udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 100 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-100

Helymutató: Parajd

2006. május 5.

A román politikai élet „becalizálását” a választópolgárok elégedetlensége eredményezi, a koalíciós pártoknak pedig komolyan kell venni ezt a jelenséget – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke bukaresti sajtótájékoztatóján. Markó elmondta: miután megalakul az új magyar kormány, RMDSZ-küldöttség utazik Budapestre. Az RMDSZ elvárja, hogy az új magyar kormány minél hathatósabb politikai segítséget nyújtson az erdélyi magyarság számára – mondta a szövetségi elnök, aki hatékony, átláthatóbb és stabil anyagi támogatást vár a jövőben a kultúra, az oktatás és a szellemi élet területén. Markó fel fogja vetni a magyar miniszterelnöknek: vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy Budapest ezentúl a határon túli magyarság számára a mindenkori költségvetés előre meghatározott hányadát fordítsa. Gigi Becali pártjának napról napra nő a támogatottsága. Markó „egyáltalán” nem örvend ennek. Ez jelzés arról, hogy a választópolgárok egy része alternatívát keres, mégpedig a szélsőséges pártok körében. Markó hiányolta, hogy hetek óta nem ül össze a koalíciós egyeztető tanács. Markó szerint sikerült eredményeket elérni az infrastrukturális fejlesztés terén. Gyergyószentmiklós-Parajd, valamint a Csíkszereda–Balavásár–Marosvásárhely útszakasz felújítását említette, iskolákat, óvodákat javítottak az elmúlt időszakban. /Becalizálódó” román közvélemény. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

2006. június 29.

Májusban Budapest kapujában, Budakeszi határában avatták fel V. Majzik Mária szobrászművész monumentális alkotását, a Himnusz-szobrot. Állami támogatás nélkül, az anyaország határain kívüli magyarok közadakozásából készült el a Magyar Örökség-díjas művésznő, V. Majzik Mária alkotása. Kevesen tudják róla, hogy a parajdi templom terrakotta-féldomborműveit szintén ő készítette, minden ellenszolgáltatás nélkül, ily módon fejezve ki ragaszkodását az elszakadt részek magyarsága iránt. E nemes gesztusáért a parajdi önkormányzat díszpolgári címet adományozott a művésznőnek. Arra a kérdésre, hogy körülbelül mennyi pénzébe került ez az anyag- és időigényes munka, V. Majzik Mária azt válaszolta, hogy kétszobás tömbházlakásból akár kettőt is vásárolhatott volna Budapesten a befektetett összegből. – Simó Sándor plébánosnak köszönhető, hogy az új templom épült Parajdon. 1990 augusztusára elkészültek az új katolikus templom tervrajzai. Ez volt a rendszerváltás után az első templom a Gyulafehérvári Egyházmegyében, amelyet hivatalosan is jóváhagyott az állami és egyházi hatóság. A hívek adományai, munkája, a vállalkozók közreműködése, külföldi segélyszervezetek támogatása kellett ahhoz, hogy felszentelhessék – vallotta még 2001-ben az átadási ünnepségen az azóta Görgényüvegcsűrre helyezett Simó Sándor plébános. V. Majzik Mária terrakotta domborműveinek központi gondolata a szeretet és az áldozatvállalás ábrázolása. A művésznő megígérte, hogy a Himnusz makettjét szintén Parajdnak adományozza. /Kristó Tibor: Amiről kevesen tudnak. A parajdi templom féldomborművei. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 29./

2006. július 7.

Terjedelmes kötetet jelentettek meg Parajd múltjának elkötelezett kutatói, Csiki Zoltán magyartanár irányításával mindent begyűjtöttek, ami e sóvidéki nagyközség történetével kapcsolatosan fellelhető. A Rapsóné öröksége /Corvin Kiadó, Déva, 2006/– így, egy n-nel él a hétköznapi nyelvhasználatban e név – című kötet tudományos igényességgel dolgozza fel a település földrajzát, történelmét, művelődési hagyományait. A legtöbb írás szerzője a kötetet gondozó Csiki Zoltán, kívüle Horváth István, Ozsvát Pál, Vécsei András vállalkozott egy-egy szakterület feldolgozására. Esetenként nem volt könnyű hozzájutni a forrásanyagokhoz. Ezzel kapcsolatban megjegyezte Csiki Zoltán: „Jó lenne, ha a Csíkszeredai Állami Levéltárban csökkenne a bürokrácia, és elkelne egy-két magyar nemzetiségű alkalmazott is. A csak bizonyos napokban működő, napi 3-4 órai konzultálási lehetőség évekre nyújtja a kutatást, amit másképpen néhány hét alatt is el lehetne végezni.” /Borbély László: Tanulmányok Parajd múltjából. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./ Egy fejezet a könyvből:Adalékok a tanügyben uralkodó légkör megismeréséhez az 1989 előtti évtizedekben Új élet, új nevelő című füzetecske (1946), majd a Hogyan tanítsunk? lesz az új rendszer nevelési vezérkönyve. Kezdetben még a lelkészek oktatják a vallást az iskolában, megünnepelhetik március 15-ét, október 6-át, a reformáció napját, mindenszentek, halottak, Gyümölcsoltó Boldogasszony, húsvét, áldozócsütörtök, pünkösd, gyertyaszentelő, karácsony, madarak és fák napját. Az olvasmányok, versek között még ott van A rab gólya, Árpád sírja, Mátyás anyja, E rab föld mind az én hazám, és a Hideg szelek fújdogálnak című dalt is énekelhetik. Földrajzból még Erdély, a vármegyék, Küküllő vidéke, Udvarhely vármegye a kiindulópont. Történelemből a fontosabb magyar királyok, Szent István, A magyarok Levédiában típusú leckék szerepelnek. Új: Sf. Dumitru, január 24-e mint nemzeti ünnep, Mihály román király, november 7. és augusztus 23. az átállás napjának megünneplése. A falon még a román király arcképe van. Megtiltották a Bocskai-sapkák hordását (1946), Magyarország térképének el kell tűnnie az iskolákból, és rendelkezés szerint „a tanszemélyzet engedély nélkül állomáshelyét nem hagyhatja el”. Felettesekkel csak a fokozatokat betartva léphettek kapcsolatba. A tanítóktól életrajzokat kérnek, összeszedik és máglyán égetik el a tiltott könyveket, a múlt emlékeit, a nyugdíjasoknak megtiltják a tanítást (1947), külön rendelkezés foglalkozik a megszólításokkal és köszönéssel (1949), az orosz nyelv kötelezővé válik a IV. osztálytól, újjászervezik a tanfelügyelőségeket (1948. XI. 15.), megszüntetik az iskolatanácsokat (1949), kötelező a Szovjetunió népszerűsítését szolgáló ARLUS helyi szervezeteinek megalakítása (1948), Lenin halálának, a szovjet hadsereg megalakulásának megünneplése. A tanítók fejadag szerint kapják a cukrot, a kenyér- és ruhapótlékot, 1947-ben három hónapig nincs fizetés, vezényszóra alakulnak a szövetkezetek, amelyeknek létrehozásában a kádereknek elöl kell járniuk: iskolaszövetkezetek, „Összetartás” fogyasztási szövetkezet, Székelység elnevezésű szövetkezet, Economat (1946–1947). 1948-ban a román király képét kötelezően Groza Petru képe váltja fel az osztályfalakon, a címerek is megfelelően változnak. Annyi gyűjtést kell végezni, hogy még a puszta felsorolásuk is nehéz, s ma már kevesen tudnák megmondani ezek hasznát: vadgesztenyegyűjtés, fahamu-, cserebogár-, üveg-, csont-, szurok-, kalász-, bükkmag-, gyümölcs-, gyümölcsmag-, később kökényvirág- és csalánlevélgyűjtés, kötelező selyemhernyó-tenyésztés ott, ahol az egész faluban két kézen meg lehet számolni az eperfákat. De gyűjtöttek a napközi otthon, a moldovai magyar tanítók és iskolák megsegítésére, míg kimondatott, hogy a csángóság nem „igényli” az ördög nyelvének tanítását. Kötelező gyermek- és ifjúsági kórusok megfelelő repertoárral, állandó kórusünnepségekkel, színjátszó versenyek, szervezett rádióhallgatások felnőttek és tanulók számára, havi jelentések a népművelésről, faliújságversenyek, a kádereknek részt kellett venniük a vetési mozgósításokban (ún. vetési csata), állandó ideológiai előadások, a vizuális agitáció frissen tartása stb. Aki saját fejével mer gondolkozni, annak az eltávolítás, nehéz börtönévek, emberi lényének megsemmisítése következnek. Nem egyedülálló Parajd tanügyi helyzetében Fülpösi Jenő magyar szakos esete. (Kilenc évre ítélték el nyelvtanórán diktált példamondatai miatt.) A tanító mozgósító plakátokat ír, gyűlésekre hívó megjelenésre kilincsel, házal a szükségletek szerint. A falvakat a „fekete autók” járják, s ha valaki ellene mer agitálni, azonnal elviszik, kanálisokban hálatják, a fogait az első találkozáskor beverik, sortüzeket adnak le a falvakra, éppen templomból távozó lakosságára, hogy aztán a kultúrotthonokba térített közösségekkel aláírassák a belépési nyilatkozatot. Az erdőcsináldi, nyárádszeredai vagy a vadasdi tanítót és másokat főbelőttek, ezrek élnek a Kárpátokon túli csupasz területekre száműzve (soknak az új nevét és megválasztott nemzetiségét is a hatalom adja a kezébe), mások a Duna-deltában vívják élethalálharcukat a létért! Például Fülöp Ferenc innen való későbbi erdőszentgyörgyi református esperes, sok más környékbeli különböző rangú emberrel együtt. Parajdon sokan átmenetileg nem mutatkoznak, s ha nappal is zárt kapuk előtt népesebb agitáló csoport jelenik meg, a gazda begyakorolt mozdulatokkal távozik a telek hátsó részén valamelyik erdőrengeteg felé. Az évtizedekig uralkodó politikai szellemet jól bizonyítják a kor tankönyvei. Az V. osztály számára írt Énekeskönyv, Állami Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó, Bukarest, 1960, a hangszerek bemutatása mellett a nagy tömegeket mozgató kórusok képe, Románia állami himnusza és a kötelező Internacionálé mellett, román és magyar nyelven hirdeti a határtalan derűlátást. Ennek az alapja a közösbe terelt gazdálkodás, a hadsereg, a bányászat, a traktorokról, szovjet hatalomról, pártról szóló dicshimnuszok, indulók.

2006. július 7.

Terjedelmes kötetet jelentettek meg Parajd múltjának elkötelezett kutatói, Csiki Zoltán magyartanár irányításával mindent begyűjtöttek, ami e sóvidéki nagyközség történetével kapcsolatosan fellelhető. A Rapsóné öröksége /Corvin Kiadó, Déva, 2006/– így, egy n-nel él a hétköznapi nyelvhasználatban e név – című kötet tudományos igényességgel dolgozza fel a település földrajzát, történelmét, művelődési hagyományait. A legtöbb írás szerzője a kötetet gondozó Csiki Zoltán, kívüle Horváth István, Ozsvát Pál, Vécsei András vállalkozott egy-egy szakterület feldolgozására. Esetenként nem volt könnyű hozzájutni a forrásanyagokhoz. Ezzel kapcsolatban megjegyezte Csiki Zoltán: „Jó lenne, ha a Csíkszeredai Állami Levéltárban csökkenne a bürokrácia, és elkelne egy-két magyar nemzetiségű alkalmazott is. A csak bizonyos napokban működő, napi 3-4 órai konzultálási lehetőség évekre nyújtja a kutatást, amit másképpen néhány hét alatt is el lehetne végezni.” /Borbély László: Tanulmányok Parajd múltjából. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./ Egy fejezet a könyvből:Adalékok a tanügyben uralkodó légkör megismeréséhez az 1989 előtti évtizedekben Új élet, új nevelő című füzetecske (1946), majd a Hogyan tanítsunk? lesz az új rendszer nevelési vezérkönyve. Kezdetben még a lelkészek oktatják a vallást az iskolában, megünnepelhetik március 15-ét, október 6-át, a reformáció napját, mindenszentek, halottak, Gyümölcsoltó Boldogasszony, húsvét, áldozócsütörtök, pünkösd, gyertyaszentelő, karácsony, madarak és fák napját. Az olvasmányok, versek között még ott van A rab gólya, Árpád sírja, Mátyás anyja, E rab föld mind az én hazám, és a Hideg szelek fújdogálnak című dalt is énekelhetik. Földrajzból még Erdély, a vármegyék, Küküllő vidéke, Udvarhely vármegye a kiindulópont. Történelemből a fontosabb magyar királyok, Szent István, A magyarok Levédiában típusú leckék szerepelnek. Új: Sf. Dumitru, január 24-e mint nemzeti ünnep, Mihály román király, november 7. és augusztus 23. az átállás napjának megünneplése. A falon még a román király arcképe van. Megtiltották a Bocskai-sapkák hordását (1946), Magyarország térképének el kell tűnnie az iskolákból, és rendelkezés szerint „a tanszemélyzet engedély nélkül állomáshelyét nem hagyhatja el”. Felettesekkel csak a fokozatokat betartva léphettek kapcsolatba. A tanítóktól életrajzokat kérnek, összeszedik és máglyán égetik el a tiltott könyveket, a múlt emlékeit, a nyugdíjasoknak megtiltják a tanítást (1947), külön rendelkezés foglalkozik a megszólításokkal és köszönéssel (1949), az orosz nyelv kötelezővé válik a IV. osztálytól, újjászervezik a tanfelügyelőségeket (1948. XI. 15.), megszüntetik az iskolatanácsokat (1949), kötelező a Szovjetunió népszerűsítését szolgáló ARLUS helyi szervezeteinek megalakítása (1948), Lenin halálának, a szovjet hadsereg megalakulásának megünneplése. A tanítók fejadag szerint kapják a cukrot, a kenyér- és ruhapótlékot, 1947-ben három hónapig nincs fizetés, vezényszóra alakulnak a szövetkezetek, amelyeknek létrehozásában a kádereknek elöl kell járniuk: iskolaszövetkezetek, „Összetartás” fogyasztási szövetkezet, Székelység elnevezésű szövetkezet, Economat (1946–1947). 1948-ban a román király képét kötelezően Groza Petru képe váltja fel az osztályfalakon, a címerek is megfelelően változnak. Annyi gyűjtést kell végezni, hogy még a puszta felsorolásuk is nehéz, s ma már kevesen tudnák megmondani ezek hasznát: vadgesztenyegyűjtés, fahamu-, cserebogár-, üveg-, csont-, szurok-, kalász-, bükkmag-, gyümölcs-, gyümölcsmag-, később kökényvirág- és csalánlevélgyűjtés, kötelező selyemhernyó-tenyésztés ott, ahol az egész faluban két kézen meg lehet számolni az eperfákat. De gyűjtöttek a napközi otthon, a moldovai magyar tanítók és iskolák megsegítésére, míg kimondatott, hogy a csángóság nem „igényli” az ördög nyelvének tanítását. Kötelező gyermek- és ifjúsági kórusok megfelelő repertoárral, állandó kórusünnepségekkel, színjátszó versenyek, szervezett rádióhallgatások felnőttek és tanulók számára, havi jelentések a népművelésről, faliújságversenyek, a kádereknek részt kellett venniük a vetési mozgósításokban (ún. vetési csata), állandó ideológiai előadások, a vizuális agitáció frissen tartása stb. Aki saját fejével mer gondolkozni, annak az eltávolítás, nehéz börtönévek, emberi lényének megsemmisítése következnek. Nem egyedülálló Parajd tanügyi helyzetében Fülpösi Jenő magyar szakos esete. (Kilenc évre ítélték el nyelvtanórán diktált példamondatai miatt.) A tanító mozgósító plakátokat ír, gyűlésekre hívó megjelenésre kilincsel, házal a szükségletek szerint. A falvakat a „fekete autók” járják, s ha valaki ellene mer agitálni, azonnal elviszik, kanálisokban hálatják, a fogait az első találkozáskor beverik, sortüzeket adnak le a falvakra, éppen templomból távozó lakosságára, hogy aztán a kultúrotthonokba térített közösségekkel aláírassák a belépési nyilatkozatot. Az erdőcsináldi, nyárádszeredai vagy a vadasdi tanítót és másokat főbelőttek, ezrek élnek a Kárpátokon túli csupasz területekre száműzve (soknak az új nevét és megválasztott nemzetiségét is a hatalom adja a kezébe), mások a Duna-deltában vívják élethalálharcukat a létért! Például Fülöp Ferenc innen való későbbi erdőszentgyörgyi református esperes, sok más környékbeli különböző rangú emberrel együtt. Parajdon sokan átmenetileg nem mutatkoznak, s ha nappal is zárt kapuk előtt népesebb agitáló csoport jelenik meg, a gazda begyakorolt mozdulatokkal távozik a telek hátsó részén valamelyik erdőrengeteg felé. Az évtizedekig uralkodó politikai szellemet jól bizonyítják a kor tankönyvei. Az V. osztály számára írt Énekeskönyv, Állami Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó, Bukarest, 1960, a hangszerek bemutatása mellett a nagy tömegeket mozgató kórusok képe, Románia állami himnusza és a kötelező Internacionálé mellett, román és magyar nyelven hirdeti a határtalan derűlátást. Ennek az alapja a közösbe terelt gazdálkodás, a hadsereg, a bányászat, a traktorokról, szovjet hatalomról, pártról szóló dicshimnuszok, indulók.

2006. szeptember 4.

A ferences rend mindig a segítségre szorulókhoz állt közel. Az alapító Szent Ferenc a leprásokat ápolta, nekünk a ma legelesettebbjeit, a magukra hagyott gyerekeket kell gondoznunk. Akkor is, ha nem vagyunk tanító rend – mondta Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, Böjte Csaba szerzetes. Mintegy kétszáz gyermek jött el az iskolaévkezdés előtt a Böjte Csaba atya által életre hívott intézményekből Szovátára, a találkozóra. A dévai, parajdi, torockói, petrozsényi és szászvárosi gyerekek mutatták be műsorukat a színpadon. Böjte Csaba elmondta: az általa vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz naponta érkeznek félő, szorongó gyermekek, akik képtelenek tanulni, az elvárások szerint teljesíteni. Az atya szerint felöltöztetni, jóllakatni, megnyugtatni, szeretni kell őket, és így az öröm és az eredmény sem marad el. Az erdélyi ferences tartomány provinciálisa, Leó atya szerint Csaba atya munkáját bűn lenne meggátolni csak azért, mert nem fér bele a forma szerinti rendi regulába. Csaba atya esetében az előírt kolostori közösség a gyermekekből áll. – Nélküle, az ő személyisége, varázsa nélkül nem lenne tető a fejük fölött és leves a tányérjukban – mondta Leó atya. Szent Ferenc regulája alapján több, önálló jogi személyiséggel működő szerzetesrend létezik. Erdélyben a ferences rendet a kisebb testvérek Szent Istvánról nevezett tartománya jelenti, saját szervezettel. A minoritáknak vagy más néven konventuálisoknak Aradon van egy rendháza, ők kevesen lévén, a miskolci rendtartományhoz tartoznak. A ferences nővéreket a millesdorfi apácák képviselik, rendházuk Székelyudvarhelyen van, a világi vagy harmadik rendként ismert laikus ferenceseknek még nincs Romániában önálló szervezetük. A moldvai román ferencesek létszámban meghaladják az erdélyi rendtartományét. Leó atya elmondása szerint a két rendtartomány között nem teljesen felhőtlen a viszony: volt eset, hogy a lujzikalagori plébános, aki ferences szerzetes is, halálos bűnné nyilvánította a csíksomlyói búcsújárást. /Kovács Csaba: A ma rászorulói: az elhagyott gyerekek. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./

2006. szeptember 22.

Parajdon Csiki Zoltán magyartanár, az Áprily-emlékház mindenese újabb kiadvánnyal lépet elő, Áprily Lajos és Parajd címmel közreadta a költő családi gyökereivel kapcsolatos vizsgálódásai eredményeit. Mindezt pár hónappal az általa szerkesztett Rapsóné öröksége című vaskos tanulmánykötet megjelenése után. /Borbély László: Áprily Lajos parajdi levelei. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 22./

2006. október 16.

Október 15-én Hargita Megye Tanácsának, a Hargita Megyei Kulturális Központnak és az agyagfalvi Fancsika Egyesületnek a szervezésében megyei fúvóstalálkozót tartottak az agyagfalvi réten, az emlékmű előtt. Felléptek a ditrói, parajdi, szentegyházai, gyergyóalfalvi, csíkmadarasi, székelykeresztúri, fehéregyházi, az Udvarhelyszék Fúvószenekar, valamint a helyi Fancsika tagjai. A megyei fúvóstalálkozóhoz kapcsolódott az agyagfalvi művelődési házban sorra került könyvbemutató, a Fúvósébresztő – Édes Erdély, itt vagyunk című riportkötet ismertetése, amely a Hargita Megyei Kulturális Központ kiadványaként látott napvilágot. A könyvbemutatón a szerzőpáros, Kristó Tibor újságíró és Köllő Ferenc zenetanár a jelenlévőknek dedikálták a kiadványt. /Ferencz Imre: Megyei fúvóstalálkozó és könyvbemutató. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./

2006. október 20.

Ercsei Ferenc csíkszeredai szobrászművész, a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola tanára újabb köztéri alkotással, egy 2,5 méter magas bronzszoborral ajándékozza meg a várost. A büszke tartású hírnök angyal, a Márai-idézet ihlette a csodáról hírt hozó angyal, október 23-án állítják föl Csíkszeredában.– A Petőfi Sándor Általános Iskola előtt 2000 márciusában Petőfi-mellszobrot avatott Csíkszereda. A Petőfi-szobor Ercsei Ferenc és Nagy Ödön alkotása. Ercseinek vannak munkái Magyarországon is, nevezetesen a zalabaksai római katolikus templomban a Tizennégy stáció. Rédicsen is van egy 2,5 méteres faalkotása, neve Esőváró. Még két nagyobb szobra van a parajdi sóbányában és két márvány-, illetve egy andezitszobra áll a gyergyószárhegyi szoborparkban az udvaron. Vannak még emlékplakettjei is. /Antal Ildikó: A csodáról hírt hozó angyal. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 20./

2006. november 9.

Parajdnak gazdag az irodalma. A világháló is bőséges információt kínál, több kulturális vagy turisztikai, önkormányzati stb. portál csábít a Sóvidék jelentős nagyközségének meglátogatására. Parajd nagy adattára Csiki Zoltán – Horváth István – Ozsváth Pál – Vécsei András: Rapsóné öröksége. Tanulmányok Parajd község múltjából (Corvin Kiadó, Déva, 2006) című hatszáz oldalas munka, a település és a környező falvak „bibliája”, amely helytörténeti kézikönyv és turisztikai kalauz egyben. A könyv megismertet a sóbányászat történetével, Parajd, a két Sófalva és a tanyák, tanyabokrok, az egyházak, iskolák történetével, a Sóvidék élő nyelvével. Csiki Zoltán magyartanár a kötet szerkesztője. /B.D.: Parajd világi bibliája. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

2006. december 18.

Közel ezer gyerek vett részt december 16-án a parajdi sóbánya kápolnájában a Dévai Szent Ferenc Alapítvány karácsonyi ünnepségén. Az ünnepség után minden gyerek egy cipősdoboznyi ajándékot kapott. A Malév dolgozói, a baptista szeretetszolgálat, a ciszterci gimnázium diákjai gyűjtötték össze a közösségek és névtelen egyéni adományozók ajándékait. A helyszínválasztás is azért esett a parajdi sóbányára, mert nem volt más fedett, széltől-hidegtől, esetleges esőtől védett hely, ahol ennyi gyereket biztonságban tudhattak volna. /Kovács Csaba: „Ti vagytok a földnek sója” = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./


lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-100




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék