udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Gulács

2001. március 19.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület az árvízkárosultak megsegítésére általános egyházi adománygyűjtést szervez. A közelmúltban Tőkés László püspök, az MRVSZ elnöke és Forró László egyházkerületi előadó-tanácsos meglátogatta az árvíz sújtotta magyarországi Bereg-vidéket. Az egyházkerület igazgatótanácsa valamennyi egyházközségét felkérte, hogy virágvasárnapig rendezzen egy vasárnapi perselyes adakozást az árvízkárosultak javára. Emellett név szerinti, listás adománygyűjtést is tartanak. Az igazgatótanács döntése szerint a magyarországi Gulácsra is eljuttatnak segélyt, akárcsak a Máramaros vidéki Kistécsőre és Máramarosszigetre. /Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Adományokat gyűjtenek az árvízkárosultaknak. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 19./

2001. március 20.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási Szolgálata közleményében jelentette, hogy együttérzéséről biztosította a kárpátaljai, magyarországi és romániai árvízkárosultakat, elhatározta az egész egyházkerületre kiterjedő segélyakció beindítását. Tőkés László püspök látogatást tett az áradások által megpróbált - anyaországi - Bereg vidékén, meglátogatták a mátészalkai kórházban az áradások elől odamenekített betegeket és öregeket. A királyhágómelléki gyülekezetek adományait nagyrészt a legrászorultabb kárpátaljaiak megsegítésére fogják fordítani. Egy magyarországi települést is segélyben kívánnak részesíteni - éspedig a Bereg vidéki Gulácsot. Erdélyben a Máramaros vidéki Kistécső és Máramarossziget szorul segítségre. /Segítő egyház. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 20./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék