udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7
találat
lapozás: 1-7
Helymutató:
Kismajtény
2000. november 2.
Teljes képviselőjelölti listát nyújtott be a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt Zilahon, a 33. választókerületben. A 6 jelölt közül mindössze ketten szilágyságiak: Váradi Tibor szilágycsehi almérnök, akit korábban kizártak az RMDSZ megyei küldöttei tanácsából, mert a helyhatósági választásokon a szövetség ellen kampányolt. Ugyanoda valósi a másik jelölt is, Vári József technikus. Első helyen viszont Rith Stefan nagykárolyi vállalkozó szerepel, őt Iarto Stefan a Macrohard igazgatója követi. Listára került még Merk Luiza Tünde mérnök (Nagykároly), Böszörményi Albert kismajtényi mérnök. A felsőházi jelöltek: Vincze Maria közgazdász Nagykárolyból és Dohi-Trepszker Gheza-Gavril Szatmárnémetiből. A szilágyságiak eddig nem is tudták, hogy az Iliescuék zsebpártjának tartott csoportosulásnak helyi filiáléja lenne Zilahon vagy a megyében. A hírt megdöbbenve vette tudomásul a helyi média: hat személy lak- és munkahelye a szomszédos megyében van, Szilágyban nem is ismerik őket. /(Fejér László): Szabaddemokrata jelöltállítás a Szilágyságban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./2003. július 28.
Júl. 27-é harmadik alkalommal rendezték meg Majtény napját. Gheorghe Todut a román nyelv és a nemzeti egység védelmében mondott beszédet, a kismajtényi és domahidi iskolák tanulói pedig román hazafias versekből és énekekből álló műsorral köszöntötték a meghívottakat. A műsorban miért nem szerepelt egyetlen magyar műsorszám sem? Iepure Zoltán nagymajtényi tanácsos adta meg a választ: minket nem hívott senki. Mi a magunk falunapját megtartjuk majd Nagymajtényban, a Mária-búcsún. /E. Gy.: Majtény napja a község román lakosságának ünnepe volt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 28./2003. november 6.
Szatmár megyéből kb. 5000 német etnikumú román állampolgárt 1945 januárjában a volt Szovjetunióba deportáltak, ez már ismert történelmi eseménynek számít. Az ott elhunytak emlékére mostanáig az érintett szatmári települések szinte mindegyikében állítottak már emlékművet. Egészen más a helyzet egy másik tragikus deportálás áldozataival. Szatmár megyéből - akárcsak Észak-Erdély más részeiről - 1945 januárja előtt, 1944 novemberében is deportáltak embereket. Ezt a deportálást a román (és nem a szovjet!) közigazgatás képviselői hajtották végre. 1944 októberében Szatmár megye községeibe visszaérkezett azoknak a román csendőröknek a nagy része, akik 1940-ben, a bécsi döntés után hagyták el Észak-Erdélyt. Elsősorban ezek a csendőrök megyénkből több száz magyar, illetve sváb férfit gyűjtöttek össze Szatmár megyéből, és vittek a hírhedt földvári haláltáborba. Ezeknek a deportáltaknak a sorsa a történészek előtt is alig ismert. Az RMDSZ által 1995-ben megjelentetett Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról című kiadvány Szilágy és Szatmár vármegye című, nyúlfarknyi fejezete a következő mondattal kezdődik: "Észak-Erdély eddig nem említett megyéire szórványos adataink miatt nem térhetünk ki." Boros Ernő, az emlékező cikk írója sorra járta valamennyi olyan Szatmár megyei települést - Bere, Börvely, Csanálos, Csomaköz, Domahida, Érkőrös, Gencs, Kaplony, Kálmánd, Kismajtény, Lele, Nagymajtény, Krasznaszentmiklós, Mezőpetri, Mezőterem, Nagyszokond, Szaniszló, Tasnád, Túrterebes, Szatmárudvari -, ahonnan a román csendőrök embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből válogatott. A román csendőrök a katonaviselt férfiakat Csanálosra vitték. A Csanálosra érkezőkről kísérőiratot fogalmaztak, miszerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Ezt követően fegyveres kísérettel vitték őket Földvárra vagy Focsaniba. Útjuk során ennivalót legfeljebb csak jószívű civilektől kaptak. Ha egy fogoly valamilyen gyümölcsöt fedezett fel a közelben, és éhségében kilépett érte a sorból, azt lelőtték. A katonák azokra az asszonyokra is rálőttek, akik ennivalót hoztak, közülük, kettő meg is halt. A láger egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt. A román csendőrök az orosz tisztnek elmondták, hogy ezek partizánok. Az oroszok ugyanis a partizánokra haragudtak a legjobban. A magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Azért fogdosták össze őket, hogy Erdélyből kipucolják a magyarokat. Az egész földvári tábor is azért volt, hogy minél több magyar elpusztuljon. És Földváron nagyon sokan meghaltak. A táborban a földön aludtak, takarójuk sem volt. A székelyföldiekkel együtt eredetileg 32 ezer magyart gyűjtöttek össze, de 1945 januárjában a többieket elvitték Oroszországba, 8500-an maradtak Földváron, olyanok, akik munkára már nem voltak alkalmasak. A Földváron maradottaknak legalább a fele sohasem tért haza. Földváron éheztették, ütötték-verték, megalázták az embereket. /Boros Ernő: 1944 novembere: indulás Földvárra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./2003. november 24.
A nagykárolyi kórházhoz tartozó övezetben a magyar anyanyelvűek élnek többségben, ennek ellenére az utóbbi hónapokban a nagykárolyi kórházba helyezett hat orvos közül csak egy tud magyarul, és további 14-et várnak. Tavaly Nagykárolyban 12 667-en (54,46 százalék) vallották magukat magyarnak, és 9675-en (41,6 százalék) románnak. A környező falvak közül például Mezőfény 1883 lakosából 1816 (96,4 százalék) magyar anyanyelvű, Csanálos községben a számlálóbiztosok összesen 1520 lelket írtak össze, közülük 1036 (68 százalék) magyar, 340 (22,53 százalék) sváb, de a svábok nagy része is magyarul beszél jobban. Kálmándon, Kaplonyban, Mezőpetriben, Csomaközön, Gencsen, Berében nagyjából hasonló a helyzet, és Mezőteremen, Szaniszlón, Kis- és Nagymajtényban, Domahidán, Piskolton stb. is sok magyar anyanyelvű személy él. Kórházba leginkább idős személyek kerülnek, akik ezen a környéken igen rosszul beszélnek románul. Most az ápolónő a tolmács szerepét is betölti. Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere minderről kifejtette: a Szatmár Megyei Egészségügyi Igazgatóság, illetve a helyi kórház vezetői ilyesmiről nem konzultálnak a tanács tagjaival. Az orvosok kihelyezéséről ő csak utólag értesült. /Boros Ernő: Ápolónők - tolmácsszerepben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./2002. április 29.
Az EMKE és a Kölcsey Kör által 1990?ben elindított hagyomány szellemében ápr. 27-én megtartották a Majtényi síkon (a domahidi vasútállomás mellett) a szokásos emlékünnepséget az 1871?ben felavatott emlékműnél, amelyet 1711?ben, a Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc fegyverletételének emlékére állítottak. Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke és a Kölcsey Kör elnöke köszöntötte a résztvevőket. Fellépett fel a kismajtényi református egyházközség kórusa, majd Visnyai Csaba irányításával a nagykárolyi Római Katolikus Iskolaközpont kórusa és szavalócsoportja. /E. Gy.: Megemlékezés a Majtényi síkon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 29./ 2002. június 13.
Kismajténynak immár harmadik éve van állandó, helyben lakó református lelkipásztora Ilyés Tamás személyében. Első lépésként elkezdték a romokban heverő parókia helyreállítását. A gyülekezet 314 lelket számlál, az elmúlt évek során nagyon nagy volt a lélekszámapadás. Ebben az évben egyelőre a keresztelések száma volt a nagyobb. A faluban még 800 ortodox és 60 román ajkú görög katolikus van. A tiszteletes foglalkozik az ifjúsággal. Az asszonyok csigatésztát készítenek, amelynek árusításából anyagilag támogatják a gyülekezetet. Most a templomfelújítás következik a sorban. Nagy problémát jelent, hogy Kismajtényban magyar nyelvű tanítás nincs, csak negyedik osztályig: a felső tagozatot román nyelven végzik a magyar gyermekek. A tiszteletes ezért indított feleségével egy magyar irodalom és nyelvtan önképzőkört a fiatalok számára. /Fodor István: Kismajtény: Újjáéledő egyházi élet, példás összefogás. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 13./2002. június 28.
Megjelent egy könyv az Ecsedi-lápról. Végh Balázs Béla, a szatmári tanítóképző főiskola tanára, a könyv egyik szerzője emlékeztetett: Az egykori láp peremén született Ady, Móricz, Kaffka, Krúdy szinte egyszerre emeli be a lápot a század eleji magyar irodalomba. Az ismert nagykárolyi régész, dr. Németi János az Ecsedi-láp vidékének településtörténetét rajzolta meg. Az élő falvak (Kaplony, Kálmánd, Börvely, Domahida, Kismajtény, Nagyecsed, Vállaj, Mérk) után képet adott az elpusztult településekről, nevesen Tagyról, Kozárdról, Szentmártonról, Bobáldról és Ebesfalváról. Karácsonyi Károly az Ecsedi- láp kialakulásáról és lecsapolásáról értekezett. Napirenden van a láp rehabilitációja, egy részének visszaállítása. Mára egyértelműen kiderült, hogy a száz évvel ezelőtti lecsapolással nem csak nyert (elsősorban termőföldet), de sokat vesztett is a vidék. /Sike Lajos: Lápi könyv. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./
lapozás: 1-7