udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Helymutató: Gyerővásárhely

1999. július 13.

Júl. 9-e óta Erdély különböző részein hatalmas esőzések, viharok voltak. Temes, Bihar, Fehér megyében, de még a moldvai Suceava megyében is komoly károkat okozott az ítéletidő. A júl. 9-i esőzés következtében a Fehér megyei Kudzsirban több mint 1500 gazdaság elázott, tíznél több ház összeomlott. - A Sebes Körös oly mértékben öntött ki Barátkánál (Bratca), hogy leállt a vonatközlekedés Nagyvárad és Kolozsvár között. - A Hunyad megyei Malomvíz településen júl. 12-én az esőzések következtében földcsuszamlás történt: a retyezáti vízműépítő vállalat munkásszállásán az első becslések szerint kilenc halott és sok sebesült van. - Kolozs megyében Aranykúton 1300 hektár termőföldet öntött el az árvíz. A Magyarnagykapushoz tartozó falvak mindegyikét - Kiskapus, Gyerővásárhely, Pányik, Gesztrágy, Egerbegy, Bánffydongó, Gyerőfidongó, Bölcsest - kisebb-nagyobb mértékben érintette az ítéletidő. Egész folyamszakaszán kiöntött a Nádas. Kolozsváron, a Kerekdombon súlyos károkat okozott a Nádas patak szintjének nagy mértékű megnövekedése. Több mint 38 házat árasztott el a víz, pincéket, kerteket. - A filmraktárba is rengeteg víz került, milliókat érő filmek áztak el. /Viharkárok Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./

2001. július 7.

Az elmúlt két nap felhőszakadásai újabb károkat okoztak Kolozs megyében: Magyarnagykapus és Tordaszentlászló környékén okozott komoly rombolást a vihar. Magyarnagykapus környékén 8 kilométeres útszakasz vált használhatatlanná, emiatt Egerbegy, Bölcsest, Gyerővásárhely, Bánffydongó és Gyerőfidongó helységek nehezen megközelíthetők. Tordaszentlászlón 6 hektár termőföldet árasztott el a víz, és a községben egy 50 méteres útszakasz vált járhatatlanná. Nagyenyeden 80 gazdaságot, illetve lakhelyet öntött el a víz. /H. Gy: Újabb esőzés okozta károk Magyarnagykapuson, Tordaszentlászlón, Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./

2005. június 27.

A Bolyai-buli jelentette a marosvásárhelyi magyarság igazi városnapi rendezvényét a Marosvásárhelyi Napokon, amikor a Bolyai Farkas Gimnázium diákegyüttese zenéjére mulathattak a kikapcsolódásra vágyók. Kirsch Attila városi tanácsos, a szervezést vállaló Bolyai Öregdiákok Baráti Körének elnöke a Krónikának elmondta, hagyományt szeretnének teremteni, a városnapok keretében meghonosítanának egy olyan rendezvényt, amely a város magyar lakosságát mozgatja meg. Ugyancsak magyar jellegű rendezvénynek adott otthont a Teleki Téka udvara is, ahol a zalaegerszegi Harangláb hagyományőrző együttes aratott nagy sikert. Az idei városnapokra első alkalommal a vártemplomi református egyházközség találkozóra hívta a Kárpát-medencei vásárvárosokat is. Az országból a házigazdákon kívül Kézdi-, Fugyi-, Gyerővásárhely küldöttsége, Magyarországról Kis-, Somló- és Hódmezővásárhely, Szerbiából pedig Torontálvásárhely mutatkozott be. Az előző évektől eltérően a kirakóvásár, népművészeti bemutatók kiszorultak a vár falai közül. /Antal Erika: Vásárvárosok találkozója. = Krónika (Kolozsvár), jún. 27./

2006. június 1.

Mákófalva és Gyerővásárhely református közösségeinek kezdeményezésére testvértelepülés lett a két kalotaszegi helység. Előzőleg mákófalviak rövid műsort mutattak be Gyerővásárhelyen, most pedig a 22 tagú gyerővásárhelyi csoport viszonozta a látogatást. – Reméljük, kezdeményezésünk gyümölcsözővé válik – mondta Imre István Zoltán mákófalvi lelkész. /(ke): Testvértelepülések: Mákófalva és Gyerővásárhely. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék