udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Helymutató: Lóna

1999. június 2.

Máj. 29-én negyven kalotaszegi általános iskola részvételével rendeztek történelmi vetélkedőt Kolozsváron, a Reményik Sándor Pincegalériában. Minden iskolát öt-öt színpompás, eredeti kalotaszegi viseletbe öltözött gyermek képviselt. Az öltözék is szerves részét képezte a Kalotaszeg évszázadai a népi alkotások tükrében című vetélkedőnek. Az első díjat a szentlászlóiak nyerték el, másodikok a méraiak, harmadikok a lónaiak lettek. A rendezvény sikeréhez nem csekély mértékben járult hozzá Essig József díjnyertes Téli Kalotaszeg című filmjének bemutatása. /Kalotaszeg évszázadai a népi alkotások tükrében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./

2002. október 11.

A magyarlónai románok érzékenységét sértette a falu magyar neve, a kormánytól átirat érkezett, amely a "magyar" előtag elhagyását javasolta. A közigazgatási minisztérium szerint a falu neve magyarul Lóna. Albert Tibor RMDSZ-tanácsos elmondta, hogy a falu magyar nevével semmi gond nem volt addig, amíg ki nem tették a kétnyelvű táblát. Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke szerint amíg a kormány törvénybe nem iktatja a módosítást, minden marad a régiben. /Valkai Krisztina: Miért magyar Magyarlóna? Saját törvényét szegi meg a kormány. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2003. március 8.

A múlt hét elején eltűnt el Magyarlóna felirat a falu határából. A tanácsülésen a polgármester közölte: értesítés érkezett a Közigazgatási Minisztérium helységnevekkel foglalkozó bizottságától, hogy helységnév változtatás történt. A Hivatalos Közlöny szerint Szászfenes község Magyarlóna nevű faluja ezentúl a Lóna nevet fogja viselni. Néhány magyarlónai román lakos kérvényt intézett a minisztériumhoz, hogy változtassák meg a helység nevét, hiszen a faluban románok is élnek, akiknek önérzetét sérti a "magyar" megnevezés. Most pedig a kormány törvénybe iktatta, hogy Magyarlóna ne létezzen többé. /Valkai Krisztina: Volt egyszer egy Magyarlóna. Eltávolították a településjelző táblát. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./

2002. február 5.

Lokodon az ökumenikus öregotthon 1992-ben létesült, tíz rászoruló idős ember volt a lakója. Később egy erről a vidékről elszármazott, Svájcban élő lelkes ember, Gyarmathy György és felesége, Katalin közbenjárására, svájciak támogatásával megépült a korszerű öregek otthona. A kétszintes épületben azóta 24 idős ember talált otthonra. A német támogatást élvező Lokodi Ifjúsági Alapítvány (LIA) lebontásra ítélt telkes házakat vásárolt meg, s helyrehozták a házakat. Ezzel az elnéptelenedő, kiöregedő vidék fiatalítása történt. Az idetelepült ifjak az építkezésben és a gazdálkodásban igyekeznek elfoglaltságot találni maguknak. Megépült az étterem, az iroda, a felső szinten pedig szövőműhelyek kaptak helyet, ahol a hároméves időszakra itt-tartózkodó árvaházi fiatalok ismerkedhetnek meg a szakmával. Felújították a régi kultúrházat és az iskola épületét. A németek jóvoltából komoly gépparkkal rendelkeznek, állatokat tartanak, földet művelnek. /Kristó Tibor: Ha ide jut az ember... (Életképek egy öregotthonból). = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 5./

2002. április 25.

Könyvbemutatóval kezdődött a Szent György-napi ünnepség. Könczei Csilla Jegyzetek a Labantáncjelírásról és Szabó A. Töhötöm Közösség és intézmény. Stratégiák a lónai hagyományos gazdálkodásban című köteteit ismertették. A bemutatót népzenei előadás követte. A Zurboló Néptáncegyüttes zenekara Erdély különböző tájegységeiről származó, és mégis hasonló formában élő népdalt játszott. /Kónya Klára: Amikor a pásztor elvesztette a türelmét. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék