udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 8 találat lapozás: 1-8

Helymutató: Periprava

1996. november 4.

Tófalvi Zoltán az 1956 és 1960 közötti bebörtönzött túlélőkkel elment a régi szenvedés színhelyeire és börtöneibe. Még az erdélyi magyar közvélemény is alig tud valamit arról, hogy az 1957-es, Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevével fémjelzett perben "államellenes összeesküvés vádjával bíróság elé állított 57 személy közül 11-re mondták ki a halálos ítéletet és 10-et ki is végeztek: Szoboszlay Aladár pécskai és Ábrahám Árpád torjai katolikus plébánost, báró Huszár József volt földbirtokost, dr. Orbán Károly marosvásárhelyi, dr. Kónya István kézdivásárhelyi ügyvédet, dr. Fintanar Alexandru aradi ügyvédet, Tamás Dezső csíksomlyói származású tisztviselőt, Tamás Imre csíksomlyói származású, temesvári tanítót, Orbán István csíktapolcai földművest, Lukács István magyarpécskai kereskedőt, Draganita Mogyorós Máriát is halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanira változtatták. - Az "érmihályfalvi csoport" 31 elítéltje közül 1958. dec. 3-án kivégezték Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt, dr. Hollós István tanárt, volt hadbíró századost, 1959-ben végezték ki Szíjgyártó Domokost. A Securitate vallatószobáiban elszenvedett kínzásokba belehalt a dr. Dobai István jogász által összeállított "ENSZ-memorandum" két vádlottja, Kertész Gábor és Nagy József. A peripravai kényszermunkatáborban /a Duna deltájában/ halt meg Demeter István. A börtönben elszenvedett embertelen bánásmód következtében az 1964-es szabadulás után nemsokára meghalt Molnár Béla, Kolumbán Bendegúz, Nyitrai Sándor, Böjthe Sándor, Adorján Dezső, Csatlós Csaba református lelkész, illetve teológus, valamint Grósz József, Bocz Ádám, Deák Géza peripravai "Golgotát járó". A börtönben halt meg az "érmihályfalvi csoport" egyik résztvevője, a 25 éves kényszermunkára ítélt Tordai János géplakatos. Az RMDSZ 1996 egyik legjelentősebb kezdeményezésének, az 1956-os forradalom legméltóbb romániai megemlékezésének tartotta Tófalvi Zoltán elhatározását, hogy végigjárják az egykori gulágokat és erről film készüljön. A budapesti DEKO Film 36 órás, a Román Televízió magyar adása 15 órás filmösszeállítást készített a "halálmenet" megismétléséről. Az utat végigjárók között volt dr. Csiha Kálmán református püspök /10 évre ítélték/, Mózes Árpád evangélikus püspök /18 évre ítélték/, Kiss Béla evangélikus püspök-helyettes, dr. Dobai István nemzetközi jogász /életfogytiglanra ítélték/, Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze /11 évre ítélték/, Veress Sándor, a Kis-Küküllő menti csoport vezetője /még 1957 januárjában is a magyar forradalmat éltető röpcédulákat terjesztettek!/, akit 20 évre ítéltek, Kacsó Tibor, a "fegyveres felkeléssel" vádolt csíkszeredai csoport vezetője /25 év kényszermunkára ítélték/, Puskás Attila biológus, aki Október 23-a című saját versét terjesztette /20 évre ítélték/, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége és a Székely Ifjak Társasága, valamint a "Palotás-csoport" számos tagja, akiket annak idején 15-25 évre ítéltek. - Egyedül a marosvásárhelyi bíróságon 514 személy ellen hoztak különböző ítéleteket. Itt ítélték el az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ 75, a "Palotás-csoport" 24, a Székely Ifjak Társasága 9, a Puskás Attila nevével jelzett csíkszeredai tanárok, diákok 11 fős csoportját, a Kacsó Tibor nevéhez kapcsolt "fegyveres" felkelés 3 tagját, a csíkszeredai mezőgazdasági szakközépiskola 21 tanulóját /valamennyien román anyanyelvűek!/. Ezeken a tárgyalásokon a szabóból gyorstalpalással "hadbíró őrnaggyá" előléptetett Macskássi Pál elnökölt, aki a visszaemlékezések szerint több mint 80 személyre mondott ki a halálos ítéletet. /Új Magyarország, nov. 4./

1999. november 6.

Ezelőtt 40 évvel, 1959 novemberében a Securitate emberei a Szatmár megyei Érendréről elhurcoltak nyolc férfit. Hozzátartozóik sokáig nem tudtak semmit róluk. 1960 szeptember 3-án a kolozsvári hadbíróság államellenes szervezkedésért, két főt pedig feljelentési kötelezettség elmulasztásáért ítélt el: Bujdosó Géza állatorvos 15, Kovács Lajos 10, Szaleczky Miklós 7. Ábrám Sámuel 5, dr. Avasán Gyula 4, Fischer Lajos 4, Toroczkai Sándor 3, Kiss Miklós 2 év börtön. Végül 1963-ban amnesztiával szabadultak. Koncepciós per zajlott, azért ítélték el őket, mert ellenszegültek a kollektivizálásnak. Románia Legfelsőbb Bírósága 1998. május 25-én felülvizsgálta és jogtalannak ítélte az 1960-ban kimondott ítéletet. Nov. 6-án Érendréd református templomában az ártatlanul elhurcoltak emlékére márványból készült emléktáblát állítottak. /Boros Ernő: Rehabilitálták a szekuritate áldozatait. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6. - I.évf. 7.sz./ 1959. november 3-án éjjel tartóztatták le a nyolc érendrédi férfit. Tíz hónapig az Nagybányán kínozták és vallatták őket. A katonai ügyész halálbüntetést kért a fővádlottra, Bujdosó Gézára, míg a többiek legkevesebb 15 év börtönt kaptak volna. Szerencsére a Nagybányán lezajlott nyílt tárgyalás kedvező fordulatot vett. A tárgyalásra beidézett koronatanú lelkiismeret-furdalása miatt visszavonta addigi vallomásait. Az államhatalom nem bocsátott meg neki: még aznap ellenőrzést tartottak Varga József üzletvezetőnél, és sikkasztás miatt három évet kapott. Az ártatlanul elítélt érendrédieket a Duna-delta koncentrációs táborába, Peripravára vitték. A politikai foglyok lágerében embertelen körülmények között kubikosmunkát végeztek, nádat vágtak. Ketten büntetésük letöltése után szabadultak ki, a többiek 1963 telén amnesztiával kerültek haza. /Dr. Ábrám Zoltán: Emlékezés az érendrédi politikai elítéltekre. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./ Nov. 6-án Érendréd református templomában ünnepi istentiszteletet tartottak az 1959?ben elhurcolt, majd utána koncepciós per nyomán bebörtönzött helybéliek emlékének állított emléktábla felavatása alkalmából. Tőkés László püspök mondott beszédet. Dr. Németi János történész emlékeztetett arra, hogy a törvénytelenül elítéltek rehabilitálására 1998 májusáig kellett várni. A márványtáblán az 1960-ban elítéltek névsora szerepel, továbbá Márton Attila lelkész, akit 1958?ban ítéltek el Kolozsváron 7 évre. /Ünnepség Érendréden. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 8./

2002. november 1.

Olasz Vilmos egykori politikai fogoly iskolás korában elvesztette szüleit. A szentegyházasfalvi öntészeti-kohászati magyar nyelvű szakiskolában tanult, de a magyar iskolát 1956-ban megszüntették. Az iskola elvégése után egy évre letartóztatták. Előzőleg Fehéregyházán megkoszorúzták Petőfi Sándor emlékművét. Olasz Vilmos tagja volt az EMISZ-nek /Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség/. Marosvásárhelyen vallatta, kínozta a szekuritáté. Koncepciós perükről megemlékezett Benkő Levente is Volt egyszer egy 56 című könyvében: "Az erdélyi 56-os mozgalmak közül az EMISZ volt a legek mozgalma: a legnagyobb, a legjobban szervezett, a legeredetibb és legszebb... Az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség tulajdonképpen azt akarta - 30 évvel hamarabb -, mint amit a nemzetközi helyzet és az oroszok világháborús veresége szinte magától meghozott. Az EMISZ ki akart erőszakolni egy párhuzamos, másságunknak megfelelő változatot, mert az IMSZ-be nem óhajtottunk beállni... Hetvenhat név. Akkoriban majdnem egytől egyig tizenéves sihederek. " A hetvenhatból munkatársai közül Bedő Gábor 20, sógora, Albert Mihály 15 és ő is 15 évet kapott. Olasz három évig volt a brailai nagyszigeten, majd a Duna-deltát is megismertették velük. Onnan, pontosabban Peripraváról szabadult 1963-ban. A börtönben megismerte Csiha Kálmán püspököt, Páll Lajos költő-festőt, a papok tanították őket, a munkásgyerekeket irodalomra és történelemre. /Ferenczy L. Tibor: Alázattal cipelni Krisztus keresztjét. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./

2003. március 8.

A Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének (POFOSZ) székelyudvarhelyi szervezete az 1949. márc. 2-i kitelepítések, deportálások évfordulóján a kommunista diktatúra áldozataira is emlékezett. Páll László, a POFOSZ székelyudvarhelyi elnöke e vele készült beszélgetésben elmondta, hogy fiatalemberként 1961-ben tizenöt évi börtönre ítélte a kolozsvári hadbíróság. 1956-ban elsős gimnazista volt, társaival szovjet- és kommunistaellenes röpcédulákat terjesztettek az iskolában. 1959-ben egyesítették Kolozsváron a magyar egyetemet a románnal, s ennek mintájára Szászrégenben a középiskolákat is egyesítették. Páll László diáktársaival aláírásgyűjtési akcióba kezdtek, hogy tiltakozzanak a magyar iskolák elsorvasztása ellen. Tekintélyes földrajzi területre kiterjedt aláírásgyűjtési kezdeményezésük, már huszonöten voltak szervezők, amikor két személy felvetette, hogy nem aláírással, hanem fegyverrel kell tiltakozni. Kettejüknek pisztolyuk volt, később kiderült, ők a szekusok beépített emberei voltak, tőlük kapták a pisztolyokat. A besúgók miatt mindannyian lebuktak. Páll Lászlót 1960-ban tartóztatták le. Tizenegy hónapi vizsgálati fogság után kimondták az ítéletet, melynek szövegében benne volt a fegyveres összeesküvés kifejezés is, aminek a valósághoz semmi köze sem volt. A kényszermunka börtönéveit a Baraganban, majd a Duna-deltában töltötte, mintegy ezer társával a peripravai gulágra került. Rabruhájukon a CR jelzés volt, jelentése: contrarevolutionar (ellenforradalmár). A börtönben a magyarok százalékaránya jóval meghaladta azt a számot, amelyet a népszámlálások jegyeztek. A börtönben iszonyúan nehéz munkájuk volt. Például gátat építettek, három és fél köbméter földet kellett eltalicskáznia egy nap egy fogolynak minimum ötven méter távolságra, ez volt a norma. Ha a brigádos azt jelentette, hogy X. Y. nem teljesítette a normát, este vizes lepedőt terítettek rá, és huszonötöt vertek a fenekére. Csavargónak, banditának nevezték őket. Páll 1964-ben az általános amnesztiával szabadult. Megjegyezte, hogy a diktatúra bukása után tizenhárom évvel még nem történt meg a jogi értelmében vett rehabilitálásuk, pedig a kérdést a POFOSZ országos elnöke, Ticu Dumitrescu volt szenátor is felvetette. /Komoróczy György: Késik a volt politikai foglyok rehabilitációja. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 8./

2003. október 25.

Kacsó Tibort /Mezőfele, 1931. febr. 7. - Mezőfele, 2003. okt. 1./ koholt vádak alapján 25 év kényszermunkára ítélték. A rendszerváltozás után a részben visszakapott családi birtokon gazdálkodott élete végéig. Az Erdélyi 56-osok Bajtársi Társasága elnökévé választották, később a társaság örökös tiszteletbeli elnöke lett. Ő képviselte az erdélyi 56-osokat a Magyarok Világszövetségében. Halála előtt készült vele a beszélgetés. 1959. jún. 6-án letartóztatták Csíkszeredában, fegyveres szervezkedést akartak rá bizonyítani. Addig verték, amíg végül aláírta a jegyzőkönyvet - benne a fegyveres szervezkedés vádját is. Az ügyész halálbüntetést kért. A börtönben tudta meg, hogy 25 év kényszermunkára ítélték. Raboskodott Szamosújváron, később Peripraván és Grinden. Pokoli hely volt. Csatornát ástunk, gátat építettek, de a legborzasztóbb a nádirtás volt. Hajszolták őket, szusszanni sem volt idejük. Az őrök kapanyéllel, derékszíjjal verték őket. 1964-ben jött a közkegyelmi dekrétum. Nem amnesztia, közkegyelem! Peripraván olyan emberekkel volt együtt, mint Veress Sándor, Lay György, Varró János, Mózes Árpád, Páll László, Jamandi Emil, Fülöp Dénes, Erdős János, Fodor Pál. Később Veress Sándorral való barátságából jött létre az 56-os Társaság. /November 4. után lettünk ötvenhatosok. Beszélgetés Kacsó Tiborral, az Erdélyi 56-osok Bajtársi Társasága örökös tiszteletbeli elnökével. = Krónika (Kolozsvár), okt. 25./

1997. október 23.

Páll László, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége udvarhelyszéki szervezetének elnöke emlékezett vissza börtönéveire. Az 1956-os forradalom hírére két osztálytársával Magyarországra akart átszökni, hogy segítsen a forradalmároknak. Ez a terve nem sikerült. 1959-ben megszüntették a Bolyai Egyetem önállóságát és megszüntették Marosvásárhelyen a tiszta magyar gimnáziumokat. Páll László ez ellen tiltakozó aláírásokat kezdett gyűjteni. Besúgók feljelentették, 1960. június 28-án fegyveres összeesküvés címén, hamis váddal letartóztatták. Tizenegy hónapig tartottak a kihallgatások a Securitatén, ezalatt idegileg és fizikailag kikészítették őket, a verés hatására képtelenségeket tartalmazó jegyzőkönyveket is aláírtak. A tárgyaláson 24 főt ítéltek el, hat évtől huszonöt évig terjedő börtönre. Nehéz munkát végeztettek velük, mindig éheztek, a börtönben a rabokat verték. Páll Lászlóz elvitték a Duna-deltába is. Az ottani lágerek főhadiszállása Peripravara volt. Páll László 1964-ben szabadult. Azután sem volt könnyű az élete. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 23./

2006. október 17.

Kacsó Tibor (1931-2003) az Erdélyi 56-osok Bajtársi Társaságának előbb elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt. A forradalom után 25 év kényszermunkára ítélte a hatalom. A rendszerváltozás után ő képviselte az erdélyi ötvenhatosokat a Magyarok Világszövetségében. Három éve, október 3-án kísérték ki a mezőfelei családi sírkertbe. Több helyen dolgozott, Csíksomlyón, a volt katolikus iskolában volt nevelő. Nem sokkal azelőtt vitték el a ferenceseket, a barátokat. Volt egy kereszt az iskola dísztermében, jöttek, hogy azt el kell tüntetni. Nem lesz az jó, mert műemlék, nem szabad hozzányúlni – mondta erre Kacsó Tibor. Kitalálta, hogy készítenek egy ládát, azzal leborítják, a ládát meg vörös papírral vonják be s ráírnak egy-két Sztálin idézetet. Így is tettek. Később ezt a láda-ügyet is a nyakába varrták. Azután volt egy összetűzése a tanfelügyelőkkel egy Luca-kép miatt: leesett a falról a rendezkedés közben, s nem tették vissza azonnal a többi pártvezér közé. Ezért kitették állásásból. Hányódott munkanélküliként. Végül szolgának alkalmazták a György-Pál villába. Kosztért, lakásért nevelősködött is másodállásban. Később a csíkszeredai gazdasági iskolában lett tanár. Sztálin halálakor szabadult az édesapja, akit kulákként elvittek, de akkor már nem volt hova hazamenni. Elvették mindenüket. Négy évig törvénytelenül élt Csíkban, nem tudott bejelentkezni. És jött 1956. október 23-a. „Az erdélyi ötvenhatosok tulajdonképpen november negyedike után lettek ötvenhatosok. Ezt nem szabad elsimlizni! Akkor voltunk magyarok, amikor már semmilyen előnyt nem várhattunk a forradalomtól” – mondta Kacsó Tibor. 1959. június 6-án letartóztatták. Egy Kiss Lajos nevű tiszt és Bartus Károly ezredes vallatták. Először fegyveres szervezkedést akartak rábizonyítani. Hiába tagadta a vádat, addig verték, amíg aláírta a jegyzőkönyvet. Fenyegették, nehogy visszavonja a tárgyaláson a jegyzőkönyvben leírtakat. Ő azonban visszavonta a »vallomást«. Ennek ellenére az ügyész halálbüntetést kért. A hivatalból kinevezett védőügyvédje vele, mint elsőrendű vádlottal, nem is beszélt. Végül 25 év kényszermunkára ítélték. Elvitték Peripravára, azután Grindre. Csatornát ástak, gátat építettek, de a legborzasztóbb a nádirtás volt. Az őrök kapanyéllel, derékszíjjal verték őket. Az 1960-as volt a legborzalmasabb év. Volt egy részeges, vad parancsnoka a lágernek. Ez mindent elkövetett, hogy megtörje a rabokat, még ha belehalnak is. 1964-ben jött a közkegyelmi dekrétum. Nem amnesztia, közkegyelem. Kacsó Tibor leült a huszonötből több mint öt évet. 1964. július 31-én érkezett haza. Peripraván olyan emberekkel volt együtt mint Veress Sándor, Lay György, Varró János, Mózes Árpád, Páll László, Jamandi Emil, Fülöp Dénes, Erdős János, Fodor Pál... Aztán a Veress Sándorral való barátságából jött létre az 56-os Társaság. Sokan vannak, akik kinevezik magukat ilyen-olyan forradalmároknak, ötvenhatosoknak, közben meg... „Az idő rostál, meg a történelem, nem az ember” – mondta Kacsó Tibor. /Bakó Zoltán: Erdélyi ötvenhatosok. A történelem rostál, nem az ember. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./

2006. október 30.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc utáni megtorlás áldozatául esett – kivégzett, börtönt viselt vagy más módon meghurcolt – protestáns teológiai tanárok, diákok, lelkipásztorok és egyháztagok tiszteletére emlékművet avattak október 28-án Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet hátsó udvarán. Az emlékműhöz az Illyés Közalapítvány is hozzájárult. Ez az alkotás az intézet udvarára tervezett szoborpark első darabja. Az emlékmű a szovátai Bocskai Vince szobrászművész alkotása. A kőtalapzaton két, félig nyitott ajtóra emlékeztető bronztábla helyezkedik el, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a zsarnokság megszűnt ugyan, de ha nem ügyelünk, könnyen feltámadhat ismét. Ünnepi emlékező beszédében Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök a bibliai Nabukodonozornak és későbbi világi diktátor-utódainak esetét említette, akiknek uralkodása idején mindig akadtak előttük meghajolni nem akaró igazi férfiak. A kommunista rendszerben a szamosújvári, jilávai, periplávai, Duna-deltai stb. börtönökben meghurcoltak lelke számára mindig ott lebegett egy láthatatlan ablak, amelyet sosem lehetett bezárni. „Amíg nekünk ilyen ablakunk van, addig lesz számunkra egyház és nemzet” – mondta a volt püspök. Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök szerint a Trianonban megtaposott, majd 1945-ben a vörös birodalomnak odavetett magyar nemzet, amely azelőtt ezer éven keresztül védelmezte Európát, 50 esztendővel ezelőtt kimondta ősi szabadságvágyát. A felavatott emlékművet az egyházak, a főkonzulátus, helyi magyar szervezetek képviselői, magánszemélyek koszorúzták meg. /Ördög I. Béla: Figyelmeztető félig nyitott/csukott ajtó. 1956-os emlékművet avattak Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./


lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék