udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Helymutató: Kászonjakabfalva

2000. október 27.

Romániában 1990 óta csökken a lakosság lélekszáma. 1990-ben és 1991-ben a születések száma még nagyobb volt, mint a halálozásoké, de a kitelepedési hullám következtében már ekkor csökkent a lakosságszám. 1992-től a halálozások száma is meghaladta a születések számát. A folyamatok eredményeképpen 2000. január elsején, becsült adatok szerint az országnak 22.445.500 lakosa volt, ez 345.500-al kevesebb, mint amit az 1992-es népszámlálás mutatott. Ez az ország lakosságának 1,6 %-os fogyását jelenti. A legnagyobb a román népesség csökkenése: 240.300 fő. A magyarok száma 97.300-zal, a németeké 34.500- zal csökkent; a romáké 25.100-zal nőtt (becsült adatok szerint). A teljes nemzetiségszámhoz viszonyítva, százalékban kifejezve, míg a románok esetében ez 1,2 %, a magyaroknál ez 6 %. Gagyi József a jelenlegi helyzetet a Kászoni-medence bemutatásával érzékeltette. Öt településről van szó /Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonimpér, Kászonjakabfalva, Kászonújfalu/. A huszadik század közepétől egyre csökkent a születések száma is. 1956-1966 között 11,92 %-kal, 1966-1977 között (19,10 %-kal, 1977-1992 között 16,20 %-kal, majd 1992-1998 között 0,96%-kal csökkent a község lakossága; 1996-ban 3120 lélek élt az öt településen. Sok fiatal is elment a Kászonokból a kilencvenes években: Magyarországra, de Svájcba, Franciaországba is. A község testvérkapcsolatai, más településekhez viszonyítva, jól működtek, és láthatóan hasznára vannak a közösségnek. Saját telefonközpontot vásárolt a község, svájci támogatással. Kászonaltízen a katolikus egyház működteti a kultúrházat. Szociális problémákat kezelő civil szervezet működik szintén Kászonaltízen. Az öt települést magába foglaló kisrégiót alakítottak, ennek már saját menedzsere, költségvetése, számítógépe és adatbázisa, távlati tervei vannak. A Kászonokban most már megállt a népesség- és a képességcsökkenés. Gagyi végkövetkeztetése: ahhoz, hogy ne csökkenjen a népesség, a képesség-fenntartást kell megcélozni. A vita itt kezdődhet: ki végezze ezt, milyen eszközökkel, és milyen módszertannal. /Gagyi József: Népességcsökkenés - képességcsökkenés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27., folytatás: okt. 28./

2002. július 8.

Júl. 7-én, vasárnap került sor a Kászonokban a sokadalmi ünnepségre, amely régi hagyományokat elevenített fel. A kirakóvásár, a népi mesterségek mellett Kászonjakabfalva iskolája névadó ünnepségét tartották meg: az iskolát a kászonjakabfalvi származású Pataki József történészről nevezték el, az óvoda Kovács Irén szerzetes nővér nevét vette fel, aki a falu szülöttjeként került később Amerikába. /Kászoni sokadalom. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./

2002. július 21.

Kászonjakabfalván júl. 7-i vasárnap az iskola Pataki József (1908-1993) történészprofesszor, akadémikus nevét vette fel, aki ebben a faluban született. A kászonjakabfalvi óvoda névadója teljesen ismeretlen. Kovács Irén (1919-1987) szintén e faluból indult el. A bécsi döntés után Budapestre ment, ahol szociális testvérként dolgozott. Később Amerikába ment. Sokáig Buffalóban tanult, majd szociológiából doktorátust szerezve különböző egyetemeken tanított. Kilenc nyelven beszélt. A későbbiekben az ENSZ, illetve az UNESCO keretén belül látott el felelősségteljes feladatokat rendje megbízásából. Élete utolsó éveiben Puerto Ricó-ban dolgozott. 1987 tavaszán hunyt el a szigeten, Ponce városában, sírja is ott van. A Puerto Rico-i Szent János Egyetem könyvtára az ő nevét viseli. Élete utolsó két évtizedében csak néhány alkalommal járt szülőföldjén, de mindig igyekezettel segítette az itthoni szegény családokat, gyermekeket, plébániákat. Az avatóünnepségen Kovács Irén életéről Balázs György újtusnádi esperes, a nővér jó ismerője beszélt. /Sztojka Tamás, Nagykászon: Névadó ünnepség a kászoni sokadalmi napokon. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 21./

2002. november 7.

Orbán Menyhért plébános 19 éve szolgálja Kászonaltíz községet, jó szervezőkészségével, a falu javán munkálkodik. Beállt az Agrocaritas-mozgalomba. Megalakították a gépkört, fiatalokat küldött nyugati gyakorlatra. A gépkörön keresztül mezőgazdasági gépeket hoz be nyugatról. A medence lakossága az öt faluban /Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonimpér, Kászonjakabfalva és Kászonújfalu/ a kivándorlás miatt 3000 körül van. Hiányzik a középkorosztály. A születésnek csaknem kétszerese az elhalálozás. A nyolcosztályos általános iskolába 150 gyermek jár, a felső tagozaton ide járnak a jakabfalviak is. Hét éve működik a cigányiskola, ahol 60 gyermek van. A plébános a hívek segítségével korszerűsítette a kultúrotthont. /Gál Éva Emese: Hogy az egyház segítsen az embereken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

2005. november 25.

Illésfalvi Péter hadtörténész és főmuzeológus neve nem ismeretlen a Székely Hírmondó olvasói előtt, hiszen a hetilap 2004-ben sorozatban közölte a kézdivásárhelyi 24-es határvadász-zászlóalj történetéről szóló kutatásainak eredményeit. A HM Hadtörténeti Intézet Múzeumának munkatársa, valamint két kollégája – Szabó Péter hadtörténész és Számvéber Norbert levéltárvezető – az Erdély a hadak útján 1940-1944 című közös kötetüket bemutatták Sepsiszentgyörgyön. Illésfalvi Péter elmondta, hogy az elmúlt 10-15 esztendő alatt Erdély mindenféle szempontból felértékelődött. Sok kiadvány látott napvilágot, ami Erdéllyel foglalkozik. Egyvalami azonban mégiscsak hiányzott, az 1940-44 közti időszak bemutatása, hadtörténészi szemmel. A kötet három fő részben dolgozta fel ezt az időszakot. Az 1940-es erdélyi bevonulást, a magyar királyi honvédség berendezkedését a visszakapott területen, végül bemutatták az 1944 augusztusa végétől október 25-ig zajló harcokat. Mindezt tárgyilagosan, a források átolvasásával. A háromszéki emberek segítsége nélkül el sem készülhetett volna ez a könyv, hiszen a levéltári forrásokon túlmenően lényeges szerepet kapott az „oral history”, a visszaemlékezések, az egykoron vezetett naplók, noteszek. Az emlékezők között van dr. Szőcs Dániel, Gotz József sepsiszentgyörgyi hadapród vagy a kézdivásárhelyi dr. Laczkó László zászlós, aki mindvégig a csapattestével maradt, s hősi halált halt Tokaj mellett. Nem minden kutatási eredmény került bele a könyvbe. Szükségesnek tartják a könyv tudományos igénnyel megírt változatát is. Ugyanakkor Illésfalvi szeretné feldolgozni a székelyföldi határvadász-zászlóaljak történetét. A kötetben megtalálható Mező Ferenc tartalékos zászlósnak a kászonjakabfalvi harcokban tanúsított hősi helytállásáról szóló beszámoló is. A géppuskás-szakasz parancsnoka, miután tűzgépei harcképtelenné váltak, maga feküdt a még egyetlen üzemképes géppuska mögé. Már több sebből vérzett, de még mindig sikeresen verte vissza az újra és újra rohamozó szovjet gyalogságot. Közelharcban esett el, de sebesült, halott bajtársait esküjéhez ragaszkodva nem hagyta el. Holtteste az ellenség kezére került, éjszaka tiszti legénye „kilopta” onna, s szekéren Kézdivásárhelyre szállította, ahol a Laczkó-kriptában eltemették. Dimény Árpád: Hiánypótló könyv Erdélyről. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), nov. 25./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék