udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 131 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 121-131

Helymutató: Beregszász

1990. június 13.

Kisvárdán rendezték meg a kisebbségi magyar színházak fesztiválját. A résztvevők táviratot küldtek Sütő Andrásnak, gyógyulást kívánva és Tőkés László püspöknek, kérve, hogy a továbbiakban is vállalja el a kisvárdai kisebbségi színházak találkozójának védnökségét. Az aláírók: Schóber Ottó, a Beregszászi Népszínház igazgatója, Kötő József, a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Kerekes Mária, a sepsiszentgyörgyi Állami Színház Tamási Áron tagozata nevében, Korica Miklós, a Szabadkai Népszínház társulata nevében, Parászka Miklós, a szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozatának igazgatója, Kolár Péter, a kassai Thália Színház igazgatója, Faragó Árpád, az Újvidéki Színház igazgatója és Kincses Elemér, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar társulatának igazgatója. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./

1990. szeptember 21.

Az RMDSZ Hargita megyei szervezete rendezte Gyergyószárhegyen, szept. 21-én a Kárpát-medencei pedagógusok tanácskozását. Az ismerkedést, a reális helyzetfelmérést tűzték célul, hogy kidolgozhassák a kapcsolattartás módját és javaslatot tegyenek a magyar nyelvű oktatás védelmére. Papp Kincses Emese, az RMDSZ Hargita megyei titkára tartotta a bevezetőt, dr. Demény Lajos történész, szenátor pedig a vitaindító előadást. A hazai oktatás helyzetéről beszélt Bíró István, a Tanügyminisztérium képviselője, a Hargita megyei iskolákról Tánczos Vilmos, a szlovákiai magyar oktatásról Kovács László, a somorjai magyar gimnázium tanára, a kárpátaljairól Balogh Rozália beregszászi tanár, a jugoszláviairól Tóth Lajos, az Újvidéki Egyetem módszertani tanszékének tanára, a magyarországiak nevében Tóth Pál Péter, a Magyarságkutató Intézet munkatársa beszélt. A megjelentek találkoztak az ugyancsak Gyergyószárhegyen ülésező Erdélyi Múzeum-Egyesület tagjaival. A következő napon, 22-én a moldvai csángómagyarokat keresték fel, 23-án pedig részt vettek a zágoni Mikes Kelemen emlékünnepségen. /Borbély László: Kárpát-medencei pedagógusok tanácskozása Gyergyószárhegyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 25./ Dr. Demény Lajos előadásából részleteket közölt a Csíki Lapok. Romániában összesen két osztálynyi óvónőt és tanítónőt képeztek magyarul, évente tehát maximum 36 óvónő és 36 tanítónő kezdhette meg pályáját. Jelenleg több mint 1200 magyar óvónőre és tanítónőre lenne szükség. Ebben az évben húsz liceális osztály indult 850 diákkal. Jelenleg öt önálló és három tagozatos magyar tanítóképző működik. Mintegy 1500 tanítónő és óvónő képesítés nélkül dolgozik, számukra ősztől lehetővé válik az oktatás, szünidő alatt járnak tanfolyamra. Nagyon kevés önálló magyar középiskola van, harcolni kell önálló iskolákért. Maros és Brassó megyét kivéve Erdélyben a magyar nyelvű oktatás hagyományos központjaiban mindenütt létre tudták hozni a magyar iskolákat. Óriási a tanárhiány, 1995-ig több mint 5000 tanár hiányzik a romániai magyar oktatásból, jelenleg még 520 magyartanárra lenne szükség. Demény kifejtette: amennyiben nem sikerül önálló magyar egyetemet létrehozni, akkor az egyházakkal közösen saját magánegyetemet kell kialakítani. /Helyzetjelentés az oktatásról. = Csíki Lapok (Csíkszereda), okt. 2./

1992. október 28.

Nyíregyházán és Beregszászon tartották meg okt. 28-31-e között a Kárpát-medence magyarságának közoktatási fórumát. Az egyes területek képviselői ismertették az anyanyelvi oktatás helyzetét. /Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 6./ Kiadott állásfoglalásukban szorgalmazták az anyaországi és a határon túli területek oktatási tárcái közötti szerződések megkötését és betartását, adatbázis létrehozását, a pedagógusszövetségek munkájának koordinálását és önálló magyar módszertani központ létrehozását. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./

1996. január 17.

Határ Menti Kapcsolatok Népfõiskolája címmel a fehérgyarmati Hármas-határ Irodalmi Társaság, a beregszászi Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség és a szatmárnémeti Kölcsey Kör rendezvénysorozatot szervez. Az elsõ találkozó, az Együttgondolkodás'96 jan. 20-án lesz Fehérgyarmaton, ahol megjelenik és vitaindító elõadást tart Tabajdi Csaba államtitkár. Szatmár megyét többek között Szabó István közgazdász, a megyei tanács alelnöke, Viorel Pintea agrármérnök, a Demokratikus Agrárpárt elnöke és Pécsi Ferenc parlamenti képviselõ, a Vállalkozók Fóruma elnöke képviseli. A Magyar Kultúra Napja alkalmából másnap, jan. 21-én Szatmárcsekén folytatódik az együttgondolkodás. A következõ találkozó Szatmárnémetiben lesz márc. 29-én és 30-án Korszerû és hagyományos technológiák Szatmár és Bereg térségének mezõgazdaságában címmel, majd Beregszász lesz a házigazda jún. 29-én, a téma: a gazdasági kapcsolatok mindennapjai.. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 13-14., jan. 17./

1996. június 9.

Kisvárdán befejeződött a Határon Túli Magyar Színházak VII. Fesztiválja, melyet júl 2-9-e között tartottak. A fesztivál nagydíját a temesvári Csiky Gergely Színház művészai vehették át, Maxim Gorkij A mélyben című színművét mutatták be. A házigazda önkormányzatának különdíját a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház kapta /Giovanni Boccaccio: Sólyompecsenye/, a közönségdíjat a szatmárnémeti Északi Színház magyar társulata nyerte /Tamási Áron: Csalóka szivárvány/. Több kiemelkedő színész részesült díjazásban. /Új Magyarország, jún. 11./

1996. június 26.

Jún. 26-án Gödöllőn mintegy ezer polgármester részvételével megkezdődött a magyar polgármesterek első világtalálkozója. A találkozó fő szervezője Gémesi Zoltán. A következő napokban tíz településen tartanak szekcióüléseket. /Magyar Nemzet, jún. 27./ 1996. jún. 26-30-a között rendezik meg a Gödöllőn a magyar polgármesterek első világtalálkozóját, a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából. Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere elhatározta, hogy Gödöllő testvérvárosainak /Beregszásznak, Csíkszeredának, Dunaszerdahelynek és Zentának/ személyesen kézbesíti a meghívót, mégpedig kerékpáron. Nem kevesebb, mint 1560 km-t tett meg. Máj. 5-én érkezett útjának utolsó állomására, Zentára, ahol átadta Tóth Horti Gábornak, Zenta polgármesterének a meghívót. /Magyar Szó (Újvidék), máj. 12. 4. p./

1996. augusztus 15.

Aug. 10-én ünnepi műsorral és a gyermekek munkáiból készített kiállítással zárult a Borsos Miklós Gyermekművésztábor Gyergyószentmiklóson, amelyre Vajdaságból /Zenta, Tóthfalu/, Kárpátaljáról /Beregszász/ és Erdély különböző vidékeiről érkeztek gyermekek, akik a Borsos Miklós Alapítvány ajándékaival mentek haza. A táborozást özvegy Borsos Miklósné, néhány kft és a helyi Szent Miklós Társaság támogatása tette lehetővé. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./

1996. augusztus 15.

Aug. 10-én ünnepi műsorral és a gyermekek munkáiból készített kiállítással zárult a Borsos Miklós Gyermekművésztábor Gyergyószentmiklóson, amelyre Vajdaságból /Zenta, Tóthfalu/, Kárpátaljáról /Beregszász/ és Erdély különböző vidékeiről érkeztek gyermekek, akik a Borsos Miklós Alapítvány ajándékaival mentek haza. A táborozást özvegy Borsos Miklósné, néhány kft és a helyi Szent Miklós Társaság támogatása tette lehetővé. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./

1996. november 22.

Nov. 22-én Szatmárnémetiben tartották meg a Szépek az álmok, a vágyak, a tettek címmel megrendezett kárpát-medencei vetélkedőt, amelyen csaknem az egész térség magyarsága képviselve volt Nagyváradtól Miskolcig, Sepsiszentgyörgytől Bukarestig, Hajdúnásától Beregszászig. Ezúttal 16 csapat vett részt a vetélkedőn. A vetélkedőre eljött Antall József özvegye is, aki férjéről, a volt miniszterelnökről most megjelent könyvet ajándékozta a nyerteseknek. A külön díjat adományozók között volt a szatmárnémeti Antall József Baráti Társaság, a Székely Faluért Alapítvány és több vállalkozás. /Sike Lajos: Telt ház Adynak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./

1996. november 26.

Szabó Szende, a Duna Televízió Baráti Körének kézdivásárhelyi vezetője elmondta, hogy első alkalommal szervezték meg Fortyogófürdőn nov. 24-29-e között a Duna Televízió tudósítótanfolyamát. A 45 résztvevő zömében erdélyi, de vannak köztük újvidékiek, ungváriak és beregszásziak is. Romániából a kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, gyergyószentmiklósi, marosvásárhelyi, csíkszeredai, dévai, kolozsvári, nagyváradi, és bukaresti televízióstúdiók tudósítói képviseltetik magukat. A rendezvény házigazdája a helyi baráti kör. A költségek kétharmadát ők, egyharmadát a Duna Televízió állja. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./

1996. december 11.

A budapesti Balázs Ferenc Intézet 1994-ben történt megalapítása óta - az egyetemes magyar társadalomkutatás történetében elsőként - végez reprezentatív mintákon megvalósított összehasonlító szociológiai kutatásokat a határon túli magyarság körében. Munkatársai négy társadalomkutató műhely /TM/ keretei között végzik az adatgyűjtést. Ezek: Stúdium TM - Nagykároly /Románia/, Spectator TM - Szepsi /Szlovákia/, Spektrum TM - Beregszász /Ukrajna/ és Sensor TM - Ada /Jugoszlávia/. Az alapítási elvekről, az eddigi eredményekről, a folyó kutatásokról dr. Dobos Ferenc kutatási igazgató számolt be a vele készült interjúban. Felismerték, hogy a kárpát-medencei kisebbségben élő magyarságról eddig nem készült a közösséget teljes mértékben lefedő szociológiai felmérés. Kellően megalapozott és átfogó szociológiai kutatások híján nem beszélhetünk a kisebbségi magyarság értékrendjét tekintve az ismeretek /önismeret/ csaknem teljes hiányáról beszélhetünk, állapította meg. Az intézetet az Interetnica Alapítvány hozta létre, amely komoly áldozatot vállalt az intézeti struktúrák megteremtése érdekében. A kutatások finanszírozását támogatja a Pro Professione Alapítvány, az Illyés Közalapítvány, a most folyó asszimilációs kutatásuk költségeihez a Művelődési és Közoktatási Minisztérium is hozzájárul. A felsorolt határon túli társadalomkutatási műhelyekkel szerződéses viszonyban állnak, melynek az a lényege, hogy a magyarság egészére kiterjedő kérdezőbiztosi hálózatot működtetnek. A négy országban összesen 100-150 együttműködő vállal áldozatos /az 1994-es árakon megfizetett/ munkát. A helyi kutatásszervezők a következők: Sorbán Angéla /Nagykároly/, Jasztrebinácz János és Mirnics Károly /Ada/, Kovács Elemér /Beregszász/, Lampl Zsuzsanna és Gyurgyík László /Pozsony/. - Befejezett és - reményeik szerint - változatlan formában hamarosan megismételt, tehát időbeli összehasonlítást is lehetővé tevő értékrendkutatásaik a kisebbségi lét alapproblémáit vizsgálták. - Eddigi kutatásaik egyik legfőbb tapasztalata, hogy a határon túli magyar közösségek autonóm entitásként vannak jelen régiónk társadalmi és politikai életében. A kisebbségi magyarság közel azonos stratégiák mentén szervezi életét és próbál választ adni a folyamatos kihívásokra. A vizsgált közösségek értékrendjüket tekintve képesek azonos minőségként megjelenni mind a többségi nemzet, mind az anyaország viszonylatában. A megkérdezettek döntő többsége csupán a közösség fennmaradását elősegítő külső elemeket kész befogadni/integrálni. Ez az oka annak, hogy egyik közösség sem hajlamos a sajátjától eltérő anyaországi értékrend mechanikus átvételére. Emiatt nem találkoztak sehol a magyarországihoz hasonló mértékű baloldali értékrend /nosztalgiák/ meglétével. - Néhány szórványterületet leszámítva beolvadási tendenciákat nem regisztráltak. Mindegyik magyar közösség az eredeti identitást megőrizni kívánó túlélési stratégia mellett tette le a garast. - Erdélyi felmérésük legfőbb tapasztalata: a megkérdezettek értékrendjét a hagyományos értékek dominanciája jellemzi. Mindez nem jelenti a megrekedt, "beszűkült" kategóriát, a modernizálódással szemben nyitottak. Az erdélyi magyar értékrend lényegét érintő áltudományos tendenciák tehát felülvizsgálatra szorulnak. - A Balázs Ferenc Intézet munkájáról a Magyarság és Európa című kisebbségtudományi folyóirat hasábjain, a kisebbségi magyar lapokban és az elektronikus csatornákon keresztül már hírt adtak magukról. - Jelenleg az asszimilációt vizsgálják. Először az anyanyelvhasználat, valamint a nemzetiségi oktatás helyzetének feltérképezését tűzték célul. /Szakáts Mara: Mitikus porondon. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 4. folyt.: dec. 11./

1998. január 6.

A Kárpátaljai Pedagógus Szövetség adja ki a kisdiákok részére az Irka lapot. Főszerkesztője P. Punykó Mária, évente ötször jelenik meg, Beregszászban. Kárpátalja ismert magyar írói is küldenek írást a gyermeklap részére. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 6./

1998. február 18.

A közeljövőben várhatóan nem merül fel, hogy Magyarország - szlovák mintára - hivatalos személyi okmányokat bocsásson ki a határon túl élő magyarok számára - közölte Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke febr. 18-án. Az igazolványok kérdése a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség legutóbbi, Beregszászon tartott választmányi ülésén vetődött fel, miután elterjedt, hogy Pozsony olyan okmányokat bocsát ki, amelyek több területen az anyaországban élő szlovákokéhoz hasonló jogokat szavatolnak az ukrajnai szlovákok számára. A legnagyobb taglétszámú ukrajnai magyar szervezet az ülésen azzal bízta meg elnökségét: keressék meg ez ügyben a magyar parlament illetékes bizottságait, tárgyaljanak az anyaországi pártok vezetőivel arról, miként lehetne elérni, hogy a magyar Országgyűlés törvénybe iktassa az okmányok meghonosítását. Törzsök Erika tájékoztatása szerint jelenleg sem a magyar törvényhozás, sem a törvény-előkészítés nem foglalkozik hasonló igazolványok bevezetésével, és a közelgő parlamenti választások miatt ez a kérdés várhatóan nem is merül fel a közeljövőben. Utalt ugyanakkor arra, hogy a hivatal integrációs szakmai munkabizottsága - sok más európai példa, "technika" mellett - ezt a lehetőséget már vizsgálta. Ennek során kiderült, hogy az említett példa, azaz a szlovák szabályozás sok helyütt általános keretek között mozog, és végrehajtási utasítás hiányában nem tudni, a törvény rendelkezései hogyan valósíthatók meg a gyakorlatban - tette hozzá. A hivatal elnöke elmondta, hogy a schengeni egyezményben foglaltak életbe lépése Magyarországon leghamarabb 2002-2003-ra tehető, természetes azonban, hogy az integrációs tárgyalások előkészítéseként a szakmai munkacsoport már dolgozik azokon a javaslatokon, amelyek az előírt szigorú feltételek mellett a szomszédos országokban élő magyarok érdekeit is szem előtt tartják. /MTI/

1998. március 31.

Elkészült a Határon Túli Magyar Színházak X. Fesztiváljának programterve - tájékoztatta az MTI-t Nyakó Béla, a június 12-21. közötti rendezvény szervezője, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója. A seregszemlén ezúttal négy szomszédos ország, Kis-Jugoszlávia, Románia, Szlovákia és Ukrajna, valamint Kanada tizenhárom társulata, továbbá három színművészeti főiskolája vesz részt. A tizedik fesztiválon - rendhagyó módon - két magyarországi teátrum, a Győri és a Szegedi Nemzeti Színház művészei, illetve a budapesti Színművészeti Főiskola hallgatói is fellépnek. A tíznapos rendezvény június 12-én a szatmárnémeti Északi Színház előadásával kezdődik, az észak-erdélyi művészek Shakespeare: Lear király című darabját mutatják be. A temesvári Csiky Gergely Színház Alfred de Musset: Lorenzaccio, a kolozsvári Állami Magyar Színház Feydeau: Bolha a fülbe, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Moliére: A fösvény, a szabadkai Kosztolányi Dezső Magyar Színház Dukovic: A puskaporos hordó, a Torontói Magyar Színház Aldo Nicolai: Hárman a padon, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Moliére: Don Juan című művével szerepel a kisvárdai seregszemlén. Hat közös produkciót is láthat majd a zsűri, illetve a közönség. A temesvári Csiky Gergely Színház és a Szegedi Nemzeti Színház művészei Mándy: Régi idők focija, a Szabadkai Népszínház és az újvidéki Magyar Színház Csáth: Zách Klára, a Nagyváradi Állami Színház és a szatmárnémeti Északi Színház Szép: Vőlegény, a kassai Thália Színház és a beregszászi Magyar Színház Ford: Kár, hogy ká, a révkomáromi Jókai Mór Színház és a győri Nemzeti Színház tagjai pedig Goldini: Mirandolina című darabjában lépnek színpadra. A záróelőadás június 21-én szintén közös produkció, Schnitzler: Körmagyar című művét a marosvásárhelyi, a kolozsvári, az újvidéki és a budapesti színművészeti főiskolások játsszák. /Magyar Szó (Újvidék), márc. 31./

1998. április 2.

Ápr. 1-2-án rendezték meg Budapesten a Miniszterelnöki Hivatal és a Határon Túli Magyarok Hivatala szervezésében Az egyházak szerepe a kisebbségi közösségek szellemi és gazdasági építésében címmel a II. kárpát-medencei egyházi konferenciát. Az előző konferencián, 1997-ben általános jelleggel tekintették át az egyházak közösségépítő szerepét, hozzájárulásukat az anyanyelv, a magyarságtudat, a közösségi összetartás megőrzéséhez. A mostanin is a magyarországi egyházak, valamint a határon túli magyarság egyházi képviselői vettek részt: római katolikusok, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok, görög katolikusok, baptisták. Magyarországon kívül nyolc országból érkeztek a résztvevők: Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából, Jugoszláviából, Horvátországból, Szlovéniából, Ausztriából és Németországból. A tanácskozást Mózes Árpád erdélyi evangélikus püspök nyitotta meg, Tempfli József /Nagyvárad/ katolikus püspök az "aratók felelősségéről", Gulácsy Lajos /Munkács/ református püspök a kárpátaljai magyarok nehéz helyzetérről beszélt. A párbeszédre való készséget hangsúlyozta Tabajdi Csaba államtitkár, kiemelte, hogy "pótolhatatlan szerepe van az egyházaknak a nemzeti kisebbségek építésében". Az EU-integrációról elmondta: "úgy kell integrálódni, hogy ne távolodjunk el a határon túli kisebbségektől". Csiha Kálmán /Kolozsvár/ református püspök emlékeztetett: a kommunizmus időszakában a templomok képezték az egyetlen helyet az igazi magyar közösségek számára, majd felhívta figyelmet arra, hogy az egyházak nem kapták vissza elvett ingatlanaikat. Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános a helybeli segítséggel felépült iskoláról beszélt, amely 105 gyermeknek biztosít magyar tanulási lehetőséget, Zsidó János /Dunaszerdahely/ a 12 szlovákiai magyar egyházi iskoláról, Böjte Csaba ferences atya a szinte semmiből létrehozott, Déván működő iskolaközpontról, Fülöp G. Dénes /Marosvásárhely/ a helybeli népfőiskoláról, melynek 652 hallgatója van, Szabó Béla /Beregszász/ református lelkész és Majnek Antal /Munkács/ római katolikus püspök egyházaik nehézségeiről. A magyarság vészes fogyatkozására sem az anyaországban, sem Erdélyben nem számolnak igazán, fejtette ki Papp Géza /Kolozsvár/ református lelkész. Tabajdi Csaba zárszavában a konferenciát úgy jellemezte, hogy "hitbéli, emberi, nemzeti megerősítést adott mindannyiunknak". Az egyházi közösségeket nem lehet megkerülni, mondotta, "cselekvő, gondoskodó egyházra van szükség". /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6., Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 14./

1998. május 9.

A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola / Debrecen/ nemzetközi tanácskozást szervezett Magyar tanítók a XXI. századi Kárpát-medencében címmel, melyen magyarországiak mellett erdélyi, vajdasági és kárpátaljai szakemberek is részt vettek. A tanácskozás tanulsága az, állapította meg Rauscher Erzsébet, a nagyváradi Iosif Vulcan Tanítóképző aligazgatója, hogy a tanítóképzésnek Romániában is, akárcsak Európaszerte, főiskolai képzéssé kell alakulnia. Magyarországon például a hetvenes évek eleje óta felsőfokú a tanítóképzés. A tanítóképzést Szlovákiában egyetemi szintűvé tették, Vajdaságban felsőfokú oktatás folyik, Kárpátalján a Beregszászon levő magyar főiskolán magyar nyelvű képzés folyik. Romániában 18 felsőfokú tanítóképző intézet működik, de mind román nyelvű. Nagyváradon a Sulyok István Református Tanárképző Főiskola indít egyedül magyar nyelvű tanítóképzőt, most hirdették meg a felvételit. Az új szak akkreditációja folyamatban van, ez a tanszék egyelőre minisztériumi engedéllyel működik. /Makár Ágnes: Magyar nyelvű tanítóképzés. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 9./

1998. augusztus 25.

Varga Domokos író hozta létre 1993-ban a budapesti székhelyű Irodalmi Társaságok Szövetségét /ITÁSZ/, amelybe belépett sok határon túli magyar szövetség és csoport is. Évenként rendeznek vándorgyűléseket, az idei volt az első, amelyet határon túl rendeztek meg, Gyergyószentmiklóson, ahová a helyi Salamon Ernő Irodalmi Kör vezetősége, élén Gál Éva Emese költő-tanárnővel meghívta a résztvevőket. Medvigy Endre, az ITÁSZ elnöke nyitotta meg a tanácskozást, kifejtve, hogy "nekünk Európa teljes magyar nyelvű irodalmát, művelődési egyesületeit kell összefognunk, így segítve elő a kölcsönös tájékoztatást s a kiadványcserét. Ezzel is a magyar irodalom és kultúra határokon átívelő egységét fejezzük ki." Varga Domokos tiszteletbeli elnök hozzátette: a határon túli kultúregyesületek nemzetőrző szerepet töltetek be." A résztvevők beszámoltak munkásságukról. Az Illyés Gyula Irodalmi Kör /Beregszász/ 1986-ban alakult, azóta 40 magyar vonatkozású emléktáblát és 4 szobrot állítottak. A Hármashatár Egyesület /Szatmárnémeti/ tagjai Nagysomkúton emléktáblát helyeztek Szilágyi Domokos szülőházára, a városban Páskándi Géza Baráti Társaság létesült. A Palóc Társaság /Ipolyvarbó/ 1989 augusztusában alakult. 1996-ban számtalan millecentenáriumi népünnepélyt rendeztek, emlékműveket lepleztek le, könyvekkel segítik a magyar iskolákat. Z. Urbán Aladár elnök felhívással fordult a jelenlevőkhöz: minden magyarlakta helységben ültessenek fát az 1848-as szabadságharc tiszteletére. A Térzene Irodalmi és Művészeti Társaság /Zenta/ május végén megrendezte a délvidéki költők seregszemléjét. A Muravidéki Magyar Kultúregylet /Lendva/ Lendván magyar könyvesboltot nyitott. /Dánielisz Endre: "Az egyetemes magyar kultúrában kell gondolkodnunk!" = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 25./

1999. január 9.

A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház főrendezője, Vidnyánszky Attila társulata nevében decemberben vette át a Kisebbségért-díjat Orbán Viktortól, majd felkérték, hogy a határon túli magyar színházak képviseletében legyen tagja a magyar kulturális miniszter mellett működő színházművészeti tanácsnak. A Népszava interjút készített vele, azt firtatva, mi is e tanács feladata. Vidnyánszky kifejtette: "A felkérés tartalma és az államtitkár úrral folytatott beszélgetés alapján úgy tűnik, hogy a döntéshozatal előtti konzultáció, a színházakat érintő kérdésekkel - például a finanszírozási ügyekkel - kapcsolatos tanácsadás lesz a feladata. Nagyon megtisztelőnek tartom, hogy én képviselhetem benne a határon túli társulatokat... Eddig az igazgatók tanácsa - amelyben a határon túli együttesek vezetői, illetve képviselői vettek részt - döntötte el, hogy ki mire mennyit kapjon. Volt egy megkötés, miszerint a támogatás főként vendégjátékokra és még inkább magyarországi vendégművészek honorárium-kiegészítésére fordítható. De a mostani, célirányos finanszírozás bevezetése /mely elsősorban a határon túli és a magyarországi színházak együttműködését, közös produkciók létrehozását támogatja - a szerk./ is érthető, hiszen akkora a szakadék a határon túli és a magyarországi színjátszás feltételei között, hogy nagyon jó, ha kényszerítenek bennünket a kapcsolatok kiépítésére. Másrészt amennyiben szerves részei kívánunk lenni az egységes magyar színjátszásnak, akkor folyamatosan jelen kell lennünk az áramkörben." Ennek "a keretnek a terhére idáig csak magyarországi művészt lehetett fizetni, vagyis ebből a pénzből nem hívhattam meg például egy erdélyi rendezőt. Tavalyelőtt Kisvárdán született meg az ötlet a koprodukciókról, így hozhattuk létre például mi a kassai Tháliával közösen Ford Kár, hogy ká című darabjának előadását. De miután ez a pályázat csak egyszeri összeget jelentett, a produkció életben tartása érdekében újabb és újabb forrásokat kellett felkutatnunk, hiszen miattunk - utazás, szállítás, ott-tartózkodás - Kassán aránytalanul megnövekedtek a költségek. Most viszont van egy új eleme a finanszírozásnak, mégpedig egy 30 milliós keret, amelyet az érintett színházigazgatók szabadon, a saját belátásuk szerint használhatnak fel... Sarkalatos kérdés, hogy ami a rendszerben eddig jó volt, azt ne szüntessük meg! Csak akkor van értelme, hogy én részt vegyek a miniszteri testületben, ha ezt a többi igazgatóval szorosan együttműködve tehetem. Nem is vállalhatom magamra az egyszemélyes döntés ódiumát. A minisztériumnak a határon túli magyar színházak összességével kell együtt dolgoznia." (A Népszava jan. 8-i száma nyomán) /Ami a rendszerben jó volt, azt ne szüntessük meg. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./

1999. május 11.

Beregszászon a napokban megalakult a LIMES társadalomkutató műhely, amely több szempontból elemzi majd a kárpátaljai magyarság helyzetét. A Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola mellett létrehozott intézet vezetője, Soós Kálmán, a történettudomány kandidátusa, főiskolai tanár elmondta: a műhely elsődleges céljaként az ukrajnai magyarok körében folyó humán kutatások megszervezését, az intézet köré csoportosuló kutatók munkájának összehangolását, publikációs tevékenységük elősegítését nevezte meg. Soós a LIMES tevékenységét négy fő irányban szeretné kibontakoztatni, amelyek kárpátaljai magyarsággal kapcsolatos oktatási, történelmi, nyelvi és szociológiai kérdések kutatását ölelnék fel. /Magyar kutatóintézet Beregszászon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./

1999. június 14.

Jún. 12-én volt a díjkiosztó gála Kisvárdán, hat teátrumnak ítélte oda a zsűri a Határon Túli Magyar Színházak XI. Fesztiváljának négy nagydíját. A házigazda, Kisvárda város által felajánlott nagydíjat megosztva kapta a Kassai Thália Színház és az Újvidéki Magyar Színház. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat nagydíját a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kapta. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által felajánlott nagydíjat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészei vehették át. Az Illyés Közalapítvány nagydíját szintén megosztva adták ki: a Beregszászi Illyés Gyula Színháznak és a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak. A közönségdíjat és a Magyarok Világszövetsége által felajánlott Páskándi-díjat a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Tanszékének I.-III. éves hallgatói érdemelték ki. A színészek közül különdíjat kapott Bogdán Zsolt és Borbáth Júlia kolozsvári, Czintos József szatmárnémeti, Kovács Ágnes Anna és Szélyes Ferenc marosvásárhelyi, Szabó Tibor gyergyószentmiklósi, Szorcsik Kriszta szabadkai, Váta Lóránd és Sebestyén Rita sepsiszentgyörgyi művész. A legtehetségesebb színművészeti főiskolai hallgatónak felajánlott díjat Török Illyés Orsolya (Kolozsvár) kapta. /Határon túli színházak fesztiválja: díjkiosztó gála. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./

1999. július 7.

A Kárpát-medence számos magyar irodalmi társaságát magába tömörítő ITÁSZ idei nyári vándorgyűlését Fehérgyarmaton tartották. A városháza dísztermében N. Pál József irodalomtörténész és Pálffy G. István Czine Mihályra emlékezett, majd Bíró Zoltán (szegedi JGYTF) Harmadik út című előadása következett. Varga Domokos író Móricz Zsigmond, a Kelet Népe és a népi írók című előadása és közgyűlés zárta a napot. Júl. 3-án a szatmárcsekei református templomban Kulin Ferenc irodalomtörténész Kölcsey időszerűségéről tartott előadást, Bertha Zoltán irodalomtörténész a transzilvanizmusról, Medvigy Endre irodalomkutató, az ITÁSZ elnöke Nyírő Józsefről értekezett. Júl. 4-én vasárnap Beregszászon Vári Fábián László a kárpátaljai irodalmat ismertette, utána Zubánics László, a Beregi Hírlap /Beregszász/ főszerkesztője kalauzolta a városba és Munkács várába a vendégeket. /Irodalmi társaságok találkozója. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./

1999. augusztus 16.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségi Konferenciája aug. 14-én zárult. A szavalatok, helytörténeti előadások után Gede Ildikó, a szövetség elnöke, ismertette elképzelését: 2000 végére egy olyan terítőt készítsenek, amelynek kockáit a különböző nőszövetségek hímeznék ki, ezzel is jelképezve: "Különbözőek vagyunk, de az alap egy, a mi Urunk Jézus Krisztus." A kétnapi perselypénzt a beregszászi nőszövetség képviselőinek adták át. /Tököli Magdolna: "Különbözőek vagyunk, de az alap egy?" = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 16./

1999. szeptember 6.

Minden eddiginél nagyobb számú érdeklődő vett részt az idei Koltói Õsz néven ismert Petőfi-ünnepségen. A helyi református templomban Komlós Attila, az Anyanyelvi Konferencia ügyvezető elnöke hirdetett igét. Téglás Lajos polgármester köszöntője után ünnepi beszédet mondott Beregszászi Olga /Budapest/, dr. gróf Teleki János, gróf Teleki Sándor dédunokája, a Magyarok Világszövetsége képviseletében Döbrentei Kornél költő, Lányi Zsolt, a Független Kisgazda Párt alelnöke, Böndi Gyöngyike, Máramaros megye RMDSZ-es parlamenti képviselője. Az ünnepi műsorban fellépett a sárospataki "8-kor" együttes, amely részleteket adott elő a Kormorán együttes és Páskándi Géza A költő visszatér című rockoperájából, a koltói műkedvelők, a koltói Szendrey Júlia Népdalkör és a Szilágysági gyermek vagyok című népdaléneklési verseny koltói díjazottjai. A Kölcsey Ferenc Kollégium /Szatmárnémeti/ Rekettye együttese néptáncokat és népdalokat adott elő. /Szatmárnémeti és szatmárhegyi diákok Koltón. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 7./

1999. szeptember 23.

Vendégségben Budapesten címmel második alkalommal rendeznek határon túli magyar színházi esteket a magyar fővárosban. A kulturális seregszemlét, amely a Fővárosi Önkormányzat, a Kapocs Alapítvány és a Thália Színház közös szervezésében indult útjára, ezúttal a vajdasági magyar színházi napokkal vette kezdetét. A szept. 25-ig tartó vajdasági napok keretében a három hivatásos délvidéki magyar teátrum társulata lép fel. Októberben, novemberben és decemberben további előadásokat tartanak a határainkon túli magyar társulatok. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Tanszékének növendékei vizsgaelőadásként Moliére-től a Képzelt beteg című darabot mutatják be október 27-én. A nagyváradi Kiss Stúdió november 9-én Matei Visniec: Bohóc kerestetik című színjátékával mutatkozik be. A beregszászi Illyés Gyula Állami Magyar Színház Anton Csehov: Vidám egyfelvonásosok-jával lép fel december 11-én a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Házában. /Határon túli magyar színházi estek Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./

1999. november 12.

Nov. 11-én megkezdődött Budapesten a Magyar Állandó Értekezlet /MÁÉRT/ ülése. A nemzeti érdek és a határon túli magyarok nemzeti érdekeinek összehangolása és ezek érvényesítése a Magyar Állandó Értekezlet célkitűzése - jelentette ki köszöntőjében Tőkés László. A MÉRT résztvevőit levélben köszöntötte Göncz Árpád köztársasági elnök: "percig sem vitás, hogy a határon kívül és a határon belül élő magyarok alapvető érdeke azonos és magába foglalja a közös nyelvi eredetből és kultúrából fakadó hagyományaink ápolását, építését, a kulturális együttműködést." Göncz Árpád kettős kötődésről beszélt: "egyfelől azt, hogy a Kárpát-medence valamennyi országában élő magyarság közös érdeke a Magyar Köztársaság boldogulása, tekintélye, jóléte és békéje, másfelől azt, hogy mindegyikük érdeke annak az országnak a jóléte és békéje is, amelyben él." Németh Zsolt politikai államtitkár elmondta: a MÁÉRT létrehozásával sikerült tisztázni a viszonyokat, átlátható és világos struktúra jött létre a különböző magyar szervezetek között. /Magyar Állandó Értekezlet. Őszintén beszélni a problémás kérdésekről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./ Mára helyreállt a Magyarország három fő külpolitikai célkitűzései közötti egyensúly és új minőségű szomszédkapcsolatok alakultak ki - közölte az államtitkár. - Magyarország határozottan kiáll a vajdasági magyar pártok egységes, hármas autonómia-koncepciója mellett. Nagy jelentőségű eseménynek nevezte, hogy november 4-én az USA szenátusa egyhangúlag elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek egyik cikkelye a vajdasági magyarok által kidolgozott autonómia-koncepció támogatására szólítja fel az amerikai kormányzatot. Németh Zsolt leszögezte: a romániai magyarság megmaradásának alapvető feltétele a romániai magyar anyanyelvű oktatás teljes spektrumának megteremtése. - Továbbra sem mondunk le az állami magyar egyetem létrehozásáról, hangsúlyozta. A magyar kormány támogatja az erdélyi történelmi egyházak kezdeményezését egy alapítványi egyetem létrehozására. A szlovákiai magyarok helyzetével összefüggésben kijelentette: a kisebbségek hivatali nyelvhasználatáról szóló törvény elfogadásának módja azt jelzi, hogy a szlovák politikai életben mélyek a magyarellenes reflexek. A kárpátaljai magyarok helyzete nehéz, tavaly hatalmas árvíz is sújtotta az ott élőket. A nagymértékű elvándorlás megállítására a magyar kormány igyekszik segíteni a kárpátaljai magyarok szülőföldjükön való megmaradását és gyarapodását. - A kormány kiemelt támogatást nyújt a beregszászi főiskolának és komoly forrásokkal segíti körülbelül 12 ezer ember termőföldhöz jutását. Előrehaladottak a magyarországi munkavállalási feltételek javításáról szóló tárgyalások is. Németh Zsolt végül elmondta: "az ezredforduló elhozta annak lehetőségét, hogy mozaiknemzetből szerződéses nemzetté váljunk". - Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának tiszteletbeli elnöke vitaindító előadásában hangsúlyozta: Az értekezlet egyik legfontosabb kérdése a határon túli magyarok magyarországi jogállásának rendezése. Tudatosítani kell, hogy az "értekezlet asztalánál jogon belüliek és jogidegenek ülnek együtt". - A kérdés az, hogy lehet ezt a különbséget eltüntetni. - Németh Zsolt elmondta, hogy a nov. 11-i, délutáni zárt ülésen Dienes Egon az integráció kérdéseiről tájékoztatta a résztvevőket, Kontrát Károly az önkormányzati és állampolgári ügyekről beszélt, míg Őry Csaba a szociális és egészségügyi kérdésekről tájékoztatta a résztvevőket. Várhegyi Attila, a kulturális szakbizottság elnökeként a határon túli magyarság legidőszerűbb kérdéseit említette meg és Deutsch Tamás miniszter az ifjúsági ügyekről számolt be. Fónagy János az ülésen a Magyarország és a szomszédos országok közötti gazdasági kapcsolatok megerősítésének fontosságát emelte ki. /Magyar Állandó Értekezlet: Mozaiknemzetből szerződéses nemzetté válunk? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./ Nov. 12-én a MÁÉRT-konferencia zárt ülését követő sajtótájékoztatón Martonyi János magyar külügyminiszter kijelentette: Eredményesen és sikeresen zárult le a második Magyar Állandó Értekezlet. A legnagyobb vitákat kiváltó kérdéskörök, amelyekben továbbra sincs egyetértés, a státustörvény, a határon túli magyarok jogállásának kérdése, illetve a külföldön élő magyar állampolgárok választójogának kérdései voltak. A külföldön élő magyar állampolgárok választójogának kérdésében a kormányzó pártok és a MIÉP szerint a világban bárhol élő magyar állampolgároknak rendelkeznie kellene ezzel a joggal, míg az MSZP és az SZDSZ ezt ellenezte. Hozzátette: a magyar kormány a konszenzus érdekében eltekintett ettől a mondattól a nyilatkozatban. /MÁÉRT Konszenzus megoldás született Nagy vitákat váltott ki a státustörvény és a külföldön élő magyarok szavazati joga. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./ Nov. 12-én zárónyilatkozat elfogadásával ért véget a Magyar Állandó Értekezlet. A dokumentum indítványozta, hogy a magyar kormány kezdeményezze a kisebbségben élő magyarok anyaországi különleges jogállásának törvényi szabályozását. Aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy továbbra is fennáll a határon túli magyar közösségek veszélyeztetettsége, lásd romániai vonatkozásban a nacionalista erők fokozott aktivitását Erdélyben, a kolozsvári magyar főkonzulátust ért atrocitásokat, vagy az Agache-ügyet. A MÁÉRT résztvevői - többek között - történelmi jelentőségűnek tartják az erdélyi magyar egyetemre szánt magyar országi támogatást. A vita során az MSZP-s és SZDSZ-es politikusok támadták a határon túli magyarok különleges anyaországi jogállásának törvényi szabályozására vonatkozó javaslatot. Végül minden politikai tényező elfogadta, hogy a határon túli magyarok olyan nemzetrészt képviselnek, amely megkülönböztetett státust kell hogy élvezzen. - A határon túli magyarok képviselői történelmi jelentőségűnek tartják az erdélyi önálló magyar egyetem létrehozását célzó magyarországi támogatás szereplését a 2000. évi költségvetési tervbe. /Székely Kriszta: Különleges státus a határon túli magyaroknak. Takács: érdekünk a magyar parlamenti pártok közti konszenzus. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./

1999. november 16.

November 22-24. között tartják Kolozsváron a Kárpát-medencei magyar nyelvű gyermek- és ifjúsági lapok szerkesztőinek második találkozóját. Dr. Bartha Zoltán, a Millennium Alapítvány tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy elsősorban Magyarországról, Pécsről és Szegedről jönnek a szerkesztők, de itt lesznek a vajdasági Jó Pajtás és a Mézeskalács szerkesztői is. Horvátországot a Barkóca, Szlovéniát az Ifi fogja képviselni. Várják az Irka beregszászi szerkesztőit, a burgenlandi Hírhozó, Erdélyből a Napsugár és a Diákabrak, a sepsiszentgyörgyi Cimbora és a nagyváradi Szemfüles, továbbá a kolozsvári szerkesztőit. /Szabó Csaba: Gyermek- és ifjúsági lapok találkozója Kolozsvárott. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./

1999. november 30.

Nov. 27-én Székelyudvarhelyen díjat osztott az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány. A kisregénypályázatra 103 pályamunka érkezett. A zsűri az első díjat megosztotta, így tehát a két első díjas: Penckófer János (Beregszász, Kárpátalja) és Zsidó Ferenc (Székelyudvarhely). Második díjat nem osztottak, s a harmadik ugyancsak megosztott - a sepsiszentgyörgyi Balogh László kapta, illetve a Máramaros jeligét választó szerző. A díjátadás után Gálfalvi Zsolt, az A Hét főszerkesztője köszöntötte 70 éves vagy annál idősebb erdélyi magyar írókat: a 90. évét betöltő Anavi Ádám /Temesvár/ költőt, színműírót, a 80 éve Nagy Ilona /Nagyszalonta/ prózaírót, a 75 esztendős Papp Ferenc /Marosvásárhely/ prózaírót és Nagy Pál /Marosvásárhely/ irodalomtörténészt, a 70 éves Kányádi Sándor /Kolozsvár/ költőt és Veress Dániel /Sepsiszentgyörgy/ írót. /Megosztott díjak Székelyudvarhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30., Kiosztották a kisregény-pályázat díjait. = Népe (Csíkszereda), nov. 29./

1999. december 9.

Budapesten dec. 9-én mutatják be az 1977-ben Magyarországra távozott dr. Enyedi Sándor színháztörténész szerkesztésében megjelent Rivalda nélkül című színházi lexikont. Többéves kutatómunka eredménye a kötet, amely a szerző szerint a legteljesebb lexikon a határon túli magyar színészetről. Ott lesz Csiky Ibolya Nagyváradról, Ferenczi Annamária Temesvárról, Senkálszky Endre és Szilágyi Ferenc Kolozsvárról. Beregszászról a Népszínház megalapítója, Schober Ottó a meghívott. Tóth László dramaturg Komáromból és Venczel Valentin színművész Újvidékről érkezik a bemutatóra. /S. Muzsnay Magda: Rivalda nélkül. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./

1995. október 28.

Okt. 28-án Beregszászon, a századik évfordulóját ünneplő magyar főgimnázium udvarán felavatták a sepsiszentgyörgyi Petrovits István alkotását, Bethlen Gábor mellszobrát, az iskola felvette a fejedelem nevét. Az ünnepségen részt vettek az EMKE képviselői. Beszédet mondott dr. Kötő József, az EMKE főjegyzője, majd együttműködési megállapodást írtak alá az EMKE és a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség képviselői. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 31., 951. sz./

1995. június 3.

Máj. 26-án kezdődött meg Kisvárdán a Határon Túli Magyar Színházak VII. Fesztiválja, négy ország 11 társulata részvételével. Az Egyesült Államokból először érkeztek, a Magyar Színház és Művészeti Egyesület /New York/ színészei. Erdélyből Marosvásárhelyről a Nemzeti Színház magyar tagozata, a Színművészeti Akadémia, Gyergyószentmiklósról a Figura Stúdió Színház, Nagyváradról az Állami Színház Szigligeti Társulata, Szatmárnémetiből az Északi Színház Harag György Társulata, Temesvárról a Csíki Gergely Színház érkezett, Felvidékről, Kassáról a Thália Színház, Révkomáromból a Jókai Mór Színház, Kárpátaljáról, Beregszászról az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészei mutatkoznak be. A fesztivál ideje alatt, máj. 30-án és 31-én külön szakmai napot szerveznek a határon túli színiskolásoknak. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./


lapozás: 1-30 | 31-60 ... 121-131




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék