udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Helymutató: Berekis

2001. július 8.

A Szent Korona mellett magyarságunk legféltettebb ereklyéje a szent jobb, amelyet századokon át Bihar megye azonos nevű, előbb Berekis nevű településén őriztek. Ma Budapesten, a Bazilikában, külön erre a célra épült kápolnában őrzik. Szentjobbon bemutatták Csilik József monográfiáját /István király szent jobbja és Szentjobb község története, Partiumi Füzetek, Nagyvárad/, amely első szent királyunk, aki egyébként Európa első szentté avatott uralkodója, jobb kezének sorsát is végigköveti Székesfehérvártól Szentjobbon át Raguzáig, Bécsig, Czestochowáig, Pestig. Csilik József szólt a monográfia megírásának körülményeiről, ő is szentjobbi lévén, mennyit kellett küzdenie a bőség zavarával. Zatykó István polgármester bemutatta a kápolnát, amelynek falán tábla hirdeti: "E helyen őrizte Mercurius apát 1061-től a szent jobbot, családi monostorában, amelyet 1084-ben Szent László király megerősített, majd 1100 körül Álmos herceg kőből átépíttette, ahol évszázadokon át őrizték Szent István királyunk jobbját. Ennek emlékét őrzi máig Szentjobb község." /Tüzes Bálint: Monográfia a szent jobbról - Szentjobbról. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 8./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék