Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Helymutató: Lipcse

1998. március 25.

A román külügyminisztérium szóvivője márc. 25-i sajtóértekezletén Andrei Plesu külügyminiszter márc. 24-i párizsi tárgyalásairól beszámolva kiemelte a Párizs által Románia európai és euroatlanti integrációjához nyújtott támogatás folyamatosságát. A francia vezetőkkel lezajlott találkozókon megelégedéssel nyugtázták a kapcsolatok felfelé ívelő menetét, amely kifejezésre jutott abban, hogy 1997 óta öt alkalommal találkozott Chirac és Constantinescu elnök, és számos miniszteri és parlamenti találkozót tartottak. Jelenleg Franciaország a legnagyobb külföldi befektető Romániában. Anda Filip szóvivő másrészt felhívta a figyelmet arra, hogy Emil Constantinescu elnök, Andrei Plesu külügyminiszter és Ion Caramitru művelődési miniszter is részt vesz a lipcsei könyvvásár megnyitóján, ami alkalmat nyújt majd számukra német politikai személyiségekkel való találkozókra is. A szóvivő bejelentette, hogy Javier Solana, a NATO főtitkára április 1-jén és 2-án Bukarestbe látogat, hogy munkajellegű látogatáson konkrét, lényegi párbeszédet folytasson a román hatóságokkal. Az áttekintendő témák a szóvivő ismertetésében: Románia kapcsolatai a szomszéd országokkal, álláspontja a volt Jugoszlávia térségének helyzetéről, a regionális együttműködés fejlesztése, ezzel kapcsolatban Románia véleménye az euroatlanti partnerségi tanács működéséről, Románia térségbeli stabilitási és biztonsági tényezőként betöltött szerepének elmélyítése, a belső politikai és gazdasági helyzet és a reform helyzete, továbbá a NATO bővítési folyamatának legújabb fejleményei. Andrei Plesu külügyminiszter április végén az Egyesült Államokba utazik. Látogatása - mondta a szóvivő - a két ország közötti stratégiai partnerség elmélyítése és a kétoldalú politikai párbeszéd elmélyítése révén Constantinescu elnök amerikai látogatását készíti elő. Constantin Dudu Ionescu román nemzetvédelmi miniszter márc. 24-én utazott katonai küldöttség élén Washingtonba. A miniszter cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy Bukarest 29 F-16-os vadászgép megvásárlására készül, viszont közölte, hogy távlati cél F-18-asok beszerzése. /MTI/

1998. április 1.

Bezárta kapuit a lipcsei könyvvásár, melynek fő meghívottja Románia volt. Az eredeti német tervek különös hangsúlyt fektettek a romániai kisebbségek irodalmára. Ehelyett az történt, hogy a kisebbségek irodalmát Stefan Agopian románul író örmény szerző és Balla Zsófia, Magyarországra áttelepült költő képviselték. Azért, hogy nem jöttek el a magyar kisebbségi írók Lipcsébe, elsősorban a román Művelődési Minisztérium, a Romániai Írók Szövetsége, másodsorban az RMDSZ tehet, mert nem tiltakozott a mellőzés ellen. Március 25-én nyitották meg Lipcsében a könyvvásárt. Erre a napra eljött Emil Constantinescu elnök és Andrei Plesu külügyminiszter, mindketten beszédet mondtak. /Gyergyói Kis Újság (Gyergyószentmiklós), ápr. 1./

2002. október 11.

A 2002. évi irodalmi Nobel-díjat a svéd Királyi Akadémia Kertész Imrének ítélte oda "munkásságáért, amelyben a történelem barbár önkényének kiszolgáltatott törékeny ember tapasztalatait mutatja fel". "Kertész Imre munkássága azt kutatja, lehetséges-e még az egyéni lét és gondolkodás egy olyan korban, ahol az emberek csaknem teljesen a politikai hatalom alávetettjeiként élnek" - fejtette ki indoklásában az akadémia. Kertész számára Auschwitz nem véletlen, kivételes esemény, hanem végső, logikus fázisa annak a megalázásnak és rombolásnak, amelybe a modern világ az emberi lényt veti - folytatódik az indoklás. Kertész Imre az első a magyar irodalomban, akit Nobel- díjjal tüntettek ki. A díjat december 10-én veheti át, a hagyományoknak megfelelően az Alfred Nobel halálának évfordulóján tartott ünnepségen. Kertész Imre 1929-ben született, 14 éves korában megjárta Auschwitzot. 1948-ban érettségizett Budapesten. 1948-1950 között a Világosság, majd az Esti Budapest munkatársa, 1951-ben gyári munkás volt, 1953-tól szabadfoglalkozású író és műfordító. Első regénye a Sorstalanság több évi várakozás után jelenhetett csak meg 1975-ben, s aratott sikert. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté. A Kaddis a meg nem született gyermekért (1990) folytatás is, válasz is az első regényre, amennyiben főszereplője a gyermektelen és ezáltal befejezett sors mellett dönt. Írásainak fő témája a XX. század szörnyűséges története, a gyűlölködés, a népirtás, az emberi lelkekben élő embertelenség. További művei: A nyomkereső, A kudarc, Detektívtörténet, Jegyzőkönyv, Az angol lobogó (elbeszélés), Gályanapló, A holocaust mint kultúra (esszé), Valaki más: a változás krónikája, A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt. Műveit több nyelvre lefordították. Ő maga németből fordít - többek között Freud, Hoffmannstahl, Nietzsche, Wittgenstein műveit ültette át magyar nyelvre. 1983-ban Füst Milán-díjat, 1989-ben József Attila-díjat, 1992-ben Soros- életműdíjat, 1996-ban Márai-díjat kapott. 1997-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1995-ben Brandenburgi Irodalmi Díjat, 1997-ben a lipcsei könyvvásáron nagydíjat kapott, elsősorban a Sorstalanság című művéért. 1997-ben a német kultúra külföldi terjesztéséért megkapta a Német Nyelvészeti és Költészeti Akadémia fődíját, a Friedrich Gundolf-díjat. 2000 májusában Herder-díjjal, majd novemberben a Die Welt című német országos hetilap irodalmi díjával tüntették ki. 2001-ben tagja lett a német Becsületrendnek (Pour le Mérite), amely a művészeknek adható legmagasabb németországi kitüntetés. /Magyar írónak ítélték az irodalmi Nobel-díjat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./

2002. március 27.

Miként lettek a foglyai a románok annak az illúziónak, hogy ők jobbak, mint a Balkánon élő többi nép? - boncolgatta e kérdést a minap a lipcsei könyvvásáron Mircea Cartarescu 45 éves román író, akinek előadását rövidített formában tette közzé a Süddeutsche Zeitung c. napilap. "Ifjú koromban magam is bódultan faltam a román romantikus írók hősi eposzait, akik nem győzték dicsérni hőseink erényeit, a csatamezőn tanúsított bátorságukat, sugárzó felsőbbrendűségüket" - írta, sorsdöntőnek nevezve az utóbbi tulajdonság kialakulásában egyes erdélyi (román) értelmiségiek áttérését az ortodoxról a görög-katolikus hitre. A konvertálás révén e személyek eljuthattak Itáliába, ahol tanulmányaik során a "latin szellemiség" olyannyira a bűvkörébe vonta őket, hogy kialakult bennük az a tudat, mely szerint a románok nem egyebek modern kori rómaiaknál. Ezáltal nyilvánvalóan felsőbbrendűek minden szomszéd néphez képest, amelyek később telepedtek le a térségben. Idővel újabb "nemzeti primátusok" keletkeztek: a románok a térség első, kereszténynek született népe, a többiek csak utólag vették föl a keresztény hitet. Külön trákomán mozgalom fáradozott azon, hogy kimutassa a dákok hatalmas jelentőségét az ókori világon belül. Románia hanyatlását a "balkanizálódás" okozta, amely a sokat szidott fanarióta korszakban ment végbe. A románok felsőbbrendűbbnek tartották magukat a Balkán többi népénél. A román nép, amely évtizedeken át volt foglya a bezártságnak és az intenzív nacionalista propagandának, 1989-ben túltáplált tudattal lépett ki a szabad világ színpadára, hogy legott - és katasztrofális következményekkel - szembesüljön a valósággal. Ennek pedig elképedés, frusztráció, öngyűlölet és legfőképpen mások ellen irányuló gyűlölet lett az eredménye. Ebben gyökerezik mind a "belső ellenséggel" (magyarok, cigányok, zsidók) szembeni fellépés, mind a külpolitikában gyakran tetten érhető nyugatellenes szellem - mutatott rá előadásában Mircea Cartarescu. /A román nemzettudat nyomában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 28./

2006. február 2.

A Szobraink Székelyudvarhelyen néven ismert rendezvénysorozaton egy olyan szoborról esett szó, mely már nem látható. Az előadáson Kápolnási Zsolt, az Eötvös József Szakközépiskola történelemtanára Petru Grozáról beszélt, életéről, pályafutásáról. Gróza Péter avagy a nagy átverés címen vezette be előadását. Petru Groza Hunyad megyében, egy Bácsi nevezetű faluban született 1889-ben. Egyetemi tanulmányokat Budapesten, Lipcsében és Berlinben végzett, jogi doktori címet is szerzett. 1919-ben részt vesz a román alkotmányozó nemzetgyűlésben, képviselő lett, majd Erdély és a kisebbségekért felelős tárca nélküli miniszteri státuszt kapta. 1933-ban létrehozta a magyarul Ekés Frontnak nevezett pártot (Frontul Plugarilor), a neki tulajdonított, az Antonescu-diktatúra elleni véleménye miatt bezárták – két-három hétre. Szovjet nyomásra 1945-ben a Groza lett a miniszterelnök, úgynevezett demokratikus kormányt alakított. 1948 után Groza már csak szimbolikus státust képviselt, 1952-ben pedig Gheorghiu Dej lett a kommunista miniszterelnök. Groza 1958-ban halt meg és szülőfalujában temették el. Groza közös sorsról, közös jövőről beszélt, légies határokról, s az volt a véleménye, hogy a nemzetiségi kérdés magától megoldódik. 1946–1947 között rengeteg rendszerellenes letartóztatást, kivégzést hajtottak végre, és magyarellenes atrocitásokról is voltak. Székelyudvarhelyen 1974. március 9-én leleplezték dr. Petru Groza szobrát a Tamási Áron Gimnáziumhoz vezető út bal oldalán. A szobrot 1990-ben eltávolították. /(bb): Petru Groza, akinek Arany János a kedvence volt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 2./

2006. március 16.

Kolozsváron a Római Katolikus Nőszövetség Szent Rafael Köre és a piaristák szervezésében báró Jósika Miklós emlékestet tartottak. A magyar regényírás atyja Kolozsváron a Piarista Líceum diákja volt. Fodor György a Piaristák Romániai Rendtartományának megbízottja és az Erdélyi Piarista Diákszövetség elnöke a piarista diákokról emlékezett. Orbán István, a Báthory István Elméleti Líceum tanára felelevenítette báró Jósika Miklós életének meghatározó pillanatait. A regényíró Tordán született, 1830-ban Wesselényi oldalán, az ellenzék mellett állt ki. 1836-ban jelent meg az Abafi című romantikus regénye, amely egy csapásra meghódította az olvasóközönséget. A regényíró 1848–49-ben Kossuth Lajos híve volt, ezért a szabadságharc leverése után egy ideig bujdosnia kell, majd Lipcsébe, végül pedig feleségével Brüsszelbe ment, ahol az emigrációs politika egyik irányító személyiségévé vált. /D. I.: Báró Jósika Miklósra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./

2006. május 16.

Romániában a történetírást a kelet-európai átlagnál jóval nagyobb mértékben fertőzte meg a mítosz, az egyoldalúság, a manipulatív érdek. Amikor e mítoszok közül egyiket-másikat román tudósok megpróbálták lebontani, a felhördülés hatalmasnak bizonyult. Jó példa volt erre Lucian Boia Istorie si mit in constiinta romaneasca (Történelem és mítosz a románság tudatában. Editura Humanitas, Bukarest, 1997.) című könyve, ugyanígy a romániai holokausztnak a román történelemírás által tagadott valóságait összegező ún. Wiesel-bizottság jelentése (Comisia Internationala pentru Studierea Holocaustului in Romania [A Romániai Holokausztot Tanulmányozó Nemzetközi Bizottság], Raport final [Zárójelentés]. Editura Polirom, Iasi, 2005.). Ellentmondásos a román történetírásban dr. Petru Groza megítélése. Magyarul is remekül beszélt, Budapesten szerzett doktorátust, miniszter volt a Trianont követő időszak több román kormányában, képviselő a bukaresti parlamentben Dúsgazdag volt az 1930-as években. Később balra sodródott, az Ekés Frontnak nevezett, a kommunistákhoz közel álló parasztmozgalom vezére lett, baloldali és zsidókat pártoló tevékenységéért 1943-ban bukaresti börtönbe került, onnan 1945. március 6-án egyenesen „az első demokratikus román kormány” kormányfői székébe ült, majd 1952-től 1958-ban bekövetkezett haláláig a Nagy Nemzetgyűlés elnökségének elnöke, azaz államfő lett. Két könyv jelent meg róla az elmúlt években a bukaresti Compania Kiadónál. Az első könyv (Petru Groza, Adio lumii vechi! [Agyő, régi világ!]. Editura Compania, Bukarest, 2003. – a következőkben: Groza, 2003.) Petru Groza memoárjait tartalmazza. A második könyv Dorin-Liviu Bîtfoi fiatal történész munkája, Groza politikai életrajza (Dorin-Liviu Bitfoi, Petru Groza, ultimul burghez. O biografie [Petru Groza, az utolsó nagypolgár. Egy életrajz]. Editura Compania, Bucuresti, 2004. – a következőkben: Groza, 2004.). A hatvanas években azt mondták, róla: kommunista. Később, a kilencvenes évek elején, pedig: nem volt kimondott kommunista. Petru Groza a Piskihez nagyon közel fekvő Bácsi faluban született 1884-ben, régi ortodox (görög keleti) papcsaládban. A szászvárosi Református Gimnáziumban magyar tanult, ahol 1903-ban érettségizett. Ezt követően jog- és gazdaságtudományi tanulmányokat folytatott Budapesten, Berlinben és Lipcsében, s 1907-ben Budapesten szerzett jogi doktorátust. Később az erdélyi románok autonómiájáért küzdő Román Nemzeti Pártban politizált, részvevője volt az Erdély Romániával történő egyesítésével végződő politikai akcióknak. Román nemzetisége miatt a magyarok sokszor megalázták, ezt soha nem tudta elfelejteni. Mégis vallotta, hogy a két nép megbékéléséért harcol. Groza 1919 végén utazott Bukarestbe, hogy az egyesülés utáni Nagy-Románia első, alkotmányozó nemzetgyűlésében képviselője legyen. Megdöbbentette a regáti korrupció, az erkölcstelen élet, a mocsok és a szegénység. Fő céljának tekintette, hogy a Regátot a „nyugatias” erdélyi szintre felemelje. Erőfeszítései sikertelennek bizonyultak, ezért kivonult a politikából, évekre visszavonult dévai ízlésű villájába. A baloldali eszmék híve lett, 1933-ban a dévai központú Ekés Front elnökévé választották, s így közelebb került a Kommunista Párthoz. Ion Antonescu marsall, a román diktátor idején őrizetbe vették, ezután lett az új rendszerben miniszterelnök. A kommunisták nem szerették: benne az osztályát eláruló nagypolgárt látták. Groza kijelentette: az erdélyi magyarok legyenek nyugodtak, mert Románia és Magyarország között nemsokára létrejön a vámunió, és a határokat el fogják törölni. Groza miniszterelnökként 1947 után aktívan részt vett a történelmi román pártok felszámolásában, a magyarokkal történt leszámolásban, a kommunisták választási csalása fölött szemet hunyt. A kommunista vezetők nem mozdították el Grozát, mert tudták, hogy az erdélyi tömegek tisztelik, ezért fölfelé, a pusztán dekoratív államfői székbe buktatták. Maradék befolyását az egykori polgári osztály azon exponenseinek börtönből való kiszabadítására fordította, akik iránt valamennyi tiszteletet érzett. Szobrait 1990-ben Románia-szerte ledöntötték, a dévait és a székelyudvarhelyit is, a róla elnevezett erdélyi város pedig visszakapta régi nevét: Stei (Vaskohsziklás). /Tibori Szabó Zoltán: A nagypolgárság kommunistája, a kommunisták nagypolgára. Petru Groza történelmi szerepének átértékelése. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12., folyt.:15., 16./

lapozás: 1-7