udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 165 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 151-165

Helymutató: Nyíregyháza

2001. május 11.

A Duna Televízió és a Zrínyi Ilona Gimnázium /Nyíregyháza/ idén is megszervezi anyanyelvi táborát Szurdokpüspökiben. A negyedszerre megrendezendő táborba határon túli és magyarországi diákok jelentkezését várják 14-től 17 éves korig. A táborozás résztvevői megismerkedhetnek a világ különböző tájain élő magyar fiatalokkal, érdekes előadásokon és foglalkozásokon bővíthetik anyanyelvi, irodalmi, történelmi és egyéb ismereteiket. A táborban való részvétel feltétele pályamunka elkészítése. Szurdokpüspökibe a legjobb pályázatok beküldőit hívják meg. /Szurdokpüspöki - 2001. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./

2001. május 19.

Súlyos gondok nehezítik a kolozsvári Magyar Opera munkáját, elsősorban az előírt 30 %-os létszámcsökkentés. Ilyen körülmények között tartotta máj. 13-án évadzáró előadását az opera. Simon Gábor igazgató kifejtette: a központi fűtés-rendszer korszerűsítéséhez 3-4 hónap szükséges. Ezért kellett egy hónappal korábban kell bezárniuk a kapukat. Az igazgató visszapillantott az elmúlt évad teljesítményére. Kevesebb előadást tartottak, mert a lebontott díszletraktár és az építkezés miatt minden díszletet és kosztümöt másik raktárhelyiségből kellett elhozni. Ebben a hónapban fellépnek Marosvásárhelyen, Tordán és Zilahon. Júniusban Miskolcon és Nyírbátorban fognak szerepelni. Július a szabadság időszaka lesz. Augusztus 10-25 között több magyarországi városban vendégszerepelnek, így Nyíregyházán, Esztergomban, Zsámbékon és Budapesten. Ősszel a magyar művelődésügyi minisztérium segítségével székelyföldi körútra fognak indulni. Október végén újra Budapesten tartanak bemutatót. Novemberben egyhónapos olaszországi vendégjáték következik. /Hintós Diana: Kényszerű évadzárás - és ami mögötte van. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./

2001. május 23.

Tízéves a szatmárnémeti Szent István Kör. A kör vezetője, Thoroczkay Sándor tanár közölte, hogy kétnapos rendezvénysorozattal emlékeznek a megalakulásra. Tíz év alatt közel 80-90 előadást tartottak, közben alkalmi, ünnepi összejöveteleket, március 15-én vagy augusztus 20-án. Sok jeles vendége volt a Szent István Körnek, közöttük Csetri Elek, Imreh István, Egyed Ákos Kolozsvárról, Barta János Debrecenből, Fodor István Budapestről, Bene János Nyíregyházáról, Thoroczkay Gábor Budapestről. A kör emléktáblát helyezett el és emlékszobát rendezett be a szamoskrassói Darvay-kúriában Bem Józsefnek, és emléktáblát avatott a vértanú pap, az 1849-es áldozat, Gonzeczky János emlékére Szatmárnémetiben. Ünnepi rendezvénysorozatuk máj. 26-án kezdődik tudományos tanácskozással. Részt vesz Csetri Elek egyetemi tanár, Fodor István régész, Barta János, Bertényi Iván egyetemi tanárok, Egyed Ákos tudományos kutató, Kelemen Hunor kultúrpolitikus, Thoroczkay Gábor tanársegéd, Muzsnay Árpád, az EMKE partiumi elnöke, Mandula Tibor tanár, Németi János tudományos kutató, Szőcs Péter muzeológus. Dr. Bertényi Iván előadást tart a Szent Koronáról. Másnap a kör tagjai kirándulást tesznek a megyében, a végállomás Szilágypér lesz, ahol Budai Ézsaiás halálának 170. évfordulóján megkoszorúzzák a tiszteletére állított emléktáblát, miután Budai Ézsaiás tevékenységét Kereskényi Sándor szenátor, irodalomtörténész méltatja. /A Szent Koronáról szóló előadással ünnepel a Szent István Kör. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 23./ A román történetírás azt tanítja, hogy a mai ország területén élő keltákat beolvasztották az itt lakó többségi dákok, amit a régészeti leletek egyértelműen cáfolnak! - jelentette ki Németi János tudományos kutató azon a tudományos konferencián, amelyet a helyi Szent István Kör megalakulásának tízedik évfordulója alkalmából tartottak. Németi doktor - aki a jeles keltakutatónak számít egész Európában - egész sor kelta sírt tárt fel Nagykároly környékén, így Szaniszlón és Piskolton, leletekkel bizonyítja, hogy a dákok (azaz trákok) elől nyugatabbra húzódtak az itt élt kelták. Az itt talált sírleletek folytatását Dunántúlon és még nyugatabbra találták meg. /A dákok nem szívták fel a keltákat! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./

2001. május 23.

Három magyarországi intézmény: az Országos Széchényi Könyvtár, a nyíregyházai Bessenyei György Főiskola és a nyírbátori önkormányzat adta össze azt a mintegy 3000 kötetet tartalmazó könyvajándékot, amit a Szatmárnémetiben levő magyar tanítóképző főiskola kapott nemrég. Ezzel alapozzák meg a két éve indult felsőoktatási intézmény leendő könyvtárát, amelynek további gyarapításához más, köztük természetesen erdélyi magyar intézmények, alapítványok és kultúraszerető vállalkozók adományait is várják. Végh Béla, a főiskola magyar irodalom tanára elmondta: a Babes-Bolyai Egyetem kihelyezett tagozataként működő intézetet jelölték ki az országrész (elsősorban Szatmár és Máramaros) magyar pedagógusait továbbképző központjául, s ezért is szükségük van egy jól ellátott könyvtárra, benne sok-sok szakirodalommal. A főiskolát rövidesen rákötik az internetre, ami megkönnyítheti és felgyorsíthatja a tanintézettel kapcsolatos információcserét. /(Sike Lajos): Háromezer könyv ajándékba. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 23./

2001. május 26.

Közel hatvan magyar, román, szlovák, bolgár és ukrán egyetemi tanár, kutató, akadémikus vett részt máj. 25-én azon az interdiszciplináris konferencián, amelyet negyedik alkalommal tartottak meg Nagybányán. A nagybányai Északi Egyetem, valamint a Magyar Professzorok Világtanácsa, a Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tudományos Testülete és a nyíregyházi főiskola Kárpát-medencei tudományos konferenciát szervezett Nagybányán. A bemutatott előadások többek között a gépgyártás-technológia, a mikrobiológia, elektrotechnika, súrlódástan, államigazgatás, fizika, közgazdaság, kémia, agrártudomány és környezetvédelem területeit érintették. Kecskés Mihály professzor, az MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tudományos Testületének elnöke javaslatára szervezték meg 1996-ban az első hasonló, Kárpát-medencei összejövetelt a különböző területeken tevékenykedő szakemberekkel. Öt ország egyetemeinek elitje jött össze, mellettük sok fiatal doktorandus szakember is eljött. A konferencia alkalmából, akárcsak az elmúlt években, egy Tudományos Közlönyt is kiadtak, amely 350 oldalon 101 szerző 51 angol nyelvű szakdolgozatát tartalmazza. /Fiatal kutatók újdonságai. Kárpát-medencei tudományos konferenciát szerveztek. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./

2001. június 4.

Az még nem tisztázott, melyik anyaországi egyetem kihelyezett tagozataként fog működni (a gödöllői Szent István Egyetem is szívesen vállalná), de csaknem bizonyos, hogy marketing főiskolai kar indul ősszel Szatmárnémetiben, előreláthatólag a Kölcsey Kollégium keretében - jelentette be dr. Bónis Lajos, a magyar agrártárca határon túli oktatási koordinátora a hét végén Nyíregyházán, az ott tartott nemzetközi régiós konferencián. A távoktatást (3 éves képzés keretében) úgy kívánják megszervezni, hogy jelentősen kevesebbe kerülne a hallgatóknak, mint az Romániában megszokott. Az erdélyi faluturizmus fellendítése érdekében Kézdivásárhelyen érettségi után két éves gazda- és gazdaasszony képzést szerveznek, szintén ősztől. Bónis Lajos megemlítette, hogy folytatódik a távoktatás a székelyudvarhelyi kihelyezett faipari mérnöki, illetve gazdaság-mérnöki, a csíkszeredai gépészmérnöki és a gyergyói idegenforgalmi karon. /(Sike Lajos): Marketing főiskolai kar Szatmárnémetiben? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./

2001. június 18.

Az még nem tisztázott, melyik anyaországi egyetem kihelyezett tagozataként fog működni, de csaknem bizonyos, hogy marketing főiskolai kar indul ősszel Szatmárnémetiben, előreláthatólag a Kölcsey Kollégium keretében - jelentette be dr. Bónis Lajos, a magyar agrártárca határon túli oktatási koordinátora a hét végén Nyíregyházán, az ott tartott nemzetközi régiós konferencián. A távoktatást (3 éves képzés keretében) úgy kívánják megszervezni, hogy jelentősen kevesebbe kerülne a hallgatóknak, mint az Romániában megszokott. Az erdélyi faluturizmus fellendítése érdekében Kézdivásárhelyen érettségi után két éves gazda- és gazdaasszony képzést szerveznek, szintén ősztől. Folytatódik a távoktatás a székelyudvarhelyi kihelyezett faipari mérnöki, illetve gazdaság-mérnöki, a csíkszeredai gépészmérnöki és a gyergyói idegenforgalmi karon. /Marketing főiskolai kar Szatmárnémetiben? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

2001. július 11.

Több mint ezer résztvevővel tartják a kilencedik Bolyai Nyári Akadémiát, ez a legnagyobb kárpát-medencei pedagógus továbbképző - mondotta Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke. A rangos rendezvénysorozat résztvevői: nyolcszáz hazai és további kétszáz, a Kárpát-medence magyarlakta vidékeiről érkezett pedagógus. A Csíkszeredában, Tusnádon, Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Szovátán, Gyergyóban, Keresztúron és Óradnán szervezett képzésekre az előadókat a hazai egyetemi központok mellett a budapesti Eötvös Lóránd, a miskolci, szegedi, debreceni egyetemekről, valamint a soproni, egri, nyíregyházi és esztergomi főiskolákról hívtak. A hallgatók negyvenöt órás képzés után oklevelet kapnak. Burus Siklódi Botond az Apáczai Csere János Pedagógus Ház igazgatója szerint az idén is több esetben túljelentkezést tapasztaltak. A tanítók esetében kilencven helyet hirdettek meg, amelyre több mint kétszázötvenen jelentkeztek. A tanárok továbbképzése mellett az idén az iskolai könyvtárosok számára, valamint kollégiumi nevelőknek is szerveznek továbbképzést. A Nyári Akadémia hivatalos megnyitójára júl. 16-án lesz a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium dísztermében, ugyanaznap délután Tusnádfürdőn a tanítók számára külön megnyitót tartanak. /(Daczó Dénes): A legnépesebb kárpát medencei továbbképző. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 11./

2001. július 14.

Júl. 15 és 22 között immár negyedik alkalommal szervezi meg a Duna Televízió - a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziummal közösen - 14-17 év közötti anyaországi és határon túli magyarok számára anyanyelvi táborát a Mátraalján található faluban, Szurdokpüspökiben. A táborozás célja, hogy a diákok megismerkedhessenek a világ különböző tájain élő magyar fiatalokkal, bepillantást nyerjenek egymás életébe és szokásaiba. A 150 résztvevő többségét határon túli diákok adják. A legtöbben Erdélyből érkeznek, de számosan képviseltetik magukat Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, a nyugati országokból és az anyaországból is. Tíz csángó Moldvából érkezett az anyaországba. /Szentkirályi István: Anyanyelvápoló tábor Szurdokpüspökiben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./

2001. július 17.

A holland-német Maas-Rajna Eurorégió közös fejlesztési programot dolgoz ki a magyar-lengyel-román-szlovák-ukrán Kárpátok Eurorégióval - jelentették be az együttműködő szervezetek képviselői júl. 12-én Nyíregyházán tartott tanácskozásukat követően. A nyugat-európai szakemberek elmondták: különösen az árvízvédelem területén látnak lehetőséget a szoros kapcsolatokra, hiszen a gondok hasonlóak a Tisza és a Rajna mentén. A részvevők közös programok kidolgozására látnak lehetőséget a vízszennyeződések megelőzésénél, a veszélyes hulladékok kezelésénél, valamint a levegő- és a talajvédelem területén is. A két régiós szervezet vezetői elhatározták arról, hogy szakértőik szeptemberben Maastricht városában véglegesítik a konkrét fejlesztési elképzeléseket. A Maas-Rajna, illetve a Kárpátok Eurorégió 1998 óta tart kapcsolatot egymással. A holland-német közösség azóta segíti a magyar-lengyel-román-szlovák-ukrán szervezetet, így hozzájárult az öt kelet-európai ország érintett területeit összekapcsoló informatikai infrastruktúra kialakításához. /Közös Maas-Rajna és Kárpátok Eurorégió fejlesztési program. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./

2001. július 21.

Beregszászi, szatmárnémeti és magyarországi fiatalok számára szervezett tábort a Fidesz-közeli FIDELITAS ifjúsági szervezet Nyíregyházán, júl. 9-14 között. A számos szórakozási, kirándulási lehetőségen kívül a három ország résztvevői egy regionális, ifjúsági együttműködést is szorgalmaztak. Ennek részleteit már meg is tárgyalták, a szándéknyilatkozatokat folyó év szeptemberében, egy újabb találkozás során írják alá. /Regionális ifjúsági együttműködés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./

2001. augusztus 17.

Negyedik alkalommal szervezte meg a Duna Televízió - a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziummal közösen - 14 és 17 év közötti fiatalok számára szokásos nyári anyanyelvi táborát Szurdokpüspökin. Magyarországon kívül elsősorban Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból és Horvátországból érkeztek középiskolások, de jöttek távolabbról - Németországból, Belgiumból, Svédországból és Lengyelországból - is fiatalok. Érdeklődési kör szerint lehetett választani a filmes-, újságíró, fotó-, rajz-, történelem-, magyar nyelv és irodalom valamint a néptánc-szakkör között. A tábor egy hete alatt a fiatalok Manufaktúra címen saját tábori újságot szerkesztettek, és a diákok közreműködésével beindította adását az Anna Liget Rádió nevű saját adó is. /Szentkirályi István: Anyanyelvápoló tábor Szurdokpüspökiben. A táncháztól a rock-koncertig. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./

2001. szeptember 4.

Erdély egyetlen szabadtéri Széchenyi emlékműve egy kis avasi magyar faluban, Kőszegremetén található, melyet 1861-ben emeltek. A hatméteres kőobeliszk 140 esztendő után is ott őrködik a falu legmagasabb pontján. Néhány napja immár nem csak az eseményt (és egy későbbi ledöntési kísérletet) megörökítő márványtáblával, de gróf Széchenyi István bronzarcával, egy szatmári származású nyíregyházi szobrászművész, Zagyva László ihletett alkotásával kiegészítve a dombormű felavatása nagy ünnep volt a román falvak közé ékelt kis Szatmár megyei településen. A falunapnak is nyilvánított ünnepségre megkétszereződött az ötszáz és valamennyire tehető helyiek száma. /(Sike Lajos): Széchenyi Istvánt ünnepelték. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./

2001. szeptember 4.

Aug. 22-én volt az évadnyitó gyűlés a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Nemes Levente igazgató szerint az intézmény továbbra is csak súlyos kompromisszumok árán maradhat működő- és életképes. Több színész ugyanis elhagyta a társulatot, illetve a szabadfoglalkozású művész-engedély kiváltása mellett döntött. Megkezdődnek Madách Imre: Az ember tragédiája próbái. Szept. 11-én a bábtagozat Urbán Gyula Minden egér szereti a sajtot (rendező Nagy Kopeczky Kálmán) című előadásával részt vesz Nyíregyházán a Határon Túli Magyar Anyanyelvű Bábszínházak Fesztiválján. A színház Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabjával (rendezője Bocsárdi László) szept. 15-én a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházak Fesztiválján, majd 22-én a budapesti Stúdiószínházak Fesztiválján szerepel. A sort a Vérnász zárja a nagyváradi Rövidszínházi Előadások Hetén és a budapesti Millennáris Központban. /Bálint Ildikó: Szétszéled az összeforrt társulat? Nagy engedmények árán marad működőképes a szentgyörgyi színház. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./

2001. szeptember 10.

Szept. 8-án befejeződött Csíkszeredában A romániai magyar felsőfokú oktatás címmel rendezett konferencia. Több ajánlást dolgoztak ki a magyar kormány számára. Többek között kérték, hogy a különböző intézményeknek adott támogatások mértéke a minőség függvénye legyen, és részesüljenek támogatásban a román állami oktatási intézményekben működő magyar karok, tanszékek, tagozatok is. Azt ajánlották, hogy a magyar állami segítséggel létrehozott oktatási formák feleljenek meg a romániai elvárásoknak, honosítható diplomákat nyújtsanak; a kutatók támogatásának feltétele pedig a szülőföldön maradás legyen. A dokumentum szerint a különböző magyar felsőfokú oktatási intézmények már működő kihelyezett tagozatait le kell telepíteni, és integrálni kell a magánegyetemi struktúrába. A tanácskozás résztvevői olyan vendégprofesszori ösztöndíjak létesítését kérik a magyar kormányzattól, amelyek vonzóvá tehetik neves professzorok számára is a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) való oktatást. Meg kell honosítani a magyar nyelvű agrár felsőoktatást Erdélyben is. Ugyanakkor feltérképezték az erdélyi egyetemek tanszékei és az anyaországi, illetve más államokban lévő tanszékek közötti együttműködés lehetőségeit. A konferencián a Magyar Professzorok Világtanácsa (MPV) az EMTE csíkszeredai karaival kötött együttműködési megállapodást. Kecskés Mihály, az MPV elnöke elmondta, hogy november 9-én Nyíregyházán, a kárpát-medencei magyar professzorok találkozóján a Sapientia - EMTE egészével szeretnének hasonló megállapodást kötni. /Felsőoktatási konferencia Csíkszeredában. A kutatók támogatásának feltétele a szülőföldön maradás legyen. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

2001. szeptember 19.

A Kárpátor Eurorégió 16 millió lakosából 4 millió a kisebbség, köztük magyarok, szlovákok, cigányok, románok, lengyelek, zsidók, ukránok. Képviselőik az elmúlt napokban Nyíregyházán tartották meg II. kongresszusukat. A romániai kisebbségeket többek között Ilyés Gyula, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke, Stefan Lerm, az itteni Német Fórum egyik vezetőségi tagja és Danku Pál helytörténész, a szlovák kisebbségi szervezet szatmári elnöke képviselte. /(Sike Lajos): Több kormánytámogatást kérnek a Kárpátok Eurorégió kisebbségei! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./

2001. szeptember 19.

A Homo Ludens Alapítvány szept. 21-23-a között szervezi meg Kolozsváron a III. Romániai Magyar Bábostalálkozót, melyen romániai és magyarországi, illetve egy svájci bábtársulat vesz részt. Vincze László, az alapítvány elnöke kifejtette, hogy Erdélyben megszaporodtak a bábostársulatok, viszont nem nyílt alkalmuk megismerni egymást. Az idén négy magyarországi bábszínház jelzett vissza pozitívan a meghívásra. A romániai bábszínházak közül a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, valamint a Tamacisza Társulat, a temesvári Csiky Gergely Színház bábtagozata, a kolozsvári Puck Bábszínház magyar és román tagozata, a nagyszebeni Gong Színház német tagozata vesz részt a találkozón. Sepsiszentgyörgyről a Tamási Áron Színház bábtagozata érkezik, Nagyváradról pedig a Matyi Műhely Magánbábszínház és az Árkádia Ifjúsági és Gyermekszínház Ludas Matyi Társulata. A kolozsvári magyar bábosok Nyíregyházán részt vettek a Határon Túli Magyar Bábszínházak Fesztiválján, ahol a Csillagszemű juhász bábjátékkal megnyerték a legjobb előadás-díjat. /T. Bense Erika: Öt külföldi társulat is részt vesz. = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./

2001. október 1.

Szamosújváron szept. 27-30-a között rendezték meg III. Nemzetközi Gyermeknéptánc Fesztivált, melyen négy magyarországi és nyolc hazai együttes vett /több mint 250 gyermek/ vett részt. A házigazda Téka Alapítvány vendégei nyíregyházi, makói, maroslelei, balánbányai, kolozsvári és bánffyhunyadi csoportok voltak. A közönség gyermekjátékokat, magyarlapádi, ringóci, széki, moldvai, felcsíki, dunántúli, szatmári, kalocsai, felvidéki, délalföldi, rábaközi, kalotaszegi és mezőségi táncokat látott. /T. Bense Erika: Óvodástól iskolásig. Gyereknéptánc-fesztivál Szamosújváron. = Krónika (Kolozsvár), okt. 1./

2001. november 8.

Bárdosi Ildikó Dicsőszentmártonból származik. 1990-ben felvételizett a Maros Állami Népi Együttesbe. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett magyar-ének szakos oklevelet. Bárdosi Ildikó sorra nyerte a népdalversenyeket. Népdaléneklést tanít a hajdúböszörményi zeneiskolában. Az éneklést és a gyűjtést azóta is folytatja, 1994 óta rendszeresen hallható hangja a Táncháztalálkozó, valamint az Új élő népzene lemezein. Balladaestjéről CD jelent meg. - Bárdosi Ildikó nemes és nehéz faladatra vállalkozott - írta róla Könczei Árpád - , szűkebb szülőföldjének népzenéjéből válogatott össze egy lemezre valót. A napokban Erdélyben fog turnézni Bárdosi Ildikó. Lemezbemutató körútján elkíséri a szászcsávási cigányzenekar. A csávási zenészekről több tucatnyi hanganyag és videofelvétel készült, több CD-jük jelent meg, az erdélyi népzene követeiként járták be Európát és Amerikát. /Bölöni Domokos: Hazahozta az itt tanult dalokat. Bárdosi Ildikó erdélyi turnéja. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 8./

2001. november 9.

A Szatmári Római Katolikus Püspökség immár hetedik alkalommal ad a hívek kezébe saját kiadású könyvnaptárt /Római Katolikus Naptár 2002/. E kiadványban folytatódik, immár az 5. résszel, a dr. Bura László által írt egyházmegye-történet. Ehhez kötődik a trianoni döntés által az egyházmegyéből leszakított, Magyarország területére került részek (Csonka Szatmár) történetének a leírása, 1918-tól a Debrecen-Nyíregyháza Római Katolikus Egyházmegye létrejöttéig, László (Franczen) Károly és dr. Cserháti István tollából. A naptárban található még Merli Rudolf bubesheimi plébános Krasznabéltek történetéről szóló tanulmánya. A nagykárolyi katolikus líceum tízéves múltjáról Visnyai Csaba igazgató írása szól. - A négy erdélyi magyar egyházmegye közül a szatmári az egyetlen, amely könyvnaptár kiadására vállalkozik. /Máriás József: Római Katolikus Naptár 2002. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 9./

2001. november 13.

Nov. 14-én nyílik Nyíregyházán Moldován Gyula székelyudvarhelyi festőművész idei ötödik egyéni tárlata. /Moldován Nyiregyházán. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 13./

2001. november 23.

A Szatmár Megyei Könyvtár magyar vonatkozású híreiről Cordea Márta tájékoztatott. Egy fontos enciklopédiával gyarapodott a régikönyv állomány, a Dr. Borovszky Samu által szerkesztett Magyarország vármegyéi és városai sorozatból a Szatmár vármegye, valamint a Szatmár-Németi sz. kir. város című kötetekkel. A könyvtár magyar nyelvű könyveinek állománya tovább bővül: a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár könyvadományával. A nyíregyházi könyvtár olyan külföldi könyvtárak számára küldendő könyvadomány anyagi fedezetére pályázhatott, amelyekkel szakmai vagy testvéri kapcsolatot tart fenn. Így nyert pályázatot a Szatmár megyei könyvtár számára a budapesti Kölcsey Ferenc Alapítvány Könyvadomány határon túlra elnevezésű program keretében. A magyar nyelvű kötetek 400 ezer forint értékben vásárolhatók fel. A válogatás a szatmári könyvtár képviselőivel közösen történik. A választék nagy: akadémiai kiadványok, klasszikus írók művei, gyermek- és ifjúsági könyvek, szépirodalom, ismeretterjesztő könyvek stb. A közeljövőben számítani lehet arra, hogy irodalmi, vagy könyvtári szakfolyóiratok előfizetésével támogatkják a Szatmár megyei könyvtárat. A megyei könyvtár munkatársai szakmai továbbképzéseken vesznek részt Nyíregyházán. Szatmár megyéből öt könyvtáros vett részt a továbbképzésen, ketten a szatmárnémeti könyvtárból, egy-egy könyvtáros pedig Nagykárolyból, Mezőfényről és Csanálosról. /(benedek): Magyar könyvekkel bővül a megyei könyvtár készlete. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 23./

2001. december 14.

Fejlesztési terveket dolgoznak ki a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, a hazai Szatmár megye és az ukrajnai Kárpátalja közötti, határ menti együttműködésre, jelentette be Helmeczy László, a Szabolcs megyei önkormányzat elnöke dec. 12-én Nyíregyházán, nemzetközi konferencián. Az együttműködők az Európai Unió fejlesztési forrásaira is pályázatot nyújtnak be. Az érintettek pályázhatnak a PHARE, a Sapard, az ISPA, a TACIS és az Interreg alapokra. Ezek a források 2006-ig biztosítanak pénzügyi lehetőséget a közös tervek valóra váltásához. /Magyar-román-ukrán határ menti együttműködés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./

2002. július 8.

Júl. 5-én ért véget Marosvásárhelyen, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem marosvásárhelyi karán szervezett III. Bolyai-Gauss-Lobacsevszkij nemzetközi konferencia. A nem-euklideszi geometria a modern fizikában címmel megszervezett rangos tanácskozásnak mintegy 60, főként kelet-európai résztvevője volt, matematikusok és fizikusok. A Bolyai-év jegyében megszervezett háromnapos konferencián számos tudományos előadás hangzott el. A tanácskozás egyik szervezője, Lovas István fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 17 éve tanít Debrecenben, 5 éve Nagyváradon és 3 éve Kolozsváron. Az első konferencia Ungváron volt, a következő pedig Nyíregyházán. Jenkovszky László, Kijevben dolgozó matematikus szerint a konferencia fő célja a Kárpát-medencei kutatók együttműködése a világ más országaiban élő tudósokkal. /Olyan zseni, mint Mozart vagy Bolyai kevés van... = Népújság (Marosvásárhely), júl. 8./

2002. július 10.

A Duna Televízió és a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium immár ötödik alkalommal lát vendégül 150 magyar anyanyelvű diákot Szurdokpüspökiben. Júl. 7. és 14. között erdélyi, moldvai csángó, kárpátaljai, délvidéki, felvidéki, magyarországi, németországi, ausztriai, svédországi, finnországi, szlovéniai, horvátországi diákok táboroznak együtt. A fiatalok magyar irodalom és történelem, néptánc, népdal, fotó, film, rajz, újságírás, rádiózás foglalkozásokon, kitűnő előadók és csoportvezetők segítségével bővíthetik ismereteiket. Az idei tábor a Magyarok a világban - híres magyarok tematika köré épül. Az előadók között van dr. Szakály Sándor hadtörténész és Csoóri Sándor író. /Tüzes Éva PR menedzser: Magyarok a világban - híres magyarok. Anyanyelvi tábor Szurdokpüspökiben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

2002. szeptember 2.

Lázáriban a görög katolikus templom, 1986-os felépítése óta, nem rendelkezett haranggal. Két évvel ezelőtt Hollós János, nyíregyházai teológiai professzor harangot adományozott az egyháznak, a lázári hívek is úgy gondolták, itt az ideje, hogy gyűjtést szervezzenek egy újabb harang megöntésére. A két harang felszentelésére szept. 1-jén került sor. /Fodor István: Lázári: Harangot szenteltek a görög katolikusok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 2./

2002. október 7.

Okt. 5-én negyedik alkalommal szerveztek Gyöngykoszorú Néptánctalálkozót Kibéden. Az erdélyi és magyarországi csoportok találkozója ökumenikus istentisztelettel kezdődött, amelyen a jelenlevők a tizenhárom aradi vértanúra is megemlékeztek. Minden év október első hétvégéjén rendezik meg az őszi népzene- és néptánctalálkozót. Idén Csíkkarcfalva, Bözöd, Makfalva, Erdőcsinád, Alsósófalva, Gernyeszeg, Mezőpanit, Erdőidecs, Vajdaszentivány, Marosvásárhely együttesei mutatkoztak be a színpadon, illetve Magyarországról budapesti, nyíregyházi néptánccsoportok. Kibéd testvértelepülését, Szatymazt kórus és citeraegyüttes képviselte. Az idén először vett részt román néptánccsoport is. /Antal Erika: Találkozó Kibéden. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./

2002. november 15.

Szlovákiában (Kassán) megalapították a Kárpátok Eurorégió Múzeumi Szakembereinek Egyesületét. A szlovákiai, romániai és magyarországi muzeológusok és régészek célja az egyesület megalapításával az volt, hogy egy civil szervezetet hozzanak létre, melynek révén olyan pályázati pénzösszegekhez juthatnak, amelyeket fejlesztésekre fordíthatnak. Az egyesület alapjait Kassán fektették le, a székhely meghatározásakor túlnyomó többséggel Nyíregyháza nyert. Az egyesület romániai tagjai: a Szatmár Megyei Múzeum, a Máramaros Megyei Múzeum és a Szilágy Megyei Múzeum. /Három ország múzeumai szövetkeztek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 15./

2002. november 16.

Nov. 15-én Szatmárnémetiben, a Megyei Múzeumban tartották meg - immár harmadik alkalommal - a Középkori egyházi építészet Erdélyben című tudományos konferenciát. A tanácskozást kétévente rendezik meg, közösen a nyíregyházi múzeummal. Az első ilyen konferenciát 1998-ban tartották meg Szatmárnémetiben, 2000-ben pedig Nyíregyházán. Az erdélyi egyetemi központokból érkeztek résztvevők. A konferencián bemutatott tudományos dolgozatokat külön kötetben is megjelentetik, a Szatmár Megyei Múzeum gondozásában. Ezek egyike Szőcs Péter ákosi templomról írott tanulmánya. /C. L.: Konferencia a Megyei Múzeumban. Középkori erdélyi egyházi építészet. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 16./

2002. december 2.

Gazda László országgyűlési képviselő, akit pár hete a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökévé választottak, az elmúlt napokban Szatmárnémetiben járt. Mindkét félnek fontos a Vállaj - Csanálos határátkelő mielőbbi megnyitása, a Csengersima - Pete határátkelő felé vezető út mielőbbi korszerűsítése, a vasúti forgalom újraindítása (akár Ágerdőmajornál, akár Csengernél). Lehetőséget lát a közös vizek szabályozása és hasznosítása, kisrégiók közös vízellátása és szennyvíztisztítása, a termálvizek és más természeti, valamint néprajzi értékek, népi hagyományok hasznosítása, valamint az erre épülő kerékpáros és lovas turizmus területén. A jól felszerelt nyíregyházi felsőoktatásnak lehetősége volna mezőgazdasági, környezetgazdálkodási vagy más kihelyezett tagozatot létesíteni Szatmárnémetiben, ám ehhez a befogadási igénynek nyilvánvalóbbnak kellene lenni az itteni magyarság részéről. /Sike Lajos: A Szabolcs-Szatmár Megyei Közgyűlés elnöke szerint: Nyíregyháza támogatná a szatmárnémeti magyar felsőoktatást! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 151-165




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék