udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 
találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Repjevka

1996. augusztus 1.

Közel fél évszázad elmúltával 35 magyar hozzátartozó és veterán kereste fel 1990. júl. 19-30-a között azt a térséget, ahol közel 130 ezer magyar honvéd nyugszik. Ekkor kivittek egy kopjafát is, amelyet akkor a hatóságok nem engedtek felállítani. 1991 júliusának végén Repjevka közelében felszentelték az első doni zarándokhelyet. 1992. jan. 3-án hivatalosan is bejegyezték a Don Menti Magyar Honvédsírok Gondozása Alapítványt Fényeslitke /Kossuth L. u. 179/ székhellyel azzal a céllal, hogy a 2. magyar hadseregnek e Don folyó térségében levő temetői azonosítsa, helyreállítsa, megszentelt kereszttel megjelölje és gondozza. Az alapítvány a magyar honvédeknek és munkaszolgálatosoknak állít emléket. 1992-ben öt temetőben állítottak emléket, a következő években további temetőket szenteltek meg. Tovább folytatják a temetők keresését és megszervezik a hozzátartozók negyedik zarándokútját, olvasható Márta Tibor elnök beszámolójában. /Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 1./

lapozás: 1-2

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék