udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Helymutató: Gradinari

2006. szeptember 19.

Szinérváralján élt Fábián Elemér technikus, verseket írogatott egy füzetbe. Ez a füzet lett a veszte, mert corpus delictiként mutatták fel: íme, el akarja szakítani Erdélyt Romániától! Nem volt abban ilyesmi, sokkal inkább szerelmes versek és a magyar szabadságharcok dicsérete. Azonban Zrínyi, Bercsényi, Rákóczi, Kossuth neve a szekusoknak egyet jelentett a román haza elárulásával. Egy bizonyos Strempel Öcsi nevű emberről sokan tudták, hogy a szekusokkal barátkozik. Strempel látta szobatársa füzetét. Egy napon aztán eltűnt a füzet. Fábián Elemért ezért letartóztatták a szekusok. Hat vagy hét hónapig tartották a betonpincében, a napi verésektől nagyon szenvedett. Egy nap megmutatták a füzetet. Megvárták, hogy betöltse a 18. évét, akkor ítélték el. Az egész tárgyalás mindössze 15-20 percig tartott. Négy évet kapott, hazaárulással, hazagyalázással vádolták. Először Szamosújvárra, azután Nagyenyedre vitték, majd Jilava földalatti kazamatái következtek. Ott találkozott volt házigazdájával, Muzsai Pállal, akit szintén elhurcoltak, méghozzá Fábián versei miatt. Házkutatást tartottak nála és találtak egy lemezt, amelyen rajta volt a magyar himnusz. Ez volt a „bűne”. A brailai nagy sziget, Balta Brailei, a politikai foglyok nagy gyűjtőhelye lett a végállomás. Preliprava, Gradinari, Salcea neve sok ezer romániai ellenálló számára a szenvedéssel, a kínok kínjával volt egyenlő. Fábián Elemér itt találkozott Páskándi Gézával és Corneliu Coposuval. Coposuról, azaz Kornel bácsiról azt hitte, hogy magyar tanár vagy ügyvéd, mert mindig magyarul beszélt vele. S kitartásra biztatta, ilyeneket mondva: „Vigyázz nagyon magadra, mert még szükség lesz ránk!” Páskándi arra serkentette: ne engedje, hogy eluralkodjon rajta a magány, mert kikezdi az ember eszét, olvasson, amennyit csak tud. Fábián Elemér két év múlva, 1963-ban amnesztiával szabadult. Alig töltötte be a 21. életévét, de már többet megélt, mint mások egy hosszú élet során. Egy ideig eredeti szakmájában dolgozott, majd a szatmári színházhoz került közönségszervezőnek. Itt dolgozott 25 éven át, mégis Fábián Elemér egyik nagy színházi élménye a moldvai csángókhoz kötődik. 1970 után a színház frissen alakult román társulatát fel kellett futtatni, s mivel Szatmárnémetiben nem volt nagyobb közönsége, Moldvába küldték turnézni. Bákó megyében jártak, s az egyik nagy községben zsúfolásig megtelt a kultúrház. Elkezdődött az előadás, majd tíz perc múlva két markos legény felpattant a színpadra: „Ez most már elég lesz, a többit mondják magyarul!” Hiába magyarázták, hogy román társulat és csak románul tarthat előadást, nem tágítottak. „Hallottuk mi, amikor próbálták a zongorát, hogy milyen szép magyar nótákat énekeltek!” Ami igaz is volt, mert a műszaki személyzet jobbára magyarokból állt, s ráérős idejükben nótázgattak. Nem volt más választásuk, mint az, hogy átálljanak a magyar nótára. Ami azért se ment olyan nehezen, mert több román színész ismert magyar dalokat. Hatalmas sikerük volt. Mindez még további négy-öt Bakó környéki községben megismétlődött. Hazafelé tartva megesküdtek egymásnak, hogy Szatmáron egy szót nem szólnak az elvtársaknak a „sikeres turné” hátteréről. Nagy baj lett volna, ha kiderül: a szatmári román társulat magyar nótával turnézott Moldvában! Fábián Elemér megkapta a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) Hazáért kitüntetését. /Sike Lajos: Erdélyi ötvenhatosok. Szobatársa jelentette fel. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék