udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Helymutató: Krasznadob

2001. június 18.

Jún. 17-én Szamosdobon felavatták a kívül-belül felújított református templomot és az annak falára elhelyezett emléktáblát, amelyet a két világháborúban elesett hősök emlékére állítottak. Tőkés László püspök hirdetett igét, majd Sipos Miklós esperes hangsúlyozta a felújítás jelentőségét: a több mint 200 éves templomot az alig több mint 200 lelkes gyülekezet újította fel. A falunak elöregedő gyülekezete van, de annak élni akaró tagjai kezdenek felemelkedni. A fiatalok ma már nem hagyják el szülőfalujukat. Lehetőség van arra, hogy a következő években ismét beinduljon a magyar nyelvű oktatás. /Templomszentelés és emlékműavatás Szamosdobon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 18./ A 1200-as években említik először Szamosdobot a dokumentumok. A harmadik helyén áll a község. Előbb a Homoród partján épült fel, majd a tatárjárás után a Kispuszta nevű hatérrészen született újjá, hogy újabb csapásokat követően a Balkány patak partján adjon otthont lakóinak. Így változott neve is. Volt Homoróddob, Krasznadob, s végül 1711-től lett Szamosdob. Első templomát a XIII. században emelték, a most felújítottat 1795-ban építették, és harminc éve renoválták utoljára. A jún. 17-i, vasárnapi ünnepség keretében nem csak a felújított templomot szentelték fel, de a két világháborúban hősi halált halt szamosdobi magyarok emléktábláját is felavatták. Tőkés László püspök igehirdetésében áttekintette a múlt század, benne főleg a magyarságot ért tragédiákat, de külön hangsúlyozta: reménységünket nem tudták elpusztítani, mert hitből fakad! - Talán ismét lesz magyar iskolája a 250 főnyi itteni magyarságnak, s ha nem, akkor valamilyen segítség révén vásárolhatnak egy mikrobuszt, hogy a dobi és a csengerbagosi magyar gyerekeket a nyolc kilométerre lévő Vetés község iskolájába tudják ingáztatni. Egyelőre csak ez jelent esélyt a 8-10 magyar gyermeknek az anyanyelven való tanulásra. /Sike Lajos: Református templomukat ünnepelték a szamosdobi besenyők ivadékai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 20./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék