udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 10 találat lapozás: 1-10

Helymutató: Várad-Velence

1996. december 27.

Dec. 27-én az RMDSZ kilenc nagyváradi körzete közösen tartotta meg év végi ünnepségét a várad-velencei székházban. Varga Gábor Bihar megyei RMDSZ-elnök köszönetét fejezte ki mindazoknak a szolgálatot vállalóknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy 1996 a szövetség reményei beteljesülését hozó esztendő legyen. Tőkés László püspök beszédében a közszolgálatiság elvét hangsúlyozta. Minden városrészben erősíteni kell az együttműködést az RMDSZ, valamint a református és katolikus egyház között, mondotta. E tekintetben példával szolgálhat az RMDSZ megyei szervezete és a két püspökség közötti jó viszony. Vigyázni kell, intett, nehogy megismétlődjön a Magyar Népi Szövetség esete. Hozzátette: "Nem szabad beleomlanunk a hatalom karjaiba... Amit nyertünk a vámon, nem szabad elveszíteni a réven." Tempfli József püspök szintén az egyházak és a civil szervezetek összefogásáról szólt. /Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 31./

1999. szeptember 25.

Gavrucza Tibor /sz. 1946. április 25-én, Nagyvárad-Velence/ született, a székelyhídi református egyházközség lelkésze, egyben a községi RMDSZ elnöke is. Lelkipásztori pályafutását Szatmárnémetiben kezdte segédlelkészként, majd onnan Diószegre, aztán a várad-újvárosi templomba került. 1978 óta Székelyhídon lelkész. 1990-ben a Harangszó református folyóirat elindítója. Érdekli a képzőművészet, Tiszadobon évente egyszer ökumenikus festészeti táborban vesz részt. /Dérer Ferenc: Elöljárók papucsban. Képzőművésznek készült, de lelkipásztor lett. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 25./

2000. november 6.

Nov. 5-én ünnepi istentisztelet tartottak a várad-velencei református templomban, melyet két hónapi munkával belülről teljesen felújítottak. A felújítás idején a velencei reformátusok Nagyvárad közeli római katolikus templomában tartották egyházi szertartásaikat. /Dérer Ferenc: Várad-velencei református egyházközség. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 6./

2000. december 12.

Dec. 12-én tartja tisztújító közgyűlését az Erdélyi Református Egyházkerület. Ezt megelőzően, dec. 11-én az Igazgatótanács ülésezett, amelynek napirendjén a püspökválasztás előkészítése szerepelt. Hat évenként tartanak tisztújítást. Ez alkalommal megújítják az összes egyházkerületi tisztségviselő mandátumát, püspököt, főjegyzőt, főgondnokot, generális direktort, aljegyzőt, igazgatótanácsi tagokat, bizottsági képviselőket stb. választanak. A jelöléseket a kerület 16 egyházmegyéje teszi meg. Az egyházkerületi tisztségviselők személyéről titkos szavazással döntenek. A közgyűlésben hivatalból részt vesz az egyházkerület püspöke, a főjegyző, főgondnok, gondnok, generális direktor, a fegyelmi bizottság tagjai, illetve az egyházmegyék lélekszámától függően egyházi és világi küldöttek. A református egyház alapszabályzata értelmében az önálló és állandó lelkészi állást vagy lelkészi képesítéshez kötött rendes tanári állást viselők közül választhatnak püspököt. A közgyűlésnek Pap Géza kolozsvári felsővárosi református lelkész és dr. Molnár János teológiai professzor közül kell választania püspököt. Pap Gézát 15, dr. Molnár Jánost pedig 4 egyházmegye jelölte. Többen dr. Csiha Kálmán jelenlegi püspököt is jelölték, aki azonban bejelentette, hogy nyugdíjba vonul- Dr. Molnár János teológiai professzor csupán Csiha Kálmán visszalépése után jelentette be, hogy vállalja a jelölést. Mint fogalmazott, a püspök iránti tiszteletből nem indult volna Csiha Kálmán ellenében. Pásztori Kupán Gerő István nagyenyedi lelkész neve is felmerült, aki szintén úgy döntött, hogy nem vállalja a jelölést. A főjegyzői (püspök-helyettesi) tisztségre Antal Zoltán székelyudvarhelyi esperest, Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészt, Molnár János teológiai professzort és Vetési Lászlót, az egyházkerület szórványügyi szakelőadóját jelölték. A generális direktori tisztre Ötvös József vásárhely-cserealji lelkészt, Antal Zoltán székelyudvarhelyi esperest, Baczoni Sándor szovátai lelkészt, Kiss Jenőt, a Babes-Bolyai Tudományegyetem vallástanárképző tanárát és Vetési Lászlót javasolták. Dr. Molnár János 1955-ben született Zsibón. 1974-ben érettségizett és felvételizett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe. A doktori szigorlatot 1990-ben tette le. 1980-1983 között segédlelkész a Nagyvárad-Velencei gyülekezetben. Az akkori egyházi vezetőség egyik napról a másikra mint nem kívánatos személyt 1983-ban áthelyezte Apátkeresztúrra, 1986-ban pedig felfüggesztette helyettes lelkészi szolgálatából. 1986-ban az Erdélyi Református Egyházkerület fogadta be, a kolozsvári belvárosi gyülekezetben segédlelkész. 1986-tól teológiai előadótanár és professzor. 1998-tól a Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző karának dékánja és tanszékvezetője. Tudományos munkássága: hat önálló kötet, ötven szaktanulmány, negyvenöt egyházi, pedagógiai és szakkérdésekkel foglalkozó újságcikk. A Református Nőszövetséggel közösen Zsobokon létrehozták a Bethesda gyermekotthont és szórvány-iskolaközpontot, Kolozsváron az Aksza missziós házat, Farnason pedig öregotthont. Pap Géza 1954-ben született Kolozsváron. 1978-ban végezte tanulmányait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. 1979-től Bukarestben segédlelkész. 1981-től a Kolozs megyei Magyarkiskapuson szolgál. 1988 decemberétől kolozsvári felsővárosi lelkész. /Papp Annamária: Tisztújítás az Erdélyi Református Egyházkerületben. Molnár János és Pap Géza közül választanak püspököt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./

2000. július 9.

Nagyváradon Tempfli József megyéspüspök a Varadinum zárónapján benedikálta a Keresztény Ifjúsági Mozgalom (KIM) új impozáns székházát. Az időközben elhunyt Szabó Arnold műépítész tervezte impozáns épületegyüttesben megtalálni majd a folyóirat-böngészőt, a filmklubot filmstúdióval, internet hozzáférési lehetőséget, diákszállót, szállodát, jazz-klubot. Zsugán János programszervezőt elmondta, hogy a filmklub nem merül ki a szokásos heti vetítéssel, hanem szeretne egy igazi filmes értékekre fogékony magot kialakítani úgy, hogy azok majd gyakorolhatják is a filmkészítést. Az utcagyerekekkel (csellengőkkel) való törődés-étkeztetés átkerültek Várad-Velencére, a plébániára. /Tüzes Bálint: A KIM-Posticum. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 9./

2001. október 24.

Református szociális központot avattak fel Nagyváradon okt. 22-én. Tavaly a Nagyvárad-Velencei gyülekezetben vendégeskedő 20 fiatal, hollandok és váradiak közösen építették fel a szeretetházat, az elsősorban gyermekek számára készült szociális központot. Ad nulli Dei - Isten báránykái; a központ falán ezen felirat olvasható. Tőkés László királyhágómelléki református püspök tartott istentiszteletet a velencei református templomban. /Isten báránykái. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./

2002. július 13.

Júl. 11-én az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör tagjai Nagyváradon találkoztak helyi költőkkel, újságírókkal. A házigazda Farkas Antal várad-velencei református lelkész és költő köszöntő szavai után dr. Brauch Magda ismertette és elemezte Böszörményi Zoltán Aranyvillamos - második szakasz című verskötetét. A vendéglátó helyi szerzők is felolvastak néhányat legfrissebb alkotásaikból, majd kötetlen beszélgetés alakult ki. Balta János elmondta, hogy a Nyugati Jelen, a lap készítésén és terjesztésén kívül, több tízezer kilométert utazva, fölvállalta a szórványmagyarság sorsát, iskolaügyét, egész megmaradásának problémáit is, mert másképp öt-tíz év múlva nem lesz kinek írni az újságot. Irházi János az Irodalmi Jelen célkitűzéseiről beszélt, Ujj János pedig a szórványmagyarság-sajtó kapcsolatáról fejtette ki gondolatait. /Nagyvárad-Arad irodalmi találkozó. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./

2002. december 24.

Több mint egy esztendeje indult útjára a nagyváradi Agnulli Dei református szociális központ. Visky István lelkész-igazgató elmondta, hogy a várad-velencei református gyülekezet multifunkcionális ingatlant építetett, kifejezetten szociális célra. A munkát a hollandiai és németországi segítséggel végezték. Az épületben szociális munka folyik, a gyermekprogram és a felnőttmunka. Az előbbiben 30-35 hátrányos szociális helyzetű gyermekkel foglalkoznak. Az iskola után, délben átjönnek hozzájuk, ebédet kapnak, majd két hivatásos tanítónővel folyik a foglalkozás. A szociális felnőttgondozás keretében naponta 20 felnőttnek, nyugdíjasnak, idősnek, netán hajléktalannak kétfogásos meleg ebédet biztosítanak. Havonta egy alkalommal nyugdíjas körük van, mindenkit szeretettel várnak. Ifjúsági munka is folyik. /Fábián Tibor: A szegények szolgálattevői. Beszélgetés Visky István lelkész-igazgatóval. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 24./

2003. április 11.

Nagyváradon van egy modern szerzetesi társaság: az Élet Kenyere Közösség. A hetvenes évek elején alakult meg Franciaországban, az evangéliumi életre kötelezték el magukat. Jézust imádni az Oltáriszentségben, vállalni a gyermek és szegények szolgálatát, és szegénynek lenni a szegények között. Ez az életprogramjuk. Nagyváradon a kilencvenes években létesült házuk Várad-Velencén. Daróczi István bábszínész és felesége, Tyukodi Irén két gyermekkel, és Ungvári Ildikó tanárnő, és két befogadottjuk is. Ápr. 12-én püspöki szentmise keretében teszi le első fogadalmát Ungvári Ildikó, a váradi katolikus ifjúság ismert tagja s öltözik be Jézus jegyesének mint szerzetesnő. /Hesz Ágnes Márta, Nagyvárad: Fogadalomtétel a velencei plébániatemplomban. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 11./

2003. július 12.

A hetedik Észak-Bihari falunapokon a Bihar megyei Micskén az idén is a közösségteremtésen volt a hangsúly, hogy a színmagyar falu esztendőről esztendőre megmutathassa értékeit. Jún. 29-én a négy fiatornyos apró református templomban Farkas Antal várad-velencei parókus hirdetett igét az ünnepen. A templomozás végén megkoszorúzták a falu jótevőjének, Miskolczy Károlynak és családjának sírboltját. Micskén volt népi tánc, fotókiállítás, sport és sok egyéb program. /Balla Tünde: Közösséget építeni szívvel-lélekkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./


lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék