udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 276 találat lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-276

Helymutató: Barót

2006. március 22.

Jubileumi ünnepséget tervez 25. száma megjelenését követően Baróton az Erdővidéki Lapok. „A lap körül formálódó műhely munkálatainak eredményeképpen létrehoztuk az Erdővidéki Történeti és Természettudományi Tárat is” – nyilatkozta Demeter László, az EL szerkesztője, aki a 15 éves múlttal rendelkező baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke is. Néhány éve indított helytörténeti és néprajzi folyóiratot Erdővidéki Lapok címmel az egyesület, s ebben számos, Erdővidékről szóló tanulmányt közölt. Szeretnék országszerte, de a határokon túl is ismertté tenni a kiadványt. Az Erdővidéki Lapok 500 példányban jelenik meg. /Kisgyörgy Réka: Erdővidéki Lap- és Tár. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./

2006. március 27.

A baróti református egyház Bardoc-Miklósvárszék Székely Széki Tanácsa csatlakozott a gyulafehérvári római katolikus érsekség által meghirdetett imaközösséghez, és a család és a hit megújulásának érdekében hálaadó istentiszteletet tartott. Az eseményen felszólalt az SZNT széki elnöke, Szabó Miklós és a Magyar Polgári Szövetség erdővidéki szervezetének elnöke, Hoffmann István is.   Krizbai Imre református lelkész Istentől erőt kért a hitében és bizodalmában megroppant magyarság megerősítéséhez. /(hecser): A család és a hit megújulásáért imádkoztak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 27./

2006. március 29.

A Szovátai Hírmondó márciusi számában olvasható Péter Ferenc polgármester március 15-i ünnepi beszéde. Mester Zoltán interjút készített Fazakas Attila költővel. Az Erdőszentgyörgyi Figyelő /Barót/ márciusi száma Kányádi Sándor Öreg iskola ünnepére című versével és Sebestyén Péter jegyzetével indul. Andrássy Árpád öregdiák cikkében a magyar oktatás, a magyar kultúra őrhelyének nevezte az erdőszentgyörgyi iskolát. A Sulilapi két oldalán vetélkedők, kirándulások, ünnepségek hírei találhatók. /b. d.: Kisrégiós laptükör. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 29./

2006. április 6.

Dr. Nagy Lajos Rétyről írott a monografikus munkája rendhagyó azok között, amelyek eddig láttak nyomdafestéket Háromszék megyében. Hány olyan település – község vagy falu – van, ahol könyv, falufüzet, egyház- (Zalán, Futásfalva, Erdőfüle, Angyalos, Kiskászon) vagy éppen iskolatörténet (Réty, Bodok), gyűjteményes kötet (Bereck) rögzíti az adatokat, hol vannak készülőfélben munkák? A hiányt, nem egy helyen, a rendszeresen megjelenő helyi kiadványok (Csernáton, Bölön, Csomakőrös, Uzon, Illyefalva, Maksa, Nagyajta) pótolják. Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről és Barótról több vaskosabb-rangosabb kötet született, és más települések históriáját, olykor jelenét is kisebb-nagyobb kiadványok őrzik már, de van olyan település, ahol a meglévő kibővítésére és újbóli kiadására is gondoltak (Árkos). Kisgyörgy Zoltán értékes kéziratokról tud számos település esetében, kántortanítók, falukrónikások, műszakiak, orvosok, középiskolai tanárok tollából. /Kisgyörgy Zoltán: Réty előtt és után. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 6./

2006. április 14.

Az ÚMSZ szerkesztősége egy Gazda Zoltánt vádló levelet kapott, amelyet Fekete Károly írt alá. A levél szerint a március 15-i rendezvényekre szánt pénzekről nincs elszámolás, az SZNT költségvetéséből hiányzik 600 millió lej. A levél támadta az SZNT vezetőit: „Gazda Zoli (...) csak arra volt képes, hogy (...) elővegye a kloroformból a kommunista kövületet, Csapó Jóskát (...), és előrukkoljon egy szeszbe mártott püspökkel, aki tényleg bort ivott és vizet prédikált.” Gazda Zoltán cáfolta a levél állításait. Elmondta, hogy fontos szerepe volt a rendezvény megtervezésében és megszervezésében, ezt nem pénzért csinálta. Hozzátette: „az utolsó számlát április 11-én fizettem ki, utána nyomban az elszámolást elküldtem dr. Csapó József elnök úrnak.” Gazda azt is elmondta, hogy az SZNT-nek nincs költségvetése, így ebből nem hiányozhat pénz sem. Az ÚMSZ megkereste Fekete Károlyt, aki elmondta: „hamisításról van szó” és rágalmazásnak tekinti a levélben foglaltakat. Előzőleg, március 15-e előtt Gazdát, Ferencz Csabát, az SZNT tájékoztatási alelnökét, valamint Tulit Attilát az SZNT-jegyzőt vádoló röpcédulákat ragasztottak ki ismeretlenek Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton. /Domokos Péter: Levélbotrány az SZNT-ben. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./

2006. április 21.

Egyed Csaba a baróti magánerdészet vezető-főmérnöke és a 2002-ben alapított, Erdővidék nevű erdőtulajdonosok szövetségének vezetője nemrég tért haza Gyulafehérvárról, ahol az Erdőrendtartó Országos Egyesület közgyűlését tartották. Azt tapasztalta: nincs meg a politikai akarat a jelenlegi kormány részéről a teljes tulajdonjog visszaállítására. Az említett egyesület határozatot hozott: bepereli az Erdészeti Minisztériumot, amely korlátozni igyekszik a magánerdészetek jogkörét. Tájékoztatóját azon a székházavató ünnepségen mondta el, a Kovászna megyei Bölönben, ahol nemrég ünnepélyes keretek között megnyitották a baróti magánerdészet hármas számú erdészeti kerületét. Ehhez a kirendeltséghez tartozik Bölön, a szomszédos Nagyajta és csatlakozási óhaját nyilvánította ki Hídvég község is. A kirendeltség főmérnökének Balási Dénes fiatal erdőmérnököt nevezték ki. Ide tartoznak a környék közbirtokossági, egyházi és magánerdőit kezelő és őrző erdészek is. A bölöni önkormányzat kezdeményezése példamutató, mert megkönnyíti az erdőtulajdonosok vagyonával kapcsolatos ügyes-bajos dolgok rendezését. /K. R.: Magánerdészet, merre? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./

2006. április 27.

El ne add az ősi házat című legújabb lemezét mutatta be Kolozsváron a baróti TransylMania etno-rockegyüttes. A zenekar alapítója Cseresznyés Szilamér basszusgitáros kifejtette, fontos számukra, hogy évente legalább egyszer eljussanak Erdély nagyobb városaiba. 2003-ban a Kormorán együttes segítségével megjelent első lemezük, Legyen úgy, mint régen volt címmel. Céljuk, hogy ezáltal is hozzájáruljanak a magyar nemzeti öntudat erősítéséhez. /Papp Annamária: Erdély szerelmese – a TrasylMania. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./

2006. május 3.

Véget értek a Szent György-napok  Sepsiszentgyörgyön. Nehéz volt a napi két nagyszínpad zenei produkcióit nyomon követni. A több mint félszáz produkció péntektől vasárnapig több mint napi kétszer 12 órán keresztül folyt. Mindenképpen kiemelendő a sok szent­györgyi, baróti, kézdivásár­­helyi együttes, illetve vendégzenekarban fellépő helyi előadó jelenléte. /(Ferencz): Emlékezetes zenei kavalkád. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 3./

2006. május 5.

Kolumbán Andor olyan iparos értelmiségi volt, aki mindig szót emelt azokért a jogokért, amelyek minden szabad népet megilletnek. Ahogy azt a koszorúja szalagjára írták: „Barátunk, sorstársunk, harcostársunk, lelkünkben to­vább élsz, eszméidet folytatjuk!” – méltatta  Krizbai Imre baróti református lelkész Kolumbán Andor tevékenységét, amikor utolsó útjára kísérték. Kolumbán Andor már 1990-ben az autonómia-mozgalom tagja lett, Erdővidéken elsők között csatlakozott Katona Ádám kezdeményezéséhez, az Erdélyi Civil Társadalomért Polgári Tömörülés egyik alapítója, később az Olaszteleki Székely Tanács elnöke. Minden, a székelyeket érintő ügy rendületlen támogatója, a csereháti megemlékezések következetes résztvevője volt. /Csíki Béla: Kolumbán Andor emlékezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 5./

2006. május 10.

Az elmúlt hét végén került sor az Arad és a Kovászna megyei pedagógusok által szervezett hetedik szakmai találkozóra Sepsiszentgyörgyön. Szervezői az Arad megyei RMPSZ, a Kovászna megyei RMPSZ és az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport. Tartalmas tapasztalatcsere volt a 26 aradi és Arad megyei pedagógus számára. 14 oktatási intézményt látogattak meg, ezek között óvoda, iskola, tanárok klubja, Pedagógusok Háza is szerepelt. A vargyasi bútorfestés, a prázsmári erődítmény műemlék templom, Brassó városa, a Gábor Áron-emlékmű, a rétyi Kovács András fúvószenekar előadása, a baróti Tanulók Klubjának Váltakozó ritmusok c. táncműsora, a nagybaconi Pásztortűz hagyományőrző csoport néptánca, a zabolai buli, Bod Péter csernátoni szobrának megkoszorúzása, a kézdivásárhelyi és kovásznai séta, a szentiványlaborfalvi kürtőskalács, a Bod Péter Napok, a román nyelv kisebbségeknek témakörben szervezett kovásznai konferencia stb. emlékezetes marad. Köszönet illeti Korodi Hajnalkát, az RMPSZ Kovászna megyei elnökét és csapatát az élménydús tapasztalatcsere megszervezéséért. Jövőre az aradiakon a sor. /Matekovits Mária, az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport igazgatóhelyettese: Szakmai napok – 2006. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./

2006. május 22.

Kis létszámú, de lelkes közönség tapsolta meg a temesvári Művelődési Házban a baróti Transylmánia együttes koncertjét, a XI. Bánsági Magyar Napok nyitórendezvényén. Újszentesen, majd Igazfalván is bemutatta a Szeged melletti Algyőről, Újvár testvértelepüléséről érkezett Móra Ferenc Népszínház Végh Antal–Kátó Sándor: A tékozló lány című népszínművét. Fergeteges sikert aratott május 20-án Zsombolyán, május 21-én Óteleken a Hagyománykeresőben folklórműsor. A temesvári Bartók Béla Líceum Szabó Ferenc vezette „kis” és „nagy” Bokréta néptánccsoportjai ismét bizonyították, hogy a bánsági hagyományőrző mozgalom élvonalában van a helyük. /Pataki Zoltán: Identitásőrző Bánsági Napok. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./

2006. május 31.

Margittán és Sepsiszentgyörgyön is egész napos magyar műsort sugározhat rövidesen a Partium Rádió, illetve a Régió Rádió. Margittán a Stirea Kft., Szentgyörgyön a helyi Antal és Tamás Kft. üzemeltethet rádiókat, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) napokban hozott döntése nyomán, Barót, Balázsfalva, Kolozsvár új magyar nyelvű kereskedelmi rádiói mellett. A médiafelügyelet kilenc évvel meghosszabbította a székelyudvarhelyi Príma Rádió műsorszolgáltatási jogát. /Magyar rádió Margittán és Szentgyörgyön is. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./

2006. június 27.

A zágoni Mikes Kelemen Vegyeskar június 24-én ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját, ugyanakkor megtartották a 37. Zágoni Kórustalálkozót is, amelyen az ünnepelt házigazda mellett fellépett a baróti Rozmaring Női Kar, a papolci református vegyeskar, a sepsiszentgyörgyi Pro Musica Kamarakórus és a Kriza János Unitárius Vegyes Dalárda és egy magyarországi kórus. A rendezvény a kórusok felvonulásával kezdődött, majd a református templom melletti parkban koszorúkat helyeztek el a mindenkori zágoni dalosok emlékére állított kopjafánál. A kultúrotthonban a Romániai Magyar Dalos Szövetség nevében Kelemen Antal vezetőségi tag köszöntötte a 125 éves zágoni kórust, Bokor Gábor szerkesztő bemutatta az évfordulóra kiadott emlékfüzetet a zágoni dalosok múltjáról és jelenéről. /Bodor János:   Dalos ünnep Zágonban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 27./

2006. június 28.

A Hargita Megyei Tanács idősek és nyugdíjasok egyesületeivel közös programjának pályázatán a Pro Ditró Egyesület zarándokút céljára nyert pályázatot. Az út fő célja a templomépítő Takó János főesperes-plébános sírjának meglátogatása és rendbetétele volt – Vízaknán. A ditrói nyugdíjasok egy csoportja és a Takó János nevét viselő cserkészcsapat hat tagja június 11-én utazott Vízaknára. Takó János főesperes-plébános 1853-ban született Baróton. Ditróból Vízaknára kérte áthelyezését, itt is halt meg 1933-ban. A katolikus temető Vízaknán van, ahol katolikus hívek már nincsenek. /Madaras Albert, Gyergyóditró: Zarándokút Vízaknára. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 28./

2006. július 3.

Barót új református templomában a mai kor ízlése és a hagyomány fonódik egybe. Lépcső helyett fokozatosan emelkedő út vezet fel a padok felé, a mennyezeten Erdély fejedelmeinek címerei, a templomépítéshez hozzájárulók nevei kazettákra festve. A padokat rézsútosan helyezték el. Tizenkét esztendeig építették, de párját ritkító, igazi műremek született Erdővidéken. Nagy Károly erdővidéki esperes örömét fejezte ki, hogy alig egy év alatt Erdővidéken immár a második templomot szentelik fel.   Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet. Krizbai Imre lelkész az új hajlék tizenkét esztendőn keresztül folyó építését összefoglaló ismertetőjében egy 1990-ben keltezett püspöki körlevélre emlékezett, melyben a templomépítésen gondolkodó gyülekezeteket arra kérték fel, hogy az erdélyi építészet szellemében, különösképpen a Kós Károly-féle hagyományokat figyelembe véve dolgozzanak. Ennek hatására egy eredeti Kós Károly-tervből inspirálódva készült el a Livien De Putter által készített terv. A baróti templom építését kurátori minőségében sokat segítő Németh Zsolt parlamenti képviselő helyett a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke, Szabó Tibor szólalt fel az anyaországiak részéről. Mint mondotta, a szászvidéken keresztül utazván bezárt, elhagyatott templomokra figyelt fel, majd Apácától a rossz úton azon morfondírozott, hogy mi biztatót mondhatna. Barótra érvén, s látván az ünneplőbe öltözött, hittel teli embereket, minden kétsége eloszlott: tudta, hogy ide nem hozni kell a biztató szavakat, hanem innen oda vinni, ahol egyre fogy a nemzetmegtartó pillér, az Istenbe vetett bizalom. Bemutatták a templom építéséről szóló kis dokumentumfilmet, verset mondott Torday Ferenc budapesti szavalóművész. /Hecser László: Isten új hajléka. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./

2006. július 3.

Gelencén az idei kétnapos falunapok első napját /július 1-jét/ elmosta az eső. A falunapok szórakoztató műsorát a baróti MCP programiroda biztosította. Közel tízméteres túrós puliszkát is készítettek, amit ingyen osztottak szét a jelenlevőknek. Az idei falunapok éjszakába nyúló szabadtéri bállal értek véget. /Iochom István: Túrós puliszka – Szakács-módra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./

2006. július 6.

A baróti új református templom felszentelése előtti napon a Zathureczky Gyula énekkar által szervezett hagyományos kórustalálkozó zárószavaként Krizbai Imre tiszteletes azt kérte, hogy azokra a magyarokra, akik Erdély olyan részén laknak, hol lélekszámuk igen alacsony, ne mondjuk azt, hogy szórványságiak – utalt az eseményre meghívott fogarasi–kőhalmi összevont kórusra. Elég, ha szűkebb szülőföldjüknek megfelelően barcasági, mezőségi vagy éppen moldvai magyarságot mondunk. A székelyföldi közösségszervezőknek nagyobb szerepet kell vállalniuk abban, hogy az erdélyi tömbmagyarságtól távolabb szakadtak is nemzetünk részének érezzék magukat. Ennek egyik leghatásosabb módja, ha saját egyházi, ifjúsági, kulturális és közéleti rendezvényekre meghívják őket. /Hecser László: Ne legyen a szórvány – szórvány! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./

2006. július 10.

Július 9-én Csíkszeredában, a Mikó-vár udvarán ünnepélyes keretek között nyitották meg a XXVI. Régizene Fesztivált. A Budapesti Utcaszínház színészei teremtettek jó hangulatot. Markó Béla, a rendezvény fővédnöke hangsúlyozta, a XXI. század feladata, újból véghezvinni az európai reneszánszot: úgy együtt lenni, hogy ki-ki a maga hangszerén játszva a reneszánsz óta példaértékű harmóniát megteremtsük. /Takács Éva: XXVI. Régizene Fesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 10./ Csíkszeredában elkezdődött a Hargita Megyei Nemzetközi Fesztiválként első – ám a megyeszékhelyen már 26 éves hagyománnyal rendelkező – Régizene Fesztivál. A nagyszabású muzsika-maraton a délelőtt folyamán rajtolt Csíksomlyón, de Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Csíkszentgyörgyön is. Fellépett többek között a baróti Kájoni Consort meg a Schola Cantorum farkaslaki régizene-együttes is. /Horváth István: Hargitai régizene-”forrás”. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

2006. július 11.

Július 8-án ötödik alkalommal tartották meg a Vargyasi Hagyományőrző Néptánctalálkozót. Felléptek a Magyarországról érkezetek mellett a baróti Erdővidék és Tulipán, a nagybaconi Pásztortűz, az olaszteleki Liliom néptáncegyüttes, a vargyasiak pedig fonósjátékot adtak elő. ((hecser): Egymás táncai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 11./

2006. július 14.

Incze László maga sem vetett számot azzal, hogy ő lenne Felső-Háromszék szellemi céhes mestere, holott nagy szerepe van abban, hogy a hajdan ,,Vargavárosként” emlegetett, múltjára büszke székely települést, Kézdivásárhelyt a maiak az ő tevékenységét elismerve nevezik Céhes Városnak. Nemrég a megyei tanács Háromszék legmagasabb közösségépítő díjával tüntette ki. Incze László történész-muzeológus 1928-ban született Baróton, a Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakán végzett 1952-ben. Előbb Mezőbándon, majd Kézdivásárhelyen tanított történelmet. Annak idején Sylvester Lajos kérte fel 1970-ben Incze Lászlót a kézdivásárhelyi céhtörténeti kiállítás megszervezésére és vezetésére (1970–1972), majd a kézdi­vásárhelyi Céhtörténeti Múzeum két évtizedet is meghaladó irányítására. Incze László múzeumigazgatóként rendkívüli értékű szervező és tudományos munkát végzett. Múzeumi anyaggyűjtése Felső-Háromszék egészét felölelte.  Fontos szerepe volt abban, hogy a Nagyváradról hazahozott Gábor Áron-szobor Kézdi­vásárhely főterére került. Amikor Zsuzsi és Andris babát, a magyarság legteljesebb miniatürizált népviseleti gyűjteményét a sepsiszentgyörgyi megyei múzeumból is száműzték, előbb múzeumi kiállításon biztosított menedéket és nyilvánosságot, majd amikor az erdélyi magyar népviselet már kiállításon is szúrta a hatalom képviselőinek szemét, Incze László és társai úgy ,,raktározták” el és mentették meg ezt a pótolhatatlan kincset, hogy az arra érdemesnek minősített múzeumlátogatók titokban megtekinthessék. Incze László a diktatúra éveiben is emlékezetes, az intézmény kereteit szétfeszítő közművelődési rendezvényeket szervezett. A múzeumi évfordulók, az általa szerkesztett kiadványok, tanulmányok a hamis alapozású felnőttképzés ellensúlyaként jelentkeztek. Az 1989-es fordulat után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kézdivásárhelyi vezetője lett, majd megyei meg országos beleszólású, a társadalmi sodrást meghatározó személyiség szerepét kellett betöltenie. /Sylvester Lajos: Háromszék szellemi céhmestere. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./

2006. augusztus 1.

Sikeres kezdeményezés főszervezője Bácsfainé Hévizi Józsa történelem szakos tanárnő, autonómiakutató, aki első alkalommal szervezte meg az autonómiavetélkedőt Európai integráció és önigazgatás címmel gimnazista fiatalok számára július 6-án Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében. A mintegy 34 csapatból a legjobb hat mérte össze erejét a döntőn. Csoportok érkeztek Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Nagykőrösről. A tanárnő fontosnak tartja a helyes nemzeti önértékelés kibontakoztatását a területi, egyházi és kulturális autonómiatípusok bemutatásával. A diákok felkészülését két könyv segítette: Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnökének műve: Autonómiák és autonómiatörekvések, illetve a tanárnő saját könyve: Autonómiatípusok Magyarországon és Európában. Az autonómiaverseny zsűritagjai között neves politikusok ültek: Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke, Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokrata Szövetségének elnöke, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyar Demokrata Közösség elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, valamint Lipcsey Ildikó kandidátus történész. A gimnazista diákok felkészültségét mutatta, hogy mindegyik csoport bemutatta saját térségének adottságait, valamint többszintű autonómiamodelleket dolgoztak ki a fiatalok a helyi adottságok figyelembevételével. A versenyt a Beregszászi Magyar Gimnázium csapata nyerte, második helyezést ért el a nagyváradi Ady Endre Líceum csapata, harmadikként végeztek a Baróti Szabó Dávid Középiskola tanulói. A győztes csapatok Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum elnökének felajánlására lakiteleki üdülést nyertek, valamint részvételt a kiskunmajsai ’56-os táborban.  A verseny társszervezője az Erdélyi Szövetség, Lipcsey Ildikó vezetésével. /Frigyesy Ágnes: Autonómiaverseny a Szent Margit Gimnáziumban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 1./

2006. augusztus 10.

Villámlátogatást tett augusztus 9-én Baróton Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke. A felvidéki politikus elbeszélgetett a Székely Nemzeti Tanácsot képviselő Egyed Istvánnal, a Magyar Polgári Szövetség erdővidéki szervezetének elnökével és Molnár Józseffel, a református egyház presbitériumának képviselőjével, és röviden ecsetelte a szlovákiai magyarság helyzetét. Duray Miklós a XX. századról szólt, amikor feldarabolták Magyarországot, az utódállamok pedig szemérmetlenül kiaknázták kedvező helyzetüket, s magyarul beszélő románokat és szlovákokat igyekeztek faragni a magyarokból. Duray szerint fel kell venni a harcot azokkal, akik a nemzet megsemmisítését tűzték ki célul, de ezt csak úgy lehet, ha egységesen lépnek fel. Nem politikai vagy vallási egységről van szó, hanem a nemzet közös jövőjében gondolkodóknak kell minden külön érdeket félretenniük, és közösen cselekedniük a nemes cél érdekében. /(hecser): Egységesen fellépni (Duray Miklós Baróton). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 10./

2006. szeptember 13.

Emléktábla avatásával tisztelegtek szeptember 9-én a Vargyas-szorosban levő Orbán Balázs-barlang bejáratánál Dénes István emléke előtt. A bronztáblát az 51 éves korában, 2005-ben elhunyt geológus és barlangkutató emlékére helyezték el. Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotását Ilyés Lajos baróti geológus leplezte le, aki évtizedekig volt munkatársa Dénes Istvánnak. A Vargyas-szorosban 125 barlangot tártak fel. Dénes István volt a kezdeményezője, illetve kulcsembere annak a folyamatnak, amely révén a jégkorszak közepe óta kialakult barlangrendszert és környezetét sikerült természetvédelmi övezetté nyilváníttatni.  Az emlékezést szervező baróti Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista- és Barlangászegyesület nevében Demeter Zoltán szólalt fel. Az emlékezés alkalmával nyílt meg a 80. életévén túl járó Veress Miklós vargyasi amatőr festőművész tárlat is, aki a Vargyas-völgy szépségeit örökítette meg vásznain. /Benkő Levente: A csend világában barangoltak. = Krónika (Kolozsvár), szept. 13./

2006. szeptember 28.

Erdélyi turnéjának vége felé közeledik a Nagyvárad Táncegyüttes. Segesváron, Csíkszeredában, Baróton, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, a Romániai Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóján léptek fel. Az utolsó helyszín, Kolozsvár lesz, ahol október 1-jén adják elő Városi Komédia, avagy egy falusi legény kalandjai című táncjátékukat. /Városi komédia Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./

2006. október 12.

Végre eljött bemutatkozni Sepsiszentgyörgyre a Baróton megjelenő helytörténeti, helyrajzi és néprajzi, negyedévente megjelenő kiadvány. Az immár hetedik életévébe lépő Erdővidéki Lapok kitalálója, éltetője Demeter László beszélt a kiadvány születéséről A periodika kisöccsének nevezte az Erdővidéki Történeti és Természettudományi Tár néven immár három könyvet megjelentető sorozatot. Boér Hunor úgy méltatta, hogy egy egész tudományos műhely sorakozott fel immáron Demeter László mögé. /(vop): A 25. lapszám küszöbén (Erdővidéki Lapok) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 12./

2006. október 17.

A polgármesterek nézeteltérései miatt nem sikerül kistérségi társulásokat alapítani Háromszéken. A tervek szerint a megyében 10–12 mikrorégiót alakítanának, azt azonban a polgármestereknek kell eldönteniük, hogy mely településekkel kívánnak szövetkezni. Demeter János Kovászna megyei tanácselnök közölte, mindeddig csupán a Barót környéki települések határoztak kistérségi társulás alapításáról. Emellett még Gelence, Zabola és Szentkatolna, illetve Torja, Csernáton, Dálnok és Maksa polgármesterei mutatnak hajlandóságot az együttműködésre. Nyáguly Vilmos, Mikóújfalu polgármestere elmondta, a mikóújfalui, sepsibükszádi, bodoki és gidófalvi elöljárók megállapodtak abban, hogy létrehozzák a társulást. Nyáguly szerint eddig azért nem történt előrelépés, mert a megyei tanács azt ajánlotta, hogy minden Olt menti település tömörüljön egy nagy társulásba. Van más gond is, például Nagyborosnyóval egyetlen környékbeli település sem kíván társulni. Bartha László polgármester kifejtette, tárgyalásokat folytatnak Zágonnal és Barátossal, ám egyelőre egyetlen település elöljárójával sem sikerült megegyezniük. – Együttműködési szerződést írtak alá az Európai Régiók Szövetsége és az Árkosi Európai Uniós Képzőközpont képviselői, amelynek értelmében februárban brüsszeli fejlesztési szakértők látogatnak Háromszékre. Az RMDSZ elképzelése szerint többek között Kovászna, Hargita és Maros megyében kellene önálló régiókat kialakítani. – Elkészült a Székelyföldi Önkormányzati Társulás statútuma, legkésőbb jövő hónap közepéig pedig megszervezik az alakuló közgyűlést is – jelezte Demeter János. /Kovács Zsolt: Nem tudnak egyezségre jutni a polgármesterek a kistérségi szövetségeket ügyében. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./

2006. október 21.

Balladákkal lépett fel október 20-án az ország tizenkilenc magyar középiskolájának negyvenkilenc diákja Sepsiszentgyörgyön, az országos versenyen. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által tizenegyedik alkalommal megszervezett vetélkedőn Háromszékről a legnépesebb csapat a Baróti Szabó Dávid Gimnáziumból érkezett, de volt résztvevő a kézdivásárhelyi Gábor Áron és Apor Péter Szakközépiskolából, valamint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumból, a Kós Károly Szakközépiskolából és a Református Kollégiumból is. /Fekete Réka: Balladás diákok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 21./

2006. október 23.

Az utolsó erdővidéki honatyára, az Erdővidék, majd a Barót és Vidéke hetilapok főszerkesztőjére, a régió egyik legtekintélyesebb ügyvédjére, dr. Fábián Lászlóra emlékeztek halálának ötvenedik évfordulója alkalmából, házának falára pedig emléktáblát helyeztek el. Ügyvéd, politikus, újságíró: mind olyan tevékenység, amely ma is fontos, ha valaki a köz javát akarja szolgálni – mondotta beszédében Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke. A baróti Fábián László Egyesület szervezésében tartott megemlékezésen az Elekes Zoltán marosvásárhelyi tanár által tervezett és Szabó Imre baróti kőfaragó által készített emléktáblát leplezték le. A városi művelődési házban dr. Fábián László közösségét szolgáló szenátor emlékét idézte Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója, a közel harminc évig tartó lapszerkesztői munkáját Ambrus Attila, továbbá életművét méltatta meg Márton Árpád képviselő, id. Antal István, továbbá Antal István, az Erdővidék tulajdonosa és igazgatója, végül Benedek H. János, az 1997-ben újraindított regionális hetilap első főszerkesztője. /Hecser László: Főhajtás dr. Fábián László emléke előtt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./

2006. október 24.

Baróton a magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából szervezett október 23-án a Baróti Szabó Dávid Középiskolánál, a Moyses Márton emlékére állított kopjafánál Benkő Levente a nagyajtai mártír életpályáját ismertette. Benkő Levente emlékezett a 61 erdővidékire is, akiket letartóztattak. A Székely Nemzeti Tanács bardoc-miklósvárszéki széki elnöke, Szabó Miklós is beszélt. A magyar történelem hullámvölgyei címmel történelmi, irodalmi és zenei összeállítást mutatott be a művelődési ház és társszervezője, a Boralt Egyesület. /Hecser László: Moyses Mártonra emlékeztek Baróton. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./

2006. október 28.

A Magyar Tudományos Akadémián október 24-én tüntették ki Dumitriu Anna tordai nyugalmazott matematika szakos tanárt. A magyarországi és Amerikai Egyesült Államokbeli Rotary Club, valamint a Természet Világa folyóirat idén harmadjára részesít elismerésben egy-egy magyarországi és erdélyi tanárt. Dumitriu Anna sok éve foglalkozik a tordai Mihai Viteazul Főgimnázium Balázs Ferenc Diákönképzőkörének ifjú tagjaival. Az erdélyiek közül az elmúlt két évben Dvoracsek Ágoston nagyenyedi körvezető-tanár és Velencei András – Velencei Melinda baróti tanárházaspár részesült azonos elismerésben. /Ladányi Emese Kinga: Tanárok munkájának elismerése. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./


lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-276




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék