udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 810 találat lapozás: 1-30 ... 751-780 | 781-810

Helymutató: Partium

2006. október 11.

Méltó helyre, Kolozsváron a Bocskai-szülőházba – azaz a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem előcsarnokába – került Dr. Berek Lajos ezredes, a magyarországi Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem dékánjának legújabb Bocskai-szobra. A szobor létrejöttének támogatója vitéz Bánkuti Géza, az ’56-os Magyarok Világtanácsának elnöke volt. A szoboravatón többek közt jelen volt Dr. Egyed Ákos történész professzor, Kötő József EMKE-elnök, Geréb Zsolt, a Partiumi Egyetem rektora, Kerekes Sándor, a megyei tanács alelnöke és Cseh Áron főkonzul. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke beszédében kifejtette: kevés nemzetnek és kevés városnak adatik meg az a gazdagság, hogy ilyen kis területen két király szülőházával büszkélkedhessen. – Az évszázadok távlatából lemérhetjük, mit tett Bocskai a magyarság Kárpát-medencei egységéért – fogalmazott Szilágyi Pál, a Sapientia rektora. Berek Lajos elmondta, hogy Kolozsváron ez már a második Bocskai-szobra, az elsőt tavaly adományozta az Erdélyi Történeti Múzeumnak. /Nagy-Hintós Diana: Újabb Bocskai-szobor Kolozsvárott. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2006. október 11.

A tűrőképesség határát súrolta a hírhedt „négyesfogat” – Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József – törvénytipró gazdaságpolitikája. 1953-ban Rákosinak le kellett mondania miniszterelnöki tisztségéről, helyette a szovjet vezetés Nagy Imrét jelölte ki. Megalakult a Nagy Imre-kormány, a miniszterelnök parlamenti programbeszédében új gazdaság- és népbarát politikát hirdetett meg. A pártapparátusra és a hírhedt Államvédelmi Hatóságra (ÁVH) támaszkodó Rákosi rögtön elkezdte az aknamunkát. Közben Moszkvában is megfordult a széljárás, Rákosi szabad kezet kapott „az antimarxista” Nagy Imre félreállítására. A forradalom előzményei között volt az 1949-ben kivégzett kommunisták, Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András, az úgynevezett Rajk-ügy elítéltjeinek, 1956. október 6-án történt újratemetése, amelyen az eseményen résztvevő mintegy húszezer ember ÁVH-ellenes jelszavakat skandált. Budapesten a Műszaki Egyetemen október 22-én tartott gyűlésükön fogalmazták meg azt a 16 pontot, amely a forradalom elfogadott programja lett. A cikk felvázolta a forradalom főbb eseményeit, a forradalom leverését, a megtorlást. 1958. június 16-án kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimesi Miklós újságírót, több társukat pedig börtönbüntetésre ítélték. Történt mindez annak ellenére, hogy Kádár János kezdetben ígéretet tett: senkit sem fognak bebörtönözni a forradalomban játszott szerepéért. A magyar forradalom mély hatást gyakorolt a romániai magyar, de nem csak a magyar közvéleményre. Október 24-én, Mátyás király szülőházában, Kolozsváron tartottak gyűlést a képzőművészetis hallgatók. A Szekuritáté már másnap megkezdte a letartóztatásokat. A temesvári egyetemi hallgatók 1956. október 30-i gyűlésükön, többek között, a szovjet csapatok Romániából való kivonását, a beszolgáltatások enyhítését, a munkások béremelését, és az egyetemi autonómia szavatolását követelték. Válaszként a Szekuritáté tömeges letartóztatásokat hajtott végre. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium néhány diákja kezdeményezésére létrejött a Székely Ifjak Társasága (SZIT). A SZIT tagjait letartóztatták, a kolozsvári katonai törvényszék pedig súlyos börtönévekre ítélte őket. Az 1956. november 4-én Brassóban létrehozott Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) volt a legnagyobb valamennyi erdélyi szervezkedés közül. Egy év múlva tömeges letartóztatásokkal, és hetvenhét EMISZ-es fiatal bebörtönzésével válaszolt a hatalom. Letartóztatták az érmihályfalvi Sass-féle csoportot, a mezőfelei Kacsó Tiborékat. A Partiumhoz kötődik a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a SZVISZ, amelynek több tagját súlyos börtönévekre ítélték. Letartóztatták az ún. Dobai-csoportot is. A Szoboszlay Aladár katolikus plébános köré tömörülő csoport a kommunista rendszer megdöntését célozva a többpártrendszer bevezetésének szükségességét és tervezetét vázolta fel. A Szoboszlay-perben ötvenhat elítéltnek közel 1300 évnyi börtönbüntetést, tizenegy halálos ítéletet osztottak ki, tíz kivégzést végrehajtottak. /Papp Annamária: Magyarország, Erdély – 1956. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2006. október 13.

Nagyváradon hoz létre olyan, az országban egyedülálló egészségügyi centrumot a magyarországi Segítő Jobb Alapítvány, amelyben szaruhártya-átültetést és a cukorbetegek látásromlásának a kezelését végzik el hazai és vendégorvosok. Az alapítvány elnöke, Kalmár László erről tárgyalt Romániában az Egészségügyi Minisztériummal és az Országos Egészségbiztosító Pénztárral, hogy a román fél olyan stratégiát dolgozzon ki, melynek révén a páciensek teljes vagy részleges kezelési költségét a biztosító vállalja magára. A főleg határon túli páciensek kezelésének támogatására létrejött magyarországi alapítvány tizennégy év alatt több mint 67 500 beteg ellátását támogatta, ezek háromnegyede romániai volt. A Segítő Jobb Egészségügyi és Humanitárius Alapítványt évek óta együttműködik romániai orvosokkal és egészségügyi intézményekkel, köztük a nagyváradi orvosi egyetemmel is. A partiumi központ létrehozását most az teszi lehetővé, hogy a római katolikus püspökség – Tempfli József megyés püspök hozzájárulásával – az egyik visszakapott kórházi épületet odaadja az alapítványnak. /M. L: Romániába jön a Segítő Jobb. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./

2006. október 16.

Október 13-án fórumot tartott Marosvásárhelyen a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) – A Bolyai Egyetemre alapuló, állami forrásokból pénzelt országos felsőoktatási rendszer jelenthetné az erdélyi magyar felsőoktatás jövőjét – fejtette ki dr. Hantz Péter, a BKB alelnöke. Szerinte ideális erdélyi magyar felsőoktatási rendszerben a Sapientia EMTE-nek is megvan a helye, úgyszintén a Partiumi Keresztény Egyetemnek. A BKB alelnöke szerint a leendő felsőoktatási rendszer életképességének fenntartása érdekében változtatni kell a jelenlegi helyzeten, mivel jelenleg egyes szakterületeken a kereslethez képest túl sok a magyarul tanuló diák, míg más tereken szinte egyáltalán nincs magyar oktatás. A BKB a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetemi oktatók érdekképviseletét is felvállalta, a rendezvényen dr. Ajtay Kincses Mária, a MOGYE tanszékvezető professzora vitaindítójában beszámolt róla, a vásárhelyi magyar egyetemi oktatók nevében tárgyalt érdekképviseletükről a BKB vezetőjével. A tanszékvezető elmondása szerint a helyi orvosi egyetemen a magyar oktatók száma folyamatosan apad, a vezetőségben elenyésző a magyar szakemberek részaránya, a többségi vezetőség pedig szerinte minden lehetséges eszközzel igyekszik csökkenteni a magyar oktatást. /(benedek): Fórum a Bolyai Egyetemről. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 16./

2006. október 16.

Hét székelyföldi könyvtár vett át könyveket október 14-én Székelyudvarhelyen, az Illyés Közalapítvány 2004-ben indított könyvtártámogató programjának keretében. Idén huszonnégy erdélyi könyvtár választhatott száznegyven magyarországi kiadó címlistájáról – ugyanis ezúttal a könyvtárak maguk dönthettek a rendelésről. „Az alapítvány nem cenzúrázta az igényeket, mindössze a keretösszeget határozta meg könyvtáranként 750 ezer forintban” – mondta el Szabó Csaba, az alapítvány munkatársa. Mindenki megkapta a támogatást – a partiumi és belső-erdélyi könyvtárak maguk oldották meg a hazaszállítást, még júniusban. „Magyarország ott van, ahol magyar könyvek vannak, ahol magyar kultúra van” – mondta az átadáson Pomogáts Béla, az Illyés Alapítvány elnöke, aki – helyreigazítva az Erdélyi Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökének, Kiss Jenőnek a köszönő szavait – kijelentette: „ez nem adomány, hanem adó, amivel a magyar állam tartozik a határon túli nemzetrésznek.” A szállítmányban szép számban akadtak olyan könyvek is, amelyeket – a támogatáson felül – a kiadók ajándékba küldtek az erdélyi könyvtáraknak. /Kovács Csaba: Székelyföldre is megérkeztek a könyvek az Illyés Közalapítványtól. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./

2006. október 16.

Gyermekkoráról, életéről, terveiről mesélt a 88 éves nagyváradi születésű Hubay Miklós író, drámaíró, műfordító Nagyváradon, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének meghívására tartott közönségtalálkozón. Gille Ottó rendező bevezetőjében arról beszélt: több évtizedes barátság köti Hubay Miklóshoz, és mindketten kettős szerelem áldozatai: Nagyváradé és a színházé. Hubay Miklós elárulta, a csángókról ír drámát. „Dolgozom, csak a látásommal van baj. A saját jegyzeteimet sem tudom elolvasni, bármilyen nagybetűvel írom” – mondta. /Both Abigél: Csángó-dráma Hubaytól. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./

2006. október 18.

Erdély több városában szerveztek október 17-én nyílt napot az 1959-ben elvett Bolyai Egyetem újraindításáért. A Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön párhuzamosan zajlott esemény keretében a résztvevők az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc áldozatairól is megemlékeztek. Kolozsváron a Mátyás király-szoborcsoport elé állították fel azt a sátrat, ahova a nap folyamán, 16 és 20 óra között bárki betérhetett, és felvilágosítást kaphatott a romániai magyar felsőoktatás önállósodásával kapcsolatos kérdésekről. Pontosan egy évvel ezelőtt Erdély nagyobb városaiban tüntetéssorozatot szerveztek a Bolyai Egyetem újraindításáért. A kezdeményezők eredetileg úgy tervezték, hogy idén is megismétlik a megmozdulást, de a magyarországi események hatására a tiltakozásnak végül a jelenlegi formáját választották. Bodó Barna, egyetemi tanár, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke sajtóértekezleten elmondta: a rendezvény keretében, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc áldozatairól is megemlékeznek. Ezért a sátorba elhelyezték azoknak a kolozsvári elítélteknek a névsorát, akiket 1956 és 1965 között tartóztattak le a hatóságok. Emlékeztetett arra, hogy a magyarországi események után nem sok időre, 1959-ben megszüntették a Bolyai Egyetemet. Ennek lettek áldozatai Csendes Zoltán, Szabédi László és Molnár Miklós egyetemi tanárok, akik önként vetettek véget életüknek. Bodó Barna kiemelte, a Bolyai Egyetem újraindítása természetes követelése a romániai magyar közösségnek. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, Sándor Krisztina úgy vélte, hogy a jelenlegi rendezvény szép példája az összefogásnak. A kezdeményezők kérései közé tartozik még a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar karainak létrehozása, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem fenntartásához szükséges állami hozzájárulás biztosítása, a magyar közoktatás helyzetének rendezése. Felhívták a figyelmet arra, hogy nincs államilag finanszírozott magyar nyelvű mérnök-, mezőgazdász-, erdész- és állatorvos képzés, jóllehet a romániai magyarság is Romániának fizet adót. A nyílt nap szervezői: a Bolyai Kezdeményező Bizottság, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Szakbizottsága, az Országos Magyar Diákszövetség és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. Az eseményt a Toró T. Tibor és Máté András Levente RMDSZ-es képviselők és Prágay Dezső professzor támogatta. /P. A. M.: Nyíltan az önálló magyar felsőoktatásról. Emlékezés 1956 áldozataira, az egykori Bolyai Egyetemre. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./

2006. október 27.

Tőkés László református püspökkel találkozott George Pataki, New York állam kormányzója, aki erdélyi magánlátogatása során Nagyváradot is útba ejtette. A püspök Nagyváradot és szűkebb térségét, a magyarság számarányát, életkörülményeit ismertette Patakival, és bemutatta neki a Partiumi Keresztény Egyetemet is. Geréb Zsolt, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora a tanintézetet bemutató kiadványokat adott át a vendégnek. /Gergely Gizella: Erdélyben George Pataki. = Krónika (Kolozsvár), okt. 27./

2006. október 30.

Az animáció világnapja alkalmából Nagyváradon is animációs filmvetítést tartottak október 28-án, az esemény házigazdája a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szaka volt. A vetítéseken a nagyváradi magyar egyetem reklámgrafika szakán, valamint a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári filmművészeti szakán készült alkotásokat is levetítették. Újvárossy László, a nagyváradi egyetem képzőművészeti szakának adjunktusa elmondta, a tanintézet reklámgrafika szakán kötelező tárgyként oktatják az animációkészítést. Az órákon Radu Igazság bukaresti filmrendező és Balázs Zoltán gyakornok vezetésével folyik a munka. Az egyetemen Metrion néven hozták létre azt az alkotóműhelyt, mesélte Demeter Szilárd egyetemi oktató, hozzátéve, hogy a műhelyben színészek, újságírók közreműködésével készülnek az animációs alkotások. /Gergely Gizella: Középpontban az animáció. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./

2006. október 30.

Játék, móka és kacagás jellemezte a hét végén Szilágycsehben nyolcadik alkalommal megrendezett Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált. A Padif néven ismertté vált rendezvényre idén közel kéttucatnyi diákszínjátszó csoport jelentkezett. Aszalos Géza, a temesvári Csiky Gergely Állami Színház művésze ezúttal a Bartók Béla Gimnázium diákönkormányzati színjátszó körének vezetőjeként volt jelen a rendezvényen. „Az amatőr szó az utóbbi időben egyfajta pejoratív értelmet kapott, pedig szerintem az a legszebb benne, hogy ezek a gyerekek lelkesedésből teszik a dolgukat” – mondta a színművész. /Kulcsár Andrea: Szilágycsehben találkoztak a hétvégén a diákszínjátszó csoportok. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./

2006. október 31.

Szilágycsehben nyolcadik alkalommal rendezte meg Bodea György kémiatanár a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált. Akkora volt az érdeklődés, hogy kétnaposra kellett nyújtani a rendezvényt, mert a 27 előadás nem fért be egyetlen napba. A rendezők mintegy 250 résztvevőre számítottak, de majdnem 460-an jöttek el. A Szilágyságból és a környező megyéken kívülről Déváról, Temesvárról és Maros megyéből is érkeztek csapatok. Október 27-én az általános iskolások léptek színpadra. Közülük a szilágynagyfalui Petri Mór Általános iskola Maszkurái kapták az első díjat, második lett a tasnádi Minitinik csapata. A harmadik helyen a dévaiak és a gernyeszegiek osztoztak. Október 28-án a középiskolásoké volt a színpad. A szilágycsehi művelődési otthon kicsinek bizonyult a sok jó előadás mindegyikére. Bessenyei István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja, zsűrielnök értékelésében jelezte: nagyon nagy gondban voltak, mert látványosan javult az előadások színvonala. Végül két első díj mellett döntöttek: a székelyhídi Grifittit és a zilahi Szkoccsot tartották a legjobbaknak. Második díjat kapott a nagyváradi Epepe. Harmadik díjat a kolozsvári Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium Angyalkák csapata vitte haza, ők kapták a közönségdíjat is. A zsűri különdíjakat is kitalált, hogy jutalmazza a diákok lelkesedését. A Sziporkák díjat a tasnádi Teletinik érdemelték ki, de a krasznai Tinikomédiások is kaptak díjat. „Már a tavaly is az volt az érzésem, hogy a PADIF Erdély legfontosabb diákfesztiválja lesz, az idén csak erősödött ez az érzés”, nyilatkozta Mátyás Irén, a Zsámbéki Művelődési Ház igazgatója. Elmondta, régóta évente két-három csapatot is meghív Zsámbékra a Kárpát-medencei diákszínjátszó fesztiválra, de most nem tudott dönteni. /Józsa László: Sikeres diákszínjátszó fesztivál. III. díj a kolozsvári Pázmány Péter Gimnáziumnak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

2006. november 1.

Nagyváradon október 31-én a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendezte meg a reformáció emlékünnepét. A Reformáció Világnapját a váradi gyülekezetek a sportcsarnokban ünnepelték. Dr. Hegedűs Lóránt nyugalmazott püspök tartott istentiszteletet, melyben kiemelte: nemcsak hitben kell megmaradnunk, hanem Erdélyben, itthon kell maradni. Tőkés László püspök köszöntötte a megjelenteket. „Ne csak énekeljük, hogy »Ne hagyd elveszni Erdélyt« , hanem mi legyünk azok, akik nem hagyják el” – jelentette ki az egyházfő. A Partiumi Keresztény Egyetem és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjainak műsora után az újonnan választott presbiterek fogadalomtétele zajlott, majd úrvacsorát osztottak. /Both Abigél: „Megmaradni hitben és lélekben”. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./

2006. november 1.

Érmihályfalvi temetők címmel hiánypótló, az érmelléki város temetkezési szokásait, temetőit bemutató kiadvány látott napvilágot. Kovács Rozália, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság helybéli tagjának munkája a Partiumi Füzetek című sorozatban látott napvilágot. Kovács Rozália kezdeményezte annak a fejfatárnak a létrehozását is, amelyet ma a református templomdombon lehet látni Érmihályfalván. /Gergely Gizella: A csónak alakú fejfák képeskönyve. = Krónika (Kolozsvár), nov. 1./

2006. november 2.

Október 28–29-én Székelyudvarhelyen tartották a III. MIÉRT Székelyföldi Konferenciát „A fiatalok helye és szerepe a székelyföldi önkormányzatokban” címmel. A konferencia több mint ötven, Hargita, Maros és Kovászna megyei fiatal önkormányzati képviselő, alpolgármester, polgármester és ifjúsági vezető részvételével zajlott. Elhangzott, hogy a 2004-es választások után a helyi és területi RMDSZ-szervezetek nagy része kiürült, így elsősorban ezeket kell megerősíteni, és hogy az RMDSZ-nek külön stratégiát, programot kell kidolgoznia Székelyföldre, Partiumra és a szórványközösségekre. A következő időszakban elengedhetetlen az „új arcok” megjelenése, hisz több országos politikus az elmúlt 16 évben erodálódott. /bbj: A fiatalok megújítanák az RMDSZ-t. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 3./

2006. november 6.

A Magyar Művészetért kuratóriuma Bartók Béla-emlékdíjat adományozott az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületének (Bálint Zoltánnak), amelyhez a Herendi Pocelánmanufaktúra Rt. által készített Bartók-mellszobor járul. “Bartók hallotta és hallatta az egész Kárpát-medence hangját. S most azoknak mondunk köszönetet, akik hallják és hallatják, látják és láttatják a Kárpát-medence népét szerte a világon” – olvasható az emlékdíjhoz járuló emléklapon. A díjat a régióból a Nagyszentmiklósi Pro Bartók Alapítvány (Tamás Sándor) kapta még meg. A díjazottak között van Tőkés László, Tempfli József és Böjte Csaba, valamint az Erdélyi Népfőiskolai Collegium, a nagyváradi Filharmonikusok, a Nyíló Akác táncegyüttes, a Partiumi Magyar Művelődési Céh, a Szatmárnémeti Filharmónia, a Szigligeti Társulat, Thurzó Sándor, Varadinum vonósnégyes. A díjakat a nagyváradi színházban adták át. /Bartók Béla-emlékdíj az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületének. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 6./

2006. november 8.

„Marsay Ágnes egész életműve a népi formakultúrát és a szabadság eszméjét tárja fel” – méltatta a magyarországi Hosszúhetényben élő képzőművész, egyetemi tanár alkotásait Barabás Zoltán költő a nagyváradi Református Püspöki Palotában megnyitott kiállításon. A házigazda Partiumi Magyar Művelődési Céh nevében felszólaló Barabás szerint a jelenlegi tárlat anyaga, a művész korábbi alkotásaihoz hasonlóan jelképekhez kötődik. /Gergely Gizella: Irodalmi művek ihlette grafikák Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./

2006. november 10.

Romániában a felnőttek alig 1,8 százaléka vesz részt szakképzésen. Uniós irányelv, hogy 2010-ig az aktív lakosság 12 százalékának kell tovább képeznie magát – nyilatkozta az oktatási tárca illetékese. A Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) megalakult a Partiumi Felnőttképző Központ (PFK), amelynek szakemberei egyelőre Nagyváradon és Szatmárnémetiben tartanak kurzusokat. A PKE eddigi kínálatából hiányzott a felnőttoktatás, ezt szeretnék most pótolni a felnőttképző központtal – tájékoztatott a PFK ügyvezető igazgatója, Zakota Zoltán. A képzés jelenleg informatika és idegen nyelv tanulására korlátozódik. /Both Abigél: Gyerekcipőben a felnőttképzés. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

2006. november 13.

A nagyváradi barokk palotában mutatták be a hét végén a Szép Erdélyünk albumsorozat harmadik és negyedik kötetét. Az albumokból – a kolozsvári incidens miatt – kevesebb könyv került az asztalra, mert csak személyes csomagként behozható mennyiséggel érkezhettek a soproni szerzők az országba. „A képeslapoknak filatéliai, történelmi és építészeti értéke van. A magyarországi képeslapgyűjtők munkája azért is hasznos, mert ezek a könyvek az épületek restaurálásában is segíthetnek” – mondta a sorozatot méltatva Péter I. Zoltán, aki maga is képeslapgyűjtő. Bognár Béla, a kötet társszerzője elmondta, a történelmi Magyarország területéről már több tízezer képeslapot sikerült összegyűjteniük. „A képeslapkészítés az 1890-es évek végén, a huszadik század elején élte virágkorát, akkor az örömünneptől a katasztrófáig, a várkastélytól az orgonabokorig mindent lefotóztak, és képeslapot készítettek belőle. Trianon után a képeslapnyomás visszaesett, és csak a bécsi békeszerződés megkötése után kezdett újra talpra állni” – mondta el Bognár, hozzátéve, hogy a kiadványban Erdély és a Partium valamennyi kastélya és kúriája szerepel. /Anzikszok várkastéllyal, orgonabokorral. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

2006. november 16.

A szaktárca sürgősen terjessze a kormány elé a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) akkreditációs iratcsomóját, hogy a tanintézet még idén megkaphassa a végleges működési engedélyt, kérte Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke Mihail Hardau oktatási minisztertől. A tárca akkreditációs szakbizottsága két éve ellenőrizte, és jóváhagyásra javasolta az egyetemen működő református teológia-szociális munkás, valamint a vallástanár-német nyelv és irodalom szakokat. A végleges engedélyt azonban kormányrendelettel kell biztosítani. /Gergely Gizella: PKE: sürgetik az akkreditálást. = Krónika (Kolozsvár), nov. 16./

2006. november 20.

Tizenhetedik alkalommal ünnepelt együtt a Kárpát-medence magyarsága Érmindszenten Ady Endre születésének (1877. november 22.) évfordulója alkalmából, ahová elzarándokoltak a Mindszent nevű települések küldöttei határon innenről és túlról. Muzsnay Árpád, az Erdélyi Múzeum-Egyesület partiumi alelnöke, a rendezvény főszervezője bejelentette: indítványozzák egy érmelléki néprajzi múzeum létrehozását, arra a kiállításra és kezdeményezésre építve, amely most a szülőház közelében van. Kovács Zoltán, Érmihályfalva polgármestere az összetartás, a félelem nélküli összetartozás szükségességéről szólt. Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész mai helyzetünket Ady koráéhoz hasonlította. Mint mondta, az összefogás és kölcsönös türelem sohasem volt magyar erény. Az érmindszenti zarándoklatot megelőzően Szatmárnémetiben kilenc csapat részvételével zajlott az Ifjú szívekben élek hagyományos Kárpát-medencei Ady Endre versmondó verseny. /Sike Lajos: Ady-zarándokok. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./

2006. november 20.

A Bihar megyei Margittán Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is részt vett az Ady Endre születésének évfordulójára rendezett ünnepségen. Az Ady-szobor koszorúzása után a színházban ünnepi beszédében az elnök asszony az összefogás fontosságára szólította fel az erdélyi és partiumi magyarokat. /Both Abigél: Adyra emlékeztek Margittán. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./

2006. november 23.

Születésének 129. évfordulóján, november 22-én sokan emlékeztek Nagyváradon Ady Endrére. Az Ady-múzeum előtti mellszobrot először a költőről elnevezett gimnázium, majd a Nagyváradi Ady Társaság (NAT) koszorúzta meg, lassan a szobor talapzata megtelt koszorúkkal: minden magyar gimnázium, az RMDSZ megyei és városi szervezete, a református egyházkerület, a Partiumi Írószövetség és magánemberek is koszorúztak. A meghitt ünnepség végén Varga Vilmos színművész adott elő egy Ady-verset. /Ady-megemlékezés Nagyváradon. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

2006. november 24.

Az ECL nyelvvizsgára való felkészítésre és magára a vizsga letételére, valamint az ECDL számítógépes használatról szóló oklevél megszerzésére lehet jelentkezni a Partiumi Keresztyén Egyetem nagyváradi székhelyén és a szatmárnémeti Református Gimnáziumban. A tanfolyamokat akkreditált szakemberek vezetik. „Számos nyelvből lehet nálunk ECL vizsgát tenni – mondta el Zakota Zoltán  az egyetemen belül működő Felnőttképző Intézet adminisztratív igazgatója. – Az ECDL-tanfolyamainkat magyar nyelven tartjuk, a tanulók azért kapnak három nyelvű szakkönyvet, mert a vizsgáztatás román nyelven történik, másrészt a számítógépes nyelv az angol.” Az ECDL az EU által támogatott, egységes európai számítógép-használói bizonyítvány. Az EU jogharmonizációs törekvéseivel összhangban az ECL és az ECDL bizonyítványokat nem kell honosítani. /Gergely Gizella: Felnőttképzés a PKE-n. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./

2006. november 27.

Az egyetemi napok alkalmával kéthetes nemzetközi tudományos konferenciasorozat zajlik a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. A rendezvénysorozat november 24-én A romániai magyar nyelvű vizuális nevelésért című, kétnapos konferenciával kezdődött, amelyet az intézmény képzőművészeti tanszéke szervezett. Ugyancsak a hétvégén zajlott A közgazdaságtan időszerű kérdései című konferencia, illetve a filozófia tanszék Ez nem egy pipa című előadása; ez utóbbi a modern művészet témakörét mint kihívást mutatta be. Az egyetemi napok zárórendezvénye az Értékek, célkitűzések a romániai magyar oktatásban című konferencia lesz, amelyet a Partiumi Keresztény Egyetem társadalomtudományi tanszéke szervez meg december 8-án és 9-én. /Gergely Gizella: Egyetemi napok zajlanak a PKE-n. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./

2006. november 29.

Az idei Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián (ETDK) kevesebb dolgozat versengett ugyan, de ezek minősége jobb volt elődeikénél. Idén a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezte konferenciát, nagy számban jelentkeztek dolgozattal Nagyváradról és Marosvásárhelyről is diákok. Három egyetem: a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) hallgatói mérték össze szakmai felkészültségüket. Néhány cég és civil szervezet különdíjat hirdetett meg hagyományteremtő szándékkal. Mint minden évben, idén is részvételt nyertek a dobogós helyezést elért dolgozatok az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK – Magyarország). /Végh M. Balázs: IX. ETDK. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

2006. december 14.

December 14-én lesz az ősbemutatója Nagyváradon: a magyarországi Medveczky Ádám vezényletével egy kifejezetten Biharországnak írt szerzeményt fog eljátszani a zenekar. Az Utazások Biharban (op.93) című kompozíciót Balassa Sándor, a jelenleg Budapesten élő zeneszerző gyermekkori élményeiből merítette, a szerző édesanyja ugyanis ebben a határmenti régióban született. „Nagy eseménynek számít a városban, hogy a zeneszerző jelenlétében fogja zenekarunk bemutatni a darabot” – nyilatkozta a Sarkady Zsolt, a nagyváradi filharmónia igazgatója. Balassa Sándor a Partiumi Keresztyén Egyetemre is ellátogat, ahol a Bartók Béla emlékünnepség díszvendége lesz. A zeneszerző a székház belső udvarában a Bartók Béla emléktábla leleplezésén vesz részt. Az emlékév zárásaként mutatja be Csíkszeredában, illetve Székelyudvarhelyen Bartók nyomában című műsorát a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a budapesti Jánosi Együttes. Az előadást Jánosi András és András Mihály rendezte. /Gergely Gizella: Gyermekkor zeneműben. Ősbemutatót tart a nagyváradi filharmónia. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./

2006. december 15.

Mi szükség van magyar-magyar konzultációt zárt ülésen folytatni? – tette fel a kérdést az ÚMSZ. Éppen az új nemzetpolitika irányítói tettek fogadalmat arra, hogy ezen a téren majd minden a nyíltság és a szókimondás jegyében zajlik. A magyar igazolványok érvényességének meghosszabbítása technikai jellegű változás. A budapesti kormányilletékesek támogatáspolitika helyett szívesebben emlegetik a fejlesztéspolitikát. A hangsúlyt a határ menti együttműködésre helyezik, márpedig ez, miközben a felvidéki magyarság szempontjából többé-kevésbé az egész közösséget érinti, a romániai magyarok közül ez csak a partiumi megyékre vonatkozik. A Szülőföld Alapba beolvadó Illyés Közalapítvány egyes funkciói elvesznek majd a nagy közösben. Félő, hogy ez megtizedeli majd azokat a határon túli magyar szerveződéseket, amelyek kiesnek az új, stratégiai fejlesztések látóköréből. /Fülünk a zárt ajtón. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./

2006. december 16.

A szovátai Teleki Oktatási Központban december 16-án ünnepli tizenötödik születésnapját a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Lászlófy Pál, aki megalakulása óta irányítja az RMPSZ munkáját, elmondta, hogy 1991. december 14-én a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium dísztermében tartották alakuló ülésüket. Az RMPSZ átfogja azokat a területeket, ahol magyar nyelven folyik az oktatás – beleértve Bukarestet is. A csángó magyarok oktatásának fejlődésével létrejött csángó szaktestület is integrálódott a szervezethez. Évente tartanak országos küldöttgyűlést. A tagok száma 7–8 ezer között ingadozik, míg a romániai magyar oktatók száma kb. 12 ezerre tehető. Az RMPSZ létrehozott három területi és egy országos oktatási központot: a partiumi, a kolozsvári Gál Kelemen, a Székelyföldi területi oktatási központokat, valamint a szovátai Teleki Oktatási Központot. Emellett az utolsó években – szintén Szovátán – sikerült egy ifjúsági bázist is kialakítani, a Teleki Kertet. Tizenegy házikó és egy központi épület áll többnyire az ifjúság rendelkezésére, táborokat, erdei iskolákat szoktak itt rendezni. A Bolyai Nyári Akadémiának évente 800–900 hallgatója és 100–150 előadója van. A jövő évtől azt tervezik, hogy általánosabb, interdiszciplináris képzéseket vezetnek be, a tantárgyi, szakmai képzéseket pedig kétévente szervezik. 2001-ben létrehozták az Ábel Kiadót, az erdélyi magyar tankönyvkiadás részére. Kétévente meghirdetik az Apáczai-pályázatot, amellyel a közoktatásban dolgozó kollégák tudományos munkáját ösztönözik. Egyre nehezebb az anyagi források biztosítása. Másfél éve nagyon nehezen tudtak pénzt előteremteni, sok szponzor segítségével. A RMPSZ működési feltételeit a magyarországi Oktatási Minisztérium Határokon Túli Magyarok Főosztálya (annak különböző változatai), a fejlesztéseket pedig nagymértékben az Illyés Közalapítvány támogatása biztosította. Hasonlóan támogatást nyújt az Apáczai Közalapítvány, az Új Kézfogás Alapítvány, a Pro Professione Alapítvány pedig minden nehéz időben segített. Segített a Richter-Gedeon Rt., a Vegyépszer és 2006-ban mentőövként jött a MOL Románia Rt. Nagy mértékű támogatása. /Takács Éva: Szolgálatra szegődtünk. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 16./

2006. december 18.

Felére csökkentené a magyar kormány a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) indulásakor megígért kétmilliárd forintos támogatást – jelentette be sajtótájékoztatóján Tőkés László királyhágómelléki református püspök, aki szerint a budapesti Miniszterelnöki Hivatal egyúttal megvonná a vétójogot az EMTE alapítványának kuratóriumában az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselőitől. Tőkés László úgy tudja, a Gyurcsány-kabinet olyan testület létrehozását tervezi, amelyben a kormány képviselői lesznek a meghatározók. Végleges döntés még nem született. Tőkés közölte, a tervekről jelenleg szóban és írásban is egyeztetnek a kuratórium és a Miniszterelnöki Hivatal képviselői. A Sapientia EMTE-n 2001 októberében kezdődött az oktatás. Az intézményt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel (PKE) egységes egésznek tekintve a Sapientia Alapítványon keresztül támogatja a magyar állam. A nagyváradi PKE a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által 1992-ben létrehozott Sulyok István református főiskolából alakult át egyetemmé. A tanintézetek a magyarországi juttatásokat eddig a Határon Túli Magyarok Hivatalától kapták. A Sapientia Alapítványt nyolctagú, az egyházak képviselői alkotta kuratórium vezeti, a négy katolikus és négy protestáns püspök pedig kültagként vesz részt a kuratórium munkájában. A püspökök többek között az egyetem vezetőségének megválasztásában rendelkeznek vétójoggal. Az egyetem költségvetési támogatását a tavaly kapott 1,670 milliárd forinthoz képest a Gyurcsány-kormány idén egymilliárdra tervezi csökkenteni, emellett pályázatok útján további 500 millió forintot szán a határon túli magyar felsőoktatás támogatásra. Ezt az elképzelést Gyurcsány Ferenc Markó Béla RMDSZ-elnöknek felvázolta a határon túli magyar vezetőkkel folytatott múlt heti megbeszélésén. „Az erdélyi magyar felsőoktatásnak évente 2,5 milliárd forintra lenne szüksége, ehelyett az összeg felét kapjuk meg. A Partiumi Keresztény Egyetem bevétele csupán az éves költségvetés 5 százalékát teszi ki, így megfelelő támogatás nélkül kilátástalanná válik a helyzet – magyarázta Tolnai István, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja. – A magyar kormány azt kéri az egyetemeket működtető alapítványtól, hogy vonják meg a vétójogot az erdélyi magyar püspököktől, illetve hozzanak létre olyan tanácsadó testületet, amelyben a finanszírozónak lenne többségi szavazata.” „A megszorításokkal, a nyomásgyakorlással akarják átjátszani az egyetemet a hatalom kezére. Ez a határon túli magyarság iránti érzéketlenségre vall, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Nem lehet célja a magyar kormánynak, hogy megszüntesse az erdélyi magyar egyetemi hálózatot – jelentette ki Tőkés László. – A finanszírozónak természetesen jogában áll ellenőrizni, mi történik a pénzével; e téren többszöri átvilágítás is történt az egyetemen. Ám furcsállom, hogy az egyházfőktől minden beleszólási jogot el akarnak venni.” Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök egyelőre nem kívánt érdemben nyilatkozni az ügyben. „Ha valóban igaz, hogy az egyházfőktől el akarják venni az egyetem ügyeibe való beleszólási jogot, akkor azt hiszem, hogy a katolikus püspököknek az érsekkel együtt közös álláspontot kellene kidolgozniuk” – közölte Tempfli. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, az alapító okirat szerint az egyetem működéséért kizárólag a kuratórium felel. Hozzáfűzte, a szabályzat értelmében az erdélyi magyar egyházak püspökei 2002 óta rendelkeznek vétójoggal, ám ezt a jogot eddig egyszer sem gyakorolták. Kató Béla kuratóriumi elnök elmondta: a tavaly kapott 1,6 milliárd forintból is csupán takaréklángon működhet a felsőoktatási intézmény; a fejlesztésekre ebből az összegből már nem futja. A magyar kormányban Gémesi Ferenc külkapcsolatokért, ezen belül pedig a határon túli magyarságért felelős szakállamtitkár illetékes a Sapientia Alapítvány ügyeiben. Romániában jelenleg harmincezer magyar anyanyelvű fiatal részesül felsőfokú oktatásban, közülük csupán 12 ezer diák tanul magyar nyelvű felsőoktatási intézményben. Egyharmaduk (3144 diák) a kizárólag a magyar állam által finanszírozott Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatója. Noha a november közepén rendezett közös magyar-román kormányülésen felmerült a Sapientiának a román állam által történő társfinanszírozása, az ügyben egyelőre nem történt előrelépés. /Gergely Gizella: Sapientia: se pénz, se vétó? = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./

2006. december 19.

Az egyetem ellen indított „lejárató kampány” mögött a Sapientia, illetve a Partiumi Egyetem van, amelyek el akarják csábítani a leendő diákokat – ez derül ki Nicolae Bocsan, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora sajtóközleményéből. Bocsan szerint Tőkés László református püspök nem csak az egyetem szétválasztását követeli, hanem politikai pozícióját kihasználva nyomást gyakorolt az egyetem szenátusának magyar tagjaira. A Szabadság kérte Tőkés Lászlót, kommentálja Nicolae Bocsan kijelentését. A püspök, aki egyben a Partiumi Keresztény Egyetem elnöki tisztségét is betölti, csupán annyit mondott: nem tartja méltónak a rektor kijelentését arra, hogy bármilyen formában reagáljon rá. Egyre gyakrabban tesz furcsa kijelentéseket Bocsan rektor mostanában. Magyari Tivadar, a Magyar Tagozatvezetők Tanácsának szóvivője emlékeztetett: nem is olyan régen a rektor azzal vádolta a magyar oktatókat, hogy ellenzik az egyetemen történő német nyelvű oktatást. Ezt később a tanács sajtóközleményben cáfolta. Magyari Tivadar elmondta, hogy a magyar rektor-helyettes kinevezésének ügyében nem történt előrelépés. Értetlenkedéssel fogadta Nicolae Bocsan kijelentését Szilágyi Pál, a Sapientia Egyetem leköszönő rektora is. Szilágyi szerint nem a BKB tevékenysége miatt jelentkezik több vagy kevesebb magyar diák az egyetemre, hanem egyszerűen azért, mert a felvételiző diák több mint száz felsőoktatási intézményből választhat. Bővült a BKB-támogatók tábora: a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) is az önálló magyar karok létrehozása mellett foglalt állást. A szövetség felszólította az RMDSZ-es honatyákat, hogy „most, amikor minden részről támogatottságot tapasztalunk ügyünk védelmét illetően” vívják ki az önálló magyar karok létrehozását záros határidőn belül. /Kiss Bence: Bocsan (újabb) összeesküvés elmélete. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./


lapozás: 1-30 ... 751-780 | 781-810




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék