udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Helymutató: Köröm

1999. május 25.

A magyarországi borsodi kisközség, Köröm határában lévő Rákóczi emlékműnél - azon a mezőn, ahol 1707. május 24-én II. Rákóczi Ferenc megnyitotta az Ónodi Országgyűlést - rendezte meg máj. 22-én a tíz évvel ezelőtt alakult Rákóczi Szövetség második nemzetközi találkozóját. A Rákóczi emlékének ápolásával, a határokon túl élő magyarság gondjainak felkarolásával foglalkozó, ma már 56 egyesületben háromezer tagot számláló civil szervezet küldötteit és a velük érkezett hagyományőrző csoportokat elsőként Tóth Tibor körömi polgármester köszöntötte. Németh Zsolt államtitkár beszédében leszögezte: a szövetség kiemelkedő érdemeket szerzett a határon túl élő magyarság törekvéseinek felkarolásában, illetve gondjainak megoldásában, valamint a határon túli magyarság és az anyaország kapcsolatainak erősítésében. "Nyolcvan éve élünk olyan helyzetben, amelyben a nemzet és az ország nem azonos. Ez a 80 év csaknem úgy telt el, hogy nem, vagy csak néha tudtunk beleszólni sorsunkba. Nem olyan régen sikerült úgy alakítani mások segítségével is a politikát Romániában és Szlovákiában, hogy az ott élő magyarság is beleszólhat az állam, az ország ügyeinek intézésébe, és megpróbálja saját arculatára is alakítani a viszonyokat" - mondta Duray Miklós szlovákiai magyar politikus. /A Rákóczi Szövetség nemzetközi találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 25./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék