udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Helymutató: Kisrozmány

2005. szeptember 16.

Petraskó Tamás 1953. március 24-én született Kisrozványon, a Bodrogközben, a történelmi Zemplén megyében, nem messze Vereckétől. Iskoláit is ott járta, utána tanítóképzőt, majd tanárképző főiskolát végzett. 1996-ban, Árpád honfoglalásának 1100. évfordulója alkalmából részt vett a 4500 kilométeres Magna Hungaria-emléktúrán, ezért ott kellett hagynia a katedrát. Az expedíció tagjai, köztük a kézdivásárhelyi dr. Szabó András is, lóháton tették meg a honfoglalók egyik feltételezett útvonalát, Baskíriából, az Urál mellől indulva, a Volga és a Káma folyókat átszelve egészen Magyarországig, Ópusztaszerig. A túrán szerzett tárgyi és szellemi kincset is felhasználva Kisrozványban létrehozta az Árpád-kori régészeti parkot, ahol a honfoglalók korabeli életmódját igyekeznek felidézni, bemutatni. Petraskó idén megszervezte a Rákóczi-emléktúrát, amely a nagyságos fejedelem által is bejárt utat követte részben végig, Rodostótól Borsiig. Felesége pedagógus, a három egyetemista gyermekük úgyszintén feladatának tekinti a szakszerű hagyományőrzést. /Gazda Zoltán: Emberközelben Petraskó Tamás tanát, hagyományőrző. „Nem emberi világ az, amely nem kötődik valahová”. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), szept. 16./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék