udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1050
találat
lapozás: 1-30 ... 991-1020 | 1021-1050
Helymutató:
Moldva
2006. szeptember 5.
Klézsén a Szeret-Klézse Alapítvány udvarán augusztus 26-án megnyílt az első csángó múzeum, és ezzel egyidejűleg kopjafát avattak Petrás Incze János emlékére. A múzeumot a Szeret-Klézse Alapítvány épületének két szobájában adták át a közönségnek. A kiállított tárgyak a csángók viseletét, és néhány helybéli mesterség sajátos eszközeit szemléltetik. A múzeum létrehozását a Szeret-Klézse Alapítvány kezdeményezte, a megnyitón Duma András elnök hosszan sorolta azok neveit, akik munkával vagy pénzzel segítették a múzeum létrejöttét. Az alapítvány székházának udvarán felállított kopjafa felszentelését Gergely István csíksomlyói plébános végezte. A magyar nyelvű szentmisét eredetileg a római katolikus templomban tervezték megtartani, de erre a helyi plébános nem mert engedélyt adni. Klézsén szabadtéren került sor a szentmisére. A mise után a klézsei gyermekek, majd a felnőttek kórusa énekelt. Ezt követően Gergely István egy fokossal jelölte meg a klézsei temetőben azt a helyet, ahol Petrás Incze János sírja lehetett. Az 1813-ban a moldvai Forrófalván született Petrás János Kézdivásárhelyen tanult, minorita szerzetessé Egerben képezték, fogadalmat 1834-ben tett, két év múlva ugyanott szentelték pappá. Misszionáriusként visszatért szülőföldjére, ahol élete végéig dolgozott. Egyházi tevékenysége mellett nagyon jelentős segítséget nyújtott a Magyar Tudományos Akadémia ez időben megkezdett néphagyományok megőrzését célzó nagyszabású gyűjtőmunkájában. Idős korában, 1886-ban ismeretlenek rátörtek szobájában, félholtra verték. Feltételezhető, hogy magyarságát nyíltan vállaló, a csángó magyarok érdekében kifejtett állhatatos tevékenysége okozta vesztét. A klézsei temető kis fakápolnájának oltára alatt helyezték örök nyugalomra. A kápolnát röviddel ezután felgyújtották, és annak helyére mára egy jellegtelen modern kápolna épült. A kápolnában semmi nem utal az egykori sírhelyre. A bezárt kápolna külső oldalán, az oltárhoz közeli részre helyezték el a fokost, amely emléket állít Petrás Incze Jánosnak. A temetőtől nem messze Gergely István megszentelte azt a 2001-ben felállított útszéli fakeresztet, amely Klézse egyetlen magyar nyelvű felirattal ellátott vallásos emléke, emlékeztetője: „Jézusom, őrizd meg a csángó magyar nemzetet.” A keresztet Csicsó Antal klézsei tanár és felesége állíttatta, de felszentelését a helyi pap nem vállalta, mostanáig kellett várniuk e fontos eseményre. Ezután Gergely István meglátogatott néhány olyan rekecsini családot, ahol a sok gyermek eltartása immár megoldhatatlan, és szükséges a gyermekek bentlakásban való elhelyezése. Ebben kíván segíteni a plébános nevéhez fűződő, Csíksomlyón működő Csibész Alapítvány, amely idén ősztől újabb öt-tíz moldvai csángó gyermek befogadását vállalja. /Rodics Gergely: Moldvai Csángó Múzeum nyílt Klézsén. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 5./2006. szeptember 7.
Cs. Gyimesi Éva szerint az RMDSZ „kezdettől fogva az összes potenciális hazai régiót megillető általános decentralizáció helyett csupán a székelyek javára követel területi önkormányzatot. Nagy hiba. Ez a jog nem csupán egy nemzeti kisebbség joga.” A Bánság, a Partium, Havasalföld, Moldva, Dobrudzsa stb. ugyanilyen jogon lehetne külön régió. „Csak magunkra vethetünk, ha mindezidáig – kevés kivétellel – még a román értelmiségi elit sem érti, miről is van szó.” Erről kellene értekezni a román lapokban. /Cs. Gyimesi Éva: Önkorlát.= Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./2006. szeptember 8.
Tavalyhoz viszonyítva jóval több szülő járatná gyerekét magyar iskolába Csángóföldön, ezért több osztályra lenne szükség. Azonban az iskolaigazgatók és a Bákó megyei tanfelügyelőség nem ismeri el az igény jogosságát. Azt is megkérdőjelezik, hogy a kérvények számának megfelelő gyerek el kezd majd járni magyar órákra. Kételyüket bizonyos mértékben Matekovits Mihály, az oktatásügyi minisztérium kisebbségügyi főosztálya vezetője is osztja. „Csángóföldön leülni egy fehér papírlap mellé, és azt írni rá, hogy azt akarom, hogy a gyerekem magyarul tanuljon, jár valamiféle rizikóval, ezért nem engedhető meg, hogy ebből az akaratból csúfot űzzünk” – fejtette ki felháborodva Hegyeli Attila, a Moldvai Csángó-magyar Szervezet oktatási felelőse. „Ezt a rizikót 390 szülő vállalta, és ehhez a mi munkánk is hozzájárult, akkor, hogy mondjuk azt, hogy mégsem lehet magyarul tanulni?” – tette fel a kérdést. Hegyeli hangsúlyozta, az ugyanannyi óraszámmal rendelkező román tanárt elismerik, a magyar tanároknak pedig évente vizsgázni kell, mert az ő óráikat bizonytalan jövőjűnek tartják, ez diszkrimináció. Hegyeli hozzátette: a központból a magyar hivatalnokoktól sem kaptak eddig semmilyen segítséget. Igényeiket jelezték a Diszkriminációellenes Tanácsnak, és az Oktatásügyi Minisztériumnak, úgy az akkori RMDSZ-es államtitkárnak, Kötő Józsefnek, mint Matekovits Mihálynak, az oktatásügyi minisztériumi kisebbségügyi főosztály vezetőjének. Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál bejegyezték a vizsgálati kérést, de Hegyeli Attila szerint egy lépést sem tettek az ügy kivizsgálására. „El sem jöttek Bákóba” – mondta. A lap nem tudta elérni Asztalos Csabát, a tanács elnökét, hogy reagáljon erre a vádra. Matekovits Mihály szerint Hegyeli nyilvánvaló túlzásokba esik, és inkább a sajtónak panaszkodik, mint az illetékeseknek. Azonban a helyi szinten megnyilvánuló gáncsoskodásokat ő maga is elismeri. Hegyeli Attila megjegyezte, Matekovits Mihály ki sem látogatott Bákó megyébe. Matekovits magyarázkodott: ezek a dolgok már csak részben tartoznak a minisztérium hatáskörébe. Pásztor Gabriella oktatásügyi államtitkár elmondta, hogy találkozott Hegyelivel, aki megígérte, hogy jegyzékben fordul hozzá, amelyben jelzi majd a problémákat. Ez még nem történt meg. Pásztor Gabriella a jövő héten Bákó megyébe utazik. /Isán István Csongor: Elmaradhat Csángóföldön a magyar iskolakezdés. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./2006. szeptember 13.
A csángók asszimilálása érdekében szövetkeztek a szélsőjobb szimpatizánsai, a Ceausescu-rezsim szolgái, a Szekuritáté és a katolikus klérus, állította az ÚMSZ-nek adott interjújában Varga Andrea történész. A 30-as évek intoleráns nacionalizmusát átvették a Ceausescu-időszak kommunista nacionalizmusának ideológusai. Ennek az ideológiának első tétele a történelem újbóli feltalálása. Az első célpont Magyarország volt. Magyar nemzeti kisebbségként a csángóknak az erdélyi magyarsággal azonos volt a sorsuk. A Szekuritáté a katolikus egyházra, az ottani román papokra épített, és fordítva, a moldvai katolikus hierarchia kihasználta az állambiztonsági szervek lehetőségeit, csakhogy bevégezze a Moldvában évszázadok óta élő, magyarul beszélők asszimilációját. A Szekuritáté a klérus soraiban beszervezett informátorokból álló aktív és nagy létszámú hálózattal dolgozott. Elég Dumitru Martinasra gondolni, aki tevékenységét még az 1935-1940 közötti időszakban kezdte el. Az ő munkáit vették elő a Szekuritáté UM 0544 alakulatának emberei, amikor kitört a magyar-román ellentét – a Ceausescu-éra második évtizedében. Az állambiztonság – hogy semlegesítse a csángók tiltakozásának bármilyen formáját – kidolgozta az ellenőrzés és a megfélemlítés komplex terveit. Ezek a „Trotus”, „Siret”, „Montaj” stb. fedőnévvel indított akciók megkövetelték, hogy kivitelezésükhöz az egyház minden köréből résztvevőket szervezzenek be. /Isán István Csongor: Egyházi hozzájárulással asszimilálták a csángókat. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./2006. szeptember 15.
Az utóbbi időben halmozódtak azok az esetek, amelyek vélhetően az Országos Diszkriminációellenes Tanács hatáskörébe tartoznak: magyarverés Érmihályfalván, magyar sorompóőr bántalmazása Csíkszentsimonban, romák elleni pogromgyanús hatósági túlkapás Szászrégenben. Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke a vele készített interjúban közölte, az érmihályfalvi esetben szerinte a Diszkriminációellenes Tanács nem illetékes. Büntetőjogi esetben ugyanis csak a rendőrség illetékes. Ugyanaz a helyzet a szászrégeni romák elleni feltételezett hatósági túlkapással is. Korábban Asztalos hangsúlyozta: nem kell olyan képet kialakítani, hogy Romániában a magyarverés napi rendszerességű. A besztercei polgármesteri hivatal azzal utasította el az Új Magyar Szó hirdetési ajánlatát, hogy magyar lapban nem hirdetnek. Asztalos erre úgy reagált, hogy a törvény szerint az általa vezetett tanács nem foglalkozik a kereskedelmi társaságok, cégek hátrányos megkülönböztetésével. A Moldvai Csángó-Magyarok Szövetsége június 14-én a tanácsot hivatalosan értesítette arról, hogy a magyar oktatást akadályozzák a hatóságok. Asztalos elmondta, hogy volt kint a vizsgálóbizottságuk a Tanügyminisztériumnál, és készül a válasz. /Salamon Márton László: Diszkrimináció: nem minden az ő asztala? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./2006. szeptember 19.
A múlt hét végi kétnapos tanácskozást rendezett a temesvári Szórvány Alapítvány Temesváron, a Kós Károly Közösségi Központban, egyúttal a szervezet székházát is felavatták. A konferencia „A nyelvi/emberi jogok és a közigazgatási jog” címet viselte, amelyen bánsági, erdélyi, magyarországi, felvidéki, muravidéki és ausztriai előadók, tudományos kutatók, pedagógusok vettek részt. A helyzetet számtalan tanulmány, kutatás eredményével elemezték, és dolgoztak ki a nyelvhasználat és nyelvi jogok védelmében irányadó stratégiákat; a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkezett vendégek a náluk tapasztalt hiányosságokat, hátrányokat vagy előnyöket, jogi rendelkezéseket osztották meg egymással. – Kizárólag szakmai, tudományos jellegű rendezvény volt – fejtette ki Bodó Barna, az alapítvány elnöke. Péntek János kolozsvári akadémikus kijelentette: “Mi és az általunk képviselt intézmények nem küzdhetünk nyelvi jogok biztosításáért, legfeljebb bátoríthatjuk a nyelvhasználatot. Viszont az ezt a harcot megvívó politikai és érdekvédelmi szervezeteket megfelelő anyaggal, információval fegyverezhetjük fel.” A neves professzor a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet konferenciakötetei sorában megjelent könyvek bemutatóján mondta ezt, egyebek között kifejtve azt is, hogy a magyar nyelv státusának a megerősítése, és “határtalanítása” (vagyis: ne beszéljünk magyarországi, vagy erdélyi, kárpátaljai, hanem egyetemes magyar nyelvről) a cél. Elismerte, hogy nehéz újraéleszteni a magyar nyelvet, mert mind mondta: “Tudjuk, hogy kell oktatni idegen nyelvként, tudjuk azt is, hogy kell – vagy kellene – tanítani iskoláinkban, de csak sejtjük, miként kellene tanítani azoknak, akik valamikor tudtak magyarul, de már nem beszélik, mint például a moldvai csángók.” Péntek János szerint a 20. században “szétfejlődött” a magyar nyelv, és a különböző régiókban használatos formákat egyesíteni kell. A Szórvány Napokon előadást tartott Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány elnöke is, aki a rendezvényen bejelentette, hogy január elsejétől lemond az IKA élén betöltött posztjáról. A döntését azzal indokolta, hogy nem látja biztosítottnak a magyar kormány részéről a közalapítvány jövőjét, s ekként a határon túli magyarok szervezeteinek támogatását. /Pataky Lehel Zsolt: Szórvány Napok – 2006. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 19./2006. szeptember 19.
Szinérváralján élt Fábián Elemér technikus, verseket írogatott egy füzetbe. Ez a füzet lett a veszte, mert corpus delictiként mutatták fel: íme, el akarja szakítani Erdélyt Romániától! Nem volt abban ilyesmi, sokkal inkább szerelmes versek és a magyar szabadságharcok dicsérete. Azonban Zrínyi, Bercsényi, Rákóczi, Kossuth neve a szekusoknak egyet jelentett a román haza elárulásával. Egy bizonyos Strempel Öcsi nevű emberről sokan tudták, hogy a szekusokkal barátkozik. Strempel látta szobatársa füzetét. Egy napon aztán eltűnt a füzet. Fábián Elemért ezért letartóztatták a szekusok. Hat vagy hét hónapig tartották a betonpincében, a napi verésektől nagyon szenvedett. Egy nap megmutatták a füzetet. Megvárták, hogy betöltse a 18. évét, akkor ítélték el. Az egész tárgyalás mindössze 15-20 percig tartott. Négy évet kapott, hazaárulással, hazagyalázással vádolták. Először Szamosújvárra, azután Nagyenyedre vitték, majd Jilava földalatti kazamatái következtek. Ott találkozott volt házigazdájával, Muzsai Pállal, akit szintén elhurcoltak, méghozzá Fábián versei miatt. Házkutatást tartottak nála és találtak egy lemezt, amelyen rajta volt a magyar himnusz. Ez volt a „bűne”. A brailai nagy sziget, Balta Brailei, a politikai foglyok nagy gyűjtőhelye lett a végállomás. Preliprava, Gradinari, Salcea neve sok ezer romániai ellenálló számára a szenvedéssel, a kínok kínjával volt egyenlő. Fábián Elemér itt találkozott Páskándi Gézával és Corneliu Coposuval. Coposuról, azaz Kornel bácsiról azt hitte, hogy magyar tanár vagy ügyvéd, mert mindig magyarul beszélt vele. S kitartásra biztatta, ilyeneket mondva: „Vigyázz nagyon magadra, mert még szükség lesz ránk!” Páskándi arra serkentette: ne engedje, hogy eluralkodjon rajta a magány, mert kikezdi az ember eszét, olvasson, amennyit csak tud. Fábián Elemér két év múlva, 1963-ban amnesztiával szabadult. Alig töltötte be a 21. életévét, de már többet megélt, mint mások egy hosszú élet során. Egy ideig eredeti szakmájában dolgozott, majd a szatmári színházhoz került közönségszervezőnek. Itt dolgozott 25 éven át, mégis Fábián Elemér egyik nagy színházi élménye a moldvai csángókhoz kötődik. 1970 után a színház frissen alakult román társulatát fel kellett futtatni, s mivel Szatmárnémetiben nem volt nagyobb közönsége, Moldvába küldték turnézni. Bákó megyében jártak, s az egyik nagy községben zsúfolásig megtelt a kultúrház. Elkezdődött az előadás, majd tíz perc múlva két markos legény felpattant a színpadra: „Ez most már elég lesz, a többit mondják magyarul!” Hiába magyarázták, hogy román társulat és csak románul tarthat előadást, nem tágítottak. „Hallottuk mi, amikor próbálták a zongorát, hogy milyen szép magyar nótákat énekeltek!” Ami igaz is volt, mert a műszaki személyzet jobbára magyarokból állt, s ráérős idejükben nótázgattak. Nem volt más választásuk, mint az, hogy átálljanak a magyar nótára. Ami azért se ment olyan nehezen, mert több román színész ismert magyar dalokat. Hatalmas sikerük volt. Mindez még további négy-öt Bakó környéki községben megismétlődött. Hazafelé tartva megesküdtek egymásnak, hogy Szatmáron egy szót nem szólnak az elvtársaknak a „sikeres turné” hátteréről. Nagy baj lett volna, ha kiderül: a szatmári román társulat magyar nótával turnézott Moldvában! Fábián Elemér megkapta a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) Hazáért kitüntetését. /Sike Lajos: Erdélyi ötvenhatosok. Szobatársa jelentette fel. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./2006. szeptember 21.
Tizennégy Bákó megyei faluban több mint ezer diák vesz részt az új tanévtől iskolai magyarórákon. Idéntől Trunkon és Bákóban (a Domnita Maria Általános Iskolában) is megkezdi működését egy-egy csoport, a magas gyermeklétszám miatt Külsőrekecsinben és Magyarfaluban két-két pedagógus tanítja a gyermekeket heti három órában magyar nyelv és irodalomra. Tizenöt pedagógus foglalkozik a csángó gyerekekkel, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége anyagi támogatásával. Róka Szilvia, az MCSSZ elnöke elmondta, rajtuk kívül még tizenketten tanítanak magyar nyelvet, zenét és táncot a délutáni foglalkozásokon részt vevő ezerkétszáz csángó gyermeknek. /(fekete): Bákóban magyarórákat tartanak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./2006. szeptember 23.
Szeptember 17-én, vasárnap, a Kovásznai Napok sokadalmában, felavatták Ignácz Rózsa-mellszobrát, Vargha Mihály alkotását. A szobroknak is megvan a maguk sorsa, bizonyos szobrokat el sem kellett volna készíteni, akkor nem kellene ledönteni őket. Márpedig az elmúlt véres évszázadban, a kitelepítések századában sok szoborra várt ez a sors. Ignácz Rózsa realista regényekben számolt be a Trianon utáni letargiából lassan ocsúdó erdélyi magyarság életéről (Anyanyelve magyar, Rézpénz, Született Moldovában, Urak és úrfiak), és energiáiból arra is futotta, hogy a harmincas években, a ,,keleti magyarok nyomába” szegődve, riportokban számoljon be a bukaresti, regáti, bukovinai magyarok életéről, eljutott a csángók közé is. Élményeit nemcsak a riportsorozatban, hanem egyik legfontosabb művében, a Született Moldovában című regényében is megírta. Ignácz Rózsa a kommunista rendszerben évekig csak műfordítóként lehetett jelen, Caragialét fordította többek között, és Sadoveanut, majd 1957 után népszerű ifjúsági regényeket írt (Torockói gyász, Az utolsó Daru, Orsika), a magyar színészet hőskorát térképezte fel (Prospero szigetén), nem feledve imdulásának vándorszínészi esztendőit, a Róza leányasszony után újra írt egy színházi regényt (Titánia ébredése), írt meséskönyveket is, útirajzokat, fia jóvoltából bejárhatta a világot, de nagyobb lélegzetű társadalmi regényt már csak egyet írt, A vádlottat, amely már csak a kilencvenes évek végén, majdnem két évtizeddel halála után jelenhetett meg. A csíkszeredai Pro Print Kiadó sorozatban adja ki műveit, Ignácz Rózsa végre hazatért. /Bogdán László: Szobor és mű. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 23./2006. szeptember 25.
Harmincadik alkalommal szervezték meg szeptember 23-án, vasárnap Gyimesközéplokon a Tatros forrásánál elnevezésű csángófesztivált. A szabadtéri rendezvényen moldvai csángó hagyományőrző együttesek, a gyimesbükki, gyimesfelsőloki táncosok, illetve a házigazda gyimesközéplokiak csoportja lépett fel, a műsort a csíkszeredai Borsika Gyermektánccsoport és a magyarországi hagyományőrzők fellépése színesítette. /30. csángófesztivál Gyimesközéplokon. = Krónika (Kolozsvár), szept. 25./2006. október 10.
Csángómagyar küldöttség járt a Vatikánban, a pusztinai Szent István Egyesület képviselői: Nyisztor Tinka néprajzkutató, az egyesület elnöke, Tamás Magdolna énekes és Csobán Magdolna mesemondó. A delegáció kihallgatáson vett részt a Szentszéknél és petíciót nyújtott át a moldvai csángók anyanyelvű vallásgyakorlatának érdekében. A budapesti Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület vendégeiként, megszakítva hazafelé tartó útjukat, a küldöttség tagjai október 9-én sajtótájékoztatót tartottak Budapesten. A delegációt a Püspöki Kongregáció prefektusának, Giovanni Battista Re bíborosnak a titkára fogadta, majd Pietro Parolin vatikáni helyettes államtitkár. „Meglepett, hogy a minket fogadó vatikáni tisztségviselők milyen sok információval rendelkeznek a csángókról, még azt is tudta a bíboros titkára, hogy Pusztinán magyar ház épült” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Nyisztor Tinka. /Guther M. Ilona: Csángó küldöttség a Szentszéknél. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./ – A Vatikánban a iasi-i püspökségről azt a tájékoztatást kapták, hogy Pusztinán egyedül én tudok magyarul – idézte fel a történteket Nyisztor Tinka. A küldöttség számára az is világossá vált, hogy nemrég vatikáni közbenjárásra cserélték le a pusztinai plébánost és káplánt. A szeptember elején történt lelkészcsere következtében a faluba magyarul jól beszélő fiatal papok kerültek. Mindketten jelezték, csak a iasi-i engedélyt várják, készek elkezdeni a magyar misézést. Addig is megengedik, hogy a mise előtt a rózsafüzért magyarul mondják, és magyarul énekeljenek. /Gazda Árpád: Vatikánban lobbizott a magyar miséért a pusztinai csángó közösség három képviselője. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./2006. október 18.
Lábnikon a gyermekek magyar iskolaként mutogatják a nemsokára átadásra kerülő épületet, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) közösségi házként határozza meg annak rendeltetését. Hegyeli Attila, a Csángó Oktatási Program vezetője közölte: a közösségi háznak többnek kell lennie egy iskolánál. Ide nemcsak a gyerekeket, hanem az anyanyelvű kultúrára szomjazó felnőtteket és öregeket is szívesen várják. Pusztina, Frumósza és Csíkfalu után Lábnik a negyedik település, ahol a csángómagyar szervezet közösségi házat épít. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) állami támogatás nélkül, adakozó magyarországi és nyugat-európai cégek és magánemberek segítségével próbálja megvalósítani a tervét Lábnikon. A Bákótól mintegy 30 kilométerre délkeletre fekvő településen a szövetség 2003 óta oktatja a magyar nyelvet. Az első évben húsz gyerekkel kezdték az iskolán kívüli foglalkozásokat. 2004-től már a helyi állami iskolában is anyanyelvként tanítják a magyar nyelvet, és a falu gyermeklétszámának csaknem 90 százaléka jelentkezett a magyarórákra. „Az összes Bákó megyei település közül itt értük el a legjobb arányt. Ez konkrétan 102 gyereket jelent, de a tanárok jelezték, hogy gyakran több gyerek ül az osztályteremben a magyarórán, mint ahánynak a szülei kérvényt tettek le a tanfelügyelőségre – magyarázza Hegyeli Attila. Most egy új lelkész került a faluba, aki eddig a Bánságban szolgált. Vele jó a kapcsolatuk. A tervek szerint a 150 négyzetméteres alapterületű nagyteremmel és a tanároknak szánt szolgálati lakásokkal ellátott közösségi házat október végén kellene átadnia a Palló Pál Rémusz által vezetett építkezési vállalatnak. Lábnikon a székelykocsárdi származású Orbán Attila és a Magyarországról érkezett Sütő Zsuzsa irányítása alatt a gyerekek játszva ismerkednek meg kultúrájukkal, hagyományaikkal, népszokásaikkal. A lábniki gyerekek azért is emlegetik magyar iskolaként az avatás előtt álló épületet, mert nagyszüleiktől hallhatták, hogy a falu népe ezelőtt egy fél évszázaddal már épített magának magyar iskolát. 1951-ben 140 tanuló járt ebbe az iskolába, ahol négy tanítónő oktatott. Az anyanyelvű óvodában egy magyar óvónő harminc gyerekkel foglalkozott. Az 1930-as népszámláláskor Lábnik falu 615 katolikusából 608 vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Bár a hatalom mindent megtett, ez az arány az 1992-es népszámlálásra sem módosult. Ekkor a 941 lakosból 904-en voltak római katolikusok, s valamennyien ismerték és beszélték a magyar nyelvet. /Szucher Ervin: A negyedik közösségi házát építi a moldvai magyarság. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./2006. október 24.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége hetente két alkalommal, három-három magyarórát tart tucatnyi gyereknek immár Bákóban is, a Ion Luca Általános Iskolában. Jelenleg tizenegyen járnak Hegyeli Attila óráira. Hegyeli szerint a moldvai csángó falvakhoz képest – ahol az idősebb korosztály mégiscsak ápolja anyanyelvét és kultúráját – a 175 ezres lakosú Bákóban szinte minden csángómagyar asszimilálódott. „Szinte nincs olyan hét vagy akár olyan nap, hogy a négy bákói napilap közül valamelyik ne támadná a szövetségünket vagy a magyarságot. Alig adták be nyolc szülő kérvényét a bákói tanfelügyelőséghez, másnap valamennyiüket megkereste a helyi román sajtó, és valósággal kérdőre vonta őket. Szerencsére a gyalázkodó cikkek nem tántorították el döntésüktől. A 15. század elején magyar huszita központnak számító Bákóban a lakosság több mint felét a magyarok alkották, még a 16–17. században is. Erről tanúskodik több misszionárius szerzetes, Bernardino Quirini 1591-ben, Petrus Deodatus Bakovic 1641-ben és Bartolomeo Basetti 1648-ban keltezett okirata. A moldvai magyarság legfontosabb városában a 17. században a román és magyar bírók és elöljárók még felváltva viselték a tisztséget. Jelenleg Moldvában 16 helységben oktatják a magyar nyelvet, köztük 14-ben immár anyanyelvi tantárgyként az állami iskolákban is. Tavaly 661 gyerek számára kérvényezték a szülők az iskolai magyarnyelv-órák bevezetését, ez a szám a 2006/2007-es tanévben 981-re emelkedett. /Szucher Ervin: Identitásukat is keresik a Bákóban élő csángómagyarok. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./2006. október 24.
A csángók minden állampolgári kötelességüknek eleget tesznek, nem vonják ki magukat az adók határidőre való befizetése alól, a községeiket helyenként példás rendben tartják, vonakodás nélkül elvégzik a közmunkát, katonai kötelezettségeiknek eleget tesznek, jelentette a Hírszerző Szolgálat a Nagyvezérkar felkérésére a csángók román állammal szembeni magatartását illetően, 1942. november 15-én. A falvakban az erős nyomás következtében nem látszik egyetlen, a magyar eredetre utaló jel. A magyar beszéd és a lakosok etnikai eredetének az érintése tiltott. A lakosság a bensőségesebb körökben – családban, kocsmában, az utcai csoportokban, a mezőn -, ahová nem ér el a csendőr, valamint a falusi adminisztráció és klérus szeme és füle, magyarul beszélnek, néha-néha katolikus etnikai eredetükről is. (A moldvai katolikusok ügye politikai szempontból, 1942. november 17.) Mindez a Moldvai Magyarság augusztusi számában olvasható. /b. d.: A csángók és a román titkosszolgálat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./2006. október 28.
Nagyenyed magyar közössége kicsit késve tartotta meg ünnepi megemlékezését a forradalomra. Dávid Gyula irodalomtörténészt, valamint Koczka György újságírót, a temesvári rádió szerkesztőjét hívták meg a rendezvényre, akik hosszú éveket töltöttek börtönben, az 56-os forradalom résztvevőjeként. A dr. Szász Pál Magyar Közösségi házban összegyűlt közönség először Dávid Gyulát hallgatta, aki az évforduló tiszteletére megjelent Erdélyi politikai elítéltek életrajzi adatai 1956–68, valamint Gazda Ferenc Elrabolt esztendők című könyvét mutatta be. Veres Sándor kezdeményezésére olyan levelezés indult Erdélyben, amelyet az emberek sokszorosítottak és továbbítottak. Az „Aki kapja, adja át” levelezési mozgalom annyira sikeres volt, hogy egy moldvai lakos még 1959-ben is kapott egy 56-os tartalmú levelet, amelyért bűnhődnie kellett. A kitalálónak 20 év börtön járt „jutalmul.” Dávid Gyula könyve 1400 ember adatait tartalmazza, a következő kiadásra pedig máris újabb és újabb adatok érkeznek. Koczka György humorosan ismertette keserű történeteit 56-ról. Egy vers elszavalásáért, a kispolgárinak nevezett Kossuth-nóta elénekléséért, vagy egy viccért súlyos börtönbüntetéseket szabtak ki. Az ítélkezők között élen járt a hírhedt magyar hadbíró Macskássy Pál, és számos ügyész. Fazakas János a Trabant-osztogató miniszterelnök-helyettes, gyalázatos szerepet játszott a megtorlás ideológiájának megfogalmazásában. /Bakó Botond: Aki kapja, adja át. 56-os ünnepi megemlékezés Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./2006. október 30.
Az Erdélyi Református Egyházkerület és a kolozsvári Diaszpóra Alapítvány tizennegyedik alkalommal osztotta ki az udvarhelyszéki Siménfalván a Czelder Márton- és Földes Károly-szórványdíjat. A Czelder-díj ezúttal Csíkszeredába, a Földes-díj pedig Siménfalvára került. Az idei Czelder Márton-díjat és a vele járó 800 svájci frankot Hegyi István csíkszeredai református lelkipásztornak ítélték. Először Csíkszentmártonban, majd Csíkszeredában és a hozzá tartozó szórványban munkálkodott. A Földes Károly-díjat az idén Mircse György, siménfalvi tiszteletbeli gondnok vehette át, a Szőke-Nyikó menti református szórványmagyarság hitének megőrzéséért tett szolgálatáért. Czelder Márton (1833–1889) református lelkész, misszionárius, egyházi író, szerkesztő volt. Tizenöt éves sárospataki diákként részt vett a szabadságharcban, két ízben is megsebesült. 1860-ban Románia délkeleti övezetébe, az akkor Moldva-Oláhországnak nevezett régióba ment, a kivándorolt magyarok körébe. Ott tíz év alatt egyházak és iskolák egész sorát szervezte meg, templomokat és iskolákat építtetett. 1865-ben veszedelmes emigránsként körözték az osztrák birodalomban. Földes Károly1891-ben született Mérán, elsőként ismerte fel a nemzet pusztulásának fokozott veszélyét. A szórványban Mezőújlakon és nagyon sok környező településen szolgált, Mezőújlakon iskolát teremtett. Ő az elindítója a szórványmissziónak, a Ki a Mezőségre! irányzatnak. Börtönben is ült, majd Szatmárnémetiben hunyt el 1968-ban. /V. J.: Szórványdíjak hosszú évek hűséges munkálkodásáért. Tizennegyedik alkalommal osztottak Czelder- és Földes-díjat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./2006. november 7.
Temesváron a múlt hét végén arról tanácskoztak román, magyar, szerb értelmiségiek, hogy létezik-e, fenntartható-e még a Bánság legfőbb értéke: a működő többnemzetiségű közösség? Felmérések igazolják, hogy létezik ez a közösség. A szociológusok által megkérdezett román értelmiségiek többsége azt vallja, hogy közelebb áll hozzá a bánsági német, szerb, magyar, zsidó, bolgár, mint az oltyán, a havasalföldi vagy a moldvai román. A gondok azonban nyomasztóak. A kisebb létszámú nemzeti közösségek évente rendre nem költik el a nekik szánt kulturális támogatást. Egyre több kisebbségi szakembernek románra kell fordítania a szót, mihelyt a szakmájáról beszél, mert az anyanyelve már hiányos. Az anyanyelv funkciói a családi életre szűkültek, vagy már ott sem kapnak teret. A vegyes házasságokban rendszerint eltűnik a kisebbségi elem. És szemlátomást apad a kisebbségi közösségek lélekszáma. A kollokviumot a Diaszpóra Alapítvány rendezte. A bánságiak példát vehetnek a nagyszebeniekről, ahol a németség újra elnyerte az egész lakosság bizalmát, és az egész város, az egész megye javára fordíthatja kvalitásait. Szebenben a német líceum tanulóinak túlnyomó többsége román. Ez különben a temesvári német líceumra is egyre inkább jellemző. Kezdenek már érdeklődni a magyar nyelv iránt is. /Zsehránszky István: Nyelvi zsákutca. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./2006. november 10.
A magyar szolidaritási ünnepségen, a Budavárban a Háromszék napilap főszerkesztője, Farkas Árpád révén átvehette az idei Bethlen Gábor-díjat. Bakos Istvánnak, a kuratórium elnökének felvezető szövege szerint Székelyföld és a magyar közösség hiteles tájékoztatásáért kapták a díjat. Az autonómia a kitüntetés-átadások alapszavaként is értelmezhető. Az idei Tamási Áron-díjat Ferenczes István nyerte el, a székelyföldi, a Székelyföld és a Moldvai Magyarság költő-főszerkesztője, s Sylvester Lajos Teleki Pál-érdemérmet kapott, mindez az erdélyi térségnek az autonómiaigényét emelte az érdeklődés középpontjába. A budapesti érdeklődésnek a kisugárzása eléri a világ legtávolabb lévő tájait is, ahol magyarok élnek. Az idei Márton Áron-díjat Sisa István, Egyesült Államokban élő közíró kapta, a budapesti Magyar Kultúra Alapítvány és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség társaságában. A Teleki Pál Emlékérem esetében. jelen van Ausztrália, Latin-Amerika, Észak-Amerika, Európa, a Kárpát-medence egésze, és a kurátorok nyitottságára jellemző, hogy a Trianon 86. évfordulóján Rieger Tibor szobrászművész Teleki-érdeméremmel jutalmazott 18 anyaországi kitüntetett mellé előbb 15 határon túli és nyugati szórványban élő magyar neve társult, akikhez a kitüntetések átadását megelőző napokban a Vértesaljai László atya neve is, Rómában és a forradalom 50. évében végzett magyarságszolgálata révén. Piotr Górecki pedig a Lengyel TV október 23-i hiteles tudósításáért és emberjogi kiállásáért kapott érdemérmet. Mindez a legkevésbé a magyarhoni sajtót érdekelte. /Sylvester Lajos: Díjat kapni öröm. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./2006. november 13.
Budapesten a Miniszterelnöki Hivatal az Új Magyar Szó megkeresésére közölte, a kétoldalú találkozón a román-magyar kapcsolatok szinte minden fontos témája terítékre kerül. Az együttes kormányülés lehetőséget nyújt az előző, bukaresti találkozón elhatározott feladatok számvetésére, illetve új, közös programok kidolgozására. Szó lesz a készülő észak-erdélyi autópálya rácsatlakoztatásáról a magyarországi és a nyugat-európai úthálózatra. Tárgyalni fognak az energetikai együttműködésről, a határátkelők modernizálásáról, valamint a közös vám- és útlevélkezelésről. Az uniós forrásokból megvalósítható közös turisztikai fejlesztések lehetőségei is terítékre kerülnek. Szó lesz a romániai kisebbségi törvényről, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem társfinanszírozásáról, a szórványoktatás minőségi javításáról, a műemlékek restaurálásával kapcsolatos gondokról, a Gozsdu Alapítványról, illetve olyan szimbolikus kérdésekről is, mint a gyulafehérvári Batthyanaeum ünnepélyes keretek között történő átadása. A verespataki bányaberuházás is napirendre kerül. Simicskó István a román-magyar kormányülés kapcsán levelet küldött Szilvásy György kancelláriaminiszternek, melyben arra kérte, „a kormányszintű kétoldali tárgyalások során különös hangsúlyt fektessenek a székelyföldi autonómia megteremtésének, az államilag finanszírozott erdélyi magyar egyetem felállításának, a moldvai csángók által kért rendszeres, magyar nyelvű vallásgyakorlás lehetővé tételének kérdésére.” /Guther M. Ilona: Közös kormányülés, közös témalistával. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./2006. november 14.
Jövőre lesz tíz éve annak, hogy a Kovászna megyei ozsdolaiak sikertelenül próbálják visszaszerezni erdőségeiket a Vrancea megyei Tulnici községtől. Több mint kétezer hektárnyi erdőt veszített Háromszék az 1968-as megyésítéskor, ezt követelik vissza a volt tulajdonosok. A kárvallottak utolsó jogorvoslati reménye maradt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. Amennyiben a szomszédos megyétől végre visszakapnák a hivatalos iratokkal igazolható 2400 hektárnyi erdőtulajdonukat, a közeljövőben akár száz munkahelyet lehetne teremteni az alig 40 százalékban foglalkoztatott Ozsdolának. A tulniciak arra hivatkoznak, hogy az erdőket Stefan cel Mare moldvai vajdától kapták adománylevél alapján a XVI. században. /!/ Az egyesület érdekképviseletét felvállaló Tamás Sándor háromszéki parlamenti képviselő a vranceai törvénytelenségekre, valamint a konstancai törvényszék és táblabíróság elpolitizálására hívta fel a figyelmet. Nem erősítik meg a tulniciak tulajdonjogát a háromszékiek levéltárakban fellelt dokumentumai sem. Például az 1934-es keltezésű tulajdonlap és az 1931-es telekkönyvi kivonat részletesen feltünteti a jelenleg részben Tulniciban található ozsdolai birtokokat. Mi több, az 1923-as tulnici-i alapszabályzatban világosan szerepel az Osztrák- Magyar Monarchia határáig tartó birtokperem-vonal. /Domokos Péter: Strasbourghoz fordulnak az ozsdolaiak. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 14./2006. november 14.
Bemutatták Skultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió egykori hírszerkesztője Vasfüggönyön át. A Szabad Európa Rádió mikrofonjánál – előtte és utána című könyvét a Marosvásárhelyi Rádió stúdiójában. Skultéty 1920-ban született Nagykaposon, Budapesten járt közigazgatási karra, majd 1945 januárjában a szovjet csapatok őt is elvitték „malenkij robotra”. Ceglédre, végül a moldovai Focsani-ba került. Innen megszökött, s Erdélyen keresztül hazament Magyarországra. 1947 októberében elhagyta Magyarországot és Párizsban telepedett le, ahol nemzetközi jogi tanulmányokat folytatott. 1951-től 1983-ig a Szabad Európa Rádió munkatársa Münchenben. „Nem létezett tévé, telefon, mobilkészülék, világháló. Hajnalban a szolgálatos hírszerkesztő asztalára került a Budapesti Rádió éjfélig sugárzott műsorának minden szava, leírva; kétszer egy héten a magyar nyelven megjelent Kárpát-medencei lapok cikkeinek összefoglalója, valamint a nyugati tudósítók magyarországi hírei. Az amerikai vezetőség nem ismert cenzúrát, de a gondos felismerésen, pontos információn, hitelességen volt a hangsúly” – fejtette ki Skultéty. /Berekméri Ildikó: „Nem magányos zsenik voltak, csapatmunka volt”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./2006. november 22.
Az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács egy moldovai tanár kezdeményezésére úgy döntött, hogy a vallásos szimbólumok kitiltására vonatkozó javaslatot tesz az Oktatásügyi Minisztériumnak. A keresztény vallásos szimbólumok jelenléte a tantermekben, a folyosókon hátrányosan érinti azokat a gyerekeket, akik nem osztják a vallásos meggyőződéseket – vélte a testület. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspök helyettese, Kató Béla úgy véli: rendkívül cinikus ez a felszólítás. A vallásoktatás nem csupán egy tantárgynak, hanem egy életmódnak, életszemléletnek az átadása. Kató szerint a vallást ismét beszorítják a templom falai közé, az egyházakat a közélet perifériájára sodorják. Potyó Ferenc római katolikus általános helynök szerint ahogyan az Európai Unió alkotmányában sem Istennek, sem a keresztény gyökereknek nincs hely, itt is kezdenek fellépni a vallásos jelképek ellen. A keresztény ember minősége nem a külsőségekben, nem a szimbólumokban kell megnyilvánuljon, hanem életvitelében. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Nem lesz kereszt a tantermekben? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./2006. november 22.
Zakariás Erzsébet két idén megjelent kötetét mutatták be november 20-án népes közönség előtt Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén. Az „Édesanyám kicsi koromban megtanított ...” Tanulmányok a hagyományos társadalomra jellemző asszonyi tudás kérdésköréből /Triade Kiadó/ című kötet 13 tanulmány a hagyományos paraszti életet dokumentálja, körüljárja a nemiség, a nemek szerepének megoszlása, az ide kötődő szokások témaköreit. A kötet Erdővidék kollektivizálás előtti, önellátásra berendezkedett organikus világát mutatja be. A másik kötet: Miesnapok képei. Moldvai csángó hétköznapok 1991–1993 (Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2006) több száz fényképet ad közre a fényképeket kísérő rövid és lényegre törő háromnyelvű szövegekkel. /F. I.: Mit ér az ember, ha néprajzos” Kettős könyvismertető a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./2006. november 29.
Egy magára maradt, elnéptelenedett gyülekezet pásztora, Dobay György, az utolsó moldvai református lelkész próbálta menteni a menthetőt, majd maga is belefáradt, és 1897-ben lemondott egyházi szolgálatáról. Erejével és küzdelmével együtt fogyott el a református egyház Szászkúton. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a kolozsvári Diaszpóra Alapítvány kezdeményezésére november 24-én az erdélyi és moldvai református gyülekezeti tagok és lelkészek kis csoportja tisztelgett az utolsó szászkúti református tiszteletes, valamint a többi elfelejtett lelkész sírja előtt. Vetési László református lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke elmondta, hogy az erdélyi szórvány lelkészek az 1995-ös algyógyi találkozón döntötték el, hogy szerény emléket állítanak Dobay György (1856–1925) volt szászkúti lévita lelkész, és a többi méltatlanul elfeledett lelkész emlékének. Toroczkay Rudolf kolozsvári vállalkozó adományából elkészült egy egyszerű sírkereszt. A közben ortodoxszá és katolikussá lett rokonok még meg tudták mutatni Dobay sírhelyét. A helyi paptól kellett engedélyt kérni a síremlék felállítására. Hosszas vita után megegyeztek, hogy a keresztet a kerítés tövében fel lehet állítani. /V. J.: Moldva – Szászkút. Síremlékállítás az utolsó moldvai református lelkésznek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./2006. november 30.
2000. november 4–5-én Klézsén, a Szeret–Klézse Alapítvány székházában ültek össze tanácskozásra azok, akik szívügyüknek érezték a moldvai csángók ügyét. Jelen voltak a minisztérium, az RMDSZ, az EMKE, a Babes–Bolyai Tudományegyetem és a Székelyföld, a Moldvai Magyarság folyóiratok, a Domokos Pál Péter Alapítvány, valamint a Csángó Szövetség képviselői. Ezen a tanácskozáson fogalmazták meg a „szerény felkérést egy csángó nap szervezésére”. A jelenlévők célja az volt, hogy a csángó napok révén megismertessék a moldvai magyarok ügyét. A kezdeti lelkesedés következtében sok városban, településen szerveztek csángó napokat: Kolozsváron, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószárhegyen, Csomafalván. Azonban annyira következetesen, mint Csíkszeredában sehol nem folytatták a kezdeményezést. Itt önerőből, az önkormányzat és a helyi intézmények önzetlen támogatása segítségével szervezik minden évben a Csángó Napot – mondta el a főszervező, Borbáth Erzsébet. A december 3-án kezdődő Csángó Napon megnyitják Ignát Mónika kiállítását, találkozót szerveznek a Moldvai Magyarság szerkesztőivel, majd a pusztinai Szent István Egyesület Rómában járt tagjaival. /Takács Éva: VII. Csángó Nap Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 30./2006. december 4.
A térség egyik legnagyobb múltra visszatekintő rendezvényét, a XXX. Tatros Forrásánál Csángófesztivált tartották december 3-án Gyimesközéplokon. Az egykori szervezők úgy emlékeznek, Beke György sugallta 1969-ben egy író-olvasó találkozón, hogy a Gyimesek völgyében találkozzanak a Moldvában, Brassó és Déva környékén élő csángók. A rendezvény 1977 óta a Tatros Forrásánál fesztiválként vált ismertté a csángó népzenét és táncokat kedvelők számára. Az ünnepi szentmisén szenténekeket hallhattak a résztvevők a lujzikalagori meghívottak előadásában, majd a hagyományőrző csoportok felvonultak a főúton. A szabadtéri előadáson felléptek moldvai csángó hagyományőrző együttesek, a gyimesbükki, felsőloki táncosok és a házigazda gyimesközéplokiak csoportjai. /Ferencz Angéla: Csángófesztivál a Tatros forrásánál. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./2006. december 7.
Egy gödi tanárember, Czadró József, csángó évet hirdetett saját magának. Elhatározta, hogy 2006-ban a lehető legtöbbet próbál összegyűjteni arról, amit a moldvai csángó magyarokról tudni kell. Megvásárolt minden elérhető irodalmat, és kéthavonta helyszínel. Minden alkalommal színültig tölti személygépkocsija csomagtartóját, mert a Gyimesektől a Szeret partjáig mindenütt megsokasodtak a barátok, és egy kis apróság, figyelmesség nagy öröm lehet odaát. Pusztinára betért, mert november 24–26. között itt rendezték meg a III. Szeret Menti Népdalvetélkedőt a Pusztinai Magyar Házban. Klézsén is járt, ahol épül a Szeret–Klézse Közösségi Ház, magyarul oktatnak benne. /Balázs Árpád: Csángó év. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 7./2006. december 9.
Toró T. Tibor, az RMDSZ parlamenti képviselője szerint az európai parlamenti választások összefogással az RMDSZ a Romániát megillető 35-ből három, vagy akár négy képviselői helyet is megszerezhet. Fontosnak tartja, hogy a romániai magyarság két jelképes személyisége, Markó Béla RMDSZ-elnök, illetve Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezessék a választási listát. Toró T. Tibor Antal Árpád képviselőtársával együtt azt javasolta, hogy a történelmi régiókban hozzanak létre választókerületeket, ami szerint Havasalföldet és Olténiát 13, Moldvát és Dobrudzsát 10, Erdélyt és a Bánságot 12 képviselői hely illetné meg, de kezdeményezésükkel az RMDSZ-ben is magukra maradtak. /P. L. Zs.: Ideális lenne három-négy hely az Európa Parlamentben. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./2006. december 15.
A romániai családok több mint egyharmadának, mintegy két és fél millió háztartásnak legalább egy tagja dolgozott már hosszabb ideig külföldön – derül ki a Nyílt Társadalomért Alapítvány (Fundatia pentru o Societate Deschisa) által Ideiglenes külföldön tartózkodás címmel nyilvánosságra hozott tanulmányból. A rendszerváltás után a 18 és 59 év közötti munkaképes lakosság 12 százaléka vállalt munkát külföldön. A romániaiak vállalkozó kedve 2002-ben tovább nőtt, mivel attól kezdve már szabadabban mozoghattak a schengeni övezetben. A legtöbben Moldvából, Havasalföldről és Olténiából választották a külföldi vendégmunkát, Erdélyből viszont többnyire turistavízummal látogattak Nyugat-Európába. Az utóbbi öt évben a munkakeresők fele Olaszországot kereste fel, míg egynegyedük Spanyolországot választotta úti célnak. /K. E. G.: A romániaiak egyharmada dolgozik külföldön. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./2006. december 21.
December 19-én két néprajzi vonatkozású kötetet mutattak be Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában: a társaság 14. Évkönyvét, melyet a 85. születésnapját ünneplő Szentimrei Judit, az erdélyi és az összmagyar néprajztudomány nagyasszonya iránti tisztelgés jegyében szerkesztettek, emellett Gazda László sepsiszentgyörgyi kutató Codex című helytörténeti munkáját. Az évkönyv kapcsán Gazda Klára, a kötet egyik szerkesztője meleg szavakkal méltatta Szentimrei Judit néprajztudós emberi és kutatói magatartását, aki a népi textília kutatójaként tanítványait is gyakran magával vitte útjaira, amelyek során 12 könyvnyi terjedelmű tudományos mű (monográfia, tanulmány stb.) született. Mindezek mellett különböző lapok szerkesztője volt és pályázatokat irányított. Gazda László könyve 35 magyar vonatkozású moldvai csángó település leírását tartalmazza. A méltató felhívta a figyelmet arra, hogy a helytörténetírás csak látszólag szerény műfaj, valójában azonban nagyon alapos, minden apró részletre kiterjedő kutatómunkát igényel. Gazda László már a diktatúra évei alatt szervezett kutatóutakat diákjaival a csángó falvakba. /Sándor Boglárka Ágnes: Ünnepi könyvbemutató a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./