udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 10 találat lapozás: 1-10

Helymutató: Lengyelfalva

1996. június 9.

Nagy tömeg gyűlt össze idén is jún. 9-én Székelyudvarhelyen, az Úrnapi búcsúra. Hatodik éve Lengyelfalva, Szentlélek, Farkaslaka, Korond, Szentegyháza és még számos falu hívői érkeznek ezen a napon gyalogosan Székelyudvarhelyre, amelyet a csíksomlyói búcsú kicsinyített másának lehet mondani. A szentmise végén végigvonulnak a központban a világ négy égtája irányában felállított oltároknál, hitet téve Jézus mellett. Idén dr. Jakubinyi György celebrálta az ünnepi szentmisét. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 11./

2001. június 4.

Jún. 3-án felavatták Orbán Balázs mellszobrát Lengyelfalván, szülőfalujában, a művelődési ház előtti téren. A szobrot a lengyelfalvi Zawaczki Walter, a nagyváradi képzőművészeti főiskola végzős hallgatója formázta és Sántha Csaba szovátai képzőművész öntötte. A szobor elkészítését a budapesti V. kerületi önkormányzat támogatta. Az ünnepélyt megnyitó szentmisén millenniumi zászlóátadásra került sor, melyet a budapesti vendégek ajándékoztak Lengyelfalvának. /Szoboravatás Lengyelfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 4./

2002. november 19.

Nov. 17-én Tamás József segédpüspök mutatott be szentmiseáldozatot a 200 éves évfordulót ünneplő székelylengyelfalvi templomban. Az ünnepségre Székelylengyelfalva egyháztanácsa fényképes ünnepi kiadványt is készíttetett. Ugyanakkor a falu, Orbán Balázs szülőfalujának értékeit tartalmazó képeslapokat is forgalomba hoztak. /(Bajna György): 200 éves templom ünnepe. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 19./

1998. november 30.

Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke visszatekintett az elmúlt kilenc évre. Az egyházkerület mintegy 500 épületet igényel vissza a román államtól, azonban még egy szobát sem kaptak vissza. A magyar történelmi egyházak külön kihallgatást kértek ebben az ügyben Emil Constantinescu elnöktől. 1997 májusában azonban a kihallgatást úgy rendezték meg, hogy minden elismert egyház vezetője ott volt. Amikor közvetlenül feltették a kérdést a magyar egyházi javak visszaszolgáltatását illetően, kitérő választ kaptak. Az államelnök elismerte, hogy erre szükség van, de hozzátette, a megoldás nagyon nehéz. A visszaigényelt javak általában a városközpontban vannak, azokat a román állam régen lefoglalta más célokra. Nincs tehát politikai akarat a visszaadásra. 1998. okt. 26-27-én tartotta az ausztriai református és evangélikus egyház együttes zsinatát, ahová meghívták Csiha Kálmánt. A püspök beszámolt az egyház jelenlegi helyzetétől. - 1989 után megindultak az egyházi építkezések, külföldi testvéregyházak segítségével felépült többek között Illyefalván az Ifjúsági Központ, Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központ, ebben kapott helyet a Diakonisszaképző Főiskola internátusa. 1989 óta az egyházkerületben 32 templom épült. Internátus épül Nagyenyeden, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen a református kollégiumok számára. Az árvaházakból 18 éves korukban kikerülők részére alakult meg az Eutikhus Ifjúság-gondozó Szolgálat, Baktai Béla lelkész vezetésével. Ennek keretében az elnéptelenedő falvakban az egyház megvesz számukra egy-egy épületet, földet is vesznek nekik, hogy gazdálkodni kezdjenek. Így tudtak elhelyezni eddig 24 fiatal a három központban, Lengyelfalván, Peteken és Égén. A beteg öregek gondozása is megindult, Kolozsváron 400 idős ember gondját viselik. Újabb kezdeményezés az utcagyerekek összeszedése. /Somogyi Botond: Építő egyház. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./

2003. február 28.

Felsőboldogfalva községhez tíz falu tartozik: Sándorfalva, Árvátfalva, Sükő, Farcád, Hodgya, Ócfalva, Székelylengyelfalva, Bikafalva, Telekfalva és Patakfalva. A községet 3028-an lakják /2002-es népszámlálási adat/, magyar nemzetiségű 3007, román pedig 21. Felekezeti megoszlás szerint 2013 református, 848 római katolikus, 108 unitárius, 23 ortodox és 7 augusztiniánus van. A lakosság fő megélhetési forrása a mezőgazdaság, a fafeldolgozás, a kézművesség és az építkezés. Egy részük székelyudvarhelyi ipari vagy szolgáltatóegységeknél dolgozik. A lakosság főleg őszi és tavaszbúzát, őszi és tavaszárpát, rozst, zabot, burgonyát, gyümölcsöt és takarmányt termeszt, illetve szarvasmarhát, lovat, juhot, sertést és baromfit tenyészt. A települések elektromos, telefon-, és ivóvízhálózattal vannak ellátva. Boldogfalván és Ócfalván bevezették a földgázt, további négy faluban lefektették a vezetékeket. Boldogfalván, Bikafalván és Lengyelfalván nézhető az udvarhelyi kábeltelevízió műsora. A községben van háziorvosi, illetve állatorvosi rendelő, két általános és 11 elemi iskola, 8 óvoda, 9 kultúrotthon, adóhivatal, könyvtár, tűzoltószín, 7 református lelkészi hivatal, 4 postahivatal. Felsőboldogfalva statútumát 2002/18-as számú határozatával fogadta el a helyi önkormányzat. /Dávid László: Felsőboldogfalva alapszabályzata. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 28./

2002. február 4.

Orbán Balázs születésének 173. születésnapján, febr. 3-án megemlékezést tartottak Székelyudvarhelyen és Lengyelfalván. Lengyelfalván ünnepi műsor kíséretében megkoszorúzta a falu legnagyobb szülötte szobrát. Székelyudvarhelyen Finta Béla, a nyugdíjasok klubjának elnöke tartott ünnepi beszédet. /Bágyi Bencze Jakab: Orbán Balázs-emlékünnepségek. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 4./

2004. február 2.

- Egy nemzet túlélésének hídfői mindig is szellemi nagyjai voltak – mondta Bálint Domokos helyi tanácsos a Lengyelfalván február 1-jén rendezett ünnepségen, melyen a legnagyobb székely, Orbán Balázs születésének 175. évfordulójára emlékeztek. Zepeczaner Jenő, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója méltató beszédében a legnagyobb székely életútjáról beszélt, majd megkoszorúzták Orbán Balázs – szülőfaluja művelődési háza előtt álló – szobrát. /Bágyi: Orbán Balázsra emlékeztek. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 2./

2005. december 5.

Két és fél millió forintot adományozott Felsőboldogfalva község árvízkárosultjainak a magyarországi Nagykőrös önkormányzata. Az adomány kiosztására Boldogfalvára érkezett Nagykőrös képviselete. Az összeg rendeltetéséről Bíró Levente alpolgármester elmondta, a községben – Farcád, Lengyelfa, Bikafalva, Hodgya és Patakfalva településeken – negyvenhét család kapott támogatást, továbbá kétszázezer forintot juttattak az újjáépített bikafalvi általános iskola és óvoda épületének befejezésére. /Bágyi Bencze Jakab: Két és fél millió forintos támogatás. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 5./

2005. december 19.

December 19-én felavatták Székelykeresztúr főterén József Attila szobrát, a lengyelfalvi származású, Székelyudvarhelyen élő fiatal alkotó, Zawaczki Walter Levente egész alakos, trachitból készült alkotását. Benyovszki Lajos polgármester a város nevében háláját tolmácsolta mindazoknak, akik hozzájárultak e jeles műalkotás megszületéséhez. A „nyersanyagot” Szentegyháza Közbirtokossága biztosította, s a kisváros legújabb büszkesége az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület sikeres pályázata nyomán született meg, Hargita Megye Tanácsa, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint Székelykeresztúr Város Önkormányzatának hathatós támogatásával. A szobor leleplezése után az Orbán Balázs Gimnázium tanulói verseket adtak elő, majd Szőcs Endre, az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület elnöke ismertette a szobor elkészítésének történetét. Végezetül a történelmi egyházak lelkészei áldották meg a szobrot. /Fülöp Lajos: József Attila-szobor Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 19./

2006. április 24.

Április 23-án szülőfalujában, Lengyelfalván ünnepelték a legnagyobb székelynek nevezett író, tudós, polihisztor születésének 177. évfordulóját. A művelődési ház előtti Orbán Balázs-szobornál Bálint Domokos községi tanácsos mondott ünnepi, megemlékező beszédet. /Bágyi Bencze Jakab: 177 éve született a „legnagyobb székely”, Orbán Balázs. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 24./


lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék