udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 14 találat lapozás: 1-14

Helymutató: Nyárádszentlászló

1999. szeptember 12.

Nyárádszentlászlót 1968-ban, a megyésítéskor a szomszédos Nyárádgálfalva községhez csatolták, azonban a szentlászlóiak megőrizzék indentitásukat. Nyárádszentlászlón a reformátusoknak 111 esztendeig vályogtemplomuk volt. Gáspár András backamadarasi lelkész, templomépítő pap elmondta, hogy két leányegyházuk közül előbb Nyomáton kezdték el az építést 1992-ben, és 1994 augusztusában felszentelhette a püspök. Szept. 12-én Nyárádszentlászlón ünnepelt a háromszázvalahány lelkes falu. Lakói zömmel reformátusok /156 fő/ és unitáriusok, kisebb részben katolikusok. A Hadnagy Judit tervezte épület kicsinek bizonyult a szentelésre összesereglett híveknek. Eljött az építés legfőbb támogatója is, a Liverpoolban élő báró Vitéz lemhényi dr. Zsigmond András angol feleségével. Angliából jött Harvey Cristopher is, aki az ifjúsági ház építését segítette, hálából az ő nevét viseli az intézmény. Ez a ház a Közép-Nyárádmente ifjúságáé - jelentette ki Gáspár András lelkész. Az emeleti részen kis manzárdszobákat képeztek ki, ifjúsági táborok, találkozók alkalmára. És csángó gyermekek nyaraltatására. Eljött a holland testvérgyülekezet négy tagja; ők még szombaton elhelyezték Backamadarason az öregotthon alapkövét. A Duna-csatornát megjárt, sokat szenvedett dr. Csiha Kálmán elmondta, hogy 1989 óta a reformátusok 166 új épületet húztak fel Erdélyben, ebből 32 a templom. Gáspár András lelkész vázolta a templomépítés történetét. Dr. Lehr György budapesti külügyminisztériumi megbízott a vitézi rend érdemkeresztjét adományozta Csiha Kálmán püspök úrnak templom- és egyházépítő munkássága elismeréseként. - A közeljövőben kápolnát emelnek a katolikus hívek is. /Bölöni Domokos: Új temploma van Nyárádszentlászlónak. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 14., Máthé Éva: "Ellenszélben is előre menni!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./

1999. október 1.

Nyárádszentlászló kis református gyülekezetének /156-an vannak/ életében nagy esemény történt: új templomukat szentelte fel dr. Csiha Kálmán püspök. Nyárádszentlászló kis vályogtemploma egyre romlott, félő volt, hogy összedűl. Ezért láttak neki a templom építésének. Levelet írtak az Angliában élő báró lemhényi dr. Zsigmond András orvosnak, hogy segítsen. Õ azután gyűjtést indított, a templom harangja és orgonája, a templom melletti ifjúsági ház az ottani gyűjtés eredménye. /Máthé Éva: Ellenszélben is előre menni! Templomszentelés Nyárádszentlászlón. = Üzenet (Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapja), Kolozsvár, okt. 1., 19. sz./

2002. október 7.

1986 óta a Maros megyei Nyárádgálfalvához tartozó Nyárádszentlászló nem önálló település. Az utóbbi években azonban egyre erősödött a lakosság körében az igény a falu eredeti nevének hivatalos visszanyerésére. Ennek érdekében szeptember utolsó vasárnapján referendumot tartottak Nyárádgálfalván, a lakosok Nyárádszentlászló eredeti nevének visszaállítása mellett szavaztak, és a közismerten bonyolult közigazgatási procedúra után, a község lakóinak ezt az akaratát kell(ene) szentesítenie, a majdani kormányhatározatnak is. /Legyen újból Nyárádszentlászló! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./

2002. december 18.

Ferencz Éva /Marosvásárhely/ tanárnője megtudta, hogy a Nyárádszentlászlón levő i I-IV. osztályos iskolának nincs könyvtára. Gyűjtést indított, s alig két hét alatt 250 magyar nyelvű meséskönyvet hoztak az iskolába a diákok. Ezt vitték ki dec. 15-én a szentlászlói iskolába. A tanárnő újabb gyűjtési akciót tervez, s más helységek iskoláit is megajándékozzák meséskönyvekkel. /Könyvtár Nyárádszentlászlónak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 18./

2003. június 2.

Jún. 1-jén, vasárnap Tordaszentlászlón összesen tíz Szentlászló nevű település elöljárója gyűlt össze. Magyarországiak voltak, ketten pedig erdélyiek: a székelyföldi Nyárádszentlászlóról érkezett Kiss Mihály unitárius lelkész, illetve Tordaszentlászló polgármestere. Ez már a nyolcadik találkozó volt. Mindegyik községi elöljáró ismertette települését. Egyed Ákos professzor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke Szent László királyról beszélt. Ezt követően Beder Tibor, a Magyarok Világszövetsége részéről mondott köszöntőt. Boldizsár Zejk Imre /Tordaszentlászló/ Tordaszentlászló és vidéke címmel tartott előadást. Tamás Gebe András polgármester részletesen bemutatta a község életét. Elmondta: Tordaszentlászló községhez hét falu tartozik - Magyarfenes, Magyarléta, Kisfenes, Hesdát, Románléta, Sztolna és Rákos. A lakosság nemzeti összetétele: 51% magyar, 49% román és roma. A nyolc falunak jelenleg csupán egyetlen háziorvosa van, akinek 3000 lakost kell ellátnia. Hét faluban I-IV. osztályos iskola működik, míg Kisfenesen és Hesdáton I-VIII. osztályos románul és Szentlászlón magyar nyelven. Iskolabusz szállítja naponta a gyermekeket a szentlászlói iskolába. A magyar lakosság zöme református, kevés római katolikus él Magyarfenesen. Jól működik a fúvószenekar és a kórus. Van színjátszó- és tánccsoport is, teleházuk az első volt Kolozs megyében. 1990 óta minden évben Szent László-napi kórustalálkozót szerveznek. Nyárádszentlászlón 136 unitárius és 28 református lakik. A gazdálkodók átlag életkora közel 60 év. /Barazsuly Emil: Szentlászló nevű települések elöljáróinak találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./

2004. február 10.

1968-ban az ország területi- adminisztratív átszervezésével egész sor nagy múltú település veszítette el községközpont szerepét. Erre a sorsra került Nyárádszentlászló is, melyet Nyárádgálfalvához csatoltak, megszüntetve több mint 700 éve viselt nevét A nyárádszentlászlói Kovács Géza kérte az önkormányzattól a falu nevének visszavételét, ezt a helyi tanács kedvezően bírálta el. A polgármesteri hivatal ezzel kapcsolatban referendumot, szervezett, amelyet 2002. szept. 29-én tartottak meg – sikeresen, A polgármesteri hivatal a név visszavételének kérését felterjesztette a megyei illetékesekhez – és azóta válasz nem jött. Még mindig vannak a nyárádszentlászlóiakéval hasonló helyzetű települések. Jó lenne, ha az illetékesek egységes választ adnának erre. /Sebe Ákos: Nyárádszentlászlóért. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 10./

2004. szeptember 16.

Nyárádszentlászlóra hazalátogatott Liverpoolból báró Vitéz dr. Zsigmond András. Ezúttal mintegy 40, a világ különböző pontjairól való Lemhényi Zsigmond-utód társaságában érkezett ősei, apai nagyszülei, Lemhényi Zsigmond és felesége sírjához. Zsigmond András nagyon sokat segített Nyárádszentlászlónak a templom és ifjúsági ház építésében, számítógépek, fogorvosi felszerelés stb. adományozásával. Orgonát, harangot is juttatott a településnek. /Járay Fekete Katalin: Szülőföldért, választott hazában. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./

2005. augusztus 2.

Nyárádgálfalva községközpontban és a hozzá tartozó falvakban – Nagyadorján, Kisadorján, Bede, Szentháromság, Nyomát, Nyárádszentlászló – 2.943 lélek él. A lakosság 80%-a magyar, a többi román és roma nemzetiségű. A gazdaság húzóágazatai a mezőgazdálkodás és az állattenyésztés. Karácsony Károly polgármester elmondta, hogy folyamatosan csökken a lakosság fizetőképessége. A felújított adorjáni útszakaszt tönkretette az árvíz. Nagyadorjánban az árvíz a hidat is megrongálta, Szentháromságon és Bedében is tetemesek az árvízkárok. Kormánytámogatást nem kaptak. Nyárádszentlászlón a volt iskola épületét az unitárius egyház visszakapta. /Kilyén Attila: Az emberek szolgálatában. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./

2005. október 12.

Az Erdélyi Unitárius Egyház október 13-14-ére meghívta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak a képviselőit, hogy helyszíni bemutató keretében beszámolhasson azoknak a pályázati támogatásoknak a felhasználásáról, amelyekkel négy, unitárius tárgyi emlék restaurálását/felújítását tette lehetővé. Nagyajtán a templomerőd sarokbástyájának felújítása befejeződött. Nem halogatható feladat magának a templomnak a felújítása is, amely főleg az ismétlődött földrengések és a nem egészen szakszerű karbantartás következtében ma rossz állapotban van. Nyárádszentlászlón van az egyik legrégebbi (14. századi) és építészeti szempontból is az egyik legérdekesebb unitárius templom, amelyet a templomhajó vagy a máig fennmaradt gótikus ajtókeret jelentős nemzeti örökséggé tesznek. Elkészült az említett ajtókeret helyreállítása, a szószékkorona, a festett-kazettás mennyezet és az úrasztala restaurálása is. Mára a templom engedélyezett kivitelezési dokumentációja is rendelkezésre áll. A tényleges munkákat előreláthatólag 2006-ban kezdik meg. A rossz útviszonyok miatt nehezen megközelíthető Magyarszentbenedeknek középkori temploma van, amelynek 1701-ből származó festett-kazettás mennyezete a legrégebbi erdélyi kazetta-födémek egyike. Tíz évvel ezelőtt komoly repedések jelentek meg a templom falán, a torony fokozatosan süllyedt. Megtörtént a kazettás mennyezet restaurálása. A Házsongárdi-temető „unitárius Pantheonjának” legreprezentatívabb síremléke Brassai Sámuelé, az „utolsó erdélyi polihisztoré”. A díszes síremlék puha mészkőből épült. Megtörtént a síremlék restaurálása. /Jakabffy Tamás: Felújított műemlékek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./

2005. október 13.

Október 11-én a képviselőházban Kerekes Károly RMDSZ képviselő arról beszélt, hogy az RMDSZ három törvénykezdeményezése a Ceausescu-rezsim által megszüntetett községek újraalakulását szorgalmazták. Maros megyei, többségükben magyarok lakta településekről van szó, amelyeket 1968-ban szüntettek meg. Az egyik a Nyárád-gálfalvához tartozó Nyárádszentlászló, a másik a Vámosgálfalvához tartozó Szőkefalva, a harmadik a Nyárád-karácsonhoz tartozó Csiba, Folyfalva és Nyárádszentmiklós. A képviselőház elfogadta, a szenátus „botrányos módon” elutasította a kezdeményezést. A nagy-romániás Gheorghe Funar azzal érvelt, hogy „nem akarja szaporítani a magyar falvak számát”, holott Szőkefalván 485 román él, ortodox templom, román óvoda-iskola létezik, és a helyi ortodox pap is felháborodott a nagy- romániás indok hallatán. Ezután az ortodox egyházat hamisítással vádolta meg a PRM. A végső szavazáson a volt kormánypárt, a PSD a nagy-romániásokkal szavazott. Kerekes Károly szerint a PSD-t külföldön demokratikus pártként ismerik, azonban a szenátusban kimutatott magyarellenessége az ellenkezőjét bizonyítja. Kerekes a nemzetközi fórumok tudomására kívánja hozni, hogy a PSD a diktatúra visszaéléseit javítani óhajtó kezdeményezések során a sovén- nacionalista PRM-vel szövetkezik. /(mózes): Kerekes Károly magyarellenességgel vádolja a PSD-t. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 13./

2006. május 30.

Tatarozásra szorul Nyárádszentlászló műemlék temploma, az unitárius templom. A helybeli száztíz lelket számláló unitárius gyülekezetnek nem kis gondot jelent fenntartani a templomot. Nagy László unitárius esperes közölte, a Vallásügyi Államtitkárság 150 millió lejt utalt ki az épület tatarozására. /(kilyén): Tatarozásra vár a műemlék templom. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 30/

2006. július 10.

A Nyárádgálfalvához tartozó Nyárádszentlászlón idén tizenegyedik alkalommal találkoztak a Kárpát-medence Szent Lászlóról elnevezett településeinek küldöttei. Az évente sorra kerülő találkozót mindig más és más település rendezi meg, eddig kilencszer Magyarországon, egy alkalommal pedig a Kolozs megyei Tordaszentlászlón gyűltek össze a küldöttek, Nyárádszentlászlóra, mint a Szentlászlók közül az egyik legkisebb településre idén kerül sor. Nyárádszentlászló egyébként csupán két éve kapta vissza nevét és külön település státusát, korábban Nyárádgálfalva részének számított. A Kárpát-medence tizennyolc Szentlászlója közül tizenhárom képviseltette magát a rendezvényen. A rendezvény díszvendége Kerekes Károly RMDSZ-képviselő volt, aki oroszlánrészt vállalt Nyárádszentlászló nevének és státusának visszaállításáért folytatott politikai csatában. Július 8-án a küldötteket Karácsony Károly, Nyárádgálfalva polgármestere fogadta, a falu részéről pedig Kis Mihály unitárius lelkész vállalt fontos szerepet a szervezésben. A találkozó központi rendezvényét a nyárádszentlászlói Árpád-kori műemlék, ma az unitárius felekezet által használt templomban rendezték, ahol leleplezték a meghívottak közös ajándékaként Nyárádszentlászlónak adományozott Szent László-szobrot, Nagy Ödön faragóművész alkotását. A kanadai juharfából kifaragott alkotást egyelőre a templomban helyezték el, mindaddig, amíg megfelelő köztéri helyet találnak neki a faluban. /Bálint Zsombor: Szentlászlók találkozója a Nyárád mentén. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 10./

2006. november 13.

Magyarországi támogatással felújított erdélyi műemlékeket látogatott meg hétvégi körútján Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. November 10-én Nagybányán Bogdan Olteanuval, a képviselőház elnökével, másnap pedig Markó Béla RMDSZ-elnökkel a november 16-ra tervezett magyar–román közös kormányülésről egyeztetett. Markó Béla leszögezte: a magyarországi munkaerőpiac rendkívül fontos a romániai magyarság számára. Az RMDSZ vezetői azt kérték a magyar házelnöktől, hogy Magyarország ne korlátozza munkaerőpiacát. Szili Katalin mostani erdélyi körútján számos olyan műemléket tekint meg, amelynek felújítása magyar állami forrásból történt. A kézdivásárhelyi Bogdán-ház felújításának támogatására hárommillió forintot hozott magával. Felkereste a jelenleg műemléki kutatás alatt álló nyárádszentlászlói unitárius templomot, a csíkdelni Szent János-templomot, valamint a felújított mikházai ferences templomot, megállt a székelykapuiról híres Máréfalván is. /Szili Katalin ismét Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./ A határon túli tanároknak nyújtott könyvvásárlási támogatás és a Sapientia Egyetem működéséhez biztosított anyagi hozzájárulás egyaránt a magyar oktatási tárca 2007-es büdzséjében szerepel – jelentette ki Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester kérésére, hogy Magyarország ne csökkentse az egyetem jövő évi költségvetését, a házelnök asszony azt mondta, nem szeretné, ha a körülmények rosszabbak lennének, mint 2006-ban. /Erősítenék a parlamentközi kapcsolatokat. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./

2006. november 18.

Marosvásárhely régi települést egy 1316-ból való írásos dokumentum Forum Siculorum (a székelyek vásárhelye) néven említi. A város történetéről, múltjáról a XX. század elejéig csak Orbán Balázs: A Székelyföld leírása (1870) és Koncz József: A marosvásárhelyi Ref. Kollégium története (1896) című munkákban találunk utalásokat. Így került sor arra, hogy 1902-ben a polgármesterré választott dr. Bernády György szerződést kötött dr. Dékányi Kálmánnal, Biás Istvánnal és Kelemen Lajossal a város történetének megírására, de az első világháború kitörése következtében a terv meghiúsult. Kelemen Lajos kutatásai alapján elkészült várostörténeti munkája, aminek ma is jelentős hézagpótló szerepe van. Kelemen Lajos (1877-1963) Marosvásárhelyen született és itt végezte elemi és középiskolai tanulmányait. Osztálytársa és jó barátja volt ifj. Nemes Ödönnek, akinek rajztanár édesapja lelkesen másolta Marosvásárhely és környékének középkori falfestményeit, amit a fiúk nagy érdeklődéssel szemléltek. Kelemen Lajos 1893-ban, V. gimnazista korában osztálytársával már tudományos kíváncsisággal szemlélte a vártemplomi kápolna régi, málladozó falképeit, majd 1894-ben elkísérték az idősebb Nemes Ödönt Gógánváraljára, Ádámosra, 1896-ban Nyárádszentlászlóra és Nagyölyvesre a templomokban még létező falképek lemásolására. Ezek a kirándulások hozzájárultak, hogy Kelemen Lajos Orbán Balázs életművének folytatója kívánjon lenni, s e célból 1896-ban beiratkozzon a kolozsvári tudományegyetem történelem–földrajz szakára. A vásárhelyi indítás meghatározta Kelemen Lajos érdeklődését a középkori építészet, iparművészet emlékeinek a felkutatásában. Már II. éves korában a festett mennyezetű pusztuló régi templomokról, a kolozsvári falfestményekről publikált a helyi hírlapokban. Aggodalommal írt 1903-ban az erdélyi műemlékek sorsáról s azok intézményes megvédésének, valamint a közvélemény kialakításának a szükségességéről. Kiállott a templomok eredeti formában való restaurálása mellett. Műemlékvédelmi harca során megnőtt a tekintélye, s így az egyházak sok esetben kérték a tanácsát. Elévületlen érdeme, hogy felismerte a falusi templomok, vidéki kúriák és kastélyok művészettörténeti jelentőségét és küzdött azok sorsáért, mert abban a magyar nemzeti tudat ébrentartását látta. A különböző lapokban megjelent írásait könyv alakban csak halála után, 1977-ben adták ki Szabó T. Attila bevezető tanulmányával /Művészettörténeti tanulmányok/. 1982-ben B. Nagy Margit gondozásában további kiadatlan munkái válnak hozzáférhetővé /Művészettörténeti tanulmányok. II. kötet/ Ebben két önálló fejezetben Marosvásárhely, Kolozsvár és környékének múltját és műalkotásait mutatja be. /Fodor Sándor (S.): Járom az utat… = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./


lapozás: 1-14




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék