei költségvetése. A vita során Borbély Zsolt Attila kifejtette: érdemi változásra van szükség a szervezetben. A cél az autonómia megvalósítása kell hogy legyen. Borbély László arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben 2000-ben az RMDSZ nem vállalja az együttműködést a kormánypárttal, akkor a Nagy-Románia Párt (NRP) lett volna az esetleges partnere a Szociáldemokrata Pártnak (SZDP). Borbély kiemelte, hogy a kormánypárttal kötött együttműködési megállapodás mintegy 89 pontjából eddig 75-öt sikerült részlegesen vagy teljesen megvalósítani. Vekov Károly leszögezte, egyetért Markó Bélával abban, hogy "magyarpártinak" kell lenni, a kérdés csupán az, hogy milyen magasra állítsák a mércét. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés Platform elnöke, Katona Ádám a pénzügyi számbavételt szorgalmazta, amelyet az "üvegzseb" jegyében terjesszenek ki valamennyi képviselőre. Katona is a kongresszus előtti belső választások megtartását sürgette. Tamás Sándor képviselő tájékoztatása szerint Erdélyben körülbelül 1 millió tízezer hektár erdőterületet sikerült visszajuttatni a volt tulajdonosoknak az utóbbi két évben, ami egyrészt az RMDSZ következetességének köszönhető. Bucur Ildikó, a Szociáldemokrata Platform elnöke szerint az RMDSZ eredményes munkát végez. A Reform Tömörülés elnöke, Toró T. Tibor képviselő úgy vélte, hogy Markó Béla politikai tájékoztatója megpróbálja következetesen elterelni a figyelmet a lényegről. Meglátása szerint kétféle jövőkép, a kisebbségi és az autonóm jövőkép létezik. Takács Csaba ügyvezető elnök elutasította az RMDSZ csúcsvezetőségét ért bírálatokat. Markó Béla úgy értékelte: elvszerű vita folyt. Úgy vélte, önálló magyar közösséget kell felépíteni, amely egyenértékű az autonómiával. Markó Béla elmondta: a Communitas Alapítvány erre az évre 18 és fél milliárd lejt kapott, ebből 11 milliárd lej érkezett be, a pénzt a sajtótermékek, könyvkiadók támogatására, kulturális rendezvények megszervezésére fordították. Ugyancsak kérdésre válaszolva Takács Csaba ügyvezető elnök kifejtette: a határon túli magyar fiatalok anyanyelven történő tanulását segítő pályázati támogatás jelentős részét az Illyés Közalapítvány kuratóriuma más célokra fordította. Tudomásunk van arról, hogy 600 millió forintot nem az oktatás támogatására használtak fel. Döntöttek az ügyvezető elnök-helyettes és ügyvezető gazdasági alelnök személyéről. Az előbbi tisztségre Borbély László képviselőt, míg az utóbbira Kerekes Gábor önkormányzati ügyvezető alelnököt választották meg. A képviselők megszavazták, hogy a RMDSZ VII. kongresszusát 2003. febr. 1-2-án tartsák meg, a helyszínére vonatkozó pályázatokat 2002. okt. 15-ig nyújthatják be. /Félig üres, félig tele palack? "Föld, erdő, ház!" - a következő hónapok jelszava. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./

2002. október 15.

A délibáb határán..." /Helvetica Lap- és Könykiadó, Nagybánya/ címmel jelent meg a napokban a máramarosszigeti Pop Iosif ötödik verseskötete. Okt. 12-én a máramarosszigeti Hollósy Simon Művelődési Kör székházában tartották a hivatalos bemutatót. A 71 éves Pop Iosif román verseskötetei után Marosvásárhelyen megjelent egy magyarnyelvű (Sebzett gondolat) verskötete. A szerző francia nyelven is írt verseket. Nem fordítja saját verseit, hanem magyarul, románul illetve franciául írja azokat. Új kötete magyar nyelven írt verset tartalmazza. /(Farkas E. Zoltán): "A délibáb határán...". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./

2002. október 25.

Nagybányán az RMDSZ közgyűlése és a Polgári Együttműködési Mozgalom lakossági fóruma egyaránt 25-30 kívülállót vonzott a helyszínre. Az RMDSZ közgyűlésén Ludescher István elnök, Vida Noémi ügyvezető alelnök, Böndi Gyöngyike parlamenti képviselő tartott beszámolót. A népszámlálási adatok szerint Nagybányán magyarok lélekszáma tíz esztendő alatt közel ötezerrel lett kevesebb. Az anyanyelvi oktatás fejlesztése szempontból előrelépésnek tekinthető Cziple Aurél helyettes főtanfelügyelő kinevezése, aki elődeinél jóval eredményesebben képviseli a magyar oktatás ügyét. A magyarországi Apáczai Közalapítvány támogatásával megvásárolt, és a Németh László Iskolaalapítvány kezelésében lévő egyelőre üresen áll. Szó esett a magyar egyházakat ért méltánytalanságról: míg az ortodoxok 500 fizetett egyházi alkalmazotti állással rendelkeznek megyei szinten, a római katolikus egyháznak mindössze 9 állással. Kulturális téren a Teleki Magyar Ház volt az elmúlt időszak egyik legnagyobb közösségi megvalósítása. Dávid Lajos, az EMKE helyi elnöke elmondta, sikerült valamit elindítani a nagybányai művelődési életben. Cziple Aurél elmondta: megyei szinten jelenleg 184 magyar első osztályos tanul, s kb. 250 gyermek részesül fakultatív magyar oktatásban. Ez kevés. A Polgári Együttműködési Mozgalom okt. 19-én tartotta alakuló összejövetelét. Felsőbányai, koltói, máramarosszigeti, szinérváraljai sőt szatmári érdeklődők is eljöttek, megjelent Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt képviselő, Borbély Zsolt Attila politológus, valamint Sárközy Zoltán, a nagyváradi polgári mozgalom egyik vezéralakja. Az esten lehangzott, hogy a polgári mozgalom Erdélyben abból a meggondolásból indult, hogy vannak peremre szorított/ szorult energiák, amelyeket az RMDSZ nem akart, nem tudott megszólítani. Az RMDSZ és a civil szféra kapcsolata sajátosan alakult, hiszen a pénzügyi "csapoknál" az RMDSZ ül, s azt támogat, akit akar. Az erdélyi magyar kisebbség elvileg öt forrásból részesülhet anyagi támogatásban: az RMDSZ-nek, mint politikai pártnak járó évi 5 milliárd lejes költségvetési támogatás mellett, a Kisebbségi Tanács évi 18 milliárdos, a Communitas Alapítvány által kezelt magyar alapjából, magyarországi állami (alapítványi) támogatásokból, önkormányzati költségvetésből, valamint Európai Uniós pénzügyi forrásokból. Ezek közül az első három legfontosabb forrást az RMDSZ tartja kezében. Normális körülmények között az RMDSZ-nek csak a pártpénzek fölött lenne szabad rendelkeznie, a többiről a civil társadalom kellene döntsön. /Vásárhelyi D. Miklós: Polgárok, pártok, politikák. RMDSZ-közgyűlés és a polgári mozgalom összejövetele. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 25./

2002. november 11.

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte nov. 9-én a máramarosszigeti Hollósy Simon Művelődési Egylet. "Célunk, hogy a környékbeli településeken olyan kezdeményezéseket indítsunk, melyek a magyar hagyományt felelevenítik, és továbbviszik a következő generációk számára" - jelentette ki Zahoránszki Ibolya, az egylet elnöke. A Hollósy Simon vegyes kar fellépése után Sillye Jenő Szállj, dalom! című egyházi ifjúsági éneke hangzott el. /Pesek Attila: Ünnepelt a Hollósy-egylet. = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./

2002. november 13.

Városkép- meghatározóak azok az impozáns épületek, melyek akár Szatmárnémetiben, akár Nagykárolyban vagy Máramarosszigeten a katolikus egyház tulajdonát képezték. A Máramarost is magába foglaló egyházmegyének mintegy száz ingatlant kellene visszakapnia, ezek közül a néhány éve összeállított prioritások listájára 11 került. Azonban a szatmári katolikusok a 11 ingatlanból csupán egyet kaptak ténylegesen vissza ez ideig. Az is romhalmaz, az egykori nagykárolyi Szent László konviktus épülete, ugyanis leomlott plafonokkal, ajtók-ablakok nélkül, megrongált tetőzettel adták át, egyetlen szobája sem használható Ardai Attila püspöki kormányzó arról tájékoztatott, hogy a szatmárnémeti konviktus, melyben az Unio Iskolaközpont működik, bár telekkönyvileg visszakerült az egyház tulajdonába, használatával kapcsolatban másfél évi tárgyalás után sem sikerült olyan megoldásra jutni, amit a püspökség elfogadhatónak tart. Érthetetlen, hogy miért ragaszkodik az állam olyan egyházi épületekhez, melyeket amúgy sem képes karbantartani. Nem teljes az elkobzott egyházi földek és erdők visszaszolgáltatása sem. Ugyanakkor kaphatott az ortodox egyház 50 hektár földet Nagykárolyban, amikor egy talpalatnyi földje nem volt ott, ugyanakkor a katolikus egyháznak, amelynek nagy birtokai voltak, csupán 27 hektárt adtak vissza. /(Sike Lajos): A Szatmári Katolikus Püspökség mindeddig: Ténylegesen csak egy romhalmazt kapott vissza! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./

2002. november 29.

Nov. 24-én Monón tartották a II. Szamosháti Presbiteri Konferenciát szamosardói, sülelmedi, égerháti és természetesen monói presbiterek részvételével. Súlyos gond a fogyatkozás, például a Máramarosszigeti Református Egyházközség lélekszáma az 1992-es és 2002-es népszámlálás közötti időben a felére csökkent. /Szilágyi Adalbert-Béla: Presbiteri konferencia. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 29./

2002. december 16.

Dec. 15-én politikusok, egyházi főméltóságok, a bánsági nagyváros helyhatósági képviselői, a romániai magyarság jeles közéleti szereplői vettek részt Temesváron a román forradalom kitörésének 13. évfordulója alkalmából rendezett dokumentumfotó-kiállításon. A forradalom áldozatai előtti kegyelet lerovása, a történelmi eseményekre való emlékezés mellett a múlttal történő szembenézésre szólított fel Temesváron Tőkés László. A püspök a temesvári Forradalom Emlékházában Közép-európai változások címmel megnyílt dokumentumfotó-kiállításon mondott ünnepi beszédet. A tárlaton az 1989. augusztus 19-i sopronpusztai Páneurópai Piknikről, a magyar-osztrák határnak az NDK-beli menekültek előtti megnyitásáról, a temesvári véres eseményekről láthatók fényképek. Tőkés László a Páneurópai Piknik és a határzár áttörése egyenes következményének nevezte az 1989-ben végbement változásokat, többek között a berlini fal lerombolását. "Temesváron jelképes áttörés történt, a hallgatás falát döntöttük le, de sajnos tizenhárom évvel a történtek után is emlékeztetnünk kell a múltra, melynek hatásai most is érződnek. Manapság a hazugság faláról beszélhetünk. Értem ezen az események ferdítésére, a történtek megmásítására irányuló törekvéseket, Temesvár háttérbe szorítását, a temesvári hősök és az áldozatok hozzátartozóinak megcsúfolását" - mondta a püspök, akinek személye egyet jelent a forradalommal. Tőkés felhívta a figyelmet, hogy a temesvári vérengzésben részt vett katonatiszteket a mai napig sem vonták felelősségre, említette a lippai úti mészárlásban szerepet vállalt Rotariu, Paun és Gheorghe tiszteket, akik rövid idővel a jogerős bírósági ítélet után, "megromlott egészségi állapotuk" okán elnöki kegyelemben részesültek. - Júniusban Debrecenben, júliusban Budapesten, a Terror Házában volt látható a kiállítás, és azt hiszem, Temesváron méltó helyre került, hogy bontogassa a hazugság falát" - szögezte le a püspök. Traian Orban, a felújítás alatt álló Forradalom Emlékháza igazgatója aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az új magyar kormány meg szeretné változtatni a Fidesz-kormányzat idején létrehozott budapesti Terror Háza nevét és "profilját". "A temesvári és máramarosszigeti emlékház is a kommunizmus szörnyűségeit mutatja be, de költségvetési pénzből működik, holott itt is baloldali kormány van hatalmon. A magyar kormánynak példát kellene vennie Bukaresttől" - mondta Orban. Turi Gábor debreceni alpolgármester előadását a Washingtonban töltött elmúlt négy esztendő tapasztalataira építette. Ott végzett dokumentálódásai során rádöbbent: minden amerikai értékelés történelmi fordulópontként tartja számon 1989-et, a kommunizmus bukásában azonban Gorbacsovnak, Walesának és Havelnak tulajdonítanak igazán nagy jelentőséget, a Páneurópai Piknikről szó sem esik, és a romániai forradalom kapcsán - egy-két kivételtől eltekintve - az elemzők nem említik Tőkés László nevét. /"Le kell döntenünk a hazugság falát!" = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./

2002. december 20.

Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ Ezüstfenyő-díjat adományoz azoknak a személyeknek, akik kiemelkedő munkát végeztek a jogtalanul elállamosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszerzésében. A következő személyek részesülnek Ezüstfenyő-díjban: Bálint Elemér Imre polgármester, Oroszhegy, Udvarhelyszék; Barabás András polgármester, Nagyajta, Háromszék; Barcsa Márton mezőgazdasági ügyvezető alelnök, Szecseleváros, Brassó megye; Birtalan Ákos parlamenti képviselő, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Bölöni Dávid polgármester, Csernáton, Felső-Háromszék; Burkhardt Árpád alprefektus, Marosvásárhely, Maros megye; Csóka Tibor alprefektus, Zilah, Szilágy megye; Cziszter Kálmán a megyei RMDSZ szervezet alelnöke, Arad megye; Elek Barna volt parlamenti képvislő Marosvásárhely, Maros megye; Eőry László volt megyei tanácsos, Déva, Hunyad megye; Fodor György erdőmérnök Székelyudvarhely, Udvarhelyszék; Garda Dezső parlamenti képviselő Gyergyószentmiklós, Gyergyó terület; Gerstmayer József RMDSZ-elnök, Máramarossziget, Történelmi Máramaros; Hajdú Menyhért Gábor volt egészségügy-miniszter, Csíkszereda, Csíkszék; Joó János polgármester Árpástó, Beszterce-Naszód megye; Kelemen Atilla parlamenti képviselő, Marosvásárhely, Maros megye; Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Nagyvárad,; Köble Csaba prefektúrai főtitkár, Nagyenyed, Fehér megye; Kolumbán László közbirtokossági elnök, Gyergyószentmiklós, Gyergyó terület; Lázár Mária közbirtokossági elnök, Gyergyótölgyes, Gyergyó terület; Lengyel Ferenc, a Megyei Kataszteri Hivatal igazgatója, Szatmárnémeti, Szatmár megye; Márton Árpád parlamenti képviselő, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Náznán Jenő, a Megyei Mezőgazdasági Hivatal igazgatója, Marosvásárhely, Maros megye; Oláh Badi Álmos polgármester, Maksa, Háromszék; Olosz Gergely alprefektus, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Pete István szenátor, Nagyvárad, Bihar megye; Pethő Zsigmond, a Megyei Kataszteri Hivatal igazgatója, Kolozsvár, Kolozs megye; Puskás Bálint szenátor, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Ráduly Róbert parlamenti képviselő, Csíkszereda, Csíkszék; Rafain Zoltán, a Csíki Közbirtokosság Érdekvédelmi Szövetség elnöke, Tusnád, Csíkszék; Rancz Sándor közbirtokossági tanácsadó, Kézdialmás, Felső- Háromszék; Riedl Rudolf alprefektus, Szatmárnémeti, Szatmár megye; Seres Dénes szenátor, Zilah, Szilágy megye; Sztranyiczky Szilárd , a Megyei Kataszteri Hivatal jogtanácsosa, Kolozsvár, Kolozs megye; Tamás Sándor parlamenti képviselő, Kézdivásárhely, Felső-Háromszék; Téglás Lajos alpolgármester, Koltó, Nagybánya terület; Tempfli József megyéspüspök, Nagyvárad, Bihar megye; Verestóy Attila szenátor, Székelyudvarhely, Udvarhelyszék. A díjátadásra dec. 21-én, szombaton, Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi rendezvényen kerül sor. /Marosvásárhelyen adják át az RMDSZ Ezüstfenyő-díjait. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./

2002. december 27.

A magyar, ukrán és zsidó kisebbséget sértő cikke miatt az érintett három közösség máramarosszigeti szervezetei perelni készülnek a Ziarul de Sighet főszerkesztőjét. Vasile Tivadar főszerkesztő több ízben valótlan, a kisebbségekre nézve sértő dolgokat közölt. "Sokan elfelejtik, hogy 12 év alatt - amióta demokrácia van az országban - két kisebbségi iskola nyílt meg, miközben a többségért, vagyis a románság számára semmit sem tettek" - írja Tivadar. A cikk címe egyébként Mit akartok még? Nem szégyellitek magatokat? "Míg a városháza közpénzekből biztosítja a kisebbségi tanintézmények gondtalan működését, a szigetiek víz és fűtés nélkül maradtak." A főszerkesztő a magyarokat támadta: "Egy magyar nyelvű adásban, mely Máramarosszigetről szólt, elhallgatták, hogy a város 5 milliárd lejt áldozott a magyar iskola korszerűsítésére. Hangsúlyozták ellenben, hogy Tőkés László református püspök 25 millió lejt adományozott, míg Markó Béla RMDSZ-elnök 10 iskolatáblát hozott magával" - folytatja a cikk írója. Pesek Zoltán, a magyar iskola munkálatai pénzügyeinek adminisztrálására alapított Leövey Klára Egylet elnöke, az állítja, az állam csupán egymilliárdot fektetett be a tanintézménybe. "Ugyanakkor a költségvetés-kiegészítésből 150 millió lej készpénzt szavazott meg számunkra a helyi tanács" - tette hozzá az elnök. "Nagyon felháborító, amit Tivadar írt - mondta a Krónikának a történelmi Máramaros RMDSZ-szervezet elnöke, Gerstmayer József. - Nincs kizárva, hogy törvényszékhez fordulunk" - jelentette ki Gerstmayer. Zahoránszki Mihály alpolgármester az önkormányzatot érintő támadásokat sérelmezte. "Nem tudom, miből gondolja, hogy ötmilliárdot kapott az államtól vagy az önkormányzattól a Leövey Gimnázium. Levelet fogalmazunk meg az RMDSZ-es önkormányzati képviselőkkel együtt, melyben hibaigazítást kérünk a szerzőtől, ugyanakkor felkérjük, kérjen bocsánatot a szigeti magyarságtól. Ha ez nem történik meg, bepereljük Tivadart" - jelentette ki Zahoránszki. A cikk szerzője értetlenségét fejezte a történtek miatt. "Én magam is magyar származású vagyok. Nem értem, mi a bajuk a vezetőknek. A Máramaros Megyei Tanfelügyelőségtől tudom, hogy ötmilliárd lejt fektetett bele az iskolába - mondta Vasile Tivadar. - Én a valóságot vázoltam, ami természetes, hogy nem tetszik a kisebbségek képviselőinek" - mondta a főszerkesztő. /Pesek Attila: Fellázadtak a helyi kisebbségek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 27./

1997. szeptember 7.

A máramarosi Felsővisó alig 70 lelket számláló református gyülekezete új templomot épített, melynek felavatásán, szept. 7-én Tőkés László püspök hirdetett igét. A templomépítésről Sipos István máramarosszigeti lelkipásztor tartott beszámolót, megköszönve a más felekezetűek, más anyanyelvűek segítségét. /Partiumi Közlöny (Nagyvárad), okt. 15./


lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 211-227




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék