udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Helymutató: Kistarcsa

2000. május 2.

A Kárpát-medence területén a hitleri és a sztálini egyházüldözés alatt rabságba vetett mintegy ezer pap, valamint a más módon meghurcolt több ezer szerzetes, apáca és hívő emlékére tartottak koncelebrációs szentmisét máj. 1-jén Budapesten, a Mátyás-templomban. A szertartást Regőczy István atya vezette. Az eseményt egy papi csoport kezdeményezte Rabpap Szolidaritás elnevezéssel. A Rabpap Szolidaritás által megfogalmazott írásos tájékoztató szerint az egykor meghurcolt kárpát-medencei papokat, akik közül ma már csak negyvenen élnek, más helyszínek mellett Kistarcsán, Márianosztrán, Recsken, a budapesti Markó utcában, Erdélyben Szamosújváron, a délvidéken Boribányán tartották fogva a börtönökben, koncentrációs lágerekben. A vértanúk közül sokaknak - így az egyház akkori főpapjának, Mindszenty József bíborosnak - az elmúlt tíz év alatt egyetlen szobrot, emlékművet sem állítottak. Tájékoztatójukban magyar holokausztnak nevezik a meghurcoltak tudatosan vállalt áldozatát, és felszólítanak arra, hogy emléküket ne hagyjuk feledésbe menni. A szentmisén II. János Pál pápa üdvözletét Keglevich István atya olvasta fel. /Szentmise a meghurcolt papokért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 2./

2004. július 17.

A magyarság őstörténetébe vezet el Benkő László: Táltosidők /STB Kiadó, Kistarcsa/ című történelmi regénye. A könyv egy regényfolyam első kötete, mely a Fekete-tenger mellékére, Kazáriába kalauzolja az olvasót. /Könyv a magyarság őstörténetéről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./

2005. szeptember 12.

A második torjai falunapok fénypontját a monumentális méretű – 15,06 m széles és 9,45 méter magas – székely kapu felavatása jelentette, hiszen Torján állították fel a világ legnagyobb székely kapuját. A galambdúc egyik végén kereszt, a másikon pedig kopja látható, ami azt jelképezi, hogy Torján római katolikusok és reformátusok élnek. A kaput a huszonhat éves, helybeli Pethő Sándor faragta, és rajta Vén Árpád torjai népi költő vidám hangvételű rigmusai olvashatók. Az avatáson a két testvértelepülés, Gádoros és Kistarcsa küldöttsége is jelen volt. Torja jeles szülöttjeiről Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék munkatársa tartott előadást. Felszentelték a II. János Pál pápa emlékére állított emlékkeresztet. /Iochom István: Áll a világ legnagyobb székely kapuja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 12./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék