udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Sajósárvár

2004. április 24.

Az ördöngösfüzesi dr. Lapohos András szórványmúzeuma nagy jelentőségű. Feljegyzései, több mint 50 szórványegyház története, kéziratban van. Jelenleg Jövőház építését tervezi egy magyarországi alapítvány segítségével. – Abrudbányán omladozik az unitárius templom, már csak egy unitárius hívő él a városban. Sajnos, ez a sors várhat a mezőségi településeken omladozó kegyhelyek többségére is. A Kolozs megyei Néma mezőségi faluban az 1940-es években több mint 60 református és 30 katolikus élt, a legfrissebb népszámlálási adatok ma néhány hívőt tartanak nyilván. Némán a református templom tetőzete beomlott. A Lapohos András által létrehozott Szülőfalum Alapítványnak és a mezőpaniti református gyülekezetnek együttes erővel sikerült rendbe tenni a Cegébe beolvadt Göc református templomát, amelyet múlt év októberében szenteltek fel. A településen ma már csak négy református maradt. "Csodával" határos módon menekült meg Sajósárvár református temploma. A faluban már egyetlen református sincs, de a templomot 1998-ban restauráltatta a kultuszminisztérium, költségvetési pénzből. Az illetékesek nem kérték ki sem a református egyház véleményét, sem a szakmáét arról, hogy melyik templom felújítását végzik, itt esetleg más érdekek húzódnak meg. Szükség van arra, hogy megmaradjanak, ahogy Lapohos András nevezi: "tanútemplomoknak". /Székely Kriszta: Mezőségi "tanútemplomok". = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 24./

2005. december 10.

Adventre készül Marosvásárhelyen a Kántor-tanítóképző Főiskola. December 11-én az ádámosi református templomban és a küküllővári református templomban adják elő hitvalló egyházi énekekből és erdélyi magyar költők verseiből álló műsorukat. Barabás László, a képző igazgatója több mint tíz éve szervezi a népismereti és egyházi táborokat. Ezek célja egy-egy vidék egyházi és népi kultúrájának megismerése valamint a szolgálat. Az elmúlt időszakban a szórványvidékekre összpontosítottak Fehér, Brassó, Szeben és Hunyad megyében. Az utóbbi két évben a Beszterce vidéki magyarság körében jártak. A nyáron felkeresett falvak között voltak nagy életerős közösségek, mint például Magyardécse valamint elöregedett kis települések, ahol a magyarság szórványban él és Sajósárvár példája, ahol csak a felújított református templom árválkodik hívek nélkül. A nyári műsorukról egy CD is megjelent. Aki megvásárolja a lemezt, hozzájárul a Kántortanító-képző Főiskola épületének tervezett bővítéséhez. /(bodolai): Lemez az építendő iskoláért. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék