udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Kőrösfeketetó

2001. október 17.

Az oktatási minisztérium okt. 15-étől vizsgálatot indított Kovászna és Hargita megyében a Magyarországról behozott tankönyvek ügyében - jelentette be Liliana Preoteasa, a minisztérium általános és középiskolákkal foglalkozó igazgatóságának vezetője. Elmondta: a vizsgálat azt követően indult, hogy a román központi sajtó jelezte, hogy Kovászna megye egyes iskoláiban Magyarországról behozott történelem tankönyvekből oktatnak. Tájékoztatása szerint a minisztérium számos vizsgálóbizottságot küldött ki a helyszínre. A vizsgálat első eredményeit a jövő héten teszik közzé. A Curentul okt. 16-i számában nagy elégedettséggel számolt be arról, hogy az illetékes hatóságok milyen gyorsan léptek. Ezen felbuzdulva terjedelmes riportot közölt arról, hogy a Kőrösfeketetó őszi kirakodóvásárán Magyarországról érkezett személyek Nagy-Magyarországot ábrázoló térképeket árusítottak. /Vizsgálat a magyar tankönyvek ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./ A kormányfői vizitet követő helyi vizsgálat megállapította, hogy valóban vannak magyarországi adományokból származó tankönyvek, könyvek és térképek a magyar nyelvű iskolák könyvtáraiban, s ezeket kisegítő eszközként használják. - A határon túli magyar iskolák, diákok és tanárok csak a helyi minisztériumok által engedélyezett hivatalos tankönyveket használhatják - reagált Sió László, a magyar Oktatási Minisztérium politikai államtitkára arra a hírre, miszerint a román szaktárca vizsgálatot indít Kovászna és Hargita megyében a Magyarországról behozott tankönyvek ügyében. Sió László az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte: az Oktatási Minisztérium csak és kizárólag abban az esetben támogatja magyarországi tankönyvek vásárlását, ha ezt az adott állam jogszabályai megengedik, például Szlovénia, Horvátország magyarjainak. Ugyanakkor megjegyezte: kiegészítő segédeszközként sok helyen használnak magyarországi tankönyveket is, és nincs olyan szabályozás, amely kimondaná: nem lehet elővenni ezeket a kiadványokat tanórákon vagy a könyvtárakban. /Folytatódik a "boszorkányüldözés". Vizsgálóbizottságok magyar tankönyvek nyomában. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./

2002. november 12.

Félsikernek számítanak az elmúlt hétvégén Hargita megyében lebonyolított időközi helyhatósági választások. Az öt településből két helyen kell megismételni a szavazást, mert a részvételi arány nem érte el az ötven százalék plusz egyet. Maroshévízen sem sikerült polgármestert választani, mert a lakosság 41,49 százalék járult az urnák elé, így érvénytelen volt a szavazás. Érvénytelen volt a polgármester-választás Csíkmadarason is, ahol ugyan egyetlen jelölt szállt versenybe, az RMDSZ-es Miklós Géza, de csak 471 érvényes szavazat volt, s 909-nek kellett volna lennie, hogy meglegyen a szükséges arány. Miklós Gézának újra meg kell méretkeznie jövő vasárnap saját magával. Csíkkozmáson Bodó Dávid megszerezte a szükséges szavatot. Csíkszentsimonban az RMDSZ-es Fábián László lett a polgármester. A Kolozs megyei Feketetón meg kell ismételni választást. A Máramaros megyei Izasajón sem sikerült polgármestert választani. A település a nyáron vált le Rozália községtől. /Rédai Attila: Félsiker a vasárnapi választásokon. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék