udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Helymutató: Nagyág

2005. szeptember 6.

Közel százan gyűltek össze Hunyad megyében, Nagyágon a Mária napi búcsúra. A hajdan virágzó bányásztelepülés lakói a múlt század elején még négy felekezetbe tömörülve tartották fenn templomaikat. A református, görög katolikus, evangélikus templomok ma már megcsonkultan merednek az égre. A római katolikus közösséghez összesen tizenkilencen tartoznak, ők is csak törve beszélnek magyarul. A templom tornyát, tetőzetét azonban az elmúlt években sikerült megerősíteni, s a plébánia is, bár omladozik, évről évre szállást nyújt a dévai cserkészeknek, akik minden nyáron itt táboroznak. Az idei búcsúünnepen is cserkészekkel, dévai családokkal és a szászsebesi ferencesekkel népesedett be a templom, akiket a maroknyi gyülekezet hálás szívvel látott vendégül. /GBR: Búcsúünnep Nagyágon. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 6./

2005. december 9.

Idén is folytatódott a temesvári egyházmegye római katolikus templomainak és egyházi épületeinek felújítása. 2002 óta évente átlagosan tíz-tizenkét templom és egyházi épület tatarozására kerül sor. Idén Temes megyében Perjámos, Buziásfürdő, Temesillésd, Detta, Gátalja, Gyertyámos, Gizellafalva, Alsósztamora és Ótelek egyházközségében folyt a munka, Arad megyében a cseraljai és a lippai templom, valamint a pankotai plébánia épülete szorult felújításra, kibővítésre, míg a hegyvidéki főesperességben a krassóvári, a mehádiai és a resicabányai Havas Boldogasszony templom tatarozását kezdték el. Temesváron az Auróra utcai Marienheim ifjúsági ház, a mehalai (ferencvárosi) plébániaépület és a piarista rendház javítását végzik, továbbá a székesegyház épületén és környékén akad még tennivaló. Böcskei László általános helynök elmondta, hogy a temesvári egyházmegye templomainak és egyházi épületeinek megőrzése a püspökség egyik célkitűzése, a felújításhoz szükséges pénz előteremtése viszont sokszor nehézségekbe ütközik. Az egyházmegyében 72 plébániai hivatal működik, a templommal, imaházzal vagy kápolnával rendelkező egyházközségek száma eléri a 350-et. Az anyagi forrás: a helyi alap, az egyházmegyei központi alap és az egyéb forrás. A helyi forrásokból befolyt pénzösszegre akkor számíthatnak, ha az illető egyházközség jelentős katolikus közösséggel rendelkezik. Ellenkező esetben a felújítást a központi alapból kell támogatni. Az egyéb forrást a hajdan erős német közösségek külföldre települt híveinek támogatása jelenti, továbbá egyes külföldi segélyszervezetek segítsége. Az anyaországi Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős államtitkársága részéről rendszeresen juttatott anyagi segítségnyújtással az elmúlt esztendőkben a tornyai, a temesfüvesi és az óteleki templomot javították, idén a pécskai templom tetőszerkezetét sikerül felújítani. A román állam részéről helyi szintű támogatás, amikor az illető település önkormányzata, polgármesteri hivatala utal ki bizonyos összeget. A Művelődési és Vallásügyi Minisztérium a különböző hosszú távú terveket támogatja. Azonban a kiutalt támogatás sohasem érkezik egy összegben. Alkalmanként két, három vagy öt százalékát folyósítják, tehát gyakorlatilag lehetetlen komolyabb munkálatba belefogni. Borossebes környékén a katolikusok legfőbb gondja a hívek számának rohamos csökkenése. A Temesvári Református Egyházmegyéből egyetlen templom sem szerepel az állami támogatásra jóváhagyottak listáján – közölte Fazakas Csaba lugosi esperes. A magyarországi közalapítványok csepegtetik a 100-200 ezer forintos támogatásokat. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület ennél szerencsésebb volt, mert komoly összeget kapott a közelmúltban az állami támogatásból. A támogatás négy aradi település református templomait érinti: Angyalkút 120, Lippa 40, Kispereg 200, Arad-Gáj pedig 150 millió régi lejt kap a legsürgősebb munkálatokra. Hunyad megyében Lozsád, Őraljaboldogfalva, Szászváros a református egyház sürgősségi sorrendje a felújításoknál, ismertette a helyzetet Gáll Sándor esperes. Lozsádon a körülbelül 100 fős helyi gyülekezet nem tudja állni a 800 millió lejre becsült összeget. Őraljaboldogfalván már csak 15 református él. A tizenharmadik századból származó őraljaboldogfalvi református templom Erdély egyik legjelentősebb történelmi műemléke, melynek felújításánál remélhetőleg a romániai, magyarországi és talán egyéb kulturális alapok támogatására is lehet majd számítani. Szászvároson inkább külső javításokat kellene végezni. Hasonló gondokkal szembesül a római katolikus egyház: a néhány fős szórvány településeken a templomok helyzete távolról sem fényes. Marosillyén, vagy a közelben lévő Dobrán alig élnek katolikus magyarok. Válságos állapotban van a nagyági templom. Az egykor 3000 lelket is meghaladó Nagyág, a többnemzetiségű bányászváros manapság falunak számít, s csupán 200 lakosa maradt, töredékrészben magyarok. A szomszédos Csertésen is Hondolon sem különb a helyzet. Kisbányán (Boicán) a katolikus templom felújítására eddig semmilyen támogatást sem kaptak, mondta András József brádi plébános. Szapáryfalván 232 lelkes a református gyülekezet, sürgősen a renoválni kellene a templomot. A legsürgősebben a tetőt és az esővízcsatornát kellene kicserélni, akkor kiszáradnának a falak, s csak azután kezdhetnének neki a tatarozásnak. Szapáry György, a 19. századi telepesfalu alapítójának dédunokája, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kétszázezer forintos magánadománnyal támogatja a templom felújítását. Templomépítés is folyik. Temesváron az Új Ezredév templom Makovecz Imre tervei alapján épül. Gazda István parókus lelkész szerint, ha elkészül, ez lesz Temesvár első református temploma, ugyanis a Belvárosi Református Egyházközségé tulajdonképpen nem templom, egy bérpalotában működik. A Temesvár-Újkissodai Egyházközség is építkezésbe fogott 2003 novemberében, a támogatás csurran-cseppen. Az aradi reformátusok október 29-én, Tőkés László püspök jelenlétében avathatták fel a gáji templomot, amelynek felépítése elképzelhetetlen lett volna a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a hívek, a külföldi támogatók áldozatos tevékenysége nélkül. A Temes megyei unitáriusoknak nem volt templomuk, lévén hogy ők a szórványok szórványát jelentik – ahogy Szász Enikő társgondnok fogalmazott. Az unitáriusokat az evangélikus-lutheránus egyház fogadta be, hosszú ideje ott tart istentiszteleteket Pap Gy. László nagyváradi lelkész. A Temes megyei ugyanis a váradi leányegyházközsége. /Chirmiciu András, Irházi János, Pataky Lehel Zsolt, Sipos Enikő: Épülő és omladozó templomok. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./

2006. március 23.

Valamikor a közelben lévő Nagyággal együtt az Erdélyi Érchegység aranybányászatának kimagasló helye volt Kisbánya /Boica/, ma már kiöregedett falu. A római katolikus templom, az egyik dombon még elhanyagoltan is a régi idők fényét idézi. Állandó papja sincs már, misézni havonta egyszer jár el a brádi plébános. Nem tudni meddig, hiszen a 14 fős gyülekezet szinte valamennyi tagja idős ember. Értékes kegytárgyak, fafaragványok, kelyhek, mindenekelőtt egy 1837-ből származó, aranyozott kereszt. A templomgondnok gyermekkorában a templom zsúfolásig megtelt, függetlenül attól, hogy a mise magyarul vagy németül folyt. A gondnok német nemzetiségű, magyarul, németül, románul egyaránt szívesen mesél szülőfalujáról. Kisbánya a századforduló táján élte fénykorát, amikor 1800 lakosa volt. Aztán kifogyott az aranyérc, a második világháború táján meg is szűnt a bányászat. Mára a 400 lakost alig meghaladó Kisbánya nyugdíjas falu, ahol csupán néhány idős ember beszél még magyarul vagy németül. /Chirmiciu András: Boicai utolsó mohikánok. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 23./

2006. november 17.

Érdekes kiállítás nyílt a dévai Magna Curia épületében működő Történelmi és Régészeti Múzeumban. A legendás arany- és ezüstbányák bemutatása nagyszámú érdeklődőt vonzott a kiállításra. A kiállítás anyaga a németországi gundelsheimi és bohumi bányamúzeum, valamint a Kolozs és Hunyad megyei levéltár támogatásával állt össze. Nagyágon 1742-ben bukkantak az első aranyleletekre, két évvel később német bányászok betelepítésével megindították az érckitermelést. Közel 150 év alatt 40 tonna aranyat bányásztak ki e vidéken. Nagyágot a korabeli Európa legjövedelmezőbb bányájának tekintették. Még az első világháborút követően is évente közel 50 kg arany és 130 kg körüli ezüst került felszínre. A múlt század első 30 évében 1138 kg aranyat és 3065 kg ezüstöt termeltek ki Nagyágon. Ezt követően azonban az itteni bányászat hanyatlásnak indult. /Gáspár-Barra Réka: Erdély kincseskamrája a Magna Curiában. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 17./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék