udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 
találatszám: 114 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-114

Helymutató: Neptunfürdő

1993. augusztus 25.

Markó Béla meghívásának eleget téve aug. 25-én az RMDSZ vendége volt John R. Davis bukaresti amerikai nagykövet. Markó Béla RMDSZ-elnök ismertette az RMDSZ autonómia-elképzeléseit, kifejtette az RMDSZ többé nem dőlhet be a folytonos ígéreteknek, konkrét kormánylépéseket vár. Ezek függvényében döntheti kel, hogy van-e politikai szándék a kisebbségi sorskérdések megoldására, vagy pedig ? ahogyan sejthető ? a Kisebbségi Tanács puszta kirakatintézmény. A nagykövet sajnálja, hogy a neptuni tárgyalások magyar résztvevőit árulónak bélyegezték. Markó Béla hangsúlyozta, hogy az elítélő nyilatkozatok nem az RMDSZ hivatalos álláspontját tükrözik, ilyenre csak az SZKT döntését követően lehet számítani, és az ottani ígéretek nem kötelezik az RMDSZ-t. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./

1993. augusztus 26.

Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta, hogy a neptuni találkozóról utólag őt tájékoztatták. A részvevőknek nem volt mandátumuk az RMDSZ képviseletére. Markó nem tartja hasznosnak a Neptunon zajlott tanácskozásról kibontakozott sajtóvitát, ez fékezi az RMDSZ munkáját. Az ügyvezető elnökség elemezni fogja a neptuni tanácskozást. /Simon Judit: Markó Béla: Elvi vitát, és ne konfrontációt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 26./

1993. augusztus 26.

Az Erdélyi Napló munkatársa kérésére Traian Chebeleu elnöki szóvivő elküldte a neptuni tárgyalásáról készült júl. 25-i nyilatkozatát. Ebben Chebeleu ismertette a történteket: júl. 15-17-e között Neptunon nemhivatalos interetnikai kérdésekkel foglalkozó összejövetel zajlott. A véleménycsere olyan kérdésekről szólt, amelyek a Romániában élő kisebbségeket foglalkoztatják. "A résztvevők arra kíséreltek meg egy mintaképet összeállítani, magánemberként, hogy miként lehetne a kérésekre megoldást találni." Minden résztvevő üdvözölte a Nemzeti Kisebbségi Tanács megalakítását. Ezután Chebeleu felsorolta a megoldásokat /300 hely az egyetemen stb./ "A nyílt hangvételű tárgyalás és közös megegyezés alapján eljutottak arra a következtetésre, hogy megfelelően megoldható minden olyan kérdés, amely a nemzeti kisebbségek identitásának megőrzésével kapcsolatos." / Felhívtuk az elnöki szóvivőt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 26./

1993. augusztus 26.

Tófalvi Zoltán összegezte a neptuni tárgyalással kapcsolatos kérdéseket. A neptuni hármak közös nyilatkozatuk szerint minden egyes megbeszélés alkalmával a résztvevők sajtónyilatkozatot adtak ki és beszámoltak arról az RMDSZ vezetőségének. Hol vannak ezek a sajtónyilatkozatok, kérdezte Tófalvi Zoltán. A találkozókon elhangzottak csak ígéretek, Tőkés László püspök viszont emlékeztetett: az amerikai sajtó ellenben a találkozókon kötött egyezményeket konkrét megállapodásként sorolta fel. Tőkés Lászlónak igaza van, írta Tófalvi Zoltán, a kolozsvári egyetemen elkülönített 300 hely túlságosan kevés és bármikor visszavonható. Románia az Európa Tanács tagja akar lenni. Ezért jelent meg a nemzetközi sajtóban az ígéretek lajstroma. /Tófalvi Zoltán: Kérdések és tanulságok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 26./

1993. augusztus 26.

Bárányi Ferenc temesvári orvos, RMDSZ-képviselő, egyben a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt alelnöke a Magyar Hírlapnak nyilatkozva határozottan a neptuni hármak mellé állt. Bárányi Ferenc szerint ezek a tanácskozások nem voltak titkosak, az egyiken ő maga is részt vett. Bárányi Ferenc kifejtette, hogy Tőkés László hatalmas formátumú személyiség, a romániai magyarok számára ő a Próféta. Tőkés László cselekedeteivel a történelem nagyjai közé emelkedett. Azonban Bárányi Ferenc hibának, túlkapásnak érzi Tőkés László vádjait a neptuni tárgyalók ellen. "A tiszteletbeli elnöknek nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak" ? szögezte le Bárányi Ferenc. /L. A. Gy.: RMDSZ-képviselő Tőkés felelősségéről. = Magyar Hírlap, aug. 26./

1993. augusztus 31.

Aug. 28-án Marosvásárhelyen ülésezett az RMDSZ Maros megyei választmánya, meghívták Markó Béla elnököt is. A Neptun-vita képezte a többórás megbeszélés tárgyát. Borbély László és Frunda György felszólalásaikban védték saját álláspontjukat, hangsúlyozták, hogy nem árulók. Borbély László elmondta, hogy a PER első meghívásán Domokos Géza /akkor még RMDSZ-elnök/ és ő vett részt. Azután a mostani PER-megbeszélések előtt a PER találkozót szerevezett, melyen Domokos Géza, Gálfalvi Zsolt és Rostás Zoltán vett részt. A tavaly Neptunfürdőn rendezett találkozón Domokos Géza, Tokay György és Borbély László volt jelen. A mostani marosvásárhelyi ülésen Tőkés András kifejtette Tőkés László püspök véleményét: a püspök több ízben, évek óta javasolta a román vezetőknek a kerekasztal-megbeszélést a nemzetiségi kérdésről, de erre a román vezetők nem reagáltak. Ehelyett kiválasztottak három embert és meghívták őket egy tárgyalássorozatra. Kolcsár Sándor rámutatott: Nyugat-Európa nem szereti, ha a Kelet háborog, ezért legszívesebben vakvágányra tereli a kényelmetlen embereket. Kolcsár kiemelte, a marosvásárhelyi városi körzetek egyetértenek az ügyvezető elnökség állásfoglalásával /a romániai magyarság ügyében tárgyalni csak az RMDSZ vezető szerveinek jóváhagyásával lehet, enélkül érvénytelenek a tárgyalások/. Hunyadi András szerint az egész Neptun-ügy legnagyobb szépséghibája, hogy a "hármak" nem étek el semmilyen látványos eredményt. Hunyadi nagy hibának tartja, hogy a Lármafák égetése címen megjelent válasz teljes mértékben Tőkés László ellen irányult. Szerinte a "hármaknak" nyilatkozniuk kellene: jót akartunk, de nem sikerült. - Zonda Attila visszatekintett a múltba, kifejtve, hogy a radikálisok, "más néven türelmetlenek, szélsőségesek" és a mérsékeltek "más néven megfontoltak, esetleg megalkuvók" között három éve folyik a harc. Szerinte a Neptun-ügy egy leszámolási folyamat része, a fő célpont Tokay György és a mérsékeltek. Marosi Barna szerint Frunda György és Borbély László a legeredményesebb romániai magyar politikusok közé tartoznak, majd hozzátette, Tőkés Lászlót nem szabad beárnyékolni, inkább mindnyájuknak együtt kell dolgozniuk. Markó Béla szerint a viták ellenére az RMDSZ-ben a leglényegesebb kérdésekben konszenzus van és politikai bűn az egységet feladni. /Máthé Éva, Mózes Edith: Az RMDSZ Maros megyei szervezetének választmánya kérte. A szövetségi elnök ültesse tárgyalóasztalhoz a vitázó feleket. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 31., Bögözi Attila: RMDSZ-vita a "hármak" ügyéről Marosvásárhelyen. Ki "árulta" el az erdélyi magyarságot. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./

Aug. 29-én, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kifejtette véleményét a neptuni tárgyalásról. Előzőleg az RMDSZ vezetősége leszögezte, hogy a neptuni hármaknak az RMDSZ-től nem volt felhatalmazásuk a tárgyalásra. /Nits Árpád: Kényszerpályán a Neptun-vita. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./

1993. augusztus 31.

Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége aug. 31-i, Kolozsváron tartott ülésén határozatot hoztak az RMDSZ képviselőinek visszahívásáról a Nemzeti Kisebbségi Tanácsból. Elemezték az RMDSZ Románia ET-felvételével kapcsolatos álláspontját, Tőkés László tiszteletbeli elnök, Borbély László és Frunda György jelenlétében elemezték a neptuni találkozó nyomán kialakult helyzetet. Az Ügyvezető Elnökség figyelembe veszi az elhangzottakat az SZKT elé terjesztendő elemzés megfogalmazásakor. Az Ügyvezető Elnökség elfogadta a kisebbségi törvénytervezettel kapcsolatban a szakértői tanácskozás ajánlásait. Jóváhagyták az információs rendszer kialakításának programját, továbbá Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester Catherine Lalumiére asszonynak átadott beadványát. Ebben tiltakozott az ellen, hogy Kovászna megye prefektusa az adminisztratív bírósághoz fordult a városi és községi tanácsok helyi referendum kiírásáról szóló határozatai ellen. Az Ügyvezető Elnökség felháborodását fejezte ki Hargita megye alprefektusának kinevezése ellen, aki a Szocialista Munka Pártja aktivistája. Nevezett aktivista nyílt támadást intézett az RMDSZ ellen. /RMDSZ dokumentumok. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 3./

1993. szeptember 1.

Markó Béla RMDSZ-elnök közleményt adott ki a neptuni találkozó nyomán kialakult vitáról, hangsúlyozva, hogy a vita megosztja az erőket, megbénítja a szervezet működését. Mindenkit felkért arra, hogy tartózkodjon a polémiától mindaddig, amíg az SZKT nem tárgyal erről a kérdésről. Az RMDSZ parlamenti frakciójával szept. 6-án vitatják meg a történteket. Markó Béla létrehozta a Szövetségi Elnöki Hivatal mellett működő Külpolitikai Tanácsadó Testületet. /Közlemény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./

1993. szeptember 1.

tehát a neptuniak pártjára áll, leinti például Takács Csabát és az RMDSZ egész ügyvezető elnökségét, ők ugyanis élesen elítélték a neptuniak mandátum nélküli tárgyalását.

1993. szeptember 1.

Az RMDSZ konkrét eredményeket vár a magyar-román külügyminiszteri találkozótól, nyilatkozta a Népszabadságnak Markó Béla RMDSZ-elnök. Kezdettől fogva kérték, hogy részt vehessenek a magyar-román alapszerződéssel kapcsolatos tárgyalásokon, de ez eddig még nem realizálódott. A Neptun-vita eldurvult, mondta, és sok kárt okozott az RMDSZ-nek. /K. T.: Az RMDSZ eredmények vár a külügyi csúcstól. = Népszabadság, szept. 1./

1993. szeptember 2.

A Neptun-vitához szólt hozzá dr. Csapó József szenátor, élesen elítélve a három RMDSZ-képviselő tárgyalását. Frunda György például kulturális autonómiát szorgalmazott, szemben az RMDSZ programjában szereplő hármas szintű, személyi, önigazgatási és regionális autonómiával. Csapó ugyancsak elutasította, hogy a Neptunon tárgyalók munkadokumentumként elfogadták a 0 kisebbségi törvénytervezetét. Más a kitelepülőben levő németek helyzete, azonkívül az RMDSZ pedig még nem készítette el, nem fogadta el saját törvénytervezetét. /Dr. Csapó I. József szenátor: Az ér(d)em két oldala. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 2./

1993. szeptember 6.

1992. aug. 24-én az RMDSZ Országos Elnöksége Széken tartott ülésének meghívott vendége volt Hámos László, a Hungarian Human Rights Foundation /HHRF/ vezetője, aki akkor vitába szállt Tokay Györggyel. Tokay György akkor tért haza amerikai útjáról. Hámos leszögezte, hogy Tokay nem azokkal a szenátorokkal tárgyalt, akiknek valóságos döntési joguk van, hanem azokkal, akik a Románia iránti barátságos politika hívei. Azokkal a szenátorokkal, akiknek szavuk van, akikkel Tőkés László is tárgyalt, Tokay nem vette fel a kapcsolatot. Hámos László hangsúlyozta: Tokay Györgynek a Washington Post ápr. 3-i számában megjelent nyilatkozata nemcsak Tőkés Lászlónak ártott, hanem az egész erdélyi magyarságnak. Ebben a lapban jelent meg az első nyilatkozat RMDSZ-vezetőtől egy másik RMDSZ-vezető ellen. Tokay ugyanis biblikus elképzelésekkel elfoglalt papnak nevezte Tőkés Lászlót. A Neptunfürdőn tartott megbeszélés kezdeményezője, a Project on Ethnic Relations néhány tagú alapítványocska. Egyik résztvevője Alan Kassof, aki 1986-ban azt erősítgette, hogy a román kormánnyal lehet tárgyalni. Kassof 1990-ben Traian Chebeleuval állapodott meg a Neptunhoz vezető tárgyalások elindításáról. David Binder, aki az RMDSZ-t megrágalmazó emlékezetes cikket írta a New York Timesben, az elmúlt években a pozitív Ceausescu-kép építője volt az amerikai lapban, emellett nem romániai tudósító, mégis ott volt a Neptunon. /Zöld István: Kikkel tárgyalgatunk? Beszélgetés Hámos Lászlóval, a Hungarian Human Rights Foundation vezetőjével. = Orient Expressz (Bukarest), szept. 6./ The Washington Post ápr. 3-i számában Tokay György kijelentette: "Tőkés pap, biblikusan gondolkodik és néha apolitikus látomásai vannak. Hibázik.

1993. szeptember 8.

Tokay György amerikai körútjáról küldte meg hozzászólását a Neptun-vitához, csatlakozva Borbély László és Frunda György írásához: visszautasítja, hogy megalkuvó lenne, hogy Tőkés László püspök politikai asszimilánsnak nevezze őt, nem fogadja el a boszorkányüldözést. /Tokay György: A harag fényűzése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./ Borbély László és Frunda György írása: Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./

1993. szeptember 9.

Feszült légkörben ülésezett szept. 3-án Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ Háromszék megyei küldötteinek tanácsa. Az RMDSZ memoranduma miatti támadások és a televízió szította Háromszék-ellenes hangulatkeltés sürgetővé tette az RMDSZ álláspontjának kidolgozását és a tiltakozás megfogalmazását. A háromszéki RMDSZ javasolja, hogy az RMDSZ lépjen ki a Kisebbségi Tanácsból, továbbá az RMDZ tegyen közzé állásfoglalást az Európa Tanács jogi bizottságában elfogadott, Románia felvételét illető javaslattal kapcsolatban. Kérik a televízió Háromszék-ellenes műsorainak megvitatását. A megyei RMDSZ ezzel kapcsolatban tiltakozást juttat el a televízióhoz. A neptuni vitával kapcsolatban szétosztották a Romániai Magyar Szó ezzel kapcsolatos cikkeit. Végül úgy döntöttek, hogy a megyei küldöttek szabad kezet kaptak álláspontjuk kialakításában. /Flóra Gábor: Bölcsesség fénymásolatokon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./

1993. szeptember 11.

Katona Ádám, az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetének vezetője indulatosan nyilatkozott a Neptunban zajlott tárgyalások szereplőiről. Szerinte Tokay György, Frunda György és Borbély László élesen szembenállnak az autonómia kérdésével. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ hargitafürdői ülésén Csapó József önrendelkezési tervezetét tárgyalták. Akkor Tokay György és Frunda György a tervezet ellen szólaltak fel és elérték azt, hogy ezt a memorandum-tervezetet titkosították. Azóta ez a szárny úgy tesz, mintha nem is létezne ez tervezet. Azóta többször tárgyaltak erről, de Tokay és társai lehetetlenné tették az érdemi munkát ebben az ügyben. Kezdetben terminológiáját kifogásolták, később azt kérték, nemzetközi szakértők vizsgálják meg Csapó tervezetét. Ez megtörtént és a szakértők elismeréssel nyilatkoztak a tervezetről. Katona szerint Markó Béla elnök is a cinkosuk. Markó úgy mutatja, mintha ő volna a mérleg nyelve, aki nem csatlakozik se ide, sem oda. Valójában -Katona szerint - Markón múlt, hogy az autonómia-tervezet nem került az országos testületek elé. A kormányzattal folytatott neptuni tárgyalásokban Verestóy Attila is részt vett. Katona Ádám ezt a csoportot kormánypárti csoportosulásnak nevezi, akiket az egyéni érdek vezérel. Ez az asszimiláns csoport Tokay György vezetésével paktumot kötött a magukat liberálisnak definiáló, tulajdonképpen kozmopolita csoportosulással /meghatározó személyiségük Cs. Gyimesi Éva, köztük van Szilágyi Sándor, Magyar Nándor is/. Az RMDSZ brassói kongresszusán ez a szövetséget kötött két csoport lett a hangadó, embereik kerültek a vezetésbe. Az összes vezető funkció az ő kezükbe került. Ez meghatározza az RMDSZ politizálását. Az SZDSZ képviselői belefolytak az RMDSZ legutóbbi kongresszusának irányításába. Az SZDSZ-es Törzsök Erika futkosott a brassói kongresszuson jelen levő Pető Iván és Cs. Gyimesi Éva között. Állandóan vitte az utasításokat. Az SZDSZ igyekszik befolyásolni az RMDSZ-t. /Bodnár Dániel: Katona Ádám, az székelyudvarhelyi szervezetének vezetője a megosztottságról, az autonómiáról és a titkos tárgyalásokról. = Magyar Nemzet, szept. 11./

1993. szeptember 14.

Szász János módosítja a korábbi cikkében /Igen vagy nem. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./ képviselt álláspontját, ahol a Project on Ethnic Relations /PER/ mögött az amerikai szenátus román lobbyját sejtette. Most már úgy látja, hogy a PER segíteni akarja a romániai magyarságot jogegyenlőségének rendezésében. Szerinte a Neptunon tanácskozó három RMDSZ-vezető is jószándékú. /Szász János: Per a PER körül. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./

1993. szeptember 21.

Szabó Ferenc Károly, az RMDSZ szenátusi frakciójának elnökhelyettese reagált Katona Ádámnak a lapban közölt nyilatkozatára /Magyar Nemzet, szept. 11./: védelmébe vette a Neptunon tárgyalókat, mondván, nem tudhatták, hogy propagandacélokra használhatják fel a találkozót. Tőkés Lászlónak kijár az elismerés, akkor is, ha egyes nyilatkozataival nem tud egyetérteni. Egyes csoportok Tőkés Lászlót védőpajzsul állítják maguk elé. Szabó a kis lépések gyakorlatát szorgalmazza. /Pietsch Lajos: Az önrendelkezés stratégiai cél. Nem lehet mindent vagy semmit alapon politizálni. = Magyar Nemzet, szept. 21./

1993. szeptember 26.

Szept. 25-26-án Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa. Markó Béla elnök politikai állásfoglalásában kifejtette, hogy az RMDSZ-nek autonóm politikát kell kialakítania. Az RMDSZ memoranduma "olyan elvi igénybejelentés, ami később is hivatkozási alap lehet." A Neptun-ügyről Bodó Barna politikai alelnök számolt be, a PER-ben résztvevők politikai felelősségét egyértelműnek nevezve. Tokay György és Borbély László felszólalásaikban védték álláspontjukat, az utóbbi kifogásolta, hogy megkérdőjelezték becsületességüket. Tőkés László püspök elhatárolta magát az áruló és kollaboráns jelzők alkalmazásától. Vitára szükség van, mondta, "félre kell tennünk beteges problémaiszonyunkat, konfliktuskerülő egységféltésünket", mondta. A hatalommal való egyezkedés módját tartja elhibázottnak. A tárgyaló hármak "kis lépések taktikája" legfeljebb jóhiszemű megalkuvás. Jelenleg nem bizalmas magántárgyaláson, hanem az RMDSZ memoranduma hangján, a kollektív jogok és a belső önrendelkezés elvén kell politizálni, hangsúlyozta Tőkés László. A román hatalom kis amerikai besegítéssel megtalálta a kedvére való "partnereket" a diszkriminatív politika fenntartására. Tőkés László több idézetet hozott politikusoktól, szervezetek képviselőitől. Asborjn Eide az ENSZ Emberjogi Bizottságának jelentésében "pozitív román lépésekről" számolt be, David Binder cikkére hivatkozással. A Neptun-ügy RMDSZ-résztvevőit nagy felelősség terheli. Ezután következett a hajnalig tartó vita. Az RMDSZ egyes platformjai sorra kifejtették véleményüket. A leghatározottabban, legélesebben az Erdélyi Magyar Kezdeményezés frakció fogalmazott: a hármak súlyos károkat okoztak az RMDSZ-nek, megbontották az RMDSZ egységét, majd ők vádoltak egységbontással, ezért a frakció szerint a hármaktól meg kell vonni a képviseleti jogot. A Szórvány csoport szerint a mérsékeltek és a radikálisok összecsapásáról van szó. Két határozattervezet született, egy radikális, amelyik elítélte a hármakat és javasolta, hogy a három politikust ne bízzák meg a parlamenti csoport, illetve frakciók választott tisztségeinek viselésével. A másik változtat enyhébb és csak annyi szerepel benne, hogy az RMDSZ frakciók vizsgálják felül a választott tisztségviselők alkalmasságát. Tőkés László jelezte, hogy amennyiben nem vonják le a megfelelő következtetéseket, neki kell ezt megtennie, hiszen nem ő tárgyalt a hatalommal. /Bögözi Attila: Marosvásárhelyi SZKT, 1993. szeptember. Neptun makacs szelleme. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29., 30./ A kiadott állásfoglalás szerint a PER által szervezett megbeszélésen /köztük a Neptunon/ Borbély László, Frunda György és Tokay György képviselők mandátum nélkül tárgyaltak a hatalom képviselőivel, jelentős károkat okoztak a szervezetnek. Ez lehetőséget teremtett a hatalomnak, hogy kísérletet tegyen az RMDSZ megosztására. A hatalommal való tárgyalás kívánatos formája a kerekasztal-megbeszélés. /Állásfoglalás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 29./ A viharos tanácskozáson a "hármak" lépését mindannyian elítélték, politikai tévedésnek minősítették, de négy frakció tiltakozása miatt a személyi felelősségre vonásuk elmaradt. /Simó Erzsébet: Az SZKT marosvásárhelyi ülése. Az RMDSZ PERe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 28./ A MISZSZ, a Szabadelvű, a Bethlen Gábor és az Erdélyi Magyar Kezdeményezés frakciók javasolták, hogy a három érintettet mentsék fel a nemzetközi szervezetekben betöltött tisztségükből, a Magyar Demokrata, a Kereszténydemokrata, a Szórvány és Partium csoportok viszont ezzel nem értettek egyet. Egyik javaslat sem kapta meg a szükséges támogatást, végül egy konszenzusos változatot dolgoztak ki. /Nagy Iván Zsolt: RMDSZ-dokumentum a neptuni találkozóról. = Magyar Nemzet, szept. 27./. Az SZKT 61:29 arányban /8 tartózkodással/ elfogadta a kompromisszumos szöveget, a kiadott állásfoglalást, viszont Tőkés László tiszteletbeli elnök és Bodó Barna politikai alelnöknek a hármakat elmarasztaló elemzése fölötti szavazást meghiúsította a testület. A polémia egyes pontjaiban Markó Béla elnök és Tőkés László nyilvánosan elhatárolódtak egymástól. /RMDSZ-tanácskozás Marosvásárhelyen. = Új Magyarország, szept. 27./

1993. október 5.

Larry Watts, a PER vezető munkatársa ismét nyilatkozott, mert nagy vihart kavart a Neptunfürdőn rendezett tanácskozás. A PER célja nem határozat kicsikarása volt, hanem a párbeszéd feltételeinek megteremtése, a szembenálló felek összehozása volt. Watts megjegyezte, hogy a magyarság részéről nagy a bizalmatlanság a hatalommal szemben. Sajnálja, hogy szerencsétlenül végződött a neptuni találkozó. Októberben szeretnék tárgyalóasztalhoz ültetni a civil társadalom képviselőit, így a Polgári Szövetséget, a Dialógus Csoportot, az Interdialógust, az Interetnikai Párbeszéd Csoportot. Erdélyben veszélyes a helyzet, állapította meg Watts, mert a lakosság etnikailag megosztott. Az RMDSZ memoranduma nyomán támadt vita szerinte egyenlő az öngyilkossággal. Watts szerint nem a törvény elfogadtatása fontos, hanem a légkör megteremtése. Szerinte a kétnyelvű feliratok kérdésében "a kisebbségek türelmetlenül túlléptek a kormány, a létező törvény hatáskörén és ezzel az ügy már a parlament kompetenciájává vált." A heves viták után látható, hogy a Neptunon részt vevő RMDSZ-képviselők és Hrebenciuc bátor emberek. Szeretné, ha az RMDSZ visszatérne a Nemzeti Kisebbségi Tanácsba. /Gyarmath János: Másodszori beszélgetés Larry Watts úrral, a PER közép-európai irodájának vezető munkatársával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./

1993. október 7.

Tokay György visszautasította, hogy a PER-tárgyaláson történt részvétele hiba volt. A kibontakozott vita ártott az egységnek. Addig van súlya az RMDSZ autonómia-követelésének, amíg azt az RMDSZ együtt, egységesen követeli. Tokay a megbeszélésekről Magyari László Nándort tájékoztatta. Tőkés László tévedett, amikor elítélte a PER-folyamatot, a Neptunon zajlott tárgyalásokat. Tőkés László püspökre szükség van, de tudomásul kell vennie, hogy neki is csak egy szavazati joga van. /Rais István: Beszélgetés Tokay Györggyel, az RMDSZ képviselőházi csoportjának vezetőjével. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 7./

1993. október 7.

Borsos Géza, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/ állandó bizottságának titkára, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés intézőbizottságának tagja, volt parlamenti képviselő, egyúttal a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete /RMGE/ országos alelnöke egyike annak a 9 parlamenti képviselőnek, akik tiltakoztak a román privatizációs törvény ellen és aki harcot indított a közbirtokossági erdők visszaszolgáltatásáért. Borsos Géza tanár Gyergyócsomafalván. Kifejtette, hogy jelenleg válsághelyzetben van az RMDSZ. Az RMDSZ parlamenti képviselői 1992-ben felesküdtek a kolozsvári Szent Mihály templomban az önrendelkezésre, azonban azóta a mérsékeltek számbeli fölénybe jutottak és igyekeznek tartalmától megfosztani az önrendelkezést. Borsos Géza hangsúlyozta, hogy azok, akik jogosítvány nélkül tárgyaltak a hatalommal Neptunon, azok az alapvető játékszabályokat szegték meg. Egyidejűleg lejáratási kampányt indítottak Tőkés László püspök ellen. /(kreczinger): Válsághelyzetben van az RMDSZ. = Magyar Fórum (Budapest), okt. 7./

1993. október 9.

Tőkés László Aradi mementó címen /okt. 6-i keltezéssel/ összefoglalta nézeteit. Okt. 6-a az önvizsgálat napja is egyben. A román nacionál-kommunista hatalom három éve elzárkózik attól, hogy szóba álljon a kisebbségi magyarság legitim képviselőivel, ehelyett az amerikai PER közreműködésével nem hivatalos tárgyalások folytak a rezsim és az RMDSZ önjelölt képviselői között. Az SZKT elítélte a mandátum nélkül tárgyaló RMDSZ-politikusokat, megállapítván, hogy jelentős károkat okoztak, politikai hiba elkövetésével vádolta őket. Ennek ellenére az RMDSZ képviselőházi frakciója újból vezetőjévé, illetve vezető-helyettessé választotta Tokay Györgyöt, illetve Borbély Lászlót. Ezzel "legitimálta a különutas tárgyalásokat, azt a hamis képet kialakítva, hogy az RMDSZ tárgyalóképes mérsékeltekre és a dialógustól elzárkózó radikálisokra" oszlana. Következésképpen a PER-folyamat elérte célját. A hatalomnak a PER közreműködésével sikerült megosztania az RMDSZ-t. Most a Neptunon tárgyaló három RMDSZ-képviselőn a sor, hogy érvényesítsék az SZKT konzekvenciáit. /Tőkés László: Aradi mementó Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9-10./ Az elmúlt napokban hasonló hangú állásfoglalást tett közzé az Erdélyi Magyar Kezdeményezés is. /(cseke): Új formákat ölt a Neptun-ügy. = Magyar Nemzet, okt. 8./

1993. október 13.

Varga Attila RMDSZ-képviselő megindokolta, miért írták alá kilencen a nyilatkozatot, hogy nem értenek egyet Tokay György frakcióvezetővé választásával: az SZKT állásfoglalásában politikai hibának mondta a Neptunon történt tárgyalásokat. A frakció döntése az újraválasztásról a magyar közvélemény arculcsapása. Ennek ellenére kifelé elismerik frakcióelnöknek Tokay Györgyöt és alelnöknek Borbély Lászlót. /Budaházi Emese: "Az igazság a mi oldalunkon van?" Interjú Varga Attila Szatmár megyei parlamenti képviselővel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./

1993. október 16.

Murvay Miklós védelmébe vette a neptuni tárgyalókat, Tokay Györgyöt és Borbély Lászlót Tőkés Lászlóval szemben. Murvay Miklós szerint vége van a forradalomnak, vége a hatalomtól egyszerre mindent követelésnek, most inkább tárgyalni kell. /Murvay Miklós: Adalékok az aradi mementóhoz. Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./

1993. október 20.

Telegdy Álmos felidézte a neptuni találkozások történetét. Frunda György, Tokay György és Borbély László előzetes egyeztetés nélkül találkozott a hatalom képviselőivel és egyezkedett velük. Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa szeptemberi ülésén a neptuniak akcióját nem tartotta összeegyeztethetőnek az RMDSZ által elfogadott Kolozsvári Nyilatkozattal. A személyi következtetéseket azonban az SZKT nem szavazta meg. A neptuniak lemondhattak volna, ezzel szemben Frunda képviseli az RMDSZ-t Strasbourgban, Tokay György az EBEÉ-n, Borbély László pedig az Európa Parlamentben. A hatalom nem mumus, akitől félni kell, nyilatkozta Tokay György. A zetelaki és oroszhegyi székelyek elítélése, a marosvásárhelyi márciusi vérengzés, Funar büntetlenül maradt cselekedetei és a magyarellenes rágalomhadjárat mind azt mutatja, hogy a hatalom nem mumus, tette hozzá Telegdy Álmos. Három év után lojalitást feltételezni a kormánytól nem vall politikai éleslátásra. /Telegdy Álmos: Hibátlan hibásak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./ Telegdy Álmos egyike azoknak a fiataloknak, akik már 1988-ban Tőkés László mellé álltak. Azok közé tartozik, akiket a Ceuasescu-pribékek megkínoztak.

1993. október 22.

A PER /Project on Ethnic Relations/ igazgatója, dr. Allen H. Kassof és társigazgatója, Livia B. Plaks nyilatkoztak a Magyar Nemzetnek a vihart kavart, a köztudatba Neptun-ügyként bekerült tárgyalásokról. Dr. Kassof elismerte, hogy a román vezetésen belül egyesekkel van kontaktusuk. Ismét hangoztatták, hogy a tárgyalások nem voltak titkosak, az első találkozón ott volt Domokos Géza, az RMDSZ elnöke, a másodikról a PER vezetői személyesen tájékoztatták Markó Bélát előzetesen és utólag is, aki ugyancsak hivatalos volt, de nem tudott Svájcba eljönni. Az volt a PER célja, hogy a románok és magyarok leüljenek egy asztalhoz, nemzetközi megfigyelők jelenlétében. Nem értenek egyet azzal, hogy a tárgyalásokon megjelent magyar képviselőket támadták, hiszen jól képviselték a magyar érdekeket a tárgyalásokon. A PER vezetői szerint egyedül a kis lépések politikája helyes. /Lambert Gábor: Csak a kis lépések taktikája vezethet eredményre ? vallják a neptuni közvetítők. = Magyar Nemzet, okt. 22./ Kassof, a PER igazgatója nyilatkozatában összefoglalta a PER tevékenységét és az elmúlt időszakban történt megbeszéléseket. Közölte, hogy a nem hivatalos értekezletekre 1992 januárjában Bukarestben, 1992 júniusában Neptunfürdőn, 1993 februárjában Svájcban, 1993 júliusában ismét Neptunfürdőn került sor. Az 1992-es találkozókon Domokos Géza RMDSZ-elnök is részt vett. Markó Bélát pedig mindvégig tájékoztatták a találkozókról. A találkozókról a The Washington Postban megjelent egy cikk, a neptunfürdői találkozóról a svájci sajtó is írt, ezzel érvelt a Kasof a nyilvánosság mellett. Kasof jelezte, hogy sajnálja a New York Timesban megjelent cikket. Az amerikai újságíró cikkével ellentétben a határok kérdése fel sem merült a megbeszéléseken. Kassof kijelentette, hogy folytatni akarják a tárgyalásokat. /Minden út az első lépéssel kezdődik. Allen H. Kasof, a Project on Ethnic Relations /PER/ igazgatójának nyilatkozata. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 23-24./

lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-114

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék