udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Helymutató: Kristyor

1994. április folyamán

Brádon a református gyülekezet 131 fős, Kőrösbányán már nincs gyülekezet, a templom romos állapotban van. Kristyoron 1983-ban tartották az utolsó istentiszteletet. /Juhász Endre: Juhaimnak maradékát összegyűjtöm. = Hunyadvármegye /Déva/, ápr. - Közéleti lap - I. évf. 2. sz., felelős szerkesztő: Barra Réka/

2001. július 5.

Június 24-én harangavató ünnepséget tartottak Déván, a Melite Református Gyülekezeti Ház udvarán. Az épületre felszerelt harang örökség: a dévai hívek attól a kristyori gyülekezettől örökölték, amelynek ma már csak két tagja él. Templomát kikezdte az idő, jövőjét elpusztította a reményvesztettség. /Csatlós Erzsébet Zsófia, Déva: Harangavató ünnepély Déván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./

2004. február 11.

Lovász János református lelkész, a gyarapodó dévai, illetve a kihalóban lévő brádi és kristyori gyülekezetek lelkipásztora. Déván az 1316 lelket számláló gyülekezet a nagyszámú temetés ellenére még gyarapodik. Idén szoboravatásra készül a dévai gyülekezet, az 1529–1579 között élt Tordai Sándor András, első dévai református lelkész és harmadik erdélyi református püspök mellszobra már ott áll leleplezetlenül a templom előtt. Március közepén tervezik a szobor leleplezését. Déván a templom javítását is elvégezték. A brádi, illetve a kristyori református templom rossz állapotban van. A brádi templom javítására kétszer is pályáztak az Illyés Közalapítvány szórvány-szaktestületéhez, de kerethiány miatt elutasították őket. A teljesen tönkrement kristyori templomból áthozták a padokat, az úrasztalát, s a brádi paplak egyik szobájába állították be. Már alig vannak Brádon reformátusok, 13-14-en járnak templomba az ötvenlelkes gyülekezetből. Az itt élők ragaszkodnak a templomukhoz, ez az utolsó bástya, ahol még magyarul beszélhetnek, imádkozhatnak. /Gáspár-Barra Réka: Őrizni kell a múltat! De kinek? = Nyugati Jelen (Arad), febr. 11./

2006. június 8.

Hunyad megyében Kristyor Csertés és a Sztrázsa településeken gyertyával fognak világítani, mire Románia elnyeri az áhított EU-tagságot. Az említett települések külön hálózaton, de a bányavállalatokon keresztül kapják az áramot. A bányák tervezett bezárása az energiaszolgáltatás megszűnését is jelenti. Az olasz ENEL kezébe került áramszolgáltató leszögezte: esze ágában sincs kiterjeszteni hálózatát Kristyorra, Csertésre és a Sztrázsára. Ez túl költséges lenne. /Chirmiciu András: Megszűnésével is keresztbe tesz a bányászat. Villanyáram nélkül az EU-ba? = Nyugati Jelen (Arad), jún. 8./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék