udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Nagykáta

2005. március 16.

Hunyad megyében az 1849-es piski csata emlékére felállított obeliszknél kezdődött el a március 15-i rendezvénysorozat. A Magyarországról érkező Nagykátai Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat díszőrséget állva tisztelgett a szabadságharcosok emléke előtt. A maroknyi piski magyarságot elsőként Winkler Gyula megbízott kereskedelmi miniszter, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke köszöntötte. Az ünnepség történelmi gyökereiről szólt Schreiber István, Hunyad megyei EMKE-elnök. Az ünnepségsorozat Vajdahunyadon, a református templomkertben felállított Petőfi-mellszobornál folytatódott. Déván népes gyülekezet vett részt a református temetőben kezdődött ünnepségen. Az ünnepi beszédet mondók sorában jelen volt Cristian Vladu prefektus is. Petrozsényban az ünnepségen szintén részt vett Winkler Gyula megbízott kereskedelmi miniszter. /Gáspár-Barra Réka: Ami örök, azt nézem én: a szellemet. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

2005. június 15.

Az előző évek hagyományaihoz hasonlóan idén július 31-én szervezik meg a Petőfi Sándor emlékünnepséget Fehéregyházán, tájékoztatott Szabó József, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület nemrégiben megválasztott elnöke. Szabó József az 1990-ben létrehozott egyesületben nyolc évet Gábos Dezső elnök mellett gazdasági alelnökként tevékenykedett. Idén február 20-án választották elnökké. A fehéregyházi Petőfi múzeum szomszédságában az egyesület 2001-ben az Illyés Közalapítvány támogatásával vásárolt egy házat, amit Petőfi Magyar Háznak kereszteltek el. Ugyanezen évben egy könyvtárat is létesítettek, amit nagykátai, kecskeméti és kiskunfélegyházi adományozók révén háromezer kötetesre bővítettek. Három számítógép is rendelkezésükre áll. 2003 márciusában Kovács László külügyminiszter látogatását követően kétmillió forintos támogatást nyújtott a magyar kormány. Ebből a pénzből külső javításokat végeztek az épületen, bevezették a vizet, villanyhálózatát felújították. Két vendégszobát, fürdőszobát és konyhát építettek. A tervek szerint az ispán-kúti megrongált Petőfi emlékműre új emléktáblát helyeznek el. /Mészely Réka: Új elnök a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület élén. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 15./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék