udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 11 találat lapozás: 1-11

Helymutató: Gagy

1999. február 12.

Demeter Zsigmond István /sz. Székelykeresztúr, 1958. máj. 26./ nem végzett képzőművészeti főiskolát, szülővárosában él és faragással foglalkozik. Több sikeres kiállítása volt. Székelykeresztúron, az Orbán Balázs Gimnázium előtt áll az iskola névadójának bronzszobra /1991-ben állították föl/, Demeter egyik alkotása. Több iskolában áll egy-egy szobra, Gagy iskolájában Móra Ferenc, Szentábrahámban Benedek Elek szobra, mindkettőt fából faragta ki. Ugyancsak az említett gimnázium részére készült Berde Mózes bronzszobra, a gyermekotthonnak pedig a kőből faragott Zeyk Domokos-szobor. Rugonfalván állították föl milleneumi emlékművét. Belgiumba és Magyarországra is meghívták köztéri szobor elkészítésére. /Pál Júlia: Megszólal a székely világ. = Udvarhely Szék (Székelyudvarhely), febr. 12.-18., II. évf. 6. sz. /

1997. június 6.

Jún. 6-án negyedszer találkoztak Gagyban az iskola névadójáról elnevezett Móra Ferenc vers- és prózamondó versenyen a környék tanulói. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún.12./

2002. október 28.

Gagyban tánctábor volt a nyáron. A Csekefalvi Ifjúsági Egyesület tavasz óta folytatja a Hagyományőrzés a Gagy mentén témájú programját. Ennek keretében okt. 9-én Gagyi-Biró Katalin tanítónő, a népi szőttesek mintáinak szakértője tartott bemutatóval egybekötött előadást. Fafaragó kör is indult. Az egyesület fő támogatója a Hargita Megyei Tanács, emellett vállalkozók is segítik őket. /P. B. Á.: Népi szőttesek és tánctábor. Csekefalvi hagyományőrzők. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 28./

1997. szeptember 5.

A Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletek első színjátszó találkozójukat szervezték meg Nagyajtán aug. 29-31-e között. Felléptek a vendéglátókon kívül Homoródalmás, Ürmös, Küküllődombó, Szentegyháza, Marosvásárhely, Dakt, Fiatfalva, Jobbágyfalva, Fogaras, Olthévíz, Gagy ifjú színjátszói. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 5./

2003. március 11.

Márc. 7-én, hat év kényszerszünet után újból megszervezték a tél végi színdarabos mulatságot Gagyban. 34 évvel ezelőtt a mostani fiatal házasok szüleinek nemzedékéből verbuválódott az a csapat, amely betanulta Heltai Jenő A néma levente című színművét. Az egykori színjátszók közül többen is jelen voltak az előadáson. Gagyban a szokásos óévbúcsúztatót és újévköszöntőt állították vissza hosszabb szünet után. A negyed évszázad alatt lélekszámának negyedével megfogyatkozott Gagyban szükség van mindezekre. /(pbá): Közösségi élet Gagyban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 11./

2002. június 5.

Jún. 1-jén Székelykeresztúron a Tanulók Klubja szervezésében tartották meg a diákoknak szervezett, nemzetközi rangra is emelkedett sóskúti fesztivált. E rendezvényt néhai Gálfalvi Sándor tanár javaslatára 1972 óta minden évben megtartják. A fesztivál célja lehetőséget biztosítani a városi és vidéki iskolák kis műkedvelőinek, hogy amit a helyi folklórból megmentettek, azt egy seregszemlén bemutathassák. Évek óta több magyarországi iskola műkedvelői is jelen vannak a fesztiválon. A székelykeresztúri fúvószenekar által játszott indulókra, kezükben a helységet megnevező táblákkal vonultak fel a csoportok résztvevői, majd a sóskúti szabadtéri színpadon adták elő műsorszámaikat. Színvonalas műsorral jelentkeztek a székelyudvarhelyi, csíkszeredai és balánbányai tanulók házainak csoportjai. Külön dicséretet érdemel az újszékelyi, gagyi, siménfalvi, kisgalambfalvi és kissolymosi iskolák tantestülete, amiért kis növendékeik megfelelően képviselték intézményüket. Színvonalas műsorral lépett színpadra a keresztúri Tanulók Klubjának zenekara, tánccsoportja és az ifjú Pipacsok táncegyüttes is. /László Miklós: 30. Nemzetközi Sóskút-fesztivál. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 5./

2004. szeptember 22.

Az Udvarhelyszéki Kulturális Központ és a Csekefalvi Ifjúsági Egyesület vezetősége még februárban megtanácskozta, hogy az augusztusi fotótábor a Gagy pataka menti hagyományok fényképezését végezze el. A falu hagyományos és mai életét megörökítő fotós közösségnek a helyi ifjúsági egyesület a szállást és a kosztot biztosított. A 100-120 reprezentatív képet, amit kiválogatnak a képekből, október- novemberben állítják ki Csekefalván, de bemutatják a Gagy menti nagyobb falvakban is. /„Orbán Balázs szemével". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 22./

2005. január 20.

Gagy faluban minden harmadik ház néptelen, magyarázta Pitó Zsolt fiatal református tiszteletes, aki négy éve a kiöregedő falucska maradék híveinek lelki gondozását vállalta. Négy év alatt szinte negyven hívét temette, s évente jó ha egy újszülöttet tarthat keresztvíz alá. Jelenleg 210-en laknak e valamikori virágzó településen, a múlt század ötvenes éveiben 700 lelket számlált az eklézsia. Török János 1848-as mártírhős falujában jelenleg mindössze 11 nebuló tanul egy tanerő keze alatt, az összevont I–IV. osztályban. Nem jár ide autóbusz, sem orvos, mindössze 5 telefonkészülék van a faluban. Bágy az 5 km-re található községközponthoz, Homoródszentmártonhoz tartozik. Hollandok érkeztek bágyi hittestvéreik megsegítésére. Támogatásukkal 28 fekete-tarka növendék marhát vásárolhattak, a jövőben az állatokat kiosztják a gazdáknak továbbnevelés céljából. /Kristó Tibor: „Erdély sok képlapja innen festődik le”. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 20./

2005. május 17.

Két anyanyelvi vetélkedőre kerül sor a Gagy mentén a napokban. A szentábrahámi Benedek Elek Alapítvány a Hargita Megyei Kulturális Központtal közösen szervezi meg az iskola névadójának tiszteletére kezdeményezett, most már hagyományosnak számító mesemondó versenyt, amelyen Keresztúr környéki iskolák képviselői mondanak mesét május 18-án. Május 20-án Gagyban, a felújított kultúrotthonban a környékbeli tanulók mérik össze képességeiket a 12. Móra Ferenc Vers- és Prózamondó Versenyen. /Anyanyelvápolás a Gagy mentén. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./

2006. március 13.

Március 10-én Gagyban, a kultúrotthonban a helyi fiatal házasok bemutatták Méhes György Élet az uborkafán című háromfelvonásos vígjátékát. A műkedvelő csoportot idén is Buzogány Margit nyugalmazott tanítónő irányította. /Élet az uborkafán. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 13./

2006. június 5.

Nyolc település több mint húsz iskolás előadója állt színpadra június 2-án Gagyban, a környékbeli iskolák részvételével szervezett anyanyelvi vetélkedőn, a sokadszorra szervezett Móra Ferenc vers- és prózamondó versenyen. A jutalomkönyvek vásárlásához, a szervezéshez Hargita megye tanácsa nyújtott anyagi támogatást, illetve helyi vállalkozók, magánszemélyek is szívesen beszállnak. Pálffy Domokos vállalkozó és családja felajánlotta: egynapos buszkirándulásra viszik annak az iskolának a diákjait, amelyik Gagyban a legtöbb díjat szerzi meg. /(pbá): Móra apró népe Gagyban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 5./


lapozás: 1-11




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék