Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 15 találat lapozás: 1-15

Helymutató: Körösbánya

1990. február 23.

A Ceausescu-rendszer idején folyó történelemhamisításra emlékezett Firczák György, a Hunyad megyei Múzeum történésze. Radu Popa, Erdély középkori történetének kiváló kutatója mondta, hogy tizenöt évvel ezelőtt feltártak Déva város területén egy középkori temetőt, de erről mélyen hallgattak, egész mostanáig. A kőrösbányai ásatásokat pedig Radu Popa nem látogathatta meg, a Securitate utasítása értelmében. A Securitate megtiltotta Radu Popa könyvének /A címe magyarul: A román középkor kezdetei. Hátszeg vidéke/ népszerűsítését, mert tele volt magyar dokumentumokkal. Stefan Pascu kolozsvári egyetemi tanár kétnyelvű könyvéből /Ce este Transilvania? ? Wass ist Siegenbürgen?/ szándékosan kifelejtette a magyar civilizáció jelenlétét Erdélyben. /Firczák György, a Hunyad megyei Múzeum történésze: A történelem meghamisítása a Ceuasescu rendszer idején. = Hunyad Megyei Hírlap (Déva), febr. 23. ? 3. sz./

1990. december 23.

Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./ püspök az egyház egyik vértanúja. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem hittudományi karán végzett, pappá szentelték, Rómában folytatta tanulmányait, megszerezte a hittudományok doktora címet. 1940-től Kolozsváron, az egyetemen egyházjogot adott elő, 1942-ben szatmári megyéspüspöknek nevezték ki. 1948-ban az állam hivatalosan betiltotta Scheffler János püspöki működését. 1950-ben Kőrösbányát jelölték ki a püspöknek kényszerlakhelyül, majd 1952 márciusában letartóztatták, Jilavára vitték és ebben a börtönben halt meg 1952. dec. 6-án. /Jakabffy Tamás (Sipos Ferenc adatközlése alapján): Emlékeztető Scheffler János püspökre. = Keresztény Szó (Kolozsvár), dec. 23./

1992. február folyamán

A Szentszék elfogadta dr. Schefler János püspök szentté avatási perének megindítását. Szabó János érseki helynök felvázolta életútját. Schefler János Kálmándon született, 1887-ben. Tanulmányait követőn jogból és teológiából doktorált. 1942-ben szentelték a szatmári egyházmegye püspökévé. 1950-ben Kőrösbányára száműzték, 1951-ben letartóztatták, 1952-ben vértanúhalált halt hitéért a börtönben. Egész élete szolgálat volt. Elítélte a veszedelmes ideológiákat, a hitlerizmust és a kommunizmust. Síkra szállt a zsidók deportálása ellen. Elhurcolása előtt a körleveleiben a kommunizmus közeledő veszélyére figyelmeztetett. 1951-ben valutaüzérkedés és hazaárulás koholt vádjával ítélték el. /Szabó János: A hitéért vállalta a vértanúhalált. = Keresztény Szó (Kolozsvár), febr./

1994. április folyamán

Brádon a református gyülekezet 131 fős, Kőrösbányán már nincs gyülekezet, a templom romos állapotban van. Kristyoron 1983-ban tartották az utolsó istentiszteletet. /Juhász Endre: Juhaimnak maradékát összegyűjtöm. = Hunyadvármegye /Déva/, ápr. - Közéleti lap - I. évf. 2. sz., felelős szerkesztő: Barra Réka/

1999. november 26.

A kommunista hatalom Romániában 1948-ban feloszlatta a ferences szerzetesrendet. Csakhogy a Ferenc-rend nem volt hajlandó feloszlani. 1949-ben felheccelt munkások megrohanták Vajdahunyadon a ferences főiskolát, berendezését összezúzták, a tanári kart és a növendékeket elűzték. 1950. augusztus 20-án éjjel valamennyi erdélyi ferences rendházból Máriaradnára hurcolták a szerzeteseket, összesen 150 főt. . Az állam azt tervezte, hogy elszakítja a katolikusokat Rómától és békepapok segítségével a hatalmat kiszolgáló központokat szervez. Páter Gurzó Anaklét jogászprofesszor és Godó Mihály jezsuita pap összeállítottak egy olyan anyagot, amely azután szinte kézikönyve lett az ellenállásnak és megerősítette a papokat abban, hogy ki kell tartaniuk a bebörtönzött Márton Áron püspök mellett. Máriaradnáról 1952-ben három helyre, Désre, Esztelnekre és Körösbányára hurcolták a ferenceseket, internálásuk 1967-ig tartott, addig rendszeresen jelentkezniük kellett a rendőrségen. 1954 márciusában kiengedték a börtönből Márton Áron püspököt, aki semmilyen feltételt nem volt hajlandó elfogadni. Ugyanakkor viszont Gurzó Anaklétot és társait, tizenvalahány papot letartóztattak és koncepciós pert indítottak ellenük. /Balázs János: Az üldöztetés évei. = Brassói Lapok (Brassó), nov. 26./

2001. április 8.

1951. aug. 20-án a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány tagjait a kommunista diktatúra karhatalma a különböző kolostorokból elhurcolta, mindnyájukat a máriaradnai kolostorba, kényszerlakhelyre vitték. Kilenc hónap után a tábort feloszlatták, lakóit pedig Kőrösbányára, Désre és Esztelnekre szállították. Idén tervezik a megemlékezést a következő helyeken: Kaplony /jún. 13./, Csíksomlyó /aug. 9-10./, Máriaradna /aug. 20./ Kérik mindazokat, akiknek valamilyen tárgyi emlékük (fénykép, levél stb.) van, lemásolás, kiállítás céljából kölcsönözzék. /Ötven éve szedték össze a ferenceseket. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 8./

2001. július 15.

Jún. 13-án a kaplonyi egyházközség búcsúnapját ülte a templom melletti szabad téren. A búcsús szentmisén megjelent tíz ferences, élükön fr. Páll Leó provinciálissal, aki köszönetet mondott Kaplony népének a ferenceseknek 1951-től 15 éven át nyújtott támogatásért. 1951. aug. 20-án, az erdélyi Szent István Rendtartomány védőszentjének napján az összes erdélyi ferencest Máriaradnára deportálták. A radnai tábor kilenc hónapig tartott, utána folytatódott a deportálás. A hatóságok három helységet: Dést, Esztelneket és Kőrösbányát jelölték meg a ferencesek kényszerlakhelyéül. Az 1951-es deportálásra a ferencesek három helyen emlékeztek: a Nagykároly melletti Kaplony községben, Máriaradnán és Csíksomlyón, azoknak az egyházmegyéknek a területén, ahol a ferencesek működnek. A ferencesek összeszedése rövid idő alatt ment végbe. Éppen a legszükségesebb ruhaneműt, ágyneműt csomagolhatták össze. Élelemről alig gondoskodhattak. 122 ember zsúfolódott össze Máriaradnán. Ekkor mozdultak meg a ferencesek ügyében az emberek. Gyűjtési akciókat szerveztek, a begyűlt élelmet elszállították Máriaradnára, majd később a másik három kényszerlakhelyül kijelölt helyre. A kaplonyi és szatmári hívek ebben a gyűjtési és szállítási akcióban külön is kitűntek. Csíksomlyón augusztus 11-én emlékeznek meg másodszor a ferencesek az elhurcoltatásról. Ide várják a rendtartomány minden tagját, hogy közösen köszönjék meg azt a nagy kegyelmet, hogy a provincia átvészelte a megpróbáltatások nehéz esztendeit. A harmadik megemlékezés Máriaradnán lesz, augusztus 20-án. Ötven év alatt megritkultak a sorok, a 122 ferencesből kevesen érték meg az 50. évi megemlékezést. /Fr. Pap Leonárd: A ferencesek deportálása 1951-ben. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 15./

2001. augusztus 19.

A erdélyi ferencesek három alkalommal emlékeztek arra, hogy 50 éve elhurcolták őket, megköszönve Istennek a megpróbáltatás, a hűség és a túlélés kegyelmét: Kaplonyban jún. 13-án, Csíksomlyón aug. 11-én és Máriaradnán aug. 20-án. A Szent István királyról nevezett erdélyi ferences rendtartomány szerzeteseit 1951. aug. 20-án éjjel az állambiztonsági rendőrség teherautón a máriaradnai zárdába, kényszerlakhelyre hurcolta. Az állam 1948-ben rendeletileg feloszlatta a tanító és betegápoló rendeket, a többitől önmaga feloszlását követelte. Mivel az erdélyi ferencrend nem volt hajlandó önmagát feloszlatni, az állam erőszakhoz folyamodott, és azt remélte, hogy a testvérek az éhség, a zsúfoltság, neuraszténia miatt önként elhagyják a kényszerlakhelyet, s így a rendet is. De nem így történt! A rend feloszlatásának kísérletét súlyos próbák előzték meg. 1948-ban csak titokban tarthatták meg a káptalant, amely P. Benedek Fidélt választotta meg tartományfőnöknek. Az állam megszüntette a Szerafikumot (fiú nevelőintézet), a novíciátust, a rendtartományfőnökséget és a kolozsvári nyomdát, 1949-ben pedig a rendi teológiát Vajdahunyadon. Ingó és ingatlan javaikat államosították, a templom kivételével. A diákokat, novíciusokat, klerikusokat és laikus testvéreket szülőfalujukba szállították. Több atyát bebörtönöztek, másokat heteken, hónapokon keresztül a rendőrségen vallattak, vagy kényszermunkára vittek. 1951-ben Máriaradnán kényszertáborban volt a 122 ferences szerzetes. Elhatározzák, hogy három elv szerint fognak élni: 1. önként nem oszlatják fel a provinciát, 2. senki sem hagyja el a tábort, 3. szétszórásuk esetében a Regula és a lelkiismeretük szerint cselekszenek. A kényszertábor házfőnöke P. Pöhacher Balázs, helyettese P. Écsy János, segítőjük a négy definitor. A rendház vezetőinek emberfeletti nehézségekkel kell megküzdeniük: a testvérek elhelyezése - szörnyű zsúfoltság -, élelem beszerzése, főzés, étkezés, mosás... Sem fizetésük, sem jövedelmük. Szerzetesi életük középpontjában a lelkiélet állt: közösen imádkoztak, elmélkedtek, minden nap miséztek. Szellemi igényeiket a teológiai tanítás, "szabadegyetemi" előadás, újságírás, éneklés, lelkipásztorkodás elégítette ki. 1952 tavaszán a kolostor szomszédságában lévő laktanyába szovjet katonákat hoztak. Ezért a testvéreknek Máriaradnát el kellett hagyniuk. Számukra három új kolostort jelöltek ki: Dés, Esztelnek és Kőrösbánya. Ide a testvéreket az elöljárók osztották be. A legjelentősebb a dési ház. Itt voltak a legtöbben, itt voltak a rendi vezetők és a teológiai tanárok a klerikusokkal együtt. Intenzív lelki, szellemi és fizikai munka folyt. A klerikusok befejezik teológiai tanulmányaikat, és az állam tilalma ellenére Márton Áron megyéspüspök pappá szentelte őket. Az állami tilalom miatt új tagokat nem vettek fel. A ferencesek a kényszertábor megpróbáltatásait türelemmel viselték, ezért hamis vádak alapján letartóztatták, börtönre ítélték a rend vezetőit és a teológiai tanárokat, hogy megfélemlítsék a többieket. Házkutatásokat tartottak, rendőrségen tartották őket, lehallgatókat szerelnek be celláikba, éjjel-nappal zaklatták, besúgásra kényszerítgették őket. Végül a plébánia alkalmazottain (két atya és két testvér) kívül mindenkinek el kellett hagynia Dést. 1967-ben Fidél főatya megállapította, hogy fizikai kényszert szenvednek, idegileg tovább nem bírják a szenvedéseket. Megengedte, hogy a testvérek elhagyják Dést, és az egyházmegye szolgálatába álljanak. Márton Áron püspök befogadta őket, és az atyákat lelkipásztoroknak nevezte ki, a testvérek pedig megfelelő szolgálatot kaptak. P. Boros Fortunát exprovinciális vértanú a Duna-csatornánál éhenhalt. 37 ferences szenvedett börtönt, másokat megvertek, éheztettek, lelkileg, erkölcsileg kínoztak, megaláztak. Közülük senki nem lett besúgó, áruló. 56 testvér élte túl a negyven évi megpróbáltatást. Ma 19 él közülük. Emlékeik megszépültek. A szenvedéseket lelkileg feldolgozták. Nem éreznek haragot. A változás után a rend azonnal újjászerveződött, jelölteket vett fel, a provincia újjászületik. A jelöltek itthon készülnek a ferences életre, a novíciusok Szécsényben, a klerikusok pedig Szegeden. Ma 65 tagja van rendtartománynak. /Fr. János: Ötven éve történt. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 19./

2001. november 21.

A gyulafehérvári Főegyházmegyében kevés szerzetes van, de 15 szerzetesi közösség képviselteti magát: a Mallersdorf-i Szegény Ferences Nővérek Székelyudvarhelyen, Gyulafehérváron, Déván, Kézdiszentléleken, Csíkszépvízen tevékenykednek. A Szociális Testvérek Társasága Gyulafehérváron, Kolozsváron, Csíkszerdában, Marosvásárhelyen és Désen működik. A Segítő Nővérek Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen működnek. A Szeretet Misszionáriusai Sepsiszentgyörgyön a szegények szolgálatát tartják feladatuknak. A Klarisszák, monasztikus szerzetesnők monostora, "Csíksomlyó Ágacskája", kánonilag 2000. augusztus 11-én lett alapítva Csíksomlyón, négy nővérrel. A fentieken kívül az egyházmegye területén a következő női szerzetesközösségek működnek néhány taggal: Iskolanővérek (Kolozsvár és Lemhény), Jézus Szíve Társaság (Kolozsvár, Gyulafehérvár), Orsolyanővérek (Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyszeben), Szatmári Irgalmas Nővérek (Marosludas, Szováta, Kolozsvár), Szt. József Nővérei (Gyulafehérvár), Kereszt és Szenvedés nővérei (Gyimesközéplok). Jelenleg 41 ferences dolgozik szétszórtan a főegyházmegye területén: Kolozsvár, Kőrösbánya, Déva, Szászváros, Vajdahunyad, Brassó, Esztelnek, Csíksomlyó, Szárhegy, Marosvásárhely, Szamosújvár, Dés. Egyetlen piarista él Kolozsváron, egy konventuális ferences Marosvásárhelyen és egy jezsuita a gyulafehérvári szemináriumban tevékenykedik. /Erdélyben 15 szerzetesrend tevékenykedik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./

2002. december 13.

Dec. 7-én Szatmárnémetiben, a székesegyházban megemlékező szentmise volt dr. Scheffler János püspök vértanú halálának 50. évfordulója alkalmából. Scheffler püspököt /sz. Kálmánd, 1887. okt. 29./ a kommunista hatóságok 1950 májusában szállították kényszerlakhelyre Kőrösbányára, mert visszautasította, hogy vezetője legyen a román hatóságok által ösztönzött, Rómától független "hazafias" katolikus egyháznak. majd 1952 márciusában a zsilavai börtönbe zárták, ahol 1952. dec. 6-án meghalt. A Szatmári Egyházmegye a kommunista diktatúra végén, 1990-ben indította el a boldoggáavatási eljárást, amely Rómában már végső fázisához érkezett. Huszonöt tanút hallgattak meg, összegyűjtötték a vértanú püspök életére és tevékenységére vonatkozó adatokat. A mintegy 500 oldalas dokumentumot - amely a jelölt életéről valló tanúk nyilatkozatai mellett dr. Scheffler János kritikai életrajzát, nyomtatásban megjelent műveinek listáját is tartalmazza - 1996-ban adták át a Vatikán Szenttéavatási Kongregációjának - egyidőben a Márton Áron püspök boldoggá avatását kezdeményező előzetes vizsgálati anyagokkal. A dokumentumokat Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Reizer Pál szatmárnémeti püspök, Tempfli József nagyváradi püspök, valamint Szőke János páter, a két ügy posztulátora adta át a vatikáni illetékeseknek. /Scheffler püspök emlékére. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 13./

2003. július 6.

Életének 93., szerzetességének 77. évében elhunyt dr. Bálint Albert Szálvátor /Székelyszentkirály, 1911. jan. 23. - Dés, 2003. jún. 25./ ferences lett, Vajdahunyadon elvégezte a teológiát, majd Rómában, az Antonianum Pápai Egyetemen folytatta tanulmányait. Pappá szentelése után megszerezte a doktorátust egyháztörténelemből.1949-ig a vajdahunyadi ferences rendi főiskolán tanított. Közben 1945-től 1947-ig házfőnök volt Nagyszebenben, a következő évben vajdahunyadi házfőnök lett. 1949. december 1-jén a vajdahunyadi kolostort megszállta a milícia, s a szerzetesek tíz percet kaptak a ház elhagyására. Szálvátor atyát Királybányára vitték lelkésznek. Amikor Erdélyben kommunista iranyítás alatt megalakult az úgynevezett "papi békemozgalom", a nevét szándékosan a békepapoké között tüntették fel az újságokban. Szálvátor páter a szószékről tiltakozott, ezért letartóztatták és Déván magánzárkával büntették. Miután kiengedték, megtiltották, hogy elhagyja a helységet. 1951. augusztus 20-án éjszaka rendtársaival együtt Máriaradnára hurcolták, majd 1952-1961 között kényszerlakhelyet jelöltek ki számára. Benedek Domokos OFM ex-rendtartományfőnök visszaemlékezése szerint: "P. Szálvátor rovásán mindenekelőtt tanári tevékenysége, majd boldog emlékű Márton püspök és a provincia vezetősége között összekötő kapocsként betöltött szerepe volt. Nem utolsósorban a püspöktől kapott megbízatása, azaz a békepapi mozgalomban részt vetteknek lelkigyakorlatok keretében való feloldozása fundamentális rendszerellenes cselekménynek minősült." 1961. szeptember 14-én tartóztatták le Körösbányán. A katonai törvényszék államellenes izgatás, idegen rádióadók hallgatása, hazaárulás, kémkedés, a görög katolikus hívek szentségekkel való kiszolgálása és titkos teológiai oktatás vádjával 6 évi börtönbüntetésre ítélte. Megismerte a kolozsvári, máramarosszigeti, nagyenyedi és szamosújvári börtönök poklát. Általános amnesztiával szabadult 1964-ben. Restauráltatta mind a szászsebesi, mind a medgyesi templomot. Désen helyezték örök nyugalomra. A gyászmisét dr. Jakubinyi György érsek celebrálta. /Fodor György: Elhunyt az utolsó erdélyi ferences teológiai tanár. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 6./

2004. június 4.

A Fehér-Körös vidékére utaztak a dévai helytörténeti kör tagjai. Jelenlegi román népessége ellenére a Mócföld történelme gazdag magyar vonatkozású eseményekben. A török időkben a Kőrösbánya felé vezető út kötötte össze Erdélyt Nagyváraddal. 1849-ben erre menekültek a piski csata sebesültjei, amikor a helyiek rájuk támadtak. Pusztafalu fogadója Mártonffy József római katolikus püspök és Barcsay Ábrahám költő emlékét őrzi. Brád, az Érchegység központja sokáig a tragikus sorsú Brády család székhelye volt. A család már 1784-ben, Horea felkelése idején is sokat szenvedett, a drámai fordulat mégis 1848. október 25-én történt. Ekkor a Kőrösbányára menekült nemesi család 19 tagját azzal hitegetve, hogy hazaszállítják, fegyvereiktől megfosztották s iszonyú kegyetlenséggel lemészárolták. Brádot szinte elhamvasztotta Horea felkelő serege. Kristyortól a Fehér-Körös völgyén le Arad megyéig minden magyar birtokot felperzseltek, s minden kézügybe került magyart felkoncoltak. A római katolikus és a református templom azonban megmenekült. Kőrösbánya határában, az út baloldalán két kőkereszt. Az egyik felújított, amelyre egy emléktáblát helyeztek az állítólagos renoválók nevével. Tulajdonképpen a legyilkolt Brády család valamikori sírját jelzi. Kőrösbányán van a XIV. században épült ferences templom és zárdaépület, valamint az új tetőzetű, XIX. században épült református templom. Kőrösbányán, Zaránd megye egykori székhelyén ma már alig vannak magyarok. Kristyort még Zsigmond király adományozta 1404-ben a Kristyori család ősének tartott Boaknak és fiának, Boalyának, albán eredetű vajdának. A templomot a római katolikus püspökség építtette a XIV. században a hegyvidék görögkeleti jobbágyai számára. A falfestményén Szent István király, Szent László király, illetve Szent Imre herceg láthatók. A Kristyori család által emeltetett református templom romos állapotban van. Harangját Dévára szállították. /Schreiber István/CH. A.: Helytörténeti túra a Fehér-Körös völgyében. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 4./

2004. december 26.

Dr. Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. –Jilava, 1952. dec. 6./ Rómában tanult, egyházjogbó1 és teológiábó1 doktorált. A nagyváradi és a kolozsvári egyetemen teológiát tanított. 1942-ben nevezte ki a pápa a szatmári római katolikus egyházmegye püspökévé és a nagyváradi egyházmegye apostoli kormányzójává. Kormányzása idején 14 új plébániát alapított. Az egyházüldözés idején 1948-ban egy kormányrendelet megszüntette főpásztori működését. Két évvel később Kőrösbányára internálták, 1952 márciusában pedig a Bukarest melletti Jilavára vitték. Az ottani börtönben halt vértanúhalált. Reizer PáI püspök 1995-ben kezdeményezte Scheffler János püspök boldoggá avatását. Szülőfalujában, Kálmándon most szobrot állíttattak a tiszteletére. Az életnagyságú szobrot Vida Zoltán budapesti szobrászművész készítette. A püspök szoboralakja magához öleli a keresztre feszített Jézus szobrát, jobb kezét áldásra emeli. Schönberger Jenő püspök szentelte meg a szobrot december 5-én. Ez alkalommal dr. Bura László bemutatta Köztünk élt – Scheffler János Szatmár vértanú püspöke című új könyvét. /Nagy Karolina: Szatmár mártír főpásztorára emlékeztek. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 26./

2005. március 21.

Nagy anyagi károkat okozott a hóolvadás: leginkább az Arad, Fehér, Kolozs, Brassó, Kovászna, Hargita, Hunyad, Maros, Szeben, Dolj, Gorj, Mehedinti, és Valcea megyei háztartásokat sújtotta. Kolozs megyében 2500 hektár földterületet öntött el az ár. Désen 140 háztartást öntött el a víz. Szamosújváron 1500 hektár szántóföldet árasztott el a víz, Kackó községben pedig 250 hektár földterületet lepett el a megduzzadt patak. A vízfolyások több Kolozs megyei utat elárasztottak: továbbra sem lehet közlekedni Dés környékén és Szúnyogszegen. /J. L., K. O.: Erdély-szerte nagy károkat okoz az árvíz. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./ Az utóbbi évtizedek legnagyobb áradásával küzdöttek a hét végén a Hargita megyei települések. Az Olt és a Maros megáradt, termőföldeket, házakat öntött el. A Maros Gyergyóújfaluban 30, Csomafalván 20 háztáji gazdaságot öntött el, Maroshévízen közel egy kilométeres jégtorlasz képződött a folyón. Gyergyószárhegyen 50 lakásba és közel 1000 pincébe hatolt be a víz, sok esetben talajvízszivárgás következtében. Várhegyen 11 lakásba hatolt be a víz. Galócás és Maroshévíz között a 12-es országúton földcsuszamlás nehezítette a közlekedést. Maroshévízen kiöntött a Maros, 80 hektár termőföldet árasztva el, a város több utcáján is nehezen lehetett közlekedni. Kelemenpatak városrészben 20, Lunkányban szintén 20 háztáji gazdaság szenvedett árvízkárokat. A bajba jutott emberek nem kaptak számottevő segítséget a nehéz pillanatokban. Gyergyremetén 70 ház udvara és kertje, 35 hektár mezőgazdasági terület került víz alá. Csíkszentdomokoson 20 háztáji gazdaság, 35 pince és 30 kút szenvedte meg az áradást. Csíkszentkirályon 8 háztáji gazdaság és 20 hektár legelő szenvedett árvízkárokat, Szentimrén 4 háztáji gazdaságot, 60 hektár legelőt árasztott el a víz. Újszékelynél a Nagyküküllő szintje emelkedett meg. /Kovács Attila: Medrükből kilépett folyók. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 21./ Hunyad megyében több mint 400 hektárnyi termőföldet és tizenkét falut öntött el a víz. Öt települést teljesen elzárt a külvilágtól és körülbelül 130 gazdaságot érintett az áradás. A legsúlyosabb gondokat Alvácán, Kőrösbányán, Blajeni, Toplica és Demszus településeken jelezték. /Tizenkét falut öntött el. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./

2005. december 4.

December 6-án, Scheffler János püspök halálának évfordulóján, szentmise lesz a vértanú püspök boldoggá avatásáért. Scheffler püspök állt a szatmári egyházmegye élén a második világháború idején. A háború utáni vallás- és egyházüldözés következtében 1948-ban egy kormányrendelet felfüggesztette főpásztori működésében. Két évvel később az államhatalom a Hunyad megyei Kőrösbányára, kényszerlakhelyre vitte a püspököt, 1952 márciusában pedig bebörtönözték. Scheffler püspök a börtönben halt vértanúhalált 1952. december 6-án. Tavaly december 5-én szülőfalujában, Kálmándon, szobrot állítottak a vértanú püspök tiszteletére. /(Melan Karolina): Megemlékezés Scheffler János püspökről. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 4./

lapozás: 1-15