udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Valkány

2002. november 16.

Még száz lelket sem számlál a zsombolyai református gyülekezet, bár a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 188-an vallották magukat református magyarnak. Papp Csaba tiszteletes szerint a nyilvántartásában lévőknek is csak mintegy húsz százaléka látogatja rendszeresen az istentiszteleteket. Tavaly egyetlen keresztelő sem adódott, temetni viszont öt gyülekezeti tagot kellett. A legtöbben máshonnan költöztek ide. Papp Csaba a második állandó református lelkésze Zsombolyának. Hozzá tartozik még Nagyszentmiklós, Nagyősz, Klári, Gyertyámos, Valkány és Teremi. Ezeken a településeken alig akad néhány híve. Egyedüli hely, ahol lehet és kell építkezni, az Nagyszentmiklós. Ott mintegy nyolcvan református él, és ha sikerül egyezségre jutni a néhány fős evangélikus gyülekezettel, templomuk is lesz. /Sipos János: Reformátusság a szórványban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 16./

2003. október 4.

Egy éve került Papp Csaba református lelkipásztor Zsombolyára. A városban van imaház, és 122 a gyülekezeti tagok száma. Nagyszentmiklóson 86-an, Gyertyámoson 12-en, Klári-Szőlőkben 14-en, Valkányban 7-en, Nagyőszön 6-an, Pusztakeresztúron több mint 20-an vallják magukat reformátusnak. Nyolcvan százalékuk idős ember, a fiatalok közül pedig sokan vegyes házasságban élnek. A felsorolt falvakban családi házaknál, megüresedett vendéglátó helyiségekben tartják az istentiszteletet. Papp Csaba lelkész tanító híján, felvállalta a zsombolyai magyar tagozat I-IV. osztályosainak oktatását is. /Sipos Erzsébet: Az út elején. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 4./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék