udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Helymutató: Leuven

2004. április 7.

Kolozsvár vendége volt ápr. 2–5. között dr. Szabó Ferenc jezsuita tudós, az összmagyarság egyik kiemelkedő személyisége, a Magyarországon megjelenő Távlatok című világnézeti, lelkiségi, kulturális folyóirat főszerkesztője. Szabó Ferenc 1956 novemberében kénytelen volt elhagyni hazáját. Leuvenben (Belgium) filozófiai és teológiai licenciátust szerzett. 1962-ben szentelték pappá Brüsszelben, majd 1964–66 között Párizsban teológiai doktorátust szerzett. 1967–1992 között a Vatikáni Rádió magyar tagozatának szerkesztője, majd vezetője. Nagyszámú könyvet és tanulmányt írt, fordított, szerkesztett és adott ki, de a szellemtörténeti, filozófiai, teológiai és irodalmi témák feldolgozása mellett költeményekkel és műfordítással is jelentkezett. Kolozsvári látogatása során a jezsuiták Manréza Lelkigyakorlatos Központjában Dienes Valéria, Prohászka Ottokár püspöki, Henri Bergson és Teilhard de Chardin keresztény gondolkodóról – akiknek kutatója – tartott színvonalas előadásokat. Felkereste a Vasárnap katolikus hetilap székhelyét is, ahol találkozott Jakab Gábor főszerkesztővel, Bodó Márta felelős szerkesztővel és az újság több munkatárssal. /Fodor György: Szabó Ferenc jezsuita tudós Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék