udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Helymutató: Kisikland

1995. július 30.

Júl. 30-án rendezik meg Marosvásárhelyen az Öregek tánca folklórfesztivált. Több tánccsoport is benevezett, így Jobbágytelke, Magyaró, Cserged, Ádámos, Köménytelke, Dombó. Kisikland, Sárpatak, Erdőszakál, Vajdaszentiván, Lövér, Bátos, Kisfülpös, Libánfalva, Tóhát, Marosszentgyörgy, Körtvélyfája és Mezőceked. A távolabbi megyéből is érkeznek tánccsoportok. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./

2001. augusztus 7.

A központi 7-es számú vidékfejlesztési régió megyei tanácsainak elnökei aug. 1-jén Gyulafehérváron találkoztak, ahol számba vették a PHARE RO-0007.02-es jelzésű támogatási program keretében benyújtott projekteket. A program újonnan létrehozott mikro-, kis- és közepes vállalatok számára nyújt vissza nem térítendő támogatást. A hat megyéből összesen 288 igénylés érkezett be, Maros megye a maga 53 projektjével a 2. helyen áll. Virág György Maros megyei tanácselnök riasztó jelenségre hívta fel a figyelmet: Maros megye nyolc községében ugyanis a népesség fogyása 1966 óta elérte az 50-80%-ot (!), ezek Kozmatelke, Mezőrücs, Bala, Mezőbodon, Kisikland, Magyarbükkös, Csatófalva és Székelyvécke. További 16 településen a népességfogyás 30-50% közötti, köztük például Vajdaszentivány, Nyárádmagyarós, Havad, Gyulakuta és mások. /Bálint Zsombor: Elnéptelenedő községek a megyében. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 7./

2005. augusztus 18.

Az augusztus 16-i felhőszakadás a Mezőséget érintette. Mezőrücsön 12 ház állt derékig vízben, még másnap is víz borította az utat. Mezőcsáváson a gazdaságok udvarán állt a víz. Ölyvesvölgyre, Szentmárton-völgyre zúdult a víz. Úgy menekítették ki az elöntött házakból az idős embereket és az állatokat. /(bodolai): A Mezőségen pusztított az ár. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 18./ Mezőrücsön 4, Ölyvesvölgyön 80 lakást és melléképületet öntött el a víz. 26 családot kellett kiköltöztetni lakásaikból. Mezőpagocsán 20 lakásba és melléképületbe folyt be a víz. Mezőgerebenesen 7 lakást és melléképületeket öntött el a víz. Mezősámsondon 6 gazdaságot, udvart, kerteket melléképületeket és a központon áthaladó utat öntötte el a víz, Kisikland községben, Mezőkapos faluban 5 házban tett kárt a víz. /Nagy Annamária: Felhőszakadás a megyében. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 18./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék