udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Helymutató: Pálpataka

2002. október 15.

Szomorú kislexikont lehetne összeállítani a román hadseregben gyanús körülmények között elhunyt magyar katonákról. Sok erdélyi magyar fiatalember azért fogott vándorbotot a kezébe, mert félt attól, hogy élve nem tér vissza szerettei körébe. Tófalvi Zoltánnak, a cikk írójának két emléke is van. A Korondhoz tartozó pálpataki tanyavilágban élő egyik fiút vitték katonának. Néhány hónap múlva lezárt koporsóban hozták haza. Az édesanya később tudta meg, hogy a fiának tüdőgyulladása volt, de az orvos azt mondta: alkalmas. Ott halt meg a gyakorlótéren. Az anyát annyira megviselték a történtek, hogy megőrült, nemsokára követte a fiát a Semmibe. A másik megrázó élmény Marosvásárhelyen érte: egy érettségi előtt álló fiatalember felakasztotta magát, mert katonai behívót kapott. Előzménye: 1990-ben - nem sokkal a véres márciusi események után - kisdiákként társával indiánosdit játszottak Somostetőn. Egy szakasznyi katona vette körül a két gyereket, bekísérték a rendőrségre, órákon át vallatták őket, hogy hol őrzik a "fehér fegyvereket". A megalázó bánásmód, az ordítozás, gyanúsítgatás, vallatás olyan sokkot jelentett a gyerek számára, hogy a katonai behívó kézbevétele után még aznap öngyilkos lett. Sok erdélyi magyar fiatal meghalt a hadseregben. Arra is volt példa, hogy őrségben álló magyar fiút lőtt le román anyanyelvű társa. Egy kalotaszegi legény önként jelentkezett katonának, hogy minél hamarabb megnősülhessen. Néhány hónap múlva koporsóban hozták haza. A katonai hatóság magyarázata: öngyilkos lett. Egyetlen ilyen halálesetben sem találtak bűnöst, mindig a katona volt a hibás. Haller István, a Smaranda Enache polgárjogi harcos nevével fémjelzett Pro Europa Liga Emberjogi Irodájának vezetője egy ilyen tragédiát ismertetett. (Haller egyébként maga sem szívesen emlékszik vissza az egyetem elvégzése után letöltött hat hónapos katonai szolgálatára: sorstársai közül négyen meghaltak, őt pedig többször megalázták.) Az érettségizett N. A. Nagyszebenben volt katona. Levélben értesítette az édesanyját, hogy nem érzi jól magát, fejfájása van. Bár jelentkezett az alakulat orvosánál, semmilyen kezelést nem kapott. N. A. 2001. jan. 31-én elhunyt. Lezárt koporsóban vitték haza a holttestét. A kétségbeesett édesanya azóta próbálja keresni az igazságot. Felvilágosítást kért: mi történt a fiával, miért kellett meghalnia? Semmilyen választ nem kapott. 2001. máj. 10-én kéréssel fordult a brassói katonai ügyészséghez: vizsgálják ki, milyen körülmények között hunyt el a fia. Választ nem küldtek. Szeptemberben az asszony értesítette a Pro Europa Liga Emberjogi Irodáját. Két levélre volt szükség, hogy az ügyészség 2001. nov. 8-ai keltezéssel válaszoljon. Azt írták: "a nagyszebeni igazságügyi orvostani szakértő a megfelelő időben nem végezte el a halál okának kivizsgálását". Ezt követően az édesanya panaszt tett a nagyszebeni törvényszéki orvosi szolgálat ellen. A brassói katonai ügyészség - 2002. jan. 16-ai átiratában - nem rendelt el bűnügyi nyomozást, mondván, "a törvényszéki orvosszakértői vélemény szerint minden szinten elvégezték az ilyenkor szokásos kezelést - a betegség lefolyásának arányában -, nem volt olyan jel, amely azt bizonyítaná, hogy más kezeléssel elkerülhető lett volna a halál". Az édesanya újból panasszal fordult a brassói katonai ügyészséghez, a nagyszebeni katonai kórháztól is kért felvilágosítást, ott viszont minden információ kiadását megtagadták. A brassói ügyészség 2002. jún. 4-ei válaszában - öt hónappal az ügy lezárása után! - azt közölte: "a kivizsgálás során" (még említés sem történik, hogy milyen kivizsgálásról van szó!) megállapították, hogy a halál oka Waterhouse-Friderichsen-szindróma (vagyis veseelégtelenség) volt. A betegség olyan gyors lefolyású volt, hogy a fiú életét nem lehetett megmenteni. Ez az újabb levél teljesen ellentétes az előzőekkel. /Tófalvi Zoltán: Ismét magyar sorkatona az áldozat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 15./

2003. május 6.

A székely Sóvidéken végzett két évtizedes gyűjtő-, feldolgozó és rendszerező munka befejező kötetéhez érkeztem. Az előző négy kötetben a Sóvidék élővilágát (etnobiológiáját) mutattam be, míg itt az élettelen természet ismeretét, néphagyományát tárom az olvasó elé." - írta Gub Jenő ötödik kötetének /Természetismeret és néphagyomány a székely Sóvidéken, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2003./ bevezetésében. A szovátai tanár, a Sóvidék szerelmese, fáradhatatlan kutatója Alsósófalva, Atyha, Békástanya, Felsősófalva, Fenyőkút, Illyésmező, Kopactanya, Korond, Pálpataka, Parajd, Sóvárad, Szakadát, Szováta és Vadasmező településekről összesen 607 adatközlőt sorolt fel név szerint. /(bölöni): Ha álmunkban gyermeket csókolunk. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./

2005. március 25.

A Hargita Megyei Vöröskereszt közreműködésével a megye néhány hátrányos helyzetű kistelepülésén községfejlesztési programokat indítottak be. A rövidített nevén ARAK-projektbe eddig Pálpataka, Atyha (Korond község), Orotva, legutóbb pedig Tibód, Székelyszentkirály (Oroszhegy község) kapcsolódott be. Zsigmond Éva, a Megyei Vöröskereszt elnöke kifejtette, hogy aktív községfejlesztési programok működnek Bulgáriában, Szlovéniában, Lengyelországban és Magyarországon. Ők a magyarországi tapasztalatokból indultak ki. A projekt lényege: rávezetni a kisközösségeket a saját gondjaik felmérésére, megfogalmazására, majd falugyűléseken eldöntik a pályázások elsődleges szempontjait, végül segítenek a pályázatírásban. Tavaly sikerült például Pálpatakán e módszerrel létrehozni az orvosi rendelőt. Az atyhaiak csatornázásra, az orotvaiak elsősegélynyújtási hálózat megszervezésére pályáztak, Tibódon és Székelyszentkirályon nőklub, valamint szakkönyvtár létesítését határozták el a falubeliek. /Kristó Tibor: Mi az ARAK? – avagy hátrányos helyzetű falvak támogatása. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 25./

2005. október 27.

Ha Korondon adatgyűjtő kutató a helyi szokások felől érdeklődik, bizonyosra vehető, hogy István Lajoshoz irányítják. A sóvidéki népélet alapos ismerője István Lajos fazekasmester. Megírta a korondi kerámia történetét, gyakran jelen volt írásaival a rangos Népismereti Dolgozatok című évkönyvekben. Hosszadalmas volna felsorolni dolgozatainak, ismeretterjesztő írásainak címét. 2000 óra megjelent munkái a következők. Társszerzője a Korondi sokadalom című helyismereti/helytörténeti témájú, 2000-ben megjelent könyvnek (díjazták Budapesten), abban ő a sóvidéki vízi szerkezetekről és faedényekről írt. 2001: Korondi közmondások. Tanyatelepülések nevének eredete (Pálpataka, Fenyőkút). 2002: Halál, temetés, gyász a korondi magyaroknál és cigányoknál (díjazták Magyarországon). 2003: A korondi határpásztorságról. 2004: Korondi vezeték- és ragadványnevek. 2005: Isten a fő Gondviselő (ez az eszmefuttatás a kolozsvári Vasárnap című katolikus hetilapban jelent meg). István Lajos október 27-én tölti be 85. évét. Jelenleg írja a korondi kendertermesztés történetét. /Komoróczy György: A sóvidéki népélet eleven lexikona. István Lajos köszöntése. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék