udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Helymutató: Karácsonygátja

2005. szeptember 6.

Homoródalmáson szeptember 2–4. között falunapokat szerveztek. A községházán a magyarországi testvértelepülések küldöttei, a megyei és helyi vezetők, képviselők a testvérkapcsolatok erősítésének lehetőségeiről tárgyaltak. Az ünneplők a temetőben Szabó Gyula (1930–2004) jeles prózaíró sírjánál kopjafát avattak. Az író munkásságát méltató beszédet mondott Rigó Mihály, Homoródalmás polgármestere; Bunta Levente, Hargita Megye Tanácsának elnöke; Ferenczes István költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője és Cseke Péter szociográfus, egyetemi tanár. Az emlékezők között volt Kányádi Sándor költő és Asztalos Ferenc parlamenti képviselő is. Szabó Gyula most lenne 75 éves, a tőle búcsúzó neves írók, költők, publicisták írásaiból a Hargita Kiadóhivatal Szívszakadásig címmel emlékkönyvet adott ki. Az iskola tanulóinak Szabó Gyula-emlékműsora után szabadtéri koncert volt. Vasárnap az ünneplők a Vargyas-szurdokvölgynél levő Karácsonygátjához vonultak, ahol megnézték a szabadtéri kulturális műsort. Felléptek a szentegyházai Nárcisz és a helyi Mocsárvirág néptáncegyüttesek, az almási fúvószenekar és a szentegyházai moderntánc-együttes. /Falunapok Homoródalmáson. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék