udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Gádoros

2001. október 29.

A torjai Apor Péter Művelődési Egyesület szervezésében okt. 27-én ökumenikus istentisztelettel kezdődött az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, az első és második világháború, valamint az 1956-os forradalom torjai hősei emlékművének avatóünnepsége. A középtorjai Kicsi Antal Általános Iskola kertjében leleplezték Vetró András kézdivásárhelyi szobrász által tervezett emlékművet. A magyar himnusz akkordjaira felvonták a piros-fehér-zöld zászlót, majd felolvasták mindazon hősi halottak nevét, akik neve az emlékműre is felkerült. A jelenlevőket Bokor Béla alpolgármester, az Apor Péter Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte. Ünnepi beszédet Baka Mátyás, a megyei tanács alelnöke, Prozlik László, Gádoros község polgármestere, Németh Csaba szenátor, Tamás Sándor parlamenti képviselő mondott, míg az események történelmi hátteréről Coroi Artúr, Budapesten élő egykori torjai történelemtanár értekezett. Az ünnepségen a kézdivásárhelyi tanulók klubja fúvószenekara, a kolozsmonostori egyházközség énekkara és a Kicsi Antal Általános Iskola szavalócsoportja is közreműködött. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével ért véget. /Iochom István: Torja. Emlékmű a hősi halottaknak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 29./

2005. szeptember 12.

A második torjai falunapok fénypontját a monumentális méretű – 15,06 m széles és 9,45 méter magas – székely kapu felavatása jelentette, hiszen Torján állították fel a világ legnagyobb székely kapuját. A galambdúc egyik végén kereszt, a másikon pedig kopja látható, ami azt jelképezi, hogy Torján római katolikusok és reformátusok élnek. A kaput a huszonhat éves, helybeli Pethő Sándor faragta, és rajta Vén Árpád torjai népi költő vidám hangvételű rigmusai olvashatók. Az avatáson a két testvértelepülés, Gádoros és Kistarcsa küldöttsége is jelen volt. Torja jeles szülöttjeiről Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék munkatársa tartott előadást. Felszentelték a II. János Pál pápa emlékére állított emlékkeresztet. /Iochom István: Áll a világ legnagyobb székely kapuja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 12./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék