udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
10
találat
lapozás: 1-10
Helymutató:
Atyha
2001. január 30.
Megjelent az udvarhelyszéki Atyhát bemutató kötet /szerkesztője Simó Márton/, amelyet a helybéli katolikus templom kétszázadik évfordulójára adtak ki Csíkszeredában, a Pro-Print Könyvkiadónál. Az emlékkönyv kísérletet tett a település múltjának felleltározására is. Simó Márton a könyv szerkesztője zárszavában ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben egy még átfogóbb monográfiát nyújt át az olvasóknak. /Postabontás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 30./2001. február 9.
Szőcs Lajos korondi pedagógus szerzőtársával, Janitsek Jenő kolozsvári nyugalmazott egyetemi tanárral öt névtani, Budapesten megjelent tanulmánykötetet adományozott a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárnak. A Magyar névtani dolgozatok sorozatban megjelent Hajdu Mihály (Eötvös Loránd Tudományegyetem) által szerkesztett tudományos munkák a Hargita megyei Atyha, Etéd, Énlaka, Küsmöd és Sófalva hely- és családnév anyagát tartalmazzák. /Komoróczy György: Ajándék a könyvtárnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 9./2001. augusztus 8.
Atyha faluba látogatott az újságíró, ahol már nem él Kerestély Gyula bácsi a népi költő, aki nem érhette meg verseinek magyarországi kiadását. Elköltözött másvilágra Vinceffy Ilonka néni is, akinek varrottasait budapesti kiállításon is megcsodálhatták. Évek óta nincs autóbuszjárat a faluba. A gyermekek gyalog járnak be az öt kilométerre eső korondi iskolába. A falufelelős, Hadnagy Albert reménykedik: ősztől a korondi Csavargó magánbuszos ígérete szerint járatot indít Atyhára. Az anyaországi testvértelepülés, Veresegyháza önkormányzata pedig segítséget nyújt az útépítéshez. /Kristó Tibor: Atyha, a fellegekig nyúló falu. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 8./2003. május 6.
A székely Sóvidéken végzett két évtizedes gyűjtő-, feldolgozó és rendszerező munka befejező kötetéhez érkeztem. Az előző négy kötetben a Sóvidék élővilágát (etnobiológiáját) mutattam be, míg itt az élettelen természet ismeretét, néphagyományát tárom az olvasó elé." - írta Gub Jenő ötödik kötetének /Természetismeret és néphagyomány a székely Sóvidéken, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2003./ bevezetésében. A szovátai tanár, a Sóvidék szerelmese, fáradhatatlan kutatója Alsósófalva, Atyha, Békástanya, Felsősófalva, Fenyőkút, Illyésmező, Kopactanya, Korond, Pálpataka, Parajd, Sóvárad, Szakadát, Szováta és Vadasmező településekről összesen 607 adatközlőt sorolt fel név szerint. /(bölöni): Ha álmunkban gyermeket csókolunk. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./2003. szeptember 5.
A római katolikusok lakta Atyha faluban a 317 lakóház közül többet lebontottak. Hadnagy Albert falufelelős megmutatta a kultúrotthont, mellette a világháborús emlékművet. Az 1600-as évekből voltak anyakönyvek az egyháznál, ezeket a megyei levéltárba vitték. 1966-ban 765, 1977-ben 413, 1992-ben 342, jelenleg 250 lakója van a falunak. A hegyen, a temető fölött egy kápolna van, most kb. 100 éves, gyenge állapotú. Egyetlen tanítónő és egy óvónő oktatja az atyhai gyermekeket, múlt tanévben az első osztályban 1, a harmadikban 7 gyerek tanult. Vezetékes telefon nincs a faluban, maroktelefont használnak. Nincs munkaerő, ősszel etédieket is hívnak dolgozni. Az elhunyt Vinczeffy László néprajzi gyűjteményét megmutatják meg a faluba látogatónak. Vinczeffy László 1989. januárjában a magyar tévések előtt beszélt a falurombolásról. Simó Márton munkája a Kétszáz éves az atyhai templom (1999) című emlékkönyv, most meg Az utolsó tanító címmel regénye jelent meg. A szerző áttelepült Magyarországra. Janitsek Jenő és Szőcs Lajos Atyha jelenkori és történeti hely- és családnevei című munkája a Magyar Névtani Dolgozatok 158. füzeteként jelent meg (Budapest, 1998). /P. Buzogány Árpád (Hargita Megyei Kulturális Központ Udvarhelyszéki Iroda): Jóízű emberek és elvándorolt százak faluja - Atyha. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 5./2004. március 24.
Tófalvi Zoltán /sz. Korond, 1944. márc. 24./ Kolozsváron szerzett történelem-filozófia tanári képesítést. Éveken át szülőfalujában volt tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió riportere, később A Hét, az Erdélyi Napló munkatársa, jelenleg az RTV magyar adásának szerkesztője. Művei: Pogány fohászok faluja (riportok, 1979), Ceramica din Corund – A korondi kerámia (kétnyelvű monográfia Kardalus Jánossal, 1981), A Temesváron élő atyhai közösség (szociológiai tanulmányok, 1984), Ha egyszer egy ember támad (riportok, 1989), Kövek egy siratófalhoz (vallomások a kommunista diktatúra mártírjairól, Gazda Józseffel közösen, 1994), A sóvidéki népi fazekasság (monográfia, 1996), Északi változatok (Beszélgetések Dániában, Svédországban, Norvégiában, Finnországban élő jeles magyar értelmiségiekkel, 2000), Élet a föld alatt (Balaskó Vilmos református lelkipásztor 1983-ban papírra vetett emlékirata – felfedezte, sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel látta el T.Z., 2000), Fodor Pál és az erdélyi kérdés (tanulmány, Korunk, 2003), A Dunánál (sorozat az erdélyi ötvenhatosokról a Székelyföld c. folyóiratban). A hatvanéves Tófalvi Zoltán riporter, kutató, helytörténész, monográfus, író és 1956 kutatója. A történetkutatás mellett fontosnak tartja a néprajzi kutatást, doktori dolgozata témája is a sóvidéki fazekasság volt. Óriási anyagot kell átnézni 1956-ról is, például csak a Szoboszlay-per perirata több mint harmincezer oldalt tesz ki. Tófalvinak van szerepe abban, hogy a kiskunmajsai kápolna falára odakerültek az erdélyi magyar mártírok nevei is, és Budapesten a 301-es parcellában is ott olvashatóak ezek a nevek. /Bölöni Domokos: "A pászma, melyet vállaltam". = Népújság (Marosvásárhely), márc. 24./2005. március 25.
A Hargita Megyei Vöröskereszt közreműködésével a megye néhány hátrányos helyzetű kistelepülésén községfejlesztési programokat indítottak be. A rövidített nevén ARAK-projektbe eddig Pálpataka, Atyha (Korond község), Orotva, legutóbb pedig Tibód, Székelyszentkirály (Oroszhegy község) kapcsolódott be. Zsigmond Éva, a Megyei Vöröskereszt elnöke kifejtette, hogy aktív községfejlesztési programok működnek Bulgáriában, Szlovéniában, Lengyelországban és Magyarországon. Ők a magyarországi tapasztalatokból indultak ki. A projekt lényege: rávezetni a kisközösségeket a saját gondjaik felmérésére, megfogalmazására, majd falugyűléseken eldöntik a pályázások elsődleges szempontjait, végül segítenek a pályázatírásban. Tavaly sikerült például Pálpatakán e módszerrel létrehozni az orvosi rendelőt. Az atyhaiak csatornázásra, az orotvaiak elsősegélynyújtási hálózat megszervezésére pályáztak, Tibódon és Székelyszentkirályon nőklub, valamint szakkönyvtár létesítését határozták el a falubeliek. /Kristó Tibor: Mi az ARAK? – avagy hátrányos helyzetű falvak támogatása. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 25./2005. április 23.
Megjelent egy Atyháról Temesvárra, onnan Bukarestbe szakadt nyugdíjas tanárnő. Bakó Mária Így élünk mi Atyhában (Carocom Kiadó, Bukarest, 2004) című kismonográfiája. Több atyhai él ma Temesváron, mint az útnak indító szülőfaluban. 250-re apadt mára Atyhán a lélekszám, 1910-ben 1609-en éltek a faluban, 1950-ben még 1565-en, 1994-ben már csak 330-an. Erősen megcsappant a gyermeklétszám is. 1945-ben 157-en tanultak az atyhai iskolában, ma 16 óvodás és 9 kisiskolás van. /Borbély László: Vallomás a szülőfaluról. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 23./2005. október 13.
Harminc éve avatták fel a korondi múzeumházat. A múzeum létrehozásának gondolata és a gyűjtés elkezdése Tófalvi Zoltán tanár érdeme. Először az iskolában a pionírszobában rendezte el a tanulókkal begyűjtetett tárgyi anyagot. Tófalvi Zoltán azután a marosvásárhelyi rádióhoz került, Pászka Imre folytatta az anyaggyűjtést, egészen a megnyitásig. Megvásároltak egy régi korondi háztípust. A ház eredeti kapuját 1978-ban a község vezetősége egy muzeális értékű nagy kötött székely kapuval cserélte ki, amelyet Atyhából hoztak be a következő felirattal: „Ezen kaput Isten segedelmével állította Györfi Ferenc és neje, Éltes Jolán, 1899. márc. 30.” Ma a múzeum tárgyainak száma több mint 800. Az eltelt 30 év alatt szinte a Föld minden kontinenséről voltak látogatói a korondi múzeumháznak. /Szőcs Lajos: 30 éve avatták fel a korondi múzeumházat. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 13./2006. május 20.
Simó Márton Urikányban született 1963-ban, szülei a Korond fölötti Atyha székelyei. Székelyudvarhelyen érettségizett, Szegeden folytatott egyetemi tanulmányokat, közben volt géplakatos, helyettesítő tanár, lapszerkesztő, tudósító. Budapesten él. Gyakran jár haza feltöltekezni. Megjelent munkái: Kétszáz éves az atyhai templom (1999), Az utolsó tanító (2003), Bozgor (2004). Ez utóbbi új, némileg áitgazított formában jelent meg: Bozgor – avagy kísérlet egy szó értelmezésére – Második próbálkozás. Erdélyi Műhely Könyvek, Budapest, 2005. /b.d.: Az írott szó értelme és az író hite. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 20./
lapozás: 1-10