udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 9 találat lapozás: 1-9

Helymutató: Nyírség

2000. október 14.

Élénkülnek, bővülnek a kapcsolatok a két határ menti szomszédos megye, Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között. Megjelent egy román és magyar nyelvű színes turisztikai útikönyv, mely a Nyírség és Szatmár megye nevezetességeit mutatja be. A könyv az Első Nyírségi Fejlesztési Társaságnak köszönhető, mely a nyíregyházi AIR utazási iroda, a nyíregyházi önkormányzat, a szatmárnémeti Accord turisztikai ügynökség mellett Phare-források igénybevételével kiadta. /Nyírség-Szatmár közös útikönyv. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./

2000. március 13.

A református egyházon belül megjelenő különböző irányzatokról tájékoztatott Juhász Tamás teológiai tanár. Különböző, Nyugatról jövő hittérítők, buzgalmi csoportok jelentek meg a kommunizmus alól felszabadult Erdélyben, illetve egész Közép-Kelet-Európában. Az vezette őket, hogy ebben a térségben a kommunizmus szétverte a vallást, az egyházat, és nekik újból meg kell alapítaniuk az egyházat, a keresztyénséget. Ezeknek a mozgalmaknak egyik ága a Magyarországon jól ismert, de Erdélyben is elterjedt Hit Gyülekezete, amely főleg reformátusok között hódított. A református egyházon belül megjelent a koreai-amerikai gyökerű Miskolci Missziós Csoport, az utóbbi két évben pedig a Zimányi József magyarországi lelkész nevével jelzett irányvonal, egy evangelizációs mozgalom. Ugyanakkor felélénkült az Erdélyben sokkal régebben működő CE-szövetség is. A miskolci csoport működése különösen 1992-1997 között volt nagyon erőteljes, de úgy néz ki, hogy most már lecsengőben van. Náluk túlbuzgóság és az idegen pénz érvényesítette befolyását. Itt-ott működnek kisebb csoportok: Brassóban, Széken és a Sóvidéken. A CE betűszó jelentése: Keresztyén Törekvés, angolul Christian Endeavour. Tagjai a református egyházon belül maradtak, de az egyházon belül fokozni kívánják a kegyességi hitgyakorlatot, bibliaórákat, imaköröket tartanak. A hittérítő és kegyességi körökön túl egész sor diakóniai feladatot is vállalnak. 1989 után a CE-szövetség jogi személyként is bejegyeztette magát, nyugati és magyarországi támogatással anyagi hatalomra tett szert. Kiépült struktúrája szerint a CE-szövetség már-már "egyház az egyházon belül". Vele szemben a hivatalos református egyház legnagyobb kifogása az, hogy olyan feladatokat is végeznek, amelyek kizárólag a hivatalos egyházra tartoznak. Templomban, gyülekezetben csak az egyház hivatalos lelkészei, tagjai prédikálhatnak, illetve oszthatnak úrvacsorát, keresztelhetnek. A CE-szövetség azonban ilyen irányba is önállósulni próbál. - Másfél-két éve megjelent Zimányi-féle mozgalom. Zimányi József valahol a Nyírségben lelkész. Szerinte a református egyházban ezelőtt ötszáz évvel nem történt meg végbe teljes mértékben a reformáció., ezért az egyház minden tagjának állandóan megújított vállalással kell megerősítenie azt, hogy ő az egyházhoz tartozik. Ezt az önkéntes vállalás a "megtérés". A mozgalom tagjai azt vallják, hogy a "megtért", köteles állandóan beszámolni tévedéseiről, ballépéseiről, kisebb-nagyobb bűneiről. Ezzel láthatóan el is különülnek a gyülekezetnek azon részétől, amely "nem tért meg". Úgy látszik, komoly anyagi bázissal rendelkeznek, mert táborokat, összejöveteleket és utaztatásokat könnyen meg tudnak szervezni. Tíz, tizenkettőre tehető már azoknak a zömmel fiatalabb református lelkészeknek a száma, akik a Zimányi-féle módszert kedvelik, elsajátították és továbbviszik. - Juhász Tamás leszögezte: a reformátusoknál az evangelizáció vagy hittérítő beszéd szokatlan és ismeretlen. Ezek a beszédek stílusukban távol állnak a református egyház megszokott tanítási és prédikálási módszerétől. A Zimányi-féle evangelizációk lebecsüléssel néznek a hivatalos egyházra, és annak intézményeire. Nem tartják elégségesnek vagy jónak azt, hogy egyháztagság egyenlő a keresztséggel. Ők azt állítják, hogy azt csak attól kezdve lehet keresztyénnek számítani, ha azt az illető személy "megtéréssel" ki is nyilatkoztatja. Lebecsüléssel nézik az egyházban a templomjárást, az egyházi hagyományokat, szokásokat. Üres szokásoknak tekintik, amíg ezeket a hívek megtérési nyilatkozattal nem erősítik meg. Juhász Tamás kifejtette: a református egyház nem tartja szükségesnek, hogy a meggyőzés hatását ilyen szóbeli nyilatkozattal erősítsék meg. Zimányiék szerint a tánc, alkoholfogyasztás, cigarettázás helytelen, ez tipikus szektás megnyilvánulás. Ezen a téren a Zimányi-féle evangelizáció találkozik a CE-szövetséggel, valamint a miskolci irányzattal. Juhász Tamás szerint hamis, helytelen szemléletük van a bűnről és a "megtérésről". A Biblia nyilatkozattétellel egybekötött látványos megtérésre felhívást nem ír elő. Azt, hogy az egyházban lévőnek azt mondják, térjen meg, nem tudják elfogadni, szögezte le Juhász. Hozzátette: a legfájdalmasabb az, hogy a tömbmagyar gyülekezetekben mind kulturális, mind politikai szempontból megosztják a közösséget. Ezek a térítők figyelmen kívül hagyják a magyarság egységének szempontját. Úgy látja, hogy nem áll fenn a szakadás veszélye a református egyházon belül. Egy hónapja folyik az a beszélgetéssorozat, amit az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége kezdeményezett a Zimányi-féle mozgalommal és a CE-szövetséggel. Élesek a viták, mélyek az ellentétek. Nem akarnak külön egyházat létrehozni, mint ahogyan azt a miskolci csoport szerette volna. Juhász Tamás attól tart, hogy akiket megzavar egy ilyen evangelizációs mozgalom, azok fogékonyak lesznek valamelyik szekta, szabadegyház irányába. /Papp Annamária: Egyház az egyházban? Interjú Juhász Tamás teológiai professzorral. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

2000. május 17.

Határ menti megyék régiójának megalakítását tervezi Szabolcs-Szatmár-Bereg, a romániai Szatmár megye, valamint kárpátaljai terület - ismertette az elképzelést Helmeczy László, a nyírségi önkormányzat elnöke, aki erről máj. 15-én tárgyalt Viktor Balogával, a kárpátaljai adminisztráció vezetőjével. Máj. 16-án Nyíregyházán a romániai Szatmár megye vezetői is bekapcsolódnak a tárgyalásokba. A magyar-román-ukrán határ menti régiót a Kárpátok Eurorégió Szervezetének keretén belül szándékoznak kialakítani. /Hármas régióalapítási tervek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./

2000. június 6.

A Kárpátok euro-régió kisebbségeinek I. Kongresszusát tartották meg Nyíregyházán. A szervezetben részt vevő Lengyelországból, Magyarországról, Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából érkezett küldöttek közös nyilatkozatba foglalták javaslataikat. Elsősorban az egyes nemzeti jogrendszerek kölcsönös összehangolását tartották szükségesnek, beleértve a vám- és útlevél-ellenőrzési rendszer egyszerűsítését. Kérték, hogy vámmentesen vagy kedvezményesen lehessen átvinni a határokon az anyanyelvű írott, valamint audiovizuális termékeket. Felhívták a figyelmet a ratifikált nemzetközi szerződések kisebbségeket érintő cikkelyeinek maradéktalan érvényesítésére is. Kezdeményezték, hogy a Kárpátok Euro-régió Tanácsa keretén belül hozzák létre a kisebbségek koordinációs szervezetét. /A Kárpátok euro-régió kisebbségeinek I. Kongresszusa. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 6./ Romániából Bihar, Botosani, Máramaros, Szilágy, Szatmár és Suceava megyék tagjai a Kárpátok Euro-régiónak. A Magyarországon bejegyzett 13 országos kisebbségi önkormányzatból nyolc (a cigány, lengyel, német, örmény, román, a ruszin, szlovák és ukrán) képviseltette magát a kongresszuson. Lengyelországból szlovák és ukrán, Romániából magyar és német, Szlovákiából lengyel, magyar és német, Ukrajnából pedig cigány, német, örmény, ruszin és szlovák kisebbségi képviselők érkeztek a nyírségi településre. "A Kárpátok Euro-régió területéhez tartozó államok etnikai és kisebbségi szervezetei, önkormányzatai is elérkeznek lassan a felnőtt korba. Elvárjuk, hogy így is kezeljenek bennünket" - mondta megnyitójában Kornherr Tibor, a Kisebbségi Szövetség Nemzetközi Tanácsának elnöke. A magyar kormány kisebbségi politikájáról dr. Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium kisebbségekért felelős politikai államtitkára tartott előadást, aki hangsúlyozta: a magyarországi kisebbségi törvény pedig "szélesebb jogokat nyújt, mint amit a nemzetközi előírások megkívánnak". Magyarországon a kisebbségi szervezetek becslései szerint jelenleg hozzávetőlegesen 600 ezer cigány, 200 ezer német, 100 ezer szlovák, ugyanennyi horvát, 25 ezer román 10 ezer lengyel 5-5 ezer ruszin, szerb, szlovén, bolgár, örmény és görög nemzetiségi él. Összességében egymillióan vannak, vagyis minden tizedik magyar állampolgár valamelyik kisebbséghez tartozik. Róluk a rendezvényen osztogatott, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal által kiadott "Kisebbségek Magyarországon 1999" című kötet tájékoztatott. A hivatalos statisztikák szerint a magyarországi nemzetiségek száma 1980-ban 70 489, 1990-ben azonban már 232 751. Ebből román nemzetiségű 8 875 (1980), illetve 10 740 (1990). Anyanyelv szerint 1980-ban kisebbséginek vallotta magát 129 565 személy, tíz évvel később már 152 294 személy. Ez a növekvő tendencia azonban a román anyanyelvűekre már nem érvényes, számuk 10 141-ről (1980), 8 730-ra (1990) csökkent. A hivatalos népszámlálási adatok és a kisebbségi szervezetek statisztikai adatai Magyarországon sincsenek összhangban: "A román nemzetiségű magyarországi lakónépesség száma a legutóbbi népszámlálás szerint 1990-ben 10 740 fő volt, a román anyanyelvűeké 8 730, azaz többen vallották magukat román nemzetiségűnek, mint román anyanyelvűnek. Ekkor a nem román nemzetiségű, de román nyelvet ismerők száma 38 ezer volt. A magyarországi román kisebbség érdekképviseleti szervezetei és a Magyarországi Román Ortodox Egyház 20-25 ezerre becsüli a hazai románok számát" - olvasható a kiadványban. A magyarországi román nyelvű oktatás: az 1997/98-as tanévben 14 óvoda (11 településen 660 gyermek), 7 önálló általános iskola (11 településen 1127 tanuló), illetve egy nemzetiségi gimnázium (104 tanuló) működött az országban. /Euro-régiós kisebbségek kongresszusa. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 16-22./

2001. február 24.

Szállodát vásárolt a Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve a romániai Hargita Megyei Önkormányzat által alapított, magyar-román érdekeltségű SZABO-HAR Kft. Hargitafürdőn. Licitálás révén jutott az önkormányzati társaság az 50 személyes hegyi szállodához. A létesítményt a Szabolcs és a Hargita megyei önkormányzat, a kft.-n keresztül közösen hasznosítja majd, az elsődleges tervek szerint nyírségi gyerekeket, illetve polgármester hivatali dolgozókat is üdültetnek majd ott. A magyarországi delegáció Csíkszeredán részt vett a Hargita Megyei Tanács ülésén, melyen a kapcsolatok javításának lehetőségeiről, a gazdasági cégek együttműködésének kialakításáról is szó esett. /Szállodavásár Hargitafürdőn. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./

2004. október 12.

A szakmai szolgáltatások, a továbbképzések és a cserekapcsolatok színvonalának emelésére regionális együttműködési megállapodást kötött okt. 11-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat Pedagógiai, Közművelődési és Képzési Intézete a Hargita megyei Apáczai Csere János Pedagógusok Házával Nyíregyházán. Hajdu Sándor, a nyírségi intézmény igazgatója elmondta: a felek együttműködnek a pedagógusok továbbképzésének megszervezésében, a tanítók és a tanárok szakmai tudásának fejlesztésében, képzési programok, tanfolyami tematikák kölcsönös kidolgozásában, megvalósításában. /Magyar–román pedagógiai együttműködés. = Krónika (Kolozsvár), okt. 12./

2004. október 19.

A tordai csata hatvanadik évfordulóján már kőfal veszi körül a sírkertet, a hősök nevét márványtáblák és kőkeresztek őrzik, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság munkájának eredményeként. A sírkertben kétszáznegyven katona – 221 magyar, 15 szovjet és 4 német – nyugszik. A kopjafás emlékoszlop a tordai csata több mint 2500 áldozatának emlékét őrzi. Az okt. 17-i ünnepségen Bús János /Budapest/, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárának igazgatója kifejtette: „a tordai hősök életüket áldozták a honért." Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke történészként értékelte a tordai csata jelentőségét: „A második világháború egyik legnagyobb fegyvertényének ma már az árát is tudjuk: 10 ezer áldozat, 2500 hősi halott, számtalan sebesült és megnyomorodott, fogságba hurcolt honvéd. Csodával határos bravúrnak tűnik, hogy a második magyar hadsereg a tordai csatában képes volt hadműveleti feladatát teljesíteni, megakadályozni a szemben álló haderő gyors kijutását a közép-erdélyi részekre, ahonnan már egyenes út vezetett a Hajdúságba és a Nyírségbe, illetve Budapestre.” “A leharcolt, kifáradt, romjaiból újjáéledő hadsereg erejét talán a szülőföld adta.” Bálint-Pataki József hangsúlyozta: “Ők a hazáért, társaik visszavonulásának fedezéséért áldozták életüket.” Nem gondolhatták, hogy szerepük csupán a német hadsereg visszavonulásának fedezése volt. Markó Béla, az RMDSZ elnöke megállapította: „Aki életét is képes feláldozni nemzetéért, hazájáért, családjáért, az a hős. Így nem az a fontos, hogy melyik oldalon harcolt. Igazságos háborúk nincsenek, legfennebb jogosak. De igazság abban, hogy egyeseknek meg kell halniuk, nincs. Az elmúlt nyolcvan esztendőben arra próbáltak megtanítani, hogy az a hős, aki győzött, az a hős, aki a győztesek oldalán állt. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2004-ben mindannyian elfogadjuk: másképpen kell értelmezni a hősiességet, másképpen kell értelmezni a térség történelmét. Nem az számít, kik voltak a győztesek, illetve a vesztesek, hanem az, hogy ki miért áldozta életét." /Rostás-Péter Emese: Megemlékeztek a tordai csata hatvanadik évfordulójáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./

2004. november 5.

A Phare-CBC program keretében a határ menti gazdaságfejlesztés ösztönzésére 65 ezer eurós támogatást nyert el az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság – közölte Váradi Zsuzsanna operatív igazgató Nyíregyházán. A támogatás révén két-két magyarországi és romániai megye kis- és középvállalkozóit készítik fel a szakemberek a határon átnyúló, interregionális együttműködésre, sikeres uniós pályázatok készítésére. /Magyar–román határ menti gazdaságfejlesztés. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./

2005. augusztus 29.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakemberek utaztak Hargita megyébe, hogy segítsenek a károk felmérésében és a helyreállításban. A nyírségi szakemberek kéttonnányi fertőtlenítő anyagot, valamint a helyreállításhoz szükséges eszközöket hoztak magukkal. /Szabolcsi segítség megyénknek. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 29./


lapozás: 1-9




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék