udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Helymutató: Ispánmező

2006. július 15.

Beszterce-Naszód megye öt árvízsújtotta települése, köztük Felsőilosva lakói nem kezdhetik meg az újjáépítés munkálatait, a megyei tanács és a prefektúra közötti ellentétek miatt. A Beszterce-Naszód Megyei Prefektúra azt követelte a megyei tanácstól, hogy vonja vissza azon határozatát, amellyel 300 ezer lejt (3 milliárd régi lejt) utalt ki a megye 5 települése számára, ahol három héttel korábban pusztított az ár. Ez a határozat Alsóilosvának, Ispánmezőnek, Kiskajánnak, Felőrnek és Zágrának juttatott volna támogatást. A prefektúra szerint a szóban forgó határozatot többség hiányában fogadták el. Amíg a helyzet megoldódik, az árvízsújtotta települések abban reménykedhetnek, hogy részesülnek abból a félmillió új lejes alapból, amit a kormány megszavazott a természeti katasztrófák által tönkretett lakások újjáépítésére. A három héttel ezelőtti árvíz 13 emberéletet követelt, három személy holttestét azóta sem találták meg. Az árvízsújtotta településen az árvízkárosultak vízadagja napi 2 liter, és már csak két napra elegendő a tartalék. /Beszterce-Naszód megye. Továbbra is segély nélkül az árvízsújtotta községek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék