udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6 találat lapozás: 1-6

Helymutató: Bánlak

1999. június 5.

Ion Caramitru művelődésügyi miniszter és Hámori József, a magyar kulturális örökség minisztere jún. 7-én Bukarestben aláírja a két tárca együttműködéséről szóló megállapodást és a műemlékvédelmi egyezményt. Az esemény záróakkordja a május 31 - június 6. között a fővárosban megrendezett magyar kulturális hétnek. Kelemen Hunor művelődési államtitkár elmondta, hogy a két tárca közti együttműködési program, amelyet három évre, 1999-2001-re írnak alá, az általános elvek mellett több konkrét javaslatot is tartalmaz a könyvtárak, a könyvkiadás, az irodalmi rendezvények, a színház, a zene, a film, a képzőművészet, a közművelődés, a múzeumok, illetve a műemlékvédelem területén. A román művelődési tárca felvállalta a romániai magyar színházak részvételének támogatását a kisvárdai és a zsámbéki fesztiválokon, a magyar fél pedig fogadja a Piatra Neamt-i színházi fesztivál legjobb előadását. Támogatják a szépirodalmi fordításokat: évente legkevesebb három-három mű megjelenését fogják elősegíteni egymás kortárs és klasszikus irodalmából. A képzőművészet-fejezet szakembercserékről, különböző kiállítások szervezéséről szól. A múzeumok és a műemlékvédelem terén különböző gyűjteményes kiállítások kölcsönös bemutatására, több magyarországi és romániai múzeum közötti együttműködésre kötelezte el magát a két művelődési tárca. A műemlékvédelmi megállapodás név szerint tartalmazza azokat a műemlékeket, amelyeknek a helyreállítását a két minisztérium közös költségén fogja megkezdeni. Közöttük van Gyulafehérvárról az Apor-kastély, a hármas barokk kapu, a Lázok-kápolna, és a Károlyi-kapu, a bonchidai Bánffy-kastély, a bánlaki Karácsonyi-kastély, a gelencei római katolikus templom, a kisbaconi vashámor, amely oly jelentős szerepet játszott az 1848-49-es forradalom idején az ágyúöntésben, a gyergyószárhegyi Lázár-kastély, ahol regionális kulturális központ fog működni, a rákosi római katolikus templom és az ákosfalvi református templom. Ugyanakkor készül az erdélyi festett mennyezetes templomok, illetve a népi építészeti örökség felleltározása. A magyar fél ebben az évben ötvenmillió forintot ad a közös programnak a végrehajtásához. Paritásos alapon a román fél az ötvenmilliónak megfelelő lejt, azaz több mint hárommilliárd lejt fog áldozni a közös tervek megvalósítására. /Székely Kriszta: Együttműködési megállapodás a magyar és a román kulturális tárcák között Idén ötvenmillió forint és több mint hárommilliárd lej műemlékvédelemre. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./

2000. május 18.

Máj. 17-én Kolozsváron tanácskozott a történelmi emlékművek védelmére kijelölt román-magyar vegyes bizottság. A tárgyalások célja a két ország kulturális miniszterei által 1999-ben aláírt műemlékvédelmi megállapodás felújítása volt. A bizottság megegyezett a megállapodás-tervezet szövegével kapcsolatban. A bizottság tagjai nem tudtak konkrét időpontot mondani a két kulturális minisztérium közötti együttműködési protokoll aláírását illetően, sem a két ország költségvetésében elkülönített összeggel kapcsolatban. A bizottság hét projektet állított össze, amelyek a műemlékek feltérképezési, leltározási, illetve dokumentálási folyamataira irányulnak, valamint 13 olyan tervet, amelyek a konkrét restaurálási vagy konzerválási munkákra vonatkoznak. Ez utóbbiak közül megemlítették a gyulafehérvári római katolikus katedrális, az Apor-kastély, valamint az Alba Carolina-vár harmadik kapujának restaurálását, a bonchidai Bánffy-kastély restaurálását, a kékesújfalui, kelencei, kilyéni templomok restaurálását, a baróti vashámor rendbetételét, a bánlaki kastély, az ákosi református templom, valamint a gyergyószárhegyi Lázár-kastély felújítását. A bizottság javaslatot tett a magyarországi román műemlékek (templomok és más épületek) leltározására is. /Erdei Róbert: Magyar-román műemlékvédelmi megállapodás. Több mint ötvenmilliárd lejes román állami támogatásra lenne szükség. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./

2001. július 3.

Gyűjtemények a Bánság Múzeumának /Temesvár/ kollekciójában a témája a jelenlegi tárlatnak, mely a Művészeti Múzeumban látható. A kiállítás anyagát Miklosik Ilona muzeológus válogatta össze az intézmény birtokában levő magángyűjteményekből. A gazdag művészeti anyag évtizedek óta a múzeum raktárában porosodik, mert a múzeumnak nincsenek termei, ahová állandó jelleggel kiállíthatná azokat. A kiállított festmények a Temesvári Múzeum alapjait megvető híres művészettörténész és műgyűjtő Ormós Zsigmond, volt temesi főispán gyűjteményéből származnak, amelyet végrendeletileg az intézménynek adományozott. Ormós 1857-ben pénzzé tette birtokainak egy részét, és megvásárolt három olasz magángyűjteményt Itáliában. Ezt az anyagot gazdagította 16-18. századi flamand, német, osztrák műkincsekkel, valamint szűkebb hazájában, a Bánságban vásárolt alkotásokkal. Később családi és közösségi kollekciók vagy azok töredékei kerültek a múzeum tulajdonába, így a Karácsonyi grófok bánlaki és beodrai kastélyából a Kőszeghy, Deschan, Dessewffy főpapi családok vagyonából, Gozsdu Elek író, Schmidt Antal építész, Mühle Árpád virágkertész és mások tulajdonából. /Kiállítás Ormós Zsigmond gyűjteményéből. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./

2001. augusztus 11.

A román sajtó szerint a volt uralkodó által most visszaigényelt ingatlanok értéke meghaladja a 20 millió dollárt. Eddig a király törvényes úton visszaperelte magának a Déva és Arad között fekvő soborsini kastélyt, valamint egy értékes bukaresti épületet. Ugyanakkor a volt államfőknek biztosított kedvezményekre vonatkozó friss törvény értelmében I. Mihály hivatalos székhelyéül jelölte ki a bukaresti Erzsébet-palotát, amelyet a volt uralkodó görög királyi rokonsága neki építtetett és adományozott 1936-ban. A mostani visszaigénylések számára a Ion Iliescu elnök által nemrég aláírt, az elmúlt évtizedekben az állam által jogtalanul elkobozott ingatlanok visszaigénylésére vonatkozó törvény szolgáltat jogalapot. E jogszabály alapján I. Mihály a fenti ingatlanokon túl visszaigényelheti egykori snagovi és egy másik kastélyát, két további bukaresti épületet és mintegy 11 ezer hektárnyi földbirtokot is, melyből a legkisebbek közé számít például egy csaknem 800 hektáros bánsági (Bánlak) birtok. - A kormányfőtitkár bejelentette: a román hivatalos közlöny hétfői számában teszik közzé azt a kormányrendeletet, amely három hónappal - 2001. november 14-ig - meghosszabbítja az ingatlan-visszaigénylési kérelmek benyújtásának határidejét. /Meghaladja a 20 millió dollárt a visszakért királyi ingatlanok értéke. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./

1998. november 23.

Hámori József, a magyar nemzeti kulturális örökség minisztere nov. 23-án Romániába utazott, Temesváron találkozott Ion Caramitru művelődésügyi miniszterrel, a magyar-román kulturális kapcsolatok fejlesztéséről, a műemlékvédelem területén való együttműködésről és közös kulturális programok megvalósításáról tárgyaltak. Hámori József látogatása során felkeresi a Temesvár közelében fekvő Bánlakot, ahol a román fél regionális kulturális központot szeretne létrehozni. Román elképzelések szerint több közép- és kelet-európai ország - köztük Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Jugoszlávia és Bulgária - közösen venne részt az 1991-es földrengésben megrongálódott Karátsonyi-kastély helyreállításában, majd kulturális központként történő üzemeltetésében. Nov. 24-én Bukarestben folytatódnak a két miniszter megbeszélései. Bukarestben Hámori József és Ion Caramitru aláírja a két ország műemlékvédelmi megállapodását. A magyar miniszter kíséretében van Entz Géza, a magyar Országos Műemlékvédelmi Hivatal elnöke is. /Magyar-román együttműködés a műemlékvédelemben. Ion Caramitru, a művelődésügyi tárca vezetője Temesváron fogadta Hámori Józsefet, a magyar nemzeti kulturális örökség miniszterét. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./

2005. november 7.

Ünnepi szentmisével adóztak Szent Imre emléke előtt november 5-én Partoson a római katolikus gyülekezetben. A közigazgatásilag Bánlak községhez tartozó, a szerb határtól alig három kilométerre fekvő négyszáz lelkes Partos szórványmagyarságának fontos ünnepe volt a hétvégi esemény. Az egykor iskolaként szolgált parányi templom zsúfolásig megtelt. Este magyar bált rendeztek, amit Toró T. Tibor képviselő kétmillió régi lejjel támogatott. /P. L. Zs.: Szent Imrére emlékeztek Partoson. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 7./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék