udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Helymutató: Józsefszállás

2003. október 16.

Az Aradon kivégzett Kiss Ernő honvédtábornok végrendeletileg magyar falvak létesítésére ajánlotta fel bánsági birtokait. Az adomány lehetővé tette, hogy néhány száz magyar család új falvakat alapítson. Ezek: Ötvösd, Torontálkeresztes és Józsefszállás. Ötvösd környékét szentnek tartják a múltat ismerők. Itt aratott döntő győzelmet Szent László király a betörő kunok felett. Az öldöklő csata után a parttalan meder vize napokig piroslott a pogányok vérétől, azóta nevezik a folyót Pogányosnak. A monda szerint itt esett meg a csoda, hogy Szent László király angyali sugallatra talált rá ütközet után a temetetlen holtak terjesztette betegség gyógyfüvére, amivel megmentette seregét a döghaláltól. Makalicza Bálint, Ötvösd falu krónikása hangsúlyozta, hogy a mély fekvésű réti talajon, mióta világ a világ, nehezen lehetett boldogulni. Az okiratok szerint 1869-ben épültek az első házak. Mára a falu elöregedett. /Sipos János: A falu krónikása. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 16./

2002. március 3.

Kóbor György esperes /sz. Dézsánfalva, 1941/ 1972-től napjainkig Csákován római katolikus pap. Az eltelt két évtized alatt sikerült a német és az osztrák Caritas-szervezetek segítségével felújítania a katolikus templomot, a mezőgazdasági líceumot, valamint a helyi öregek otthonát. 1989 után ő lett a csákovai Caritas igazgatója, később az egész bánsági Caritas-szervezet aligazgatója. 1990-ben, látva a krónikus géphiányt, mezőgazdasági gépeket hozattak Németországból, amelyeket aztán a komolyan gazdálkodó falubelieknek adtak oda. Felújították a varadiai árvaházat, ez az otthon ma 80 gyermeknek biztosít normális életkörülményeket. Sikerült a csákovai óvodát is felújítani, 115 gyermek kényelmét biztosítani. Létrehozta a Caritason belül az agrárközpontot, a szociális központot, a Caritas öregotthont és a gyermekotthont. Folyamatban van egy legénylakás építése, ahol a 18 évet betöltött és a gyermekotthonból kikerült fiatalok fognak lakni. Szintén a csákovai Caritas építi az új temesvári traumatológiai kórházat, amely eddigi ténykedésének legnagyobb kihívása. - A csákovai plébániához még hét falu tartozik. Ezek Obád, Gilád, Józsefszállás, Folea, Liebling, Csebza és Petroman. /Boér Jenő: Bemutatjuk Kóbor Györgyöt, a csákovai Caritas igazgatóját. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 3./

2005. április 27.

A Bánság három jelentősebb folyója – a Temes, a Berzava és a Béga –, valamint a kisebb hegyvidéki patakok és folyók kiléptek medrükből. Az árhullám megrongálta a Karánsebes–Orsova közötti vasútvonalat és a térségbeli műutakat. A Berzaván és a Temesen az elmúlt napokban három gátszakadás súlyosbította a helyzetet, emiatt gyakorlatilag víz alá került a két nagy bánsági megye, Krassó-Szörény és Temes jó része. Víz alá került Jánosfölde, Denta, Gyülvész, Újvár, Ótelek, Torontálkeresztes, Józsefszállás, Magyarszentmárton és több más település. Négy-ötezer lakost ki kellett telepíteni. A kormány 5,5 milliárd lej értékű gyorssegélyt utalt ki az árvíz sújtotta két megye lakosságának. Országszerte segélyezési akciók indultak. Eddig a legjelentősebb segélyszállítmány a Székelyföldről indult. Az előzetes mérleg szerint a terménykár 90 ezer hektáron mintegy 7,5 millió dollár. /Hét és fél millió dollárnyi a kár. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék