udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Helymutató: Göcs

2003. augusztus 12.

Aug. 10-én, vasárnap első alkalommal szerveztek falutalálkozót a 350 lelkes Göcs településen. Felújították a református templomot, úgy várták az elszármazottakat. Majthényi Wass Csaba göcsi lelkipásztor kiemelte, hogy a göcsi református egyház 1997-ben önállósodott, leválva a székelyvajai egyházközségről. A székely ruhába öltözött fiatalok a Fábián Anna Olga által betanított kis műsorral elnyerték a hallgatóság tetszését. A múlton nyugszik a jelen, s azon a jövendő - olvasható a Széchenyi István-idézet a templom szomszédságában felállított kopjafán. A kopjafát Osváth Csaba ákosfalvi polgármester állította. /Simon Virág: Indulj hazafele... Hagyományteremtő találkozás Göcsön. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 12./

2005. május 31.

Népviseletbe öltözött tanítók, tanárok és alsótagozatos diákok találkoztak a backamadarasi általános iskola szervezésében létrejött néptánc és népszokások fesztiválon. A vándorfesztivál négy éve indult Fejes Réka tanfelügyelőnő kezdeményezésére. Első alkalommal a vajdaszentiványi, majd a mezőpaniti általános iskolák pedagógusközössége vállalta fel a rendezést. Egy év kimaradás után a backamadarasi tanítókra hárultak a szervezés. Az idei fesztiválon kilenc csapat képviseltette magát. Backamadarasra a helyi iskola diákjain kívül érkezett még „küldöttség” Gernyeszegről, Csittszentiványról, Göcsről, Mezőpanitról, Kendről, Ákosfalváról, Nyárádszentbenedekről, illetve a marosvásárhelyi 14-es iskolából. A csapatok vidékük népszokásait mutatták be, jellegzetes néptáncokat roptak a színpadon. /Mészely Réka: Népszokások és néptánctalálkozó Backamadarason. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 31./

2005. augusztus 15.

A hétvégi falunapok sikeresek voltak Göcsön, rendezője az Aqua Viva – Élő Víz Egyesület. A 2002-ben Bartha József közgazdász kezdeményezésére létrejött egyesület célja: felvállalni a helyi közösség kulturális, szellemi, lelki életének fellendítését. Interaktív bábozással várták a kicsiket és nagyokat. A Nyárádmenti Ifjúsági Találkozónak adott helyet a göcsi templom, este az erdőszentgyörgyi Bodor Péter színjátszó csoport mutatta be Rejtő Jenő Figyelem! Üzenet érkezik a Marsról című vidám írását. A Vándorcsizma néptánctalálkozón felléptek a székelyvajai és göcsi moderntánc-csoportok is. /Simon Virág: Falunapok Göcsön. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./

2006. január 26.

A vidéki civil szervezetek, alapítványok működését kívánta megismerni a lap munkatársa. Ákosfalván a polgármesteri hivatalban közölték: a községhez tartozó mindegyik faluban működik ilyen szervezet vagy alapítvány. Osváth Csaba polgármester leszögezte, jó a kapcsolat a civil szervezetekkel, segítik őket. A 2006-os költségvetésből elkülönítettek számukra egy százmillió lejes összeget. Ezt a pénzt megpályázhatják. Harasztkeréken a frissen bejegyeztetett Villa Nostra Harasztkerék Egyesület célja a falufejlesztés, szeretnék csökkenteni az elvándorlást. A Székelyvajáért Egyesület elnöke, Keresztúri Árpád is a falu fejlesztését tartja a szervezet elsődleges céljának. Egyesületük két éve alakult. A helyi iskolának nyújtottak eddig támogatást. Göcsön az Aqua Via Alapítvány elsősorban a fiatalságot fogja össze, támogatják a Borzás tánccsoportot. Az alapítvány elnöke Majtényi Wass Csaba tiszteletes segítségével színvonalas falunapi programot állítottak össze. Cserefalván a Romániai Keresztény Nők Ökumenikus Fóruma működik. Soós Noémi tiszteletes asszony elmondta: 1998-ban jegyeztették be az egyesületet, amelyet már 1991-ben elindítottak. Nyolc felekezet lányai, asszonyai vesznek részt a munkában. 1995-től szerveztek Keresztény felnőttképzés címszó alatt tanfolyamokat. Mindez pénzkeresési lehetőséggel nem jár, még Ausztriában sem, ahonnan az egész mozgalom elindult. Az Együtt Nyárádszentbenedekért Egyesület is tevékenykedik. A községközpontban 1999-ben alakult meg a Pro Acatari – Ákosfalváért Alapítvány. Évenként kosaras bált szerveznek, ugyanígy segítenek az Ákosfalvi Napok megrendezésében is. Legutóbb a Médiabefutón óriási sikerrel szerepelt a helyi Forrás néptánc-csoport, őket is támogatták. /Nagy Botond: Útkeresőben, visszhangtalanul. Vidéken működő alapítványok, civil szervezetek. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 26./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék