udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6 találat lapozás: 1-6

Helymutató: Kiskapus /Szeben megye/

1999. június 26.

Július 1-11. között kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református és evangélikus hallgatói és vallástanárképzős főiskolásai szórványgondozó gyülekezeti misszióban vesznek részt Dél-Erdély helységeiben. A részletekről Orbán Lajos V. éves református teológiai hallgató elmondta, hogy idén már negyedik éve folyik szervezett szórványmisszió. Az erdélyi teológusok és egyetemisták által végzett szórványgondozás több évtizedes. 1993-tól ismét rendszeressé vált a nagyobb méretű misszió a szórványvidéken. A teológián 1998 őszén hivatalosan is megalakították a Babos Sándor Kört, mely akkor már maga mögött tudta az 1996-os havasalföldi, az 1997-es moldvai és dobrudzsai, valamint az 1998-as bánsági és Zsil-völgyi missziókat. Idén Dél-Erdély gyülekezeteibe látogatnak, a hajdani Királyföld egy részére, Szeben és Brassó megyék magyar szórványaiba. Ez a misszió minden felekezetű szórványmagyarra egyformán tekint. - Vetési László kérésére indították el a "lélektől lélekig" missziót. Ennek lényege a szórványok keresztyén közösségépítése, a vallási, nyelvi, etnikai rehabilitáció. - A mostani alkalommal 42 fiatal érkezik kilenc településre. A Küküllő mentére két csapat érkezik. Az egyik Balázstelkére, onnan látogatnak Báznára és Pócstelkére. A másik Küküllőalmásra, Somogyommal összekapcsolva. Ide tartozik még Erzsébetváros környékén Riomfalva és Ernye is. Szentágotán nemrég szerveződött református anyaegyházközség, és ahol sikerült egy emeletes épületet vásárolni a központban. A kisváros 400 magyarján kívül innen kell felkeresni Bürköst, valamint Hégen, Pusztacelina és Nagysink kisszámú magyarságát is. Mihályfalva és Bólya környékén is sok a munka, mert Nagyselyk és Hidegvíz mellett a Nagy-Küküllő mentén: Kiskapuson, Mikeszászán és Csicsóholdvilágon is várják őket. Az Olt mentén, Románújfaluban már alig negyven magyar él, de Viktóriavárossal együtt ők is nagyon vágynak arra, hogy meglátogassák őket. Az egyik csoport átjár majd Dombosra és Kőhalomra is, a másik pedig Sárkányba és Fogarasra. A vízaknaiak a gyermekevangelizáció mellett bejárják a Nagyszeben környéki népes román falvakat is, ahol magyarok élnek. Nagyszeben az egyedüli helység, ahol nincs kimondottan gyülekezeti tevékenység. Itt a lakónegyedek magyarságát mérik fel, és Oltszakadát támogatásával a szebeni magyar evangélikusok lelkigondozását is végzik. A szórványgondozó csoport nemcsak felkeresi az elveszőfélben levő magyarokat, hanem a lelkigondozás mellett kultúra- és magyarságmegőrző munkát is végez. - Három településen regionális ifjúsági találkozót szerveznek. Vízaknára a város és a környék magyar fiataljait gyűjtik össze. Somogyomba a Küküllő mentieket, Nagymohába pedig a Kőhalom és Fogaras környékén élőket. - Orbán Lajos hozzátette: Erdély egyik legnagyobb szórványgondja a nagyvárosi magyarságé. Kolozsváron tavasszal a Monostori negyedben elindítottak egy egyházi felmérést, és igény van a többi lakónegyedben is hasonló munkára. /Varga Zoltán: Szászföldi szórványmisszió. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

1999. július 3.

Július 1-11. között a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református és evangélikus hallgatói és a vallástanárképzős főiskolások szórványgondozó gyülekezeti misszióban vesznek részt Dél-Erdély helységeiben. A részletekről Orbán Lajos V. éves református teológiai hallgató, a munka ifjúsági vezetője beszélt. A két világháború között az Erdélyi Fiatalok által kezdeményezett falumozgalom egyházi szárnyaként indultak el a szórványmissziós teológuscsoportok. 1993-tól ismét rendszeressé vált a kolozsvári fiatalok: teológusok, főiskolások, gyülekezeti ifjak falumunkája, melynek jogi és anyagi kereteit az Erdélyi Református Egyházkerület Diaszpóra Alapítványa biztosítja. A misszió bibliai vezérigéje: "Menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked". (Jer.1,7) A misszió másik jellegzetessége, hogy minden felekezetű szórványmagyarra egyforma szeretettel és féltéssel tekint. Idén a következő helységekbe indulnak: a Küküllő-mentére két csapat érkezik. Az egyik Balázstelkére, ahonnan kilátogatnak Báznára és Pócstelkére. A másik Küküllőalmás Somogyommal összekapcsolva. Ide tartozik még Erzsébetváros környékén Riomfalva és Ernye is. A Hortobágy mentének központja Szentágota, ahol nemrég szerveződött református anyaegyházközség, és ahol a központban sikerült emeletes épületet vásárolni. Szentágota 400 magyarján kívül innen kell felkeresni Bürköst, valamint Hégen, Pusztacelina és Nagysink kisszámú magyarságát is. Kiskapuson, Mikeszászán és Csicsóholdvilágon is várják őket. Románújfaluban már alig negyven magyar él, de Viktóriavárossal együtt ők is várják a látogatást. A nagymohai csoport átjár majd Dombosra és Kőhalomra is, a kóbori pedig Sárkányba és Fogarasra. A vízaknaiak bejárják a teljes Szeben környéki népes román falvakat is, ahol magyarok élnek. Nagyszeben az egyedüli helység, ahol nincs kimondottan gyülekezeti tevékenység, itt a lakónegyedek magyarságát mérik fel, és Oltszakadát támogatásával a szebeni magyar evangélikusok lelkigondozását is végzik. Nemcsak bibliai történetek megismertetésével foglalkoznak, hanem a helyes magyar beszéd és írás tanításával is. Emellett regionális gyülekezeti és ifjúsági találkozókat is szerveznek. - Erdély egyik legnagyobb szórványgondja a nagyvárosi magyarságé. Kolozsváron tavasszal a Monostor negyedben elindítottak egy egyházi felmérést, és igény van a többi lakónegyedben is hasonló munkára. /Varga Zoltán: Kolozsvári fiatalok szászföldi szórványmisszióban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./

1999. november 20.

Szeben megyében Mihályfalva kis számú magyarsága nov. 14-én ünnepi istentiszteleten búcsúzott a nyugalomba vonuló Vass Árpád lelkipásztorától és felségétől, Balogh Irén tiszteletes asszonytól, akik 45 évet éltek és szolgáltak ebben a elszigetelt 130 lelkes kis Bolya völgyi falucskában. A lelkésznek és családjának neve évtizedekre összenőtt a völggyel és a vidékkel. Bolya-völgye, Vissza-mente - vajon hol is van ez? Kiskapuson és Bolyán kívül mindegyik helység ismeretlen még a műveltebb erdélyiek számára is. Többen talán csodálkozva kapják fel a fejüket. Hát élnek itt még magyarok? Mihályfalva, Kiskapus, Bolya, Nagyselyk, Hidegvíz, Mikeszásza, Hosszúaszó, Csicsóholdvilág neve a kívülről érkezőnek ismeretlen, az itt küldetését teljesítő lelkésznek azonban otthon, szolgálat, munka, mert a települések mindegyikében él néhány magyar. Vetési László szórványügyi előadó az erdélyi egyházkerület, a Szórványtanács köszönetét és kitüntető díszoklevelét hozta a lelkésznek. - Szétszóródik és szegényedik a falu, romlik a nyelv, Dél-Erdély egyik legromlottabb magyar nyelvét beszéli a vidék. Vass Irén tiszteletes asszony nyugalomba vonulásával még 1989-ben megszűnt a magyar elemi iskola. /Vetési László: Negyvenöt év egy gyülekezetben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20-21./

2004. december 19.

Kiskapuson felújították a 225 éves római katolikus templomot, melyet december 1-jén Jakubinyi György érsek szentelt meg a mintegy kétszázötven lelket számláló kiskapusi hívők számára. Több mint 20 évvel ezelőtt a hívők száma hatszáz körül volt. Sokan közülük a vegyipari üzem miatt keletkezett és a szervezetre is káros korom miatt költöztek el. /Diana Campean: Templom új köntösben. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 19./

2005. szeptember 16.

Magyar férfi őrzi a szász templomot a Szeben megyei Asszonyfalván. Szilágyi Gyula akkor került Kiskapusról Asszonyfalvára, amikor az 1990-es évek templomrablását követő helyreállításban munkaerőre volt szüksége az evangélikus egyháznak. A szász település lakossága testületileg kivándorolt Németországba, amikor családegyesítés címén az 1970–80-as években a kommunista rezsim valósággal kiárusította őket. Emiatt lett magyar őrzője az evangélikus erődtemplomnak. Az 1992-es népszámláláskor huszonöten vallották magukat magyarnak Asszonyfalván, 2002-re hárman maradtak, napjainkban pedig már csak Szilágyi Gyula az egyetlen magyar. /Fám Erika: Amerikába tart az utolsó magyar hírmondó. = Krónika (Kolozsvár), szept. 16./

2006. február 1.

Csak a harmadik világ államait előzi meg Románia a környezetvédelem terén. Az amerikai Yale és a Columbia egyetem közös listáján, amelyet a davosi Világgazdasági Fórumon mutattak be, 133 országból Románia a 90. helyen áll, Ruanda és Malawi társaságában. Magyarország a 33. helyen áll a listán, de Ukrajnát és Bulgáriát is jobbnak tartották a felmérés készítői. A környezetvédelmi tárca szakértői bizottsága egy hete elemzi a kiskapusi Sometra Rt. szennyezőanyag-kibocsátási mutatóit. Korodi Attila környezetvédelmi államtitkár elmondta, az engedély esetleges megszerzése sem jelenti még azt, hogy a kiskapusi üzemből kikerülő szennyezés beilleszkedik a törvény elfogadta határértékekbe. Élesen eltérő álláspontra helyezkedik a környezetet szintén nagy mértékben szennyező marosvásárhelyi Azomures vegyipari vállalat tekintetében a Környezetvédelmi Hivatal, illetve az egyik elismert, nem kormányzati környezetvédelmi szervezet elnöke. A vegyipari kombinát a Környezetvédelmi Hivatal jelentései szerint is folyamatosan szennyezi a levegőt, a talajt, illetve a Maros vizét. Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ civil környezetvédő szervezet elnöke a vegyi művek bezárása mellett érvelt. /Környezetszennyezés, banánköztársaság-szinten. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék