udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Helymutató: Tamáshida

2001. szeptember 24.

Tamáshidán rendezte meg az idei Erdőháti Napokat szept. 22-én a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Tőkés László püspök beszéde után Lugosi Mihály egyházkerületi előadótanácsos ismertette a több mint 800 éves település történelmét. Az egykori város mára elnéptelenedett, kiöregedett, magyarsága megfogyatkozott. Az ünnepség után a résztvevők az Árpád-kori templom romjaihoz vonultak, ahol dr. Molnár János történész-lelkipásztor, volt tamáshidai lelkész tartott előadást. Király Károly közgazdász-politikus és Beke György író tartott előadást a református templomban, majd Mikló Ferenc nagyszalontai lelkésznek átadták az Árpád-díjat. Kovács Zoltán egyházkerületi főgondnok ünnepi beszéde után leleplezték a templom udvarára felállított kopjafát. /Tököli Magdolna: Erdőháti Napok Tamáshidán. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 24./

2001. szeptember 29.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület esztendők óta megszervezi az Erdőháti napokat. Erdőhát elnéptelenedik. Árpád, Ágya, Ant és Feketegyarmat után idén Tamáshidán rendezték meg az Erdőháti Napokat szeptember 22-én. A református templomban Tőkés László püspök hirdetett. Az árpádkori romtemplomnál dr. Molnár János történész tartott előadást, Tőkés püspök pedig fölhívta az egybegyűltek figyelmét, hogy a romok megőrzése érdekében próbáljanak tenni valamit. A délutáni előadások rendjén Király Károly közgazdász politikus és Beke György író szólt az egybegyűltekhez. /Erdőháti Napok Tamáshidán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./

2004. szeptember 11.

Lőrincz Lóránt két évig a Bihar megyei Tamáshidán szolgált, 159 lelket számláló gyülekezetben, a közelmúltban a 360 lelket számláló vadászi egyházközséghez került. Tamáshidán az év első felében négyszer temetett, egyszer keresztelt. Július elsején érkezett Vadászra, ahol azóta most fog negyedszer keresztelni és eddig csak egyszer temetett. Tamáshidával ellentétben – ahonnan a fiatalság Magyarországra vagy a környező városokba vándorol -, Vadászon a fiatalság egy része itthon marad. Vadászon szórványközpontot szeretnének létrehozni, ahova a helybeliek mellett a simonyifalvi, a tőzmiskei, a péli, a gyulavarsándi és a szapáryligeti református hívek is tartoznának. /Balta János: Sötétségből világosságba. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 11./

2005. december 22.

Idén több mint ezer taggal bővült az RMDSZ Bihar megyei szervezete, így jelenleg mintegy 26 ezer tagot tartanak nyilván, közölte Szabó Ödön ügyvezető elnök. Két újabb RMDSZ-szervezet alakult, Anton és Tamáshidán. Az elmúlt hetekben zárult a Ki mit tud? tehetségkutató verseny, amint 850 Bihar megyei fiatal vett részt. /Pap Melinda: Éves mérleg az RMDSZ-nél. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 22./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék