udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Helymutató: Laskó

2002. november 26.

Nov. 24-én Zabolán, a római katolikus templomban bemutatták Pozsony Ferencnek a Száz magyar falu könyvesháza sorozatban frissen megjelent Zabola című kötetét. Dr. Botlik József, a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem történelemprofesszora, a könyv szerkesztője a sorozat határon túli településeiről készült köteteinek történetéről, illetve kiadási szempontjairól beszélt. Mint elmondta: a száz magyar faluról szóló sorozatot a magyar állam millenniumára adták ki, és a trianoni szerződéssel elcsatolt részekről csupán hat település: Deáki (Felvidék), Gát (Kárpátalja), Szilágynagyfalu (Partium), Laskó (Drávaszög), Alsóőr (Burgenland) és Zabola (Erdély) került be a sorozatba. A Zabola-kötetet Csáky Árpád, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum történésze méltatta. Pozsony Ferenc hangsúlyozta: az embernek csak egy szülőfaluja van, és sok-sok kötelessége. Ezzel a könyvvel egyik kötelességének tett eleget. A rendezvény előtt Budapestről érkezett közel kétszáz kötet egytől egyig elkelt. /Bodor János: Könyvbemutató Zabolán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék